LFG.HU

Árnyék
novellaCimkek

“Apa, mesélsz nekem?” – kérdezte. Bájos teremtés. Még csak hét éves, de már gyönyörű, mint az anyja volt egykor. Jan körbenézett a szobában. Viszonylag kis szoba volt, de rend és tisztaság uralkodott. Erre különösen ügyelt.
Most azonban nem volt idő nézelődni. Azok a zöld szemek mesére áhítoznak, és meg is kapják.
“Rendben, mesélek neked, de aztán ígérd meg, hogy gyorsan elalszol.”
“Mesélj nekem a halászról!” – szólt a drága. Mintha meg sem hallotta volna a feltételt. Hát lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? Jan belekezdett a történetbe, amit már oly sokszor elmesélt.
“Élt egyszer egy halász. Valahol, egy messzi földön, minek már a nevét is elfelejtettük. A feleségével élt egy kunyhóban, az óceán partján. Egyszerű, de kényelmes életet éltek. Értett a dolgához, a halászat mesterségét még az apjától tanulta. A közeli városban pedig mindig volt igény efféle ínyencségre, egy részét pedig a felesége készített el, így semmiben nem volt hiány.
Történt azonban, hogy egy napon a halász kivetette hálóját. Ebben még nem volt semmi szokatlan, azonban a vacsorája közben valami keményre harapott rá. Megnézte mi az, ám ekkor már a lélegzete akadt el. Egy érme volt az. Egyik oldalán egy soha nem látott írásjel, másik oldalán egy romos város képe volt látható, ami azonban még így is méltóságot árasztott magából.
Mikor a legközelebb a városban járt, elvitte az értékbecslőhöz legújabb kincsét. Nem tudni mi járt a becsüs fejében, de a házát – ami valljuk be, nem volt kicsi – lett volna hajlandó odaadni cserébe az érméért.

A halász azonban illemtudóan elutasította az ajánlatot, nem akart megválni kincsétől. Attól fogva minden este párnája alatt az érmével aludt el.
Álmaiban megelevenedett a romos város, az ősök szellemét szinte tapintani lehetett. Ahogy teltek az évek, egyre inkább elvágyódott arra a helyre. Nem beszélt erről senkinek, de lassan szenvedélye lett az a szent hely, kitöltötte a gondolatait. Boldogság fogta el, amikor rá gondolt, ám elöntötte a fájdalom is egyben, mert nem lehetett ott.

Egy reggel azonban felkelt. Felvette a legszebb ruháját, majd miután elbúcsúzott a feleségétől, kievezett a tengerre. Egészen addig ment, ahol aznap volt, mikor az érmét találta. Soha nem felejtette el, merre volt az – nem is tudta volna. Ott töltötte a délelőttöt, és a délutánt. Az alkonyat közeledtével adott egy utolsó mosolyt a lemenő Napnak, majd belevetette magát a vízbe.
A felesége titkon még mindig reméli, hogy egyszer még visszatér hozzá.”
A lány azonban már aludt. Lassan Jannak is ideje volt nyugovóra térnie. Adott egy csókot a lány homlokára, betakargatta, majd visszavonult a szobájába.

Mielőtt álomba szenderült, még utoljára vetett egy pillantást másik féltve őrzött kincsére, majd betette párnája alá.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához