LFG.HU

strato
hírekCimkek

Szerepjáték

Frissült a  DnD 5. kiadásához megjelent ingyenes Basic Rules szabálykönyv: kapott egy kis formázást és néhány képet, továbbá az eddig külön letölthető DM szabályokat is beleolvasztották. Így most már egy fájlban érhető el a teljes, játékosoknak és mesélőknek egyaránt szóló Basic Rules.

- Míg a Savage Worlds új kiadásának Kickstarter-támogatói már lapozgathatják az első digitális változatot, addig a Crystal Heart című setting Kickstartere még támogatható. Aki nem ismeri az azonos című szerepjátékos webképregényt, annak ajánlom, hogy lapozzon bele.

Videojáték

Múlt hét volt az idei The Game Awards, aminek a keretében elég sok új látnivalót mutattak. Ezek közül válogattam most nektek:

- Jövőre jön a Mad Max és a Borderlands keverékének tűnő Rage 2:

- A Dragon Age is hallatott magáról, bár az első videóból a címen kívül túl sok nem derült ki.

- A Fallout-veteránok által fejlesztett The Outer Worlds is érdekesnek ígérkezik:

- 10 év szünet után új résszel jelentkezik a Marvel Ultimate Alliance című akció RPG, melyben kedvenc szuperhőseink bőrébe bújhatunk, hogy rendet vágjunk Thanos és társai között. A játékot egyelőre csak Nintendo Switch-re jelentették be, de remélhetőleg fog jönni más platformokra is.

- A Mortal Kombat 11 első előzetesében természetesen ismét Scorpion verekszik, bár ezúttal nem Sub-Zero bánja meg a találkozót, hanem Raiden. A zeneválasztás szokatlan, a paradicsomszósz mennyisége viszont a szokásos.

- A Supergiant Games új játéka első látásra hasonló utat követ, mint a Bastion vagy a Transistor. A játék már korai hozzáféréses jelleggel meg is jelent, bár sokakat meglepetésként érhet, hogy (egyelőre?) csak az újonnan bejelentett Epic Games Store-ban érhető el. (A TGA alatt meglehetősen sok videó végén bukkant fel a Steamnek konkurenciát jelentő új digitális bolt logója.)

- Itt a Psychonauts 2 új előzetese is (ideje lenne már befejeznem az első részt, amit a legvégén hagytam “félbe”:

- Egy ideje lóg már a levegőben a Blood remaster híre, de most úgy tűnik, hogy révbe ér a projekt, és tényleg el is fog készülni a szebben kinéző és jobban hangzó, de játékmenetében az eredetivel megegyező felújítás.

Blood

- Ingyenessé vált a Counter-Strike: Global Offensive, ami egy mini Battle Royale játékmóddal is kiegészült. Aki siet, az még bérmentve bezsákolhatja a Company of Heroes 2 alapjátékot is a Steamen.

- A Fanatical ismét villantott egy komoly videojáték csomagot. Valamivel több mint 5 Euróért Styx: Shards of Darkness, KotOR 1-2, Oxenfree, Shadowrun: Hong Kong és még lehetne sorolni.

- Itt a Humble Bundle  legfrissebb csomagja is, mely a Team 17 játékaival van megtömve.

- DiabLoL címmel elindult egy mókás kis animációs sorozat a YouTube-on, mely a 22 évvel ezelőtt megjelent legelső Diablo élményét adja át meglehetősen viccesen és ugyanakkor elég pontosan is. Alább az első rész tekinthető meg, a rövid felvezetőt itt, a második felvonást pedig itt keressétek.

Film és sorozat

- A CBS berkeiben készülget a Miért éppen Alaszka? folytatása.

- Itt a sokak által várt Avengers: Endgame előzetese, melynek hangvétele meglehetősen drámai. Ha minden igaz, a filmbemutató 2019. április 25-én lesz.

- Persze aki nem akar lemaradni a Marvel Cinematic Universe egyik mozzanatáról sem, az a negyedik Bosszúállók előtt még megnézi a Captain Marvel filmet is (március 7-étől a mozikban).

- Ha minden igaz, ezen a héten mutatják be itthon is a másik képregényes istállóból az Aquaman filmet. Itt az utolsó előzetes hozzá:

- Itt a második előzetes a második LEGO Movie-hoz:

- Itt a Lord Inquisitor készítőjének új munkája, az Origin Zero című animációs sorozat 2. felvonása. Továbbra is elég semleges érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, de hátha a következő rész meg tud lepni. Mondjuk azt energiát, amit a páncélok túltervezésébe öltek, jobb lett volna az animációk csiszolására fordítani.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához