LFG.HU

lanozzunk
Lencse Tamás
novellaCimkek

Legjobb, ha a legelején kezdem. Tébolyult, őrült, bomlott elméjű vagyok.
Akár meglep téged, akár nem, ez így van, és már sohasem fog megváltozni. Az igazat megvallva nem is akarom, hogy bármi megváltozzon, odabent a fejemben.
Néha kifejezetten szórakoztat saját tébolyultságom, te talán másképpen gondolod ezt?
Igen, tudom, hogy nem úgy nézek ki, mint egy őrült. Ez egy elég furcsa kifejezés… pontos magyarázatot nem tudok mondani; de miért is akarnék?
Sokak szerint, ez egyfajta adomány. Egy teljesen másfajta, új és változatos világnézet, ami sokkal többet enged látni, mint a te elkorcsosult és maroknyi agyad.
Ó, ne sértődj meg, kérlek, ülj vissza. Tudom, hogy nem illik megsérteni a hallgatóságot, bocsáss meg arcátlanságomért. Mégis, mit vársz egy őrült elmétől?

Hogy nem is vagyok őrült?
Muszáj mosolyognom a kijelentéseden.
Igen, tudom, hogy mit mondtam az imént, de én teljesen másképp vagyok őrült, mint a többi, úgynevezett bolond.
Én nem kezdem el magam a falhoz csapkodni, nem késes gyilkos vagyok, és nem fogok Istenkáromló igéket ordítani a nyílt utcán.
Én testesítem meg a sötét éjszakában hangtalanul lopakodó tébolyt. Szemeim vég nélkül csillognak, mintha állandó láz gyötörne és veszélyesebbek, mint bármi, amit te valaha is láthattál. Az őrület részben ott rejtőzik a szemlélők számára.
A szem a lélek tükre?
Van benne valami; okos kijelentés; esetemben igen helytálló tény. Tudod, ezt szeretem mondogatni magamban mikor a repedezett tükörbe pillantok, és egy alak tekint rám; mögötte egy repedezett világ sötéten villogó képe.
Abban van némi keserűség, hogy időnként teljes homály borul rám, ellep és fojtogat. A mindennél tisztább világlátás, a megérzések és az álomképek helyett megjelenik a világ, igazi valójában: torz, szürke és gonosz.
Valamit valamiért…

Látom, elfáradtál, talán untatlak?
Ne haragudj, azt hittem élvezed a beszélgetésünket, hiszen oly csöndesen és figyelmesen hallgattad végig, amit mondtam.
Most a saját gondolataimon kell mosolyognom.

A sötét sikátor monoton szürkesége, a csillagok halovány fénye és kőfalak ölelnek minket körül. Néhány szállingózó hópehely is aláhull.
Szép. Nincsen benne semmi romlottság. Vakítóan fehér és tiszta
Végigtekintek a szakállal körülölelt meggyötört arcodon. Hideg kezed, még mindig egy üres üveget markol, már nem reszketsz…

Figyelmesen
hallgattál?

Hogyan is hallgathattál volna végig?

Hisz halott vagy…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához