LFG.HU

HammerTimeCafe
CikkBot
hírekCimkek

A 2002-ben alapított Turtle Rock Studio 2008-ban, az első Left 4 Dead-del robbant be a köztudatba. Kooperatív zombis lövöldéjüket nem csupán a kritikusok imádták: a lelkes vásárlók több millió példányt vettek meg belőle. Ám a cégnél ezután úgy döntöttek, hogy váltanak, és belevágtak a 2015-ben piacra dobott Evolve fejlesztésébe. Ez súlyos hibának bizonyult – a gyakorlatilag holtan érkezett aszimmetrikus 4VS1 FPS alighanem akkor sem aratott volna komolyabb sikert, ha a hallatlanul pofátlan DLC-politikája miatt nem válik állandó gúnyolódások céltáblájává.

Beszédes, hogy 2016-tól kezdve a csapat tagjai már nem dolgoztak a játék csinosítgatásán, és 2018-ban olyannyira elapadt a felhasználók száma, hogy nem volt többé értelme fenntartani a dedikált szervereket. A kudarc azonban a jelek szerint nem igazán viselte meg a vállalkozást, inkább azt a következtetést vonták le belőle, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, mert következő játékuk a beszédes című Back 4 Blood lesz.
Ez, nem túl meglepő módon nagyban fog hasonlítani klasszikussá nemesedett művükre, azaz újra a barátainkkal együtt vadászhatunk majd a zombikra. Persze, a készítők magától értetődően azt állítják, hogy művük több lesz egyszerű rókabőrnél – igaz, hogy pontosan mivel is múlja majd felül sokak kedvencét, azt nem nagyon tudni.  Az viszont biztos, hogy a játékban a manapság divatos trendekkel szemben nem lesz battle royale mód.

Tekintve, hogy az alkotáson még csak nemrég kezdtek el dolgozni, a pontos megjelenési dátum még nem ismert, de tuti, hogy a Warner Bros. gondozásában fog megjelenni. Emellett azt is tudni lehet, hogy PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is kiadják majd – ráadásul az sincs kizárva, hogy a következő konzolgeneráció képviselőin is tiszteletét fogja tenni.

Mit gondoltok, a Back 4 Blood felérhet majd a Left 4 Dead-hez?


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához