LFG.HU

HammerTimeCafe
Cthulhu
VegyesCimkek

TIZEDIK JÁTÉKÜLÉS
Warhammer logó

RONTÓC / SPOILER!

Az alábbiakban a “The Enemy Within” (Az ellenség közöttünk) című Warhammer Fantasy kampány lejátszásának egy részéről számolok be. Ha dédelgetsz olyan terveket, hogy valamikor játékosként élvezd ezt a kiváló kampányt, akkor a további olvasással megfosztod magad a játékélménytől. Én szóltam.
Viszont ha mesélőként vannak terveid ezzel a kampánnyal, akkor talán olvashatsz itt pár hasznos tanácsot, figyelmeztetést és tapasztalatot a megjegyzéseim között.

A játékosi jegyzeteket olvasva utólag úgy tűnik, mintha a Steinhäger villában történtek után a játékosok is elveszettnek ítélték volna az ügyet. Amikor az események után felálltam a játékasztaltól (vagyis a számítógép mellől), még bennem is leginkább az a kérdés motoszkált, hogy “Most akkor hogyan tovább?”. Kézenfekvőnek tűnt, hogy innentől már csak a kudarc különböző variáció jöhetnek szóba a bögenhafeni fejezet lezárásaként, és az általam megkérdezett külsősök is ezen a véleményen voltak. Szokásom ugyanis, hogy ha a helyzet engedi, nehéz mesélői döntések előtt megkérdezek egy vagy több kalandon kívüli, szerepjátékhoz értő ismerőst, hogy ők miként látják a helyzetet, milyen döntést mondanának fair-nek. Egyhangú volt a vélemény, hogy ez a kaland el lett puskázva, innen már legfeljebb csak a vereség mértéke lehet kérdéses. Valószínűleg én vagyok túlságosan lágyszívű mesélő, mert a kapott tanácsok megfontolása után is arra jutottam, hogy bár a helyzet kétségbeejtő, amíg a karakterek képesek a szabad cselekvésre (értsd: nem börtönben csücsülnek, vagy halottak), addig akár még valamiféle győzelmet is kihozhatnak a helyzetből. Ennek fényében láttam neki az előkészületeknek, ami legfőképpen abból állt, hogy felvázoltam egy rövid cselekménylistát arról, hogy az ellenfelek (Teugen & Co.) miként reagálnak a történtekre és milyen lépéseket tesznek győzelmük bebiztosítása érdekében. Ha ugyanis némileg leegyszerűsítjük, a “Shadows over Bögenhafen” nagyjából arról szól, hogy egy káosz-szekta (amely legnagyobbrészt megtévesztett tagokból áll) végre akar hajtani egy rituálét, a partynak pedig ezt meg kéne akadályoznia. Ha a szertartás megvalósul, az Ordo Septenarius “nyer” (nem véletlen az idézőjel, de az okokat itt nem szeretném elszpojlerezni), minden más esetben a játékosoké a győzelem. Emellett természetesen parázslott még némi személyes bosszúvágy is a csapat ellen Steinhäger részéről, ám a fő cél a rituálé végrehajtása, és bármiféle közbeavatkozás megelőzése.

A fentiek fényében a következő eseménysort vázoltam fel: Amint kicsit magához tér a sokkból, Franz még a hajnal óráiban felkeresi Teugent, majd ketten együtt meglátogatják a városi őrség kapitányát, Reiner Goertrint. A két kereskedő minden befolyását bevetve követeli a karakterek mielőbbi felkutatását és kivégzését, de legalábbis bekasztlizását. Bögenhafen hatalmi berendezkedéséből adódóan (na meg az éjjeli események súlya miatt is), a kapitánynak nem sok választása marad: azonnal mozgósítja a teljes állományt, kettőzött őrséget és szigorú ellenőrzéseket rendel minden városkapu mellé. Nagyjából délre teleplakátoltatja a fél várost körözési plakátokkal, a város heraldjaival pedig kidoboltatja, hogy a nyomravezetőnek csinos pénzjutalom üti a markát.

cult

Mindeközben az Ordo Septenarius belső köre villámgyűlést tart, ahol Teugen biztosítja a tagokat, hogy az éjféli rituálé továbbra is esedékes, ám a helyszínt megváltoztatják: Steinhäger egyik raktárházában lesz majd a szeánsz (véletlenül sem abban, ahol állítólag a háromlábú goblin korábban halálát lelte), az esemény biztosítása végett pedig megkéri a rakodómunkások és a kocsihajtók céheit (ismerős?), hogy küldjenek néhány markos legényt az épülethez (szigorúan kívülre). A találkozó után az egyik bizalmi tag – Friedrich Magirius – azonban besokall és szabadulni akar a szektából. Gideon – aki egy ideje már gyanakszik rá – követi a kereskedőt annak otthonáig, ahol aztán megöli. Terv szerint mindez az esti órákban történik – ha a karakterek eddig még nem kerültek a városi őrség kezére (élve vagy holtan), akkor a démon megpróbálja a gyilkosság helyszínére csalni őket, hogy aztán rájuk hívja az őrséget. Ez ugyan kőkemény kelepce, de ha a csapat valahogy megoldja, megszerezhetik Magirius utolsó, némileg rejtélyes üzenetét, amit kibogozva megismerhetik a rituálé időpontját és helyszínét. Ez lett volna az egyik lehetőség.

A másik opció szerint elég lett volna a belső kör valamelyik tagját észrevétlenül megfigyelni és követni. Könnyűnek ezt sem mondanám, de mindkét lehetőséggel úgy voltam, hogy ha a játékosok meglepnek egy kellően jó ötlettel, akkor rajtam nem fog múlni. Viszont mivel órákon belül nagyjából az egész város a party nyomát kutatta volna, előre elhatároztam, hogy amint a társaság fele ilyen-olyan okból cselekvésképtelenné válik, akkor ott közbeavatkozom és átléptetem az eseményeket a következő olyan fejezetbe, ahol a többség ismét játékképes. Ez egyébként nem újkeletű elv – elég régóta azon a véleményen vagyok, hogy kevés kivételtől eltekintve a legtöbb játékos tényleg játszani akar, nem pedig a többieket hallgatni. Különösen online játékok esetén válhatnak az ilyen helyzetek veszélyessé, ezért igyekszem figyelni arra, hogy lehetőség szerint a csapat valamennyi tagjának folyamatos lehetőséget biztosítsak az aktív részvételre. Végül pedig felkészültem arra is, ha az Ordo Septenarius jönne ki nyertesen a helyzetből – elvégre jelen állás szerint elég erősen nekik lejt a pálya. Lássuk a karakterek hogyan éltek a lehetőséggel.

Már-már egyfajta hagyományként a csapat első útja a folyóhoz vezetett, ahol a hajnali órákban egy kevésbé forgalmas részen lemosták magukról az előző este begyűjtött csatornabűzt és vért. Ennek örömére megleptem őket a különböző szükségletek elhanyagolásából (úgy mint evés és alvás) eredő negatív módosítókkal (kivéve Filipet aki az előző napokat nagyrészt átaludta). Az amúgy vasszervezetű Cydonia még ráadásul egy csúnya meghűlést is begyűjtött a kora reggeli mártózással.

Mesélőként itt szembesültem vele először, hogy a Symbaroum motorja mennyire rosszul kezeli ezeket a helyzeteket: konkrétan sehogy. Úgyhogy improvizáltam.

A fürdő után egy fogadó következett, ahol a party pótolta a kimaradt étkezéseket és kölcsönös gyógyítgatással leápolgatták sérüléseiket. Kitartó szerencséjüknek köszönhetően a sebfertőzések továbbra is elkerülték őket, pedig az esti programjuk után ennek nem sok esélye volt. Ezután a csapat nyugovóra tért, kivéve Herwiget, aki inkább egy borbélynál levágatta haját és szakállát, valamint Gerhartot, aki viszont nyugtalanító terveket dédelgetett. Mivel az esti kalandokat gyakorlatilag egyetlen karcolás nélkül átvészelte, úgy döntött, hogy részéről lezárja a bögenhafeni epizódot, és gyalogszerrel Altdorf felé indult. Egészen a keleti kapuig jutott, ahol azonban már a megerősített őrség és a kilépők alapos ellenőrzése várta. Emiatt sorban állás alakult ki a kilépési oldalon, amit mesélőként amolyan figyelmeztetésnek szántam – részletesen ecseteltem, hogy látszólag az őrök vizsgálódása miatt lassan halad a menet. A játékos azonban nem vette a lapot – vagy nem érdekelte.

Mesélői kommentár: Itt akkor szeretnék pontot tenni egy régóta halogatott magyarázatra: Remélem mindenki emlékszik még a korábbi beszámolók során lépten-nyomon felbukkanó megjegyzéseimre, amikor is a városi őrség a csapat egyik vagy másik tagját elkönyvelte bajkeverőnek. Nos, Geert játékosa nem emlékezett. Magamban adtam némi esélyt (nem túl nagyot) hogy ráadásul pont jelen van az egyik őr, akinek az előzmények során már volt dolga Gerharttal – és bejött. Az ellenőrzés során lebuktatott szélhámos pedig nem volt hajlandó együttműködni, ezért csetepaté alakult ki, amelyben súlyosan megsebesített egy őrmestert, majd kereket oldott. A dologba azonban annyi szépséghiba csúszott, hogy a néhány konstábler a menekülő nyomába eredt, ám a mostanra már meglehetősen lestrapált Geert mindebből semmit sem vett észre. Így némi keresgélés után visszatalált a csapat többi tagjához.

És itt sajnos elkövettem egy mesélői hibát is. A party ugyanis számított rá, hogy keresni fogják őket, ezt pedig azzal próbálták nehezíteni, hogy egy másik, viszonylag félreeső fogadóba települtek át. Abbéli igyekezetemben, hogy lehetőség szerint egy helyen tartsam a csapatot (elkerülvén, hogy a szólózó Gerhart miatt a többiek túl sokat unatkozzanak) sajnos erről megfeledkeztem. Ebből alakult ki az a helyzet, hogy a menekülő szélhámos gyakorlatilag elvezette a többiekhez a városi őrséget. Utólag erre több magyarázatot is tudok adni (túl azon, hogy persze, benéztem): Először is némi kérdezősködéssel ki lehetett deríteni a dolgot – Geert is így járt el. Másodszor pedig eléggé megalapozottnak tűnt a gyanú, hogy Gerhart játékosa olyan ismeretek birtokában játszott, amik nem álltak a karaktere rendelkezésére – vagyis úgy cselekedett, mint aki tudta hogy követik, holott az orbitálisan rossz dobása miatt erről szó sem lehetett. Harmadszor pedig az a helyzet, hogy a csapat által újonnan kiszemelt fogadó történetesen a tolvajok céhének vonzáskörébe tartozott. Az alvilágnak pedig ekkorra már igencsak tele volt a bakancsa a karakterekkel, így igazából csak idő kérdése volt, hogy a városi őrség mikor kapja meg a fülest.

Egyelőre azonban a még békés fogadóban Cydonia és Máldír a pihenés mellett döntöttek, miközben Filip és Herwig egy újabb csatornabeli akció előkészítésével foglalatoskodtak. Azt gondoltam volna, hogy mostanra már rájöttek, hogy a csatorna nemcsak veszélyes, de tájékozódni is nehéz benne. Némi ellentételezés fejében mindkét problémában segítséget nyújthatott volna a helyi alvilág, ám mint azt már korábban megírtam, a csapatnak eddig legfeljebb csak felbőszíteni sikerült őket. Nem javított a helyzeten az időközben megérkező Geert sem, aki némi baráti csevely után kendőzetlenül rákérdezett a fogadósnál a város rosszabb hírű helyiségeire, ahol felvehetné a kapcsolatot a tolvajcéhhel. Noha az adott helyzetben ez kifejezetten rossz ötlet volt, a játékos végre talán először rendesen kijátszotta a karakter statisztikák szerinti intelligenciáját. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy a csapat meglepődött, amikor valamivel később az ivóból kilépve vagy kéttucatnyi városi őrrel találták szembe magukat, élükön a kapitánnyal személyesen. Filip csodálatos beszélőkéjéhez folyamodott, ám jelen helyzetben ez gyakorlatilag reménytelen próbálkozás volt, ráadásul a kockák sem a kedve szerint gurultak. Az alaposan elváltoztatott külsejű Herwig ellenben csodával határos módon kidumálta magát (újabb mesélői hiba, ugyanis hatalmas logikai bukfenc volt az érvelésében, amelyet a kapitánynak azonnal ki kellett volna szúrnia, de addigra már a kocka el lett vetve). Gerhart különösebb ellenállás nélkül megadta magát. Hasonlóképpen tett Cydonia is, akire alvás közben törték rá a szobaajtót. A papnőnek ugyan lett volna esélye egy hősies helytállásra és menekülésre, de bízott az igazságban, így csak szóban tiltakozott a letartóztatás ellen. A szintén a szobájában pihenő elf éberebb volt annál mint hogy ilyesfajta rajtaütések áldozatává váljon, így neki egy röpke, háztetőkön zajló üldözési jelenet után sikerült kereket oldania.

Miközben az őrség a három elfogott karaktert láncra és félig-meddig eszméletlenre verte, egy utcagyerek jelent meg és Filipet kereste. Üzenetet kellett volna átadnia a kontár varázslónak, ám a címzett egyéb elfoglaltságai miatt pillanatnyilag nem ért rá (éppen magzatpózban agonizált a földön). Herwignek azonban némi győzködés és egy kis aprópénz segítségével sikerült megszereznie a papírost. A leginkább macskakaparásnak tűnő iromány figyelmeztetett, hogy az Ordo Septenarius tervei hamarosan beérnek, illetve amolyan zárszóként még meginvitálta Filipet Weissbruck-ba.

A csapat itt egy rövid időre három részre szakadt: Máldír parkour-fogócskát játszott a városi őrség kevésbé tériszonyos tagjaival, Herwig a furcsa üzeneten és a következő lépésen töprengett, míg a többieket a tömlöcök felé vezették. Ekkor döntött úgy Geert, hogy egy szökési kísérlettel próbálja tovább bonyolítani a helyzetet. Egy jó dobással sikerült kibújnia bilincseiből, és egy óvatlan pillanatban futásnak eredt. Nem jutott azonban messzire, mert egy gyorslábú alabárdos és az egyik számszeríjász hamar véget vetettek a menekülésnek.

Mesélői megjegyzés: A két bekapott találat ismét kritikus állapotba juttatta a szélhámost, ahol is bárminemű további sebzés azonnali automatikus halált jelent. A brutalitásáról híres városi őrség pedig a többieket sem kímélte: Letartóztatáskor a már megláncolt karaktereket az őrök brutálisan összeverték, és ha hű akartam volna lenni a hatóság szemléletéhez, akkor egy ilyen szökési kísérletet is hasonló retorziónak kellett volna követnie. Gerhart esetében ez a kalandok végét jelentette volna, de mivel az egész kampány egyik kulcsszereplőjének szántam, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy ennyire kiszúrjak mind a játékossal, mind pedig saját magammal. De így utólag átgondolva hagynom kellett volna hogy a karakter meghaljon. Csupán némi elégtételt jelentett, hogy egy végleges képességcsökkenéssel járó sérülés azért még így is becsúszott.

Mivel fennállt a veszélye, hogy Geert nem éli túl a fogdáig hátralévő utat, Cydonia az őrség pillanatnyi zavarát kihasználva gyógyítást mondott rá. Noha a papnő ezen cselekedetével a közvetlen életveszélyt elhárította, cserébe viszont az őrök még szorosabban megkötözték és kipeckelték a száját is. Az óvintézkedéseket később a tömlöcben is foganatosították, így a remény, hogy esetleg Myrmidia hatalmának megidézésével sikerülhet kitörni, sajnos elúszott.

Mostanra már erősen fontolgattam, hogy karhatalmilag közbeavatkozom, tekintve hogy a csapat 60%-a gyakorlatilag kiesett az események forgatagából. De egyelőre úgy voltam vele, hogy ha a játékosok most villámgyorsan előállnak egy brilliáns szöktetési tervvel, akkor még akár az előnyükre is fordíthatják a helyzetet. Sajnos azonban nem így történt. Máldír, aki végre lerázta üldözőit, észrevette hogy eddigre már nagyjából teleplakátolták a kőrözési plakátjaikkal a várost. Az elf ezért némi fodrászati és ruhabeli változtatások segítségével próbálta csökkenteni a lebukás veszélyét. Eközben Herwig Verena templomában próbált kutatni, sajnos azonban kevés sikerrel. Egyrészt az éjszaka lényeiről (konkrétabban vámpírokról) próbált információkat szerezni, amihez nem csak a megfelelő szakirodalom hiányzott a könyvtárból, de a történet szempontjából sajnos totális mellé is. Teugen és társai démonológusok és (végső soron rájuk lehet fogni hogy) káosz kultisták. Az Ordo Septenarius pentagrammájával kapcsolatban szintén nem sikerült semmi újat megtudnia, tekintve hogy azt Johannes maga tervezte és egy alig két éve létező titkos társaság jelképe, nem igazán jelent még meg a tudományos kötetekben.

Mire ide eljutottunk, a még szabadlábon lévő karakterek már túlságosan zavarónak érezték a fáradtság miatti módosítókat és visszavonultak némi pihenésre egy félreeső fogadó szobáiba. Közben – hogy a többieket is valamennyire játékban tartsam – az őrség kihallgatta a foglyokat. A még szökésben lévő bűntársakról szerettek volna többet megtudni, de természetesen ez teljesen meddő próbálkozásnak bizonyult. Gerhart ráadásul eleve eszméletlennek tettette magát, Filip pedig nem bírta visszatartani az őrökkel kapcsolatos dehonesztáló megjegyzéseit, így őt inkább ütötték mint vallatták. Mikor végül Herwig és Máldír kipihenték magukat, úgy döntöttek, hogy jelen esetben egy szabadítóakciónak nincs értelme, inkább Teugen és Steinhäger megfigyelésével próbálkoznak.

Mesélői megjegyzés: Hiánytalan csapatlétszám esetén ez még akár jó ötlet is lehetett volna, mostanra azonban eljutottunk oda, hogy a party győzelmi esélyei ténylegesen nullázódtak. Egyrészt mert a két főkultista még a karakterek érkezése előtt elindult otthonról és ekkor már úton voltak előkészíteni a rituálét. Másrészt pedig – ahogy korábban is említettem – semmi kedvem sem volt egy ötfős csapatból két embernek mesélni, miközben a másik három tehetetlenül nézi. Különösképpen hogy Gideon, Teugen és a segítőik minden valószínűség szerint könnyedén lemészárolták volna az elfet és önjelölt boszorkányvadász társát. Ezért aztán a következő fázisba léptettem az eseményeket.

Éjfél előtt nem sokkal a lesben álló csapattagok végignézhették, amint az előkelő negyed egyik házából Morr két papja elvisz egy embernagyságú csomagot – Friedrich Magirius hulláját. Nem sokkal ezután a harangok elkongatták a tizenkettőt, majd kisvártatva rózsaszínű energianyaláb lövellt a kikötőnegyedből az ég felé és a föld megremegett. A fénycsóva ezután kiszélesedett, az így keletkezett kapun keresztül pedig a várost elözönlötték a káosz démonai. Herwig szinte azonnal az epicentrum felé vette az irányt, míg Máldír a többiek kiszabadítására indult. Nem kellett azonban sok, hogy az önjelölt boszorkányvadász belássa a helyzet reménytelenségét, és inkább mégiscsak az elf után iramodjon.

Közben a rengések hatására a börtön falai megrepedeztek, az őrök pedig a kapitány vezényletével a lakosság védelmére siettek. A szabadító akció így nagyjából már gyerekjáték volt, ezért néhány perccel később a csapat valamennyi tagja visszanyerte cselekvőképességét. Geert és Filip gyakorlatilag azonnal nekiláttak a fosztogatásnak, de ennek néhány démon felbukkanása gyors véget vetett. A karakterek itt ugyan győzedelmeskedtek, de a káosz erejéből kapott ízelítő menekülésre késztette őket. A városkapu előtt aztán nem sokkal Cydonia, Herwig és Máldír megpróbálkoztak egy utolsó hősies helytállással, ami egészen jól sikerült: Jónéhány alacsonyabb rendű démont sikerült elpusztítaniuk, amivel értékes perceket nyertek a menekülő civileknek. Kisvártatva azonban felbukkant egy valamivel nagyobb jószág is, ami ellen már látványosan gyengének bizonyultak, ezért inkább a taktikai visszavonulást választották. Így hőseink végül (bölcsen) magára hagyták a lángok és a káosz-hold szokatlanul erős fényeiben úszó várost.

 

A játékalkalom nem sokkal ezután végetért, de a kampányt a kudarc ellenére is folytattuk. A további beszámolókat azonban inkább meghagyom a játékosoknak, már amennyiben valamelyikük esetleg dédelget ilyetén ambíciókat.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához