LFG.HU

Vyriona
novellaCimkek

Ülök a sötétben, hallgatom
Szívem dobbanását.
Magam elé meredve
Nézek a fejemből kifele,
Várom, mikor láthatom
Életem múlását.
Egyszercsak csönd válik. Ez lenne
Hát az a pillanat?
Kezemre nézek:
Már nem nevezném kéznek…
Kiáltás, borzadállyal telve
Hagyja el ajkamat.
Pergamensárga, csupasz csontok
Az ujjaim helyén.
Húsom lefoszlik,
Testem gyorsan oszlik,
Ahol látni, zöldes hullafoltok
Vannak bőröm felszínén.
Szememhez kapok: fekete lyukak
Ásva csontgödörbe.
Torz vicsorba hasadt
Két elporló ajak,
Követve hörgésbe fulladt hangjukat,
Fehér férgek hullnak a földre.
Már sikoltanék, ha lehetne.
Túl kíváncsi voltam…
Még reménykedhetek:
Ez álom, még felébredhetek,
De sötétség ereszkedik szememre,
Koponyám a sziklán koppan.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához