LFG.HU

wyquin
novellaCimkek

- Mindenki a helyén van? – kérdezte a szőke hajú férfi suttogva. A válasz csupán egy bólintás volt. A többiek kint maradnak, míg ők hárman bemennek, és megszerzik a ládikát. A nő mellette már az ajtó zárját nézte merőn. Századfordulós munka, nem jelenthet gondot. A harmadik, Kopasz, a murvával felszórt út túloldalán lapult.
Végül a városka temploma elütötte az éjfélt. Egy órájuk van, ha vajákos igazat mondott, csak ebben az egy órában lehet elemelni a ládikát. A szőke férfi bólintott, mire a nő az ajtóhoz osont. Fegyverét maga mellé rakta, és álkulcsot kotort elő. Óvatosan dolgozott, finom ujjakkal tapintotta ki a zár mechanizmusát. A szőke férfi elvigyorodott. Az elmúlt néhány éjszakán, míg a teliholdra vártak, volt alkalma tapasztalni azoknak a kezeknek az apró trükkjeit.
Az zár halk kattanással engedett. A két férfi gyors pillantással meggyőződött róla, hogy sehol egy lélek a környéken, s aztán ők is az ajtóhoz lopakodtak.
- Háromra – formálta hangtalanul a szavakat a szőke férfi. Bal kezével mutatta a számokat, jobbjában fegyverét szorongatta. A nő a középső ujj felemelkedésével egy időben lenyomta a kilincset, belökte az ajtót és begurult a szobába. A két férfi követte, majd elé vágott.
Fény villant előttük.
- Meg… – és akkor elszabadult a pokol. Először Kopasz kezdett el lőni, a lámpától káprázó szemekkel, szinte vakon. Aztán már mindhárman tüzeltek. A felkapcsolt lámpa a fegyverropogásban hangtalan pukkanással kihunyt. A szőke férfinek, bár látása jórészt csupán körvonalakra és fényesfehér, vibráló foltokra korlátozódott, úgy tűnt, mintha itt-ott fel-felszikrázó torkolattüzeket látna. Próbált arrafelé lőni, a fegyver ugrált a kezében, s a hosszú sorozatoktól egyre jobban felforrósodott. Sikolyokat, kiáltásokat hallott, de az ellenség lövéseinek hangját nem. Hangtompítót használnak, villant belé, miközben mögötte a nő rekordidő alatt cserélt tárat. Kopasz karabélyának ritkább, mélyebb hangú dörrenései olyanok voltak, mint egy üstdob monoton üteme.
Végül minden hang megszűnt, s a szőke férfi elengedte a ravaszt. Aztán a nő is. Végül egy utolsó dörejjel Kopasz is leengedte a maga fegyverét. Csend lett.
- Mi a fene volt ez? – sziszegte a szőke férfi. – Senkinek sem lett volna szabad itt lennie!
- Csinálj fényt! – dörmögte Kopasz. A szőke férfi magnéziumfáklyát húzott elő az övéből, és meggyújtotta. Éles fény támad, a fáklya sűrű füstöt eregetve sercegett.
- Az istenit! – nyögte elhűlve a nő. A szőke férfi is legszívesebben káromkodott volna. Aztán eldobta a fáklyát és az ajtóhoz sietett. Mikor visszajött, arca sötét volt az indulattól.
- Te idióta állat! – kiáltott Kopaszra. – ez nem a nyolc!
- mondtam, hogy nem ismerem ezeket a pálcika jeleket! – vágott vissza a másik férfi, de a biztonság kedvéért maga elé emelte karabélyát.
A nő nem szólt, csak bámulta a szitává lyuggatott testeket, a rommá lőtt asztalt, a szétfolyt és összetaposott ételeket, és a szoba hátsó falára aggatott selyem leplet, amin angolul az állt: Happy Birthday!
Az asztalon utolsót lobbant egy csillagszóró, a kínai városkában pedig felhangzott az utcára tóduló emberek zsivaja.

(Cohors Scriptorium)


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://scriptorium.rpg.hu/iras/mutat.php?id=251]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához