LFG.HU

Enkara
ismertetőCimkek

Vége lett a januárnak, már a késleltetett szabadságok is lejárnak, kikopnak az edzőtermekből az újévi fogadalmas, ám kevéssé kitartó egyedek. A sulikban új félév indul, a reggeli és a délutáni buszok tömve a csivitelő kölykökkel – ám ha van akkora mázlink, hogy találjunk egy viszonylag nyugodt sarkot a buszon, vagy van időnk egy jó forró fürdőre – esetleg kettőre –, akkor jó ötlet elolvasni a Képtelen történetek, másvilági mesék című gyűjteményt a Kaméleon Komix prezentálásában. Aki megszerezte, már biztosan elolvasta, így spoilerveszély nélkül olvashatja szerény, szujjektív véleményemet is.

A kötet meglehetősen egyedi formában, képregényes kerettel és vázzal jeleníti meg a novellákat, amelyek amúgy nem kapcsolódnak egymáshoz, csak, ahogyan Hamlet írta az előszóban, „mindegyik írásban volt valami nem evilági dolog, valami misztikum”. És mivel több kedves ismerősöm is feltűnt a szerzők között, a világért ki nem hagytam volna. Lássuk hát.

A fenti keret és váz, amit említettem, Wajzer „Chavez” Csaba és Békefi Tamás tolmácsolásában egy földönkívüli lény érkezésével indul, és az őáltala keltett hatásokra fűzi fel a sztorikat. A fekete, csápos-nyúlványos izé egy lomtalanítás helyszínén csapódik be, és ott is egy régi képregényekkel, horrorfilmekkel és kazettákkal teli doboz mellett landol. Azonmód be is szipkázza ezeket, és a doboz tetején íme, egy új kötet manifesztálódik – ennek a címe Képtelen történetek, másvilági mesék. Egy ember elhalad a kupac mellett, meglátja, kíváncsian felveszi, belelapoz… és onnantól képtelen letenni. Szó szerint, mivel a könyvbe ivódott sötét varázs nem engedi. Muszáj! Olvasni!

Az első novella a Buta kis kövér kutya, Lakatos István tollából. Nem szeretném a szerzőt megbántani, de sajnos nekem ez volt a legkevésbé bejövős írás a kötetből. A szörnyekkel és más csodalényekkel lakott világ ugyan hangulatos lett, de abból meg nem mutatkozott meg túl sok. A sztori néhol – legalábbis számomra – kissé zavaros volt. Például amikor a kutya a kanálisban látja, hogy egy hirtelen felbukkant, gonosznak tűnő, fekete csáp a felszín felé igyekszik, már talált is kiutat, és a blöki meg akarja előzni, hogy megakadályozhassa a csáp kijutását, de neki – a kutyának – körbe kell mennie egy általa is használható kijáratot keresve. Két-három háztömbnyi távról van szó, mint kiderül. Aztán a felszínre érve még elpazarlódik pár perc egy csődületre, amiről végülis nem derül ki, hogy mi okozza, egy beszólás is elhangzik, aminek úgy tűnik, nincs semmi értelme. Mégis pont akkor ér oda a csatornanyíláshoz, ahonnét a csáp akar előbújni, mielőtt ezt megtehetné. És egy rálökött újságpapír meg a saját súlya elég hozzá, hogy visszatartsa a szörnyet, aki valami miatt nem fordul vissza, hogy másik kiutat keressen. Majd eltelnek órák, kapunk némi anderzenes gyufaárus kislányt, végül tucatnyi hullócsillag indul lefelé az égből, de nem tudjuk, hogy azok a mennybeszállt lelkeket jelképezik-e, mint az korábban gondolta a kutyus, vagy épp megérkezett a légitámogatás, hogy lerakétázzák csápit. Nincs kizárva, hogy én vagyok furán drótozva, de ennek a novellának a mondanivalója nagyon elment mellettem.

A következő novella Varga Pétertől Az elefántember legendája. Ez már egy jóval összeszedettebb írás, és a noir-ra vett Londonban játszódik. A történet egy, a viktoriánus korban élt legendára alapul, amelynek modern kori, a misztikumot sem nélkülöző sztori lett a vége. A két főszereplőnek egy démon fogságába esett indiai istenséget kell megmentenie, miközben némi időutazásban ­– vagy tán dimenzióváltásban – is részt vesznek. Jó stílussal felvértezett, élvezetes mű.

A harmadik Német Áron A bürokrata című írása. Bevallom, nem teljesen elfogulatlanul álltam neki az olvasásának, hiszen a szerző nem csak, hogy kedves cimborám, de a kedvenc tollforgatóim egyike is. Valahogy nem gondoltam, hogy csalódnom kell majd ezen agyszüleménye esetén sem. Láss csodát, igazam lett, élvezettel olvastam végig egy kimaxolt szintű aktatologató estéjének történetét, aki olyan szintre emelte a bürokrataság művészetét, hogy leiskolázta még a pokolbéli – nem annyira víg – ördög-ügynököket is. Az eltéveszthetetlen brutis stílus az elejétől a végéig átitatja a novellát; a humor alá rejtett, olykor mélyebb, filozofikusabb mondanivaló finoman veteti észre magát, nem arcbamászó. Zseniális, imádtam, és talán még egy hozzáértő – valódi – kritikus sem, vagy csak nehezen találhatna benne hibát. A szerző írásaival csak egyetlen baj van: nincs belőlük elég.

A negyedik novella Chaveztől volt A pofon. Ütős, krimis hangulatú írás egy jó útra tért utcagyerekről, a misztikumot itt egy enyhén Looperes jelenet adja a legvégén. Nincs túlhúzva, jól adagolja az információkat, és elgondolkodnivalót is hagy maga után.

Következőnek a képregényes keretsztoriból kapunk most egy némileg hosszabb lélegzetvételű adagot, amelyben is megtudjuk, hogy a városban felbukkanó furcsa esetek ügyében elindult a nyomozás a Nemzetbiztonsági szakszolgálatnál. A megszállt könyv által hátrahagyott testeket vizsgálják, de még nem tudnak semmi konkrétumot. Az űrcsáp közben tovább fertőz, és a halálos könyvben elérkezünk az ötödik novellához.

Varga Bálint Bánktól a Vérvörös szilveszter büszkélkedhet a kötet írásai közül a mienkéhez legkevésbé hasonlító világgal. A történet egy olyan városban játszódik, amelyet igencsak különös lények laknak: részben emberek, részben állatok. A főhős egy kakasfejű detektív, aki akaratán kívül keveredik bele élete legvéresebb bűntényébe. Ez a novella is bővelkedik noir stílusjegyekben, jó érzékkel kivitelezve. A misztikus, csábító kinézetű megbízó hölgy, a szimplán csak nehéznek ígérkező feladat clusterfuck-ba fordulása (pardon my french), a történet tragikus fordulata, a nem kifejezetten happy end ismerős elemek, mégsem keltik elcsépeltség érzését. Klasszul megírt darab.

Hatodiknak Tálosi András írása, a Pokol a tanyán következik. Magyarországon, a tizenkilencedik század utolsó negyedében játszódik, Tápiógyörgyén. A szerző még az egyik helyszínként szolgáló Györgyey kastély történelmi hűségét is szem előtt tartotta, ami külön örömmel szolgálhat az arra érzékenyeknek. Én mindig értékelem az effajta odafigyelést. A sztori sem mindennapi: egy fővárosi rendőrből lett okkult-nyomozó és ördögűző férfiú egy kalandját meséli el egy megszállt gyermekkel, kísértettanyával, vérrel és halállal. A történet húsz évvel az írás jelene előtt gyökerezik, és érzékletes képet fest az esendő emberek nyomorúságáról és kiszolgáltatottságáról. A kötet leghosszabb írása bővelkedik izgalomban, és csavarokban is, a mérete ellenére sem volt így nehéz olvasmány.

Ezt követően megint egy hosszabb rajzolt szekció következik, amelyben is tovább folyik a nyomozás a rejtélyes halálesetek ügyében. Rájönnek, hogy egy könyv a bajok okozója, ám magát a különös tárgyat még nem találják. Amikor végül rábukkannak a csápos űrlénnyel együtt, a különleges védelmi ruhába öltözött osztag már nem tudja megakadályozni, hogy a megtaláló rendőr el ne kezdje olvasni a kötetet, így megpecsételve saját sorsát.

Szűcs Gyula – a kötet szerkesztője, egyben maga a kiadó is – novellája a Sarló, kalapács, boszorkányság címet viseli. A helyszín itt is Magyarország, de a kilencvenes évek elején. A főhős épp kisasszézik a börtönből, ahol jól megérdemelt büntetését végre letöltötte – csak hogy aztán belefusson egy jócska méretű világvégébe. Nesze neked szabadság. A posztapokaliptikus, fajnemesített és fura lényekkel telített Budapest izgalmas helyszínt nyújt egy, hogy is szokták ezt megfogalmazni, mentőakcióhoz – már ha annak lehet nevezni egy enyhén szólva is veszélyes, vagy épp gagyi okkult hülyeséget tartalmazó kötet megszerzését a budai várból. Igen, a Necronomiconét. A jó humorral megírt novella szinte túlcsordul a kilencvenes évek nosztalgiájától, és nem nélkülöz némi fricskát sem az akkoriban bevett szokásokkal kapcsolatban, főleg a könyvkiadás terén.

A képregény soron következő szakasza lezárja a kerettörténetet, és megtudhatjuk, mi is történik tulajdonképpen ezzel az űrbéli fekete csápival.

Végül egy „bonus track”, egy ráadás zárja a kötetet, ami szintén képregény, de nem kapcsolódik az előzőhöz. Békefi Ákos, Tamás ikertestvére a szerző és rajzoló, a címe pedig A katlan. Az első világháború idején játszódó horrorsztoriról van szó, a helyszín az Isonzó-völgy, ezerkilencszáztizenhét. Bátor katonáknak kell életre kelő holtakkal megküzdeniük, mintha a nagyon is élő ellenség nem is lenne elég, ráadásul még maga a Háború és a Halál is manifesztálódik, ha nem is a megszokott módon.

Mindent összevetve igen jó kis kötet lett ez, bátran javaslom mindenkinek, aki kedveli a misztikumot. A többszerzős kötetek sajátossága, a változatos stílusokat és írásmódokat felvonultató művek az én szememben mindig is az antológiák egyik legfőbb vonzerejét alkották, ráadásul ez egy igen színvonalasra sikerült, jó minőségű darab lett.

Köszönöm minden résztvevőjének!

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához