LFG.HU

Kyol Halken
novellaCimkek


Felvirradt egy újabb nap, piroslott a táj,
De hamarosan e szín feketévé vált.
Megérkezett hát a testet öltött gonosz,
Kyriala a démon, ki lelkeket oroz.
Tábort vertek reggel a várossal szemben,
Katonák ezrei várakoznak csendben.
A Sors rendezte ezt, itt dúl majd a csata,
Eldől hamarost,hogy ki e világ ura.
Istenek szájából szólalt meg a végzet,
Pusztulást sejtető utolsó ítélet:
“Sötét hadurakkal Kristályváros vívjon!
Segítségül minket, így senki ne hívjon.”
Ősi jóslat szerint már rég meg volt a név,
Kit dicsőit haláláért majdan a nép.
Iziarus lészen az, a várkapitány,
Ellene küzdött eme ősöreg ármány.
Leszállt az éjszaka és senki sem támadt,
Kyriala csapata a dombokon álla.
Lázadoztak az orkok, nem értve tettét,
Sötét vezérük e nagyszabású tervét.
Pirkadat volt,mikor felébredt a sereg.
Kezeikben immár sok harcidob pereg.
Haduraknak tanácsa hamar összegyűlt,
A fővezéri székbe a démonnő ült.
Ármányos beszéde zengte be a sátrat,
Kegyetlen tervét a tanács elé tárta.
Megtapsolták a nőt mind a démon urak
Harvald nagyúr gonosz lelke háborgott csak:
“Csellel vegyük be e várat,mint gyáva had?
Így beszélni mostan nem lehet,nem szabad!.
Testvérek vagyunk, mind egyenlő, ki itt van
A vezér mégis te vagy, mert így szól a tan.
Sötét seregeket majdan nő vezeti
Testvérei közül ő ki kiérdemli.
Balga lesz a többi bárhogy okoskodik
Csatában elesék az ki ellenkezik.
Tudom jól urnő, a lázadó én vagyok,
Bármit tehetek az biztos,hogy meghalok.
Első sorban ontom majd érted a vérem
Ez a tudat az ami immáron éltet.”
Míg lassan készülnek a harcra az erők,
Addig szózat ad a védőknek erőt.
“Sokan veszünk ma el, lehet mind, ki itt van,
Paplan helyett testek fölé juthat majd hant.
Ha meg kell most halnunk, hát harcban vesszünk el!
Égi kegyelemmel szivünk végleg megtelt.
Százakat vár ma a gyémánthegyű halál
Védők serege, ha a várfalakra áll!”
Ezen szavak mélyen szívükbe találnak,
Megrendítő “éljent” együtt kiáltanak.
“Harcoljon a város! Éljen hát a vezér!
Kézünkbe fegyverünk s testünkön a páncél!”
Szívükben bátorság, lelkükben tisztaság.
Gyémántélű kardjuk az ellenségre várt.
Iziarus szólt eként várfalak között,
Így várták ők a pusztító vérözönt.
Meghallván szavait a kristályfalon túl
Sötét urnő mostmár a zászlójáért nyúl.
Démonokkal megjelenik s kész van a had
Jelt adván az orkoknak kezdődjön a harc.

Rohan hát a sötét sereg, közel a vár,
Iziarus osztaga az utjukba áll.
A hős lelkű várvédők állják a próbát,
Sok száz leölt orkkal eztet bizonyíták.
Feltűnik a nagyhírű parancsnok, Harvald,
Úgy harcol most Ő ,mint egy kegyetlen barbár.
Támadásba lendül a retegett hadúr,
S Iziarus osztagából vagy tizet leszúr.
Fellángoló vérrel a merész kapitány,
Kardját meglengetve rögtön Harvaldhoz vág.
Pengéje elcsúszik, gonosz démon mellett,
Ki most haraggal a lovag felé lenget.
Iziarus testét át szörnyű dárda veri,
Vár hős lovagja a véres földre esik.
Látja ezt Levandor , ki a falon harcol,
Parancsot kiállt, majd a véd mögé hajol.
Íjászok lőnek, és száll immár az égre,
Harvald feje felett gyémánthegyű végzet.
Menekülni nem tud a rettegett hadúr.
Vérző teste nyomban a lovagéra hullt.
Mágusoknak harca következék soron.
Sötét oldal mostan varázsigét mormol!
Megreped a föld és sebesen feltörék,
Izzó láva borítá harcnak mezejét.
Meglepődött védők mind a falon voltak
Ostoba sámánok magukra bajt hoztak.
Elnyelé a láva démonok sárkányát,
Harvald halott hadúr utolsó bástyáját.
Lett nagy öröm imígyen a várfal mögött ,
Védő sereg kitör a sok halott fölött !
Futnak hát az orkok, mint az átkozott vad,
Gyémánt élű pengéket félti már e had.

Démonok a dombon keseregve állnak.
Utolsó reményük már elő hozának.
Sivítóként nevezték eme öreg lényt,
Hangját rettegi a “sötét”, akár a fényt.
Kiállíták hamar a várossal szemközt,
Erős démon harcos a hátába öklöz.
Szörnyű fájdalomnak sivítás a jussa,
E város ostromának utolsó módja.
Megremeg a várfal s ledől egy őrtorony.
Kristályváros most már a halálán vagyon.
Erősödik a hang, nem bírják a falak,
Szilánkokra repedezve szétrobbannak.
Ezernyi nyílvessző, szúrja át a testet,
Várvédők, támadók sorra mind elesnek.
Hátul maradt gonosznak öröm a látvány,
Világot immár a magukénak tudván.
Tévedtek ismét, de míly hatalmas nagyot,
Sivitónak hangja erősödve vagyon.
Tiszta hangjának e hatalmas erejét,
Kyriala nem bírá, így meghal a vezér.
Mellette pusztul el ezernyi bajtársa,
Támadóknak serege dől rá a sárra.
Utolsó támadó a Sivitó vagyon.
Félelmetes hangja neki is fáj nagyon.
Térdre rogyva üvölt míg még ereje van.
Testéből a lelke,mit az Istennek ad.
Hős katonák teste mindnek ottan fekszik,
Levandor a bátor sehol sem leledzik.
Pataknak folyása menté meg életét,
Várfalak magasáról amibe esék.
Sebesvizű patak kiviszi a várból,
Partra sodorta,így élhet még a bátor.
Elpusztultak mind a szép gyémántfegyverek,
Hősünk kezében az utolsó díszeleg.
Ő lészen a harcos ki mindezt leíta,
Város diadalát ezen mód tudatva.
Démoni seregek mind meghaltak aznap,
Szent város romjaiból, feltámad majdan,
Lészen majd élet eme megszentelt tájon,
Ezt Levandor, az író, én garantálom…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához