LFG.HU

Alyr
ismertetőCimkek

Tolkien köpönyegéből bújtunk ki – mondhatná a legtöbb ma népszerű fantasy író, hiszen a Gyűrűk urában kiforrott világalkotási technika, világkép, tematika ma is meghatározó eleme oly sok fantasy műnek. Mindez egyszerre jó és rossz; jó, mert Tolkien regénytrilógiája valóban méltó a követésre, és tiszteletadásra, rossz, mert sok esetben a Tolkien nyomdokain haladó írások a lehető legrosszabbat hozzák ki ebből az irodalmi hagyományból.

George R. R. Martin regényciklusa – melynek első részét Trónok harca címmel már magyarul is kezében tarthatja a szerencsés olvasó – méltó elődjéhez, úgy őrzi a tolkieni hagyományt, hogy egyben azt tovább is fejleszti, korszerűsíti. A jelen pillanatban hat részesre tervezett Song of Ice and Fire sorozat első része 1996-ban jelent meg Game of Thrones címmel, ezt követte a Clash of Kings, majd a Storm of Swords. A sorozat következő részét idén tavaszra ígérte a szerző, azonban a magának adott határidő túl szűkös volt, így egyelőre várnunk kell a folytatásra. Amennyiben párhuzamokat akarnánk keresni, akkor a Song of Ice and Fire ciklust leginkább talán Robin Hobb regényeihez lehetne hasonlítani, amelyek szintén korszerű, a gyökerekhez mégis ragaszkodó fantasy nyelvet beszélnek.

A történések középpontjában Westeros áll, a valamikor hét királyságból álló birodalom, amelyet a sárkánylovas Targaryenek egyesítettek több száz évvel a regény kezdete előtt. A sárkányok azonban már rég kihaltak a világról, az utolsó Targaryen királyt, II. Aeryst, az Őrültet, pedig saját főurainak összesküvése taszította le a trónról. A cselekmény kezdetének idején Robert Baratheon már tizenöt éve uralja az országot, a béke azonban csalóka; Robert király élete veszélyben van, az északi fagyos földekről ősi fenyegetés támad fel a királyság ellen, a Targaryen család túlélő tagjai pedig trónjuk visszaszerzésén munkálkodnak.

Martin regényének egyik legnagyobb erénye realisztikus mivolta; a szerző maga is hangsúlyozta azt, hogy világát szándékosan formálta a földi középkor mintájára a megszokott fantasy kliséken túl. Az elbeszélt világ így kettőssé válik; jelen van a tolkieni irányvonalon haladó fantasyből jól ismert, a romantika középkorképét továbbörökítő idealizált lovagkor, mindez azonban csak álca, ami az alatta megbúvó, jóval komorabb és összetettebb világot takarja.
A sorozat fontos újítása az a fantasyben eddig nem használt elbeszéléstechnikai megoldás, amely több különböző nézőpontot alkalmaz a történet előrehaladása során, melyek mind a regényben fontos szerepet játszó karakterekhez tartoznak.. Mindezek a nézőpontok sok esetben egymással ellentétet oldalon álló karakterekhez tartoznak, ami kevés fantasy alkotásra jellemző mélységet és összetettséget ad a szövegnek. A különböző eseményeket egymástól gyökeresen eltérő nézőpontokból ismerhetjük meg, és könnyen elképzelhető, hogy miután egy karaktert a rossz oldalon állónak könyveltünk el, kiderül róla, hogy szándékai és motivációi épp olyan érthetőek és elfogadhatóak, mint annak a szereplőé, aki a vele ellentétes oldalon állt, és akivel mindeddig azonosultunk. Martin tehát nem ad könnyű és megnyugtató választ jó és rossz kérdésére, az olvasónak sokkal nagyobb szabadságot biztosít különböző szereplők és viszonyrendszerük értékelésére, mint ahogy azt a fantasy irodalomban megszokhattuk.

Mindezek a nézőpontok ráadásul összetetten ábrázolt, esendőségükben rokonszenves karakterekhez tartoznak, kiknek az egyéni sorsa van annyira érdekfeszítő, hogy az olvasás során zökkenő nélkül összekösse az olyan egymástól hangulatilag és tematikailag igencsak elütő, az egész világot átfogó történetláncokat, mint például a Hét Királyság trónjáért vívott harc, a Targaryen dinasztia utolsó tagjainak a túlélésért és hatalomért való küzdelme, illetve az északról közelítő fenyegetés. Álljanak bármelyik oldalon is, a kitűnő karakterábrázolás érdekeltté teszi az olvasót az egyéni sorsok követésében, amiből végül magának az egész királyságnak a sorsa áll össze.

Ez a kitűnően alkalmazott elbeszéléstechnikai megoldás azt is lehetővé teszi, hogy a világ egyedülállón gazdagon legyen ábrázolva, anélkül, hogy a túlzásba vitt leírások miatt az olvasót a heveny unalom érzése fogná el. A sűrűn alkalmazott részletező leírásoknak minden esetben funkciója és jelentése van, legyen szó akár egy szereplő ruhájáról, vagy egy városról. Az olvasónak nem támad az az érzése, ami nem egy, terjedelmében Tolkient túlszárnyaló, más vonatkozásokban azonban a Gyűrűk urát meg sem közelítő fantasy ciklus esetében elfoghatja, hogy a hosszas, lényegében funkciótlan leírások a karakterszámra történő fizetés termékei, és a szöveg gazdagítása helyett inkább a szerző új házának a megvételét segítik elő…

Martin stílusa ismét olyan elem, amely az újszerűség érzését hozhatja a mainstream fantasy irodalomba; a regény szövege mellőzi a sokszor önmaga paródiájába forduló patetikus stílust, igencsak karcos, és néhol a vulgaritás határát súrolja. Mindez azonban egyáltalán nem öncélú, ez az írásmód tökéletesen illeszkedik a regény egészébe, és talán Glen Cook nagyszerű regényét, A fekete seregnek formabontó modorát idézheti fel az olvasóban. Sajnos a Trónok harcának fordításának színvonala nem éri el Kornya Zsolt ihletett Glen Cook átültetésének minőségét, így a magyar kiadásban nem mindig üt át Martin markáns stílusa.

Az Alexandra kiadó nagy szolgálatot tett a magyar fantasy életnek a Song of Ice and Fire ciklus első részének kiadásával, bár ezt az örömteli eseményt némileg beárnyékolja a korrektori és lektori munka fájdalmas hiánya, és a fordítás enyhén szürke mivolta. Csak remélni lehet, hogy a soron következő kötetek esetében a szöveggondozás magasabb szintű lesz, méltó Martinnak a tolkieni fantasyt megújító sorozatához.

George R. R. Martin: Trónok harca. Alexandra, Pécs, 2003

George R. R. Martin hivatalos honlapja: http://www.georgerrmartin.com/


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.georgerrmartin.com/]
[http://forum.rpg.hu/index.php?s=&act=ST&f=201&t=2727&st=0]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához