LFG.HU

Zékósza
novellaCimkek

Egy… kettő… három. Nem jó. Francba.
Jack megpróbált ellazulni. Nem sikerült. Hátát nekivetette a domboldalnak, és a zsebébe kotort, közben igyekezett nem szem elől téveszteni azt a négy alakot, akik ekkor bukkantak fel a vastag, lógó levelek alatt a tisztás szélén.
Stew ki fog nyírni… na próbáljuk csak meg még egyszer. Most spanyolul. Spanyolul általában szerencsém van. Legalábbis a piacon.
Oda sem nézve a földre ürítette zubbonya zsebének tartalmát. Ujjaival gyorsan beletúrt a kis kupacba – iránytű, papírfecni, bőrdarabka, zsinór, zsebkés, gyufásdoboz, valami bogár, száraz kenyérdarab.
Skuló egy szál se.
Álljatok már meg, az anyátok keservit… – Jack idegesen pillantott az egyre közeledő, csendesen beszélgető férfiakra. Azazhogy…
Mi a franc? – Jack nem akart hinni a szemének – Egy nő? A rohadt életbe, Stew, nem arról volt szó, hogy négy férfi? Tiszta meló, a szokásos rajtaütés, utána ellovaglás, másnap jelentkezés a pénzért, mint eddig mindig… - a férfi az égre sandított – Istenem, ha éppen erre jársz, kérlek kacsints le rám! – morogta.
Na jó, lássuk… uno… dos… tres… nem jó. A k…. életbe, így is csak három golyóm van.
Jack felsóhajtott, majd a három golyót gyorsan betolta a tárba. Óvatosan kibiztosította a revolvert.
Most már biztos, hogy Stew ki fog nyírni, de én hogyan fogom elvégezni a melót?

Stewart J. Klein eközben a tisztás másik végében lapult egy bokorban, és elégedett farkasvigyorral szemlélte a közeledőket. Agyában pénztárgép csilingelt, ahogyan a nőt és a három férfit nézegette.
Micsoda ruhák, uramisten – gondolta – két nap alatt lefoszlanának róluk itt az őserdőben. Persze ezeket a majmokat nem érdekli az őserdő. Csodálkoznék, ha az a nő nem hisztizne máris egy hideg zuhanyért meg hűtött pezsgőért. Eperrel. Meg persze a pasikat se értem. De hát ők akarták… remélem az a balfék Jack legalább ez egyszer nem szúrja el.
Félrehajtott egy hosszú levelet az orra elől.
Tényleg, Jack… lassan ideje lenne bevetnie magát, mielőtt…
A levél elhajlott, de nem a kívánt irányba, hanem Stewart arca felé. Azonkívül a közelebbi vége sziszegni kezdett. A férfi elsápadt.
B…meg.

Jack célzásra emelte a fegyverét. Éppen azt latolgatta, kire lőjön elsőnek, amikor észrevette ama bizonyos bokor vad rázkódását. Gyorsan elmormolt egy imát a tisztás szélén állók szemének és fülének hirtelen és végleges megbénulásáért. Nem talált.
Az egyik férfi előremutatott.
- Nézd, drágám – természetesen a nőhöz szólt – talán egy majom lesz. Készítsd a kamerát, ezt felvesszük.
Jack elhűlve figyelte, ahogyan a nő tenyerében megjelenik egy falatnyi szerkentyű, ami kisvártatva halk pittyenést hallatott. A férfiak és a nő mozdulatlanul meredtek az egyre vadabbul rázkódó bokorra, mígnem egyikük megvakarta a fejét.
- Te, Dora… nem azért, de nem most van véletlenül a párzási időszak? Úgy tudom, a majmok ilyenkor agresszívebbek, és…
- Ugyan, Vinny, legalább harminc lábra vagyunk tőlük. Szerintem nem is hallják, hogy itt vagyunk. Maradjatok csöndben, meg akarom örökíteni a dicsőségesen távozó hímet.
- Vagy a nőstényt – dörmögte Vinny, és lapos pillantást vetett Dorára.
Jack már ott tartott, hogy hagyja a francba az egészet, de aztán eszébe jutott a pénze, és meggondolta magát. Mélyet lélegzett, majd felállt a domb takarásában. Egyik kezében a kibiztosított pisztoly, a másikban egy jókora husáng. Próbaképpen egyet suhintott vele. Elképzelte, hogy Stewart fejére. Bólintott.
Jó lesz. Talán a pisztoly nem is kéne…
Azért a biztonság kedvéért még egyszer megnézte a tárat.
Talán kínaiul is meg kéne számolnom – gondolta.
Igyekezett lenyugodni, bár izzadt, mint egy kopasz puputeve, és a szíve mindenhol dobogott, csak a mellkasában nem.
Gondolj a pénzre, Jackie, meg arra, hogyha ezt most itt elszúrod, mehetsz elefántszart lapátolni a rezervátumba. – ez hatott. Jack vérfagyasztó kiáltással kiugrott a domb mögül, és lövésre emelte a revolverét.

Stewart eközben elkeseredett harcot vívott a siklóval, bár mire azonosítani tudta az állatot, az már teljesen rátekeredett, és ez az érzés volt az, amitől a férfi minél gyorsabban meg akart szabadulni, akár a lelepleződés árán is. Elő akarta venni a pisztolyát, hogy szétlője a kígyó fejét, mikor meghallotta az üvöltést.
Először még jobban megijedt, aztán felismerte Jack hangját. Ekkor viszont dühös lett.
Ez a hülyegyerek mindent elszúr! Nem így kellett volna. De ezt már nem hagyom…
Bal kezével marokra fogta a kígyót, a jobbal fegyvert rántott, majd a levelektől alig látva maga is kiviharzott a bokrok közül, egyenesen Jack üvöltésének irányába.

Butamba rendőrfőnök a fogát piszkálva nézte az előtte ülő két, homlokán kék duzzanatot viselő, bűnbánó arcú férfit. Maga felé fordította az asztalán szenvedő ventillátort, és behunyta a szemét.
- Most mi a fenét kezdjek magukkal?
Stewart Jackre nézett, mire az megvonta a vállát. Csendben ültek.
- Mert ugyebár bűneset nem történt – a rendőrfőnök kinyitotta a szemét, jelentőségteljesen Jackre nézett – de akár történhetett is volna. Még akkor is, ha tulajdonképpen balesetnek kéne hívnunk. Mondd csak, fiam, volt már a kezedben husáng akár egyszer is az életben?
Jack elvigyorodott.
- Hát egyszer, mikor elmentem statisztálni abba a kalandfilmbe, az volt a címe, hogy…
- Ez egy költői kérdés volt – mondta rezzenetlen arccal a rendőrfőnök. Jack arcáról lefagyott a vigyor.
- Tulajdonképpen nem a husáng okozta a problémát – kezdett magyarázkodni Stewart – egyszerűen annyi történt, hogy nagy sebességgel rohantunk, és mint később kiderült, persze akkor már késő volt, egyenesen egymás felé, és mikor megláttam Jacket, már csak ordítani tudtam, persze ő már alapból ordított, és így ordítva futottunk egymás felé, amikor…
A rendőrfőnök leintette.
- Igen, tudom, a turisták mindent elmeséltek. Maga teljes sebességgel lefejelte a srácot. Így volt?
A két férfi bólintott.
- Akkor most már csak azt magyarázzák el, de nagyon alaposan, hogy tulajdonképpen mi az istennyilát csináltak maguk ott kint az őserdőben?
Stewart mély levegőt vett.
- Hát, tulajdonképpen még öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor…
- Kérem – Butamba az órájára nézett – fogja rövidre. Van egy fontos ügyem, és jó lenne minél előbb a helyszínre érnem.
- Milyen ügy? – szólt közbe Jack.
- Csirkelopás – nézett rá a rendőrfőnök.
- És az annyira komoly? – kérdezte csodálkozva a férfi.
- Ha a maga falujában is öt csirke lenne és kétszáz ember, maga is megértené, mennyire komoly. Akár lincselés is lehet belőle, ha nem érek időben oda. Szóval?
- … utazási irodát alapítottam a városban. – fejezte be a mondatát Stewart. – Kezdetben tök jó volt, mert a turistáknak elég volt pár fa meg egy-két idomított bennszülött, de aztán pár év alatt nagyot változott a világ, és kezdtek divatba jönni az úgynevezett… extrém dolgok…
- Mint például?
- Hát, mit tudom én… vadállat szafárik puskával, tigrissimogatás a dzsungelben, túlélőtúrák, élet egy bennszülött faluban pár hétig, meg ilyesmi… na, és ekkor találtam ki az én zseniális ötletemet, amit “Dzsungelláz”-nak neveztem el.
A rendőrfőnök felvonta a szemöldökét.
- Igen?
- Igen! – Stewart látszólag teljesen tűzbejött. Talán az ötlet születésének izgalmát élte újra. – Dzsungelláz, mert igazi izgalmat és veszélyt vehet az ember, valódi dzsungelkalandot, s eközben végig teljes biztonságban lehet. Illetve… – jelentőségteljesen Jackre nézett – majdnem teljes biztonságban.
Szóval a terv az volt, hogy kivisszük a turistákat a dzsungelbe, és ott elengedjük őket, arra hivatkozva, hogy lerobbant a kocsi. Azt mondjuk nekik, menjenek az ösvényen a nem messze lévő faluba, és ott várjanak meg.
Közben két másik ember már lesben áll az ösvényen. Egyikük eljátssza a támadó banditát – persze vaktölténnyel – a másik pedig a bátor vadászt, aki megmenti őket. Aztán együtt elmennek a faluba, ahol további meglepetések várnak rájuk… – felsóhajtott – pedig milyen zseniális ötlet volt. Kár, hogy ezek után a kutya sem lesz kíváncsi ránk.
Jackre nézett, szemei résnyire szűkültek.
- És ez a te hibád! Te szerencsétlen hülye! Elittad a vaktöltényeket, és amiatt nem sikerült a rajtaütés! De tudd meg, hogy ki vagy rúgva! Mehetsz elefántokat mosni, meg szart pucolni vissza a vadasparkba!
Jack vállat vont.
- Már egészen megbarátkoztam a gondolattal.
Bartumba felállt, fejébe nyomta kalapját.
- Akkor azt hiszem, tisztáztuk is a dolgokat. Stewart, magát még hívom. Jack, magának jó munkát. Odaszólok Roynak, hogy esetleg még ma beáll az elefántokhoz. Most pedig uraim, ha megbocsátanak.
A rendőrfőnök kitessékelte az irodaajtón a két férfit, majd dzsipjébe pattant, és elrobogott. Jack és Stewart még jó darabig álldogáltak az ajtó előtt.
- Hát akkor… – Jack megvakarta a fejét – azt hiszem előkeresem otthon az elefántvakarómat. Már, ha nem gondoltad meg magad…
Stewart hallgatott.
- Hát, akkor… ég veled, Stew… – Jack elindult a kocsija felé. Stewart hirtelen utánakiáltott.
- Hé, Jack! Ehhez mit szólsz: “Tigrisekkel táncoló”! Jó, mi?
Jack elmosolyodott, megcsóválta a fejét.
- Már ellőtték, Stew.
- Affrancba.
A szépreményű elefántfürdető már régen elhajtott, amikor Stewart lassan a Landroveréhez lépkedett. Kinyitotta az ajtót, aztán hirtelen megdermedt. Elvigyorodott, szemei felcsillantak.
Igen.
Villámgyorsan indított, és elszáguldott a kicsiny őserdei falu felé, hogy megossza legújabb zseniális ötletét a falufőnökkel.
“Dzsungelnyomozók”… hej, Stew, nemhiába, zseni vagy, mindig is az voltál…

(Cohors Scriptorium)


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://scriptorium.rpg.hu/iras/mutat.php?id=251]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához