LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Graham Greene regényének adaptációja sajnos megszenvedte a világpolitika viharait. Sajnálatos, hogy legalább annyi témát kínál a valós politika a film kapcsán, mint a film történelmi eseményei önmagukban. Greene története azonban kényelmetlenül aktuális Amerika számára és sajnos a film – melynek bemutatóját a szeptember 11-i terrorista támadások miatt jócskán elcsúsztatták – rosszabbul is járhatott volna.

Greene és Philip Noyce rendező (Férfias játékok, Végveszélyben, Halálos nyugalom) 1952 Saigonjába kalauzol minket, a franciák “saját” vietnámi háborújába. Itt újságíró Thomas Fowler (Michael Caine), aki úgy menekült Indokínába London és bigott felesége elől, ahogy más feledésért fordul az alkoholhoz. Gyönyörű, fiatal vietnámi szeretője van, álláspontját tekintve pedig semlegesnek tartja magát, aki nem avatkozik be, nem foglal állást, egyszerűen csak egy riporter. Évek óta tudósít közönyösen Londoni lapjának – kevesebbet, mint kellene, túlságosan leköti a szeretője és az ópium -, megszokott rutin szerint éli az életét; ebbe csetlik-botlik be a csendes amerikai, Pyle (Brendan Fraser), aki York Harding demokráciáról vallott nézeteivel felfegyverkezve, az amerikai illúziógépezet idealista termékeként érkezik Saigonba, határozott elképzelésekkel arról, miként lehetne civilizálttá tenni, megreformálni a vietnámi népet. Fowlert először szórakoztatja, majd bosszantja az amerikai idealizmusa, hiszen ő – bár hiába hangoztatja Pyle-nak – már rég belátta, hogy egyiküknek sincs több keresnivalója Vietnámban, mint bárki más, külföldi hatalomnak.

A jóhiszemű, naiv amerikai barátot és mentort lát a cinikus, hitetlen brit újságíróban, akit minden csípős megjegyzése és nyers modora ellenére is barátjának tekint, néha Fowler kifejezett bosszúságára. Különösen, mikor az amerikai megismerkedik Fowler szeretőjével, Phuonggal (Do Thi Hai Yen) és ő is beleszeret. Furcsa, suta szerelmi háromszög alakul ki, melynek hátteréül az indokínai politikai helyzet és egy eljövendő, súlyosabb konfliktus kezdetei, az amerikai-vietnámi háború előzményei derengenek föl.

Avagy fordítva – a Pyle által gyarmatosítóknak nevezett franciák kommunistaellenes küzdelmei, és az amerikai politikai és gazdasági érdekek baljós jövőt előrevetítő szövevényének hátterében keserédes szerelmi háromszöget láthatunk, ahol egy illúzióit vesztett öregedő férfi illúziókkal próbálja táplálni magát (amiket maga sem hisz el) és szeretőjét (aki mindent elhisz), és egy illúziókban mély meggyőződéssel hívő csendes amerikaival, aki a legjobb és legnemesebb szándékokkal próbálja meghódítani szíve hölgyét.

Mindkét konfliktusban ugyanazok a szándékok: az ő érdekében, az ő érdekükben cselekedni; Pyle csak a szerelme/vietnámi nép javát akarja, megmenteni őt/őket saját civilizálatlanságuktól és elvezetni őket a demokrácia paradicsomi világába. A kérdés mindkét kijelentésre ugyanaz: vajon akarja-e Phuong, vagy a vietnámi nép, hogy megmentsék őket, akarják-e a nyugati demokráciát, változtatna-e mindez valamit? Hiszen Phuong ugyan elvágyik Londonba, Amerikába, de vajon jó lenne-e ott ennek a szelíd, látszólag igénytelen, törékeny szépségnek, akit mindenki óvni-védeni akar? Közben mindketten úgy gondolják, tudják mi a jó Phuongnak.

Philip Noyce a regényhez képest elnagyoltabb ecsetvonásokkal vázolja föl a politikát és szerelmet, és – sajnos – Pyle jellemét is, akiért a könyvben nagyobb együttérzéssel viseltethettünk. A filmben sem naivsága sem modorossága nem azt a valahol szeretetre méltó de végzetes, csendes amerikait tárja elénk, aki a könyvben szerepel. Brendan Fraser, aki a jóindulatú melák és a vagány kalandor szerepében is bizonyított már, jó érzékkel találja meg az egyensúlyt a demagógia és a sötét politikai intrika, az ártatlanság és elszánt tenni akarás között; nehéz feladat egy hálátlannak tűnő szerepben, de a karakternek minden csepp szimpátiára szükség van, amit a nézőből ki lehet csikarni, Fraser pedig tisztességgel helyt áll. Michael Caine pedig újabb megérdemelt Oscar-jelölését zsebelhette be a megfáradt, bölcsességet árasztó, önámító, dekadens brit szerepéért, aki tisztában van saját jelentéktelenségével és nem szándékozik semmit sem tenni ellene. Még a filmet végigkísérő, fáradt hangú narráción is érződik az ereje. A valódi, festői vietnámi helyszínek hálás témák az operatőrnek, a hitelességen túl méltóságot, ha kell, komorságot kölcsönöznek a történetnek. Mind Noyce, mind operatőre, Christopher Doyle remek érzékkel ragadták meg a kellő hangulatot és Greene regényének elbeszéléséhez szükséges atmoszférát.

Greene 1955-ben, az amerikai-vietnámi konfliktus előtt írta könyvét, ami már csak azért is lényeges, mert így nem tapadhattak rá azok az ideológiák, amik a későbbi konfliktus kapcsán egy generáció pszichózisává váltak. Greene szinte profetikus története fájdalmas emlékeztetők letaglózó sorozata Amerika számára: egy étvizeddel saját háborújuk előtt a franciák sem boldogultak, katonáik azonban hangzatos ideológiáktól mentesen, fásultan tették a dolgukat, majd hazamentek (és nem írták tele a filmtörténelmüket a kudarcukkal); az álcázott bombákat, azt a fajta terrorizmust, amitől később Vietnámban is és napjainkban is rettegnek, idealizált, üres eszmék által vezérelt amerikaiak – a CIA – honosították meg Saigonban, ráadásul pont ezek a merényletek vezettek oda, hogy bevonuljanak és később saját bőrükön tapasztalják meg a játéknak, biciklipumpának álcázott bombák erejét.

The Quiet American; 2002
Rendezte: Phillip Noyce
Graham Greene regényéből írta: Christopher Hampton és Robert Schenkkan
Operatőr: Christopher Doyle; Huu Tuan Nguyen; Dat Quang
Vágó: John Scott
Zene: Craig Armstrong; Guy Gross
Szereplők:
Michael Caine …. Thomas Fowler
Brendan Fraser …. Alden Pyle
Do Thi Hai Yen …. Phuong
Rade Serbedzija …. Vigot felügyelő
Tzi Ma …. Hinh
Robert Stanton …. Joe Tunney
Holmes Osborne …. Bill Granger
Quang Hai …. Thé tábornok

Szeptember 11. után a stúdió jól sejtette, hogy a közeg nem alkalmas arra, hogy emlékeztesse Amerikát, hogy ők is követtek el terrorakciókat, ezért bölcsen elhalasztották a film bemutatóját, és csak Caine heves győzködése után mutatták be tavaly ősszel – egy másik háború árnyékában, ami szintén különös párhuzamban áll a film és a valóság eseményeivel. Mivel nálunk a legújabb konfliktus lezárulta után tűzték műsorra a mozik, olyan újabb jelentéstartalommal ruházódott föl a film, amire a készítői nem gondoltak.

Mindenesetre valahol szerencsés, hogy az ausztrál Noyce rendezte a filmet, aki az adaptációhoz szükséges kompromisszumnál többet nemigen engedett a filmből – bár a szeptember 11. utáni helyzet miatt nyilván itt-ott vissza kellett nyesnie egyes jelenetekből -, és gondosan elfojtja saját haragját, akárcsak Greene, és főhőséhez hasonlóan igyekszik nem beavatkozni, hagyja, hogy a történet szálaiba ügyesen beleszőtt politika és gondolatok maguktól találják meg az utat a nézőhöz. Talán szerencsésebb helyzetben van, mint Fowler, a brit újságíró, aki vívódása végén – akár szerelmi, akár politikai okokból, ki tudja? – kénytelen igazat adni titkárának: “Előbb utóbb állást kell foglalnia, ha ember akar maradni.”


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.rpg.hu/nezoter/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.