LFG.HU

HammerTimeCafe
strato
hírekCimkek

Don't Panic and Read the VillámhírekPontosan egy hónapja volt a legutolsó Villámhírek, és 6 éve a legelső. Az utóbbi azért fontos, mert ez azt jelenti, hogy a cikksorozat ma ünnepli fennállásának hatodik évfordulóját, az előbbi pedig azért, mert jelzi, hogy nem megy minden simán. Ahogy a legutóbbi szülinapon már jeleztem, egyre kevesebb időt tudok a cikkírásnak szentelni, így az utóbbi évben nem is sikerült tartani a Villámhírek heti megjelenését. Továbbra sem tervezem az ügy feladását, de már gondolkozom azon, hogy miként tudnám úgy megreformálni a cikksorozatot, hogy legyen benne követhető rendszer, és én se gebedjek bele. Konkrétumot még ez ügyben nem tudok mondani, de ti, kedves olvasóim, lesztek az elsők, akik tapasztalni fogjátok a változást. Méghozzá első kézből. ;)

Mint eddig, ezután is jöhetnek tippek és hírajánlók a soron következő Villámhírekhez (hatodjára már nem akarom ragozni, ügyesek vagytok, megtaláljátok a módját).
Aki a Villámhíreknél gyakrabban vágyik hírekre a szerep-, a video- és a társasjátékok, valamint a film, a képregények és az általános geekségek világából, az iratkozzon fel az LFG Facebook-oldalára, amit szerény személyem támogatásával Enkara és Narmi kezel jó hangulatban.
Ritkán hangzik ez el, ezért eme ünnepi alkalmat megragadva nagy pacsi jár még BePének is, amiért ő sem adja fel, és még a mostani, GDPR-től terhes időkben is frissíti és pátyolgatja az LFG-t. Köszönet érte!

Szerepjáték

- A Bundle of Holding jelenleg három csomagot kínál. A két régebbi három napig érhető még el. Ezek közül az egyik a Hackamster című szerepjáték, a másik pedig a Knights of the Dinner Table című szerepjátékos témájú képregény kiadványait kínálja. A legújabb csomag a Mindjammer segítségével kalauzolja el a játékosokat a 17. évezredbe.

- A World of Darkness dokumentumfilm már elérhető Vimeón is. $5 a 48 órás bérlés díja, $10 az örökbérleté.

Szerepjátékos pólókra való minták  találhatók itt. Mindenki megtalálja köztük a saját szerepének valót. D&D-sek előnyben.

Videojáték

- Itt a Battlefield V friss, ropogós, akcióval átitatott első előzetese. Szerintem kicsit túltolták szinte minden téren, de október 19-éig még sokat fog tisztulni a kép.

- Kontrasztanyagként megemlítem a korábban leleplezett Call of Duty: Black Ops 4-et is A sorozat legújabb része teljesen nélkülözni fogja az egyjátékos kampányt, cserébe viszont sokat változtat a multiplayer lehetőségein. A mezei lövöldét különböző képességű karakterekkel dobják fel (à la Overwatch), Blackout néven megjelenik a manapság divatos Battle Royale mód (helló, PUBG), az elmaradhatatlan zombis játékmódban pedig ellátogathatunk az ókori Rómába és a Titanic fedélzetére is. Az alábbi előzetes ez utóbbit mutatja be.

- 2021-ben jön a S.T.A.L.K.E.R. 2, ha addig nem jön el a világvége. Erről a rendkívül informatív stalker2.com oldal tájékoztatja a nagyérdeműt.

- A Bethesda bejelentette, hogy lesz folytatása a RAGE-nek is. A második felvonást a Just Cause szériáért és a Mad Max videojátékért felelős Avalanche Studios fejleszti. Az első előzetes elég színes-fura. Én nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e. Ti mit gondoltok róla?

- Jövő keddig ingyen zsákolható a Guns of Icarus Alliance című videojáték a Steamen.

- A legújabb videojátékos Humble Bundle-be különféle multiplayer játékokat csomagoltak. Ha van kivel lehuppanni a kanapéra, szerintem 1 Eurót mindenképp megér bedobni a Stick Fight: The Game-ért, ami mellé a Rampage Knights és a Tumblestone már ajándék. A második kör is megfontolandó, mert az egyedül is kiválóan játszható Besiege önmagában megér 5 Eurót, és még a Duck Game és a Hover is jár mellé. A 12 eurós Rocket League már nem tűnik annyira alkalmi vételnek, de attól még egyáltalán nem mondanám rossz vételnek.

- Az Atomic Heart egy párhuzamos valóságban játszódik a Szovjetunió virágkorában. Ennél többet nehéz lenne írni róla. Inkább nézzétek meg az előzetest! De tényleg. Megéri.

- Az SNK  bejelentette, hogy a NES és a SNES Mini sikerén felbuzdulva jön a NeoGeo Mini. A teljes játéklistát még nem tették közzé, de a reklámképek alapján a következőkre biztosan számíthatunk:
Metal Slug, Metal Slug 2, Samurai Shodown II, Samurai Shodown V Special, King of Fighters ’97, King of Fighters ’98, Real Bout Fatal Fury és Real Bout Fatal Fury 2: The Newcomers.

Film és sorozat

Matt Groening, a The Simpsons és a Futurama atyja egy új fantasy sorozaton dolgozik, melynek a címe Disenchantment. Az első évadot augusztus 17-étől lehet majd megtekinteni a Netflixen.

Disenchantment

- Idén ősszel visszatér a Robin Masters hawaii birtokát őrző magánnyomozó, Thomas Magnum. A Magnum P.I. című reboot sorozatban a 80-as években készített eredeti széria minden kulcsfigurája szerepelni fog, bár Higgins karaktere nagyon más lesz…

- Mint tudjuk, a Syfy nem akarja folytatni a The Expanse című sci-fi sorozatot. Az viszont új, hogy az Amazon talán átvenné a stafétát. Bár én még nem kezdtem bele a harmadik évadba, remélem, hogy mire eljutok a végére, már készülőben lesz a negyedik.

- Bár a Troll Bridge című film főszereplőjének a mosolya nem gyémánt fényű (még?), azért rá lehet ismerni a Korongvilág leghírhedtebb barbárjára.

- Andy Serkis A dzsungel könyve Disney-féle feldolgozását megkerülve Kipling eredetijéig nyúlt vissza, hogy megrendezze a Mowgli című filmfeldolgozását. Itt az első előzetes:

Bill és Ted 27 évvel a haláli túrájuk után ismét a húrok közé csap. A harmadik film címe Face the Music lesz, melyben csak a két őrült címszereplő zenéje mentheti meg az univerzumot. (Forrás)

- A Mission: Impossible – Fallout című részben hatodik alkalommal lép a színre Ethan Hunt, hogy ismét megmentse a világot. Nem mellékesen megcsodálhatjuk azt a bajuszt, ami oly sok fejfájást okozott az Igazság Ligája pótforgatásain.

Sylvester Stallone jövő ősszel visszatér John Rambóként. Esélyes, hogy ő fogja rendezni is a Rambo V című filmet. (Forrás)

Rambo V

- Ha vérzik, akkor meg is tudjuk ölni! Itt az új Predator-film első előzetese.

Társasjáték

- Ezt a témát mindig a kelleténél elhanyagoltabbnak érzem. Annyi új (és régi) társasjátékról lehetne írni, de erre már végképp nincs kapacitás. Ha bárki érez kedvet társasjátékos hírek írására, jelezzen valahogy!

- A Paradox Interactive elkezdi társasjátékok formájában is leképezni a nagy sikerű stratégiai videojátékait. A következők várhatók első körben: Crusader Kings, Europa Universalis, Hearts of Iron és Cities: Skylines. Az első már fent is van a Kickstarteren, sőt már a célösszeg is megvan. A bejelentéssel kapcsolatos alábbi videót én szórakoztatónak találtam:

- Remélem, ma mindenkinél volt törölköző! ;)

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához