LFG.HU

BePe
VegyesCimkek

A mai naptól újra elérhetővé válik az első hazai szerepjátékos szakszótár, az eredeti verzió még 2003-ban készült az RPG.HU-n, de mára sok szócikk valószínűleg ráncfelvarrásra szorul.
A szótár a játékban használt kifejezések mellett a szerepjátékok világában gyakran előforduló rövidítéseket, s az online kommunikációban leggyakrabban előforduló betűszavakat is tartalmazza, és reményeink szerint segítséget nyújt mindazoknak, akik olvasmányaik során ismeretlen terminus technicusra bukkanak: elég pár kattintás, s a keresett szó definíciója máris ott terem a képernyőn.

Az adatbázis jelenleg még csak alig több, mint pár száz kifejezést tartalmaz, de bízunk benne, hogy az olvasók-felhasználók tanácsainak, javaslatainak segítségével ez a szám folyamatosan növekedni fog.

Ha úgy érzed, egy kifejezés hiányzik a szótárból, vagy valamelyik definíciót bővítenéd, ne habozz: az új definíciókat egyszerűen elküldheted hozzászólásként.
A javaslatokat időszakosan elbíráljuk, s bekerülnek a szótárba.

rpg-szotar

Szó/kifejezés – Magyarázat

Abryss – A Codex világának központi kontinense. (Cx) (humorosan: abrosz)
AC – Armor Class, páncélzati osztály. Azt próbálja meg szimulálni, mennyire nehéz sebesülést okozni az adott élőlénynek, tárgynak. (DnD)
ACSD – Arany Csörgősipka Díj: ezzel a havonta kiosztott virtuális díjjal jutalmazzák a fórum látogatói azokat, akiknek az ámokfutása az adott időszakban a legszórakoztatóbb volt. (RPG.HU)
Af – Alapfok. M*: a két fokozatú képzettségrendszerben az “átlagos mértékben tudja” kategóriának felel meg. Cx: a karakter tanulásának kezdete, általában 5-20% között mozog.
AFAIK – Angol betűszó, az “amennyire tudom” (As Far As I Know) rövidítése.
Aff – Affirmative (Battletech), Igen, OK értelmű kifejezés Battletech játékosok körében
AFK – Away From Keyboard (távol a billentyűzettől).Internetes kommunikációban használt használt rövidítés, a felhasználó valamilyen ok miatt felállt az asztaltól, s pár percig nem fog válaszolni. (ld. BRB)
Alap, alapból – A játékos karaktere valamilyen tulajdonsága, képessége birtokában különösebb nehézség nélkül képes megtenni valami. Az adott cselekvés sikerességéhez nincs szüksége kockadobásra. Pl. “Alapból megvan a mentőm”
AoO – Attack of Opportunity azaz Megszakító támadás. A DnD harmadik kiadása által bevezetett fogalom, amelytől a harc sokkal taktikaibb jelleget ölt. Ha valaki a küzdelemben nem tipikusan olyasmit cselekszik ami a harchoz kapcsolódik az(fut, újratölt, varázsol) megszakító támadást vonhat maga után. Ilyenkor bizonyos ellenfelek kapnak egy plusz támadást ellene.
App – Appearance. Azaz külső, megjelenés. Megmutatja, hogy a karakter mennyire szép/jóképű. (CoC)
Archetípus – 1. A karakter természetét ill. viselkedését leíró jelző. (WoD) 2. 2. Szabálykönyvekben leírt, előre összeállított, NPC-ként is felhasználható karaktersablonok (pl. ork zsoldos) (SR)
Arel – A természet istene a pyarroni istencsaládban. Papjai, papnői bátor, furfangos alakok (M*)
ASIST – Artificial Sensory Induction Systems Technology (Mesterséges Érzékstimuláló Rendszerek Technológia) Olyan hardver, és a hozzá tartozó programok, amely lehetővé teszi bárki számára, hogy közvetlenül megtapasztalja más érzékszervi ingereit (műérzet). (SR)
Asztrál – Általában: az érzelmeket jelöli. ~világ, az érzelmek síkja. Ennek megfelelően az asztrális érzelmit jelent. (Cx, M*) Shadowrun: a szellemsíkot nevezik asztrál síknak.
Aura – Aura varázslat hatása alatt minden egyes élőlény “előhúzhat” magából néhány EXTRÉM technikát.Az ilyen szkillek nem igényelnek semmilyen “manaféleséget”(nézz utána az FF8-ban!)
Automatikus siker – Amennyiben több kockával dobnál próbát, mint amennyi a dobás célszáma, akkor automatikus sikert érsz el. (WoD)
Az Arany Szabály – Nincsenek szabályok; azaz felejtsd el a szabályokat, a lényeg a történeten és a karaktereken van, nem a számokon. (WoD)

 

Bandola – Abrysson honos betegségszellemek, a nagyobb járványokat általában “ők” okozzák. (Cx)
Beholder Kft. – Könyv- és szerepjáték-kiadó. A Shadowrun szerepjáték hazai kiadója.
Belső Erő – Tudatos mágikus akarat. A mágiahasználat egyik útja. A varázsláshoz a testben megtalálható manát használja. (Cx)
Besti – A M.A.G.U.S. szörnykönyvének beceneve (Bestiarium).
BHM – Béta Herót Menet – Tipikus heroikus játék, amikor minden túl egyszerű és mesés. A karakterek megmentik a királylányt, megvan a fele királyság, a végén csókjelenet, vagy lemenő nap fénye melletti poroszkáló lovak. (Utalva a B kategóriás amerikai kommersz filmekre)
Bioware – Genetikailag módosított, mesterségesen előállított, ám biológiai alapú implantok neve. CP2020
BMR – Battletech Master Rules. A legáltalánosabban használt level 2-es szabályokat tartalmazó szabálykönyv nevének rövidítése.
botch – Ha az egy dobásnál felhasznált összes kocka minimumot ad (1), akkor ez különösen nagy hibának (botch-nak) minősül. (WoD)
BRB – Be Right Back (mindjárt visszajövök).Internetes kommunikációban használt használt rövidítés, akkor találkozhatunk vele, ha a felhasználónak hosszabb-rövidebb ideig egyéb dolga akad, de utána szándékai szerint visszatér. (ld. AFK)
BT – Battletech, a WizKids/FanPro/FASA táblás stratégiai játéka (ld. még MW, DA, CBT)
BTW – By The Way, internetes rövidítés, “ha már itt tartunk”
BV – Battle Value (Battletech) Viszonyszám, amely egy adott harceszköz harcértékét mutatja meg. Elvileg minél magasabb egy gép BV-je, annál erősebb.

 

C* – A Codex szerepjátékrendszer internetes körökben elfogadott rövidítése.
CBT – Classic Battletech. A Dark Age irányvonal megjelenése után így nevezik a “régi” Battletech játékot
CCG – Collectible Card Game. Gyűjtögetős kártyajáték
– Célzóérték. Azt szimbolizálja, hogy egy karakternek alapból mekkora esélye van a sikeres támadásra lőfegyverekkel. (ld. TÉ, VÉ, KÉ)(M.A.G.U.S,)
Céges – (CP2020) Lásd még Öltönyke.
Célszám – Hogy az adott kockával a dobás sikeres legyen, ennyit, vagy többet kell dobni vele.
CHA – Charisma, karizma. DnD karakterlapokon találkozhatunk a rövidítéssel, egyike a három ‘szellemi’ alaptulajdonságnak.Nem feltétlenül egyenlő a fizikai szépséggel. (DnD)
Chi-hi-puhi – Tréfásan : küzdelem, amelyben a harcművész “chi”-erőit is beveti.(M.A.G.U.S.)
CoC – A Call of Cthulhu (Cthulhu hívása) szerepjáték internetes körökben elfogadott rövidítése.
CON – Constituion, állóképesség. DnD karakterlapokon találkozhatunk a rövidítéssel, egyike a három fizikai alaptulajdonságnak. (DnD)
CP – 1. A Cyberpunk 2.0.2.0 szerepjáték internetes körökben elfogadott rövidítése. 2. A kiberpunk, mint mozgalom, s mint irodalmi, filmes stílusirányzat rövidítése.
CRPG – Computer/Console Role-playing game: a számítógépes/konzolos szerepjátékok elnevezése.
Csapatmunka – Olyan cselekvés, amelyben a különböző karakterek által elért sikerek összeadódhatnak (pl. nyomozás esetén). (WoD)
Csingilingi – Changeling tréfás magyarítása (WoD)
csopké – A “csoportos kezdeményezés” durva rövidítése, akkor beszélünk róla, ha egy új harci kör elején a KM az összes ellenfélnek és NJK-nak egy dobással intézi el a kezdeményezését, és nem külön-külön mindegyiknek dobálgat. Ezt akár játékosok is alkalmazhatják (M.A.G.U.S.)
CtD – Changeling: The Dreaming rövidítése. Tündérlényekkel játszható szerepjáték Word of Darkness világában.
Cthulhu Mítosz – A CoC alapja, Howard Philips Lovecraft által létrehozott, és követői által gyarapított alternatív földi világ, melyben létezik Azathoth, az univerzum közepén. Ő a kozmosz ura. Vannak kisebb-nagyobb istenek, és vannak a Nagy Öregek. Ők mérhetetlen hatalmú entitások, ám az istenekkel még ők sem veszik fel a versenyt. Az egyik ilyen Nagy Öregről kapta a nevét a mítosz is, Cthulhuról. A mítoszban központi szerepet játszik egy őrült arab tudós, bizonyos Abdul Alhazred könyve az idegen fajokról, ez a Necronomicon. (CoC)
Cyberdeck – Jellemzően a Srun, és a CP2020 játékokban használatos számítógép, amely kapcsolatot teremt a szakértő (decker, vagy szlengben dekker) és a Mátrixnak nevezett a mai internettel rokon világkiterjedésű számítógépes hálózat között. (SRun, CP2020)
Cyberpszichózis – A cyborgá alakulás útján egy kellemetlen állapot, általában heveny antiszociális rohamokkal jelentkezik, és mindig nagy tűzerejű embereken. A legkülönfélébb mentális betegségeket okozhatja az emberbe ültetett túlzott mennyiségű implant. (CP2020).
Cyberware – (CP2020) Lásd még Implant.

 

D% – Lásd d100.
DnD – 1. A Dungeons and Dragons szerepjáték rövidítése, amely a nagy sikerű ADnD új, gyökeresen átdolgozott 3. kiadása. A szintén a Wizards of the Coast tulajdonában lévő D20 motort használja, jelenleg az rpg piac legnépszerűbb terméke. 2. Az első szerepjáték szintén ezt a nevet viselte, ennek utódja a DnD3E.
d10 – Tíz oldalú dobókocka. Az egyetlen, nem-euklideszi dobótest az általánosan használt kockák között. Lásd még k10.
d100 – “Száz oldalú dobókocka”. Habár valóban készültek ilyen dobókockák, az elterjedt szokás szerint a “d100-as dobást” két darab tízoldalú dobókockával szimuláljuk. Az első kocka eredménye a tízesek, a második az egyesek szerepét tölti be. Direkt erre a célra készülnek az olyan, speciális tízoldalú dobókockák, ahol az értékek tízes nagyságrendben vannak feltüntetve. Ennek hiánya esetén két, különböző színű kockát használunk, a dobás előtt megegyezve, hogy melyik kocka milyen értéket képvisel. (lásd még: d10, k10, k100).
d12 – Tizenkét oldalú dobókocka. Alakja dodekaéder.
d20 – 1. húsz oldalú dobókocka. 2. a Wizards of the Coast tulajdonában lévő, OGL szerepjáték-motor, illetve az erre a rendszerre épülő játékok elnevezése.
d4 – Négy oldalú dobókocka. Alakja tetraéder. A többi dobókockától eltérően a d4 esetében az asztal lapjával érintkező felületről kell leolvasni a dobás “értét”. Emiatt a kocka számozása is eltér a többitől egy lapon három szám található.
d6 – Hat oldalú dobókocka. A legelterjedtebb, társasjátékokból is ismert kocka.
d8 – Nyolc oldalú dobókocka. Oktaéder.
DA – Mechwarrior: Dark Age, a Wizkids figurás-gyűjtögetős stratégiai játéka, amely a Battletech világán játszódik, annak a folytatása (ld. CBT, BT)
dekás – Shadowrun szerepjátékban a helyi hálózat hackerei
DeltaVision – Szerepjáték kiadó. A WotC, a WW, a Gyűrűk Ura Szerepjáték és a Hét Tenger magyar nyelvű kiadója.
DEX – 1. Dexterity, ügyesség. DnD karakterlapokon találkozhatunk a rövidítéssel, egyike a három fizikai alaptulajdonságnak. (DnD) 2.Ebből származtatjuk a “Dodge Roll”-t, azaz a Kitérő dobást, sikerül-e elkerülni egy támadást? (CoC)
Dezgra – Disgraced (Battletech), klános becsmérlő jelző becsületét vesztett egységekre. Battletech listán/fórumon a másik oldal indokolatlan ledezgrázása már több alkalommal becsületbeli csatákkal végződött. :)
DG – Delta Green szerepjáték, mely a CoC-ra épül, azonban szerepet kapnak – többek között – az idegen lények, és a különböző – általában amerikai – állami hivatalok is. (lásd még CoC)
Diszciplínák – 1. Testen belüli kismágiák, az aurát használják fel a hatások eléréséhez, csak az alkalmazó testén belül érvényesülnek. (Cx) 2. A pszi képesség birtokában alkalmazható szellemi gyakorlatok. (M.A.G.U.S.)
DL – Dragonlance, a Sárkánydárda krónikák népszerű világának rövidítése. (DnD)
DM – Az angol “Dungeon Master” rövidítése. Lásd KM, JM, Mesélő.(DnD)
Dr. Veér István – VérPisti idősebb kiadásban. (lásd VérPisti, VérPanni)
drow – Sötét elf
DS – A Dark Sun világának rövidítése. (DnD)
Dungeon – Angol eredetű kifejezés. Jelentése : többnyire földalatti útvesztő, ahová szörnyek és kincsek tömege van bezsúfolva, általában cél és értelem nélkül, arra várva hogy a parti lemészárolja és begyűjtse őket.
DV – A Delta Vision könyvkiadó nevének rövidítése.

 

ED – Az Earthdawn rövidítése.
Edu – Education. Az “iskolázottság”, magyarul a műveltség fokmérője. Körülbelüli értéknek megad végzettséget is. Ebből származtatjuk a “Know Roll”-t, azaz az Ismeret Dobást, ennek segítségével dönthető el valamiről, hogy a karakter ismeri-e az adott információkat. (CoC)
EHP – Evil High Priest. A gonosz főpapok nevének rövidítése a DnD korai időszakában.
Elementál – Tisztán természeti erőkből (pl. tűz) vagy anyagokból (pl. föld) felépülő, azokat megtestesítő, többnyire humanoid entitások. (Ld. még Elemi Síkok, Őselem)
Elemi Síkok – A mágia ismerői hét elemi (anyagi) síkot különböztetnek meg, úgymint Föld Síkja, Víz Síkja, Levegő Síkja, Tűz Síkja, Éter Síkja, Idő Síkja, Prima Materia. Elsősorban az alkímiában használatos. (Cx)
Életerő (ÉP) – 1. Azt az értéket mutatja meg, mennyire képes a szervezet a strukturális sebzés elviselésére. A karakterek esetében az ÉP-t a kaszttól függő alapérték, és az egészség tíz feletti részének összege határozza meg. (M.A.G.U.S.) 2. A testet átható életfolyamatokat tápláló és óvó energia. Pontban mérjük, értéke megegyezik az Egészségével. (Cx) (ld. HP)
Életunt játék – Tréfásan : életút-játék, ahol az egymásba kapcsolódó modulok végigkövetik a karakterek életét.
Életút-játék – Olyan, hosszú időn át játszódó történet, mely a karakterek egész életútját kíséri végig a fiatalkortól kezdve egészen öregkori halálukig, esetleg több generáción keresztül is.
Ellenállásba ütköző cselekedetek – Olyan cselekvés, amelynél a szükséges sikerek számát egy másik dobás határozza meg, ezzel meghatározva az ellenállás mértékét. (ld. Ellenpróba)
Ellenpróba – Olyan képzettség, vagy tulajdonságpróba, melyben két, vagy több próbálkozó méri össze tudását. Az ellenpróba célszáma általában az ellenfél bizonyos tulajdonsága, képzettsége. A több sikert elérő próbálkozó nyeri a próbát. (SR) (ld. Ellenállásba ütköző cselekedetek)
Élőpajzs – Olyan karakterekre szokás mondani, akik mindig elöl gyalogolnak csatába, lévén olyan magas HP-jük (vagy egyéb életerő jelölésére szánt értékük) van, hogy képtelenség leütni őket. Ilyenek szoktak lenni a barbárok, és lovagok…
Előtörténet – A játékos által kidolgozott karakter játékba kerülése előtti időszak történéseinek összefoglalása. Rendszerint a mesélő felhasznál belőle dolgokat, melyekkel a későbbiek során kampányát színesíti.
EOB – Eye of the Beholder, a maga korában igen népszerű, ADnD világára épülő számitógépes szerepjáték-sorozat rövidítése.
Essita – Essus földjén élő, életét mindenben az égiek (drehonok) pártfogására bízó faj. Minden essita valamilyen kasztba tartozik. Ennek megfelelő drehon, és csillagciklus szabályozza életét. A tündék és a arcanaiak ősi ellenségei.(Req)

 

Fallout – Poszt-apokaliptikus/poszt-nukleáris világban játszódó számítógépes szerepjáték, illetve annak asztali változata.
Fegyverforgatás – Egy adott fegyvertípus forgatásában szerzett harci tapasztalat. (Cx)
Fej – Lásd: Harmat. Elavult, régies vámpírszó.
Fejezet – A történet egy önálló egysége, általában egy-egy játékalkalmat ölel fel. Jelenetek sorozata köztes időszakokkal. (WoD)
Fixer – Seftes, csempész, ügynök, információbróker, csupa alvilági alak megnevezése CP2020-ban.
FM – Field Manual (Battletech) Az egyes frakciókat bemutató forráskönyvek neve.
Forduló – A legkisebb időegység, amely alatt a karakter egy bizonyos, egyszerű tevékenységet elvégez. A játék ritmusától függően 3 másodperctől 3 percig bármennyi lehet. (WoD) (ld. kör)
FR – Az Elfeledett Birodalmak, a Forgotten Realms népszerű világának rövidítése. (DnD)

 

Gáma – Az angol game=játék magyarítása. Elsősorban elektronikus játékokra használt.
Generálni – Szabályrendszer alapján létrehozni valamit, pl. karaktert, stb. Tréfásan : “generáljunk két sört”.
GH – A Greyhawk világának rövidítése. (DnD)
GTA – Go To Archive=nézd meg az archívumot
GURPS – Univerzális szerepjátékrendszer. Olyan szerepjáték, ami csak szabályokat tartalmaz, a világot, a fajokat stb, mind-mind a Játékmester, illetve a Játékosok találják ki hozzá.
gyak, gyakás – Szerepjátékos szakkifejezés, az (értelmetlen) fegyveres pusztítást, öldöklést jelöli. (“Legyakom!!) Eredeti jelentése közösülésre utal. (Lásd hent)
Gyári modul – Kalandmodulokat tartalmazó hivatalos kiadvány. Lásd még Modul.

 

hack’n'slash – Játékstílus, ahol a hangsúlyt a minél gyakoribb és véresebb harcra, és kincsvadászatra helyezik.
Harmadik Halandó – Lásd: Káin
Harmadik szem – Az anyagon túli világ érzékelésének képessége. Szinesztéziaként működik, tehát a látás nem feltétlenül kap szerepet, sokszor az illatok/szagok, esetenként a finomabb zajok közvetítik a szellemvilág jelenlétét. (Cx)
Harmat – Olyan vámpír, aki kizárólag kábítószer vagy egyéb hallucinogének (esetleg alkohol) hatása alatt álló áldozatokból fogyaszt. Lásd még: Fej.
Háttér – A karakter társas kapcsolatait, anyagi értékeit, esetleg természetfeletti képességeit kifejező értékek összessége. (WoD)
HBG – A Harcosok, barbárok és gladiátorok c. M.A.G.U.S. kiegészítő rövidítése.(M.A.G.U.S.)
hent, hentelés – Szerepjátékos szakkifejezés, az (értelmetlen) fegyveres pusztítást, öldöklést jelöli. (“Akkor hent!”) (ld. gyak, gyakás)
Hoi! – Sziú eredetű köszönés, a Shadowrun játékosok között elterjedt köszönési forma.
HP, hápé – Az angol Hit Points nyomán. Életerő pont, életpont. Olyan érték, amely a karakter vitalitását fejezi ki. A sebesülések, sérülések csökkentik ezt az értéket.”Hány hápéd van még?”(DnD)

 

IC – In character: a játékos a karaktere nevében nyilatkozik. (ld. OOC)
ikszpé – Az XP fonetikus változata. (ld. XP)
Imba – Imbalanced, angol kifejezés rövidítése. Jelentése kiegyensúlyozatlan, egyenlőtlen (bármilyen értelemben) pl: feltápolt karater, überbrutál monszta…
IMHO – In My Humble Opinion (szerény véleményem szerint) Internetes kommunikációban használt használt rövidítés. (ld. szvsz)
Implant – Magyarul beültetett alkatrész. Olyan mechanikai alkatrész, amely a közel sem tökéletes emberi test tulajdonságainak javítását szolgálja. (általánosan elterjedt a műszem, a célzóberendezés, huzalozott izomzat a reflexek miatt). (CP2020, SRun) Ld. még Cyberware.
Inomi – Könyv- és szerepjáték-kiadó. A Magus második kiadása mellett nevéhez fűződik a Távoli Világok illetve a Mysterious Universe sorozatok felkarolása.
INT – 1,Intelligence, intelligencia. DnD karakterlapokon találkozhatunk a rövidítéssel, egyike a három ‘szellemi’ alaptulajdonságnak. (DnD) 2.Intelligencia. Ebből származik az “Idea Roll”, azaz az “Ötlet Dobás”, ha ez sikeres, a karakternek a játékostól függetlenül is támadhat ötlete a megoldás elősegítésére. Tipikus példája annak, hogyan lehet megoldani a helyzetet, amikor a karakter többet tud bizonyos dolgokról, mint a játékos. (CoC)
IRL – “In Real Life” – A valós életben. Általában akkor használják, ha netes vagy RPG-s beszélgetés közben jelzik, hogy valós témára tértek át.

 

J&V – A “Játék és Valóság” fórumcsoport rövidítése.(RPG.HU)
Jelenet – A filmekben vagy a színdarabokban is megtalálható, közös szereplőkkel, adott helyszínen lezajló eseményt jelenti. Néhány perctől akár órákon át is tarthat. (WoD)
JK – Játékos karakter. A játékos által alakított karakter rövidítése, nem egyenlő a játékossal. (Lásd még: NJK, NPC, PC).
JM – Játékmester. Lásd DM, JM, Mesélő.(M.E.R.P.)

 

k10 – Tíz oldalú dobókocka. Az egyetlen, nem-euklideszi dobótest az általánosan használt kockák között. Lásd még d10.(M.A.G.U.S.)
k100 – “Száz oldalú dobókocka”. Habár valóban készültek ilyen dobókockák, az elterjedt szokás szerint a “d100-as dobást” két darab tízoldalú dobókockával szimuláljuk. Az első kocka eredménye a tízesek, a második az egyesek szerepét tölti be. Direkt erre a célra készülnek az olyan, speciális tízoldalú dobókockák, ahol az értékek tízes nagyságrendben vannak feltüntetve. Ennek hiánya esetén két, különböző színű kockát használunk, a dobás előtt megegyezve, hogy melyik kocka milyen értéket képvisel. (Lásd még: d10, d100, k10).
k6 – Hatoldalú dobókocka. A legelterjedtebb, társasjátékokból is ismert dobókocka. Lásd még d6. (M.A.G.U.S.)
Káin – Ádám és Éva első fiúgyermeke. A WoD világában feltételezhetően az ősvámpír. Nod könyve szerint a harmadik halandó, az ősatya. (lásd: Nod könyve)
Kalandmodul – Lásd Modul.
Kasztol – Az angol “cast a spell” megidéz egy varázslatot, varázsol kifejezés durva magyarítása. Főként régi ADnD játékosok által használt. Tipikus használata: “Kasztolok egy szpellt”.
– Kezdeményező érték. Ez az érték határozza meg, hogy a karakter egy adott körben milyen gyorsan képes reagálni. (Lásd TÉ, VÉ, CÉ, kör)
Keeper – Mesélő a Cthulhu, és rokon játékokban (Delta Green, Dreamlands stb.), szó szerint őr, őrzőt jelent, ti. a sötét titkok örzője.(Lásd Mesélő, DM, JM, KM)
Képzettségek – A karakter adottságainak és tanult ismereteinek összessége.
KG – A Káosz Galaktika c. levelezős szerepjáték rövidítése.
Kharim Theamel – Az arcanai-essita hitvilág egyetlen istene. A köznép nem közvetlenül hozzá, hanem Arché Angelihez (arcanaiak) és Drehonjaihoz (essiták) imátkozik. (Req)
Kitolódó cselekedetek – Olyan cselekvés, amelynél a sikerek száma nagyon magas (8-10 akár), és több dobásból szedi össze azokat a játékos.
KM – Kalandmester, lásd mesélő. (M.A.G.U.S.)
Koncepció – A karakter lényegének tömör leírása.(WoD)
Konzolcowboy – CP2020 kifejezés, jelentése törvényen kívüli komputer-es szakember. Általában egy cyberpunk csapat háttértámogatása, és információszerzés a feladatuk. (CP2020)
KP – Képzettségpont, a karakter által maximálisan elsajátítható ismeretek mérésére szolgál. Tréfásan : “Tudsz úszni ? Nem, de van kápé, megvesszük !”(M.A.G.U.S.)
Krícsör – Az angol Creature=lény, teremtmény szó magyar fonetikus kiejtése. Jelentheti a játékban előforduló lényt, teremtményt, szörnyet, meseszereplőt(NPC-t). Ugyanakkor használják a kifejezést szerepjátékosok egymás közt, olyan egyén megnevezésére akit nem ismernek vagy nem tudják a nevét. A “krícsör” általában jellegzetes fenotípusos tulajdonsággal, tulajdonságokkal is bír.
Krónika – Azonos karakterek körül játszódó történetek sorozata. Elképzelhető, hogy egy bizonyos konfliktus köré szerveződik, vagy egy érdekes helyszín adja a krónika alapját. Néhány héttől néhány évnyi szakaszt felölelhet. (WoD)
KRPG – A Káosz Szerepjáték rövidítése.
Küszöb – Különlegesen nehéz helyzetekben a célszám nem emelkedik 10 fölé, hisz ennyit lehetetlen lenne 10 oldalú kockával dobni. A megoldás, hogy minden egyes célszám-növekedés egyel növeli a szükséges sikerek számát. (WoD)
kör – 1.A’ kör’ kifejezés alatt általában harci kört értünk. Egy kör az a -szerepjáték-rendszerektől függő hosszúságú- időtartam, amely alatt a karakterek meghatározott számú harci, illetve egyéb tevékenységet végezhetnek, a kezdeményezésük által meghatározott sorrendben. (Lásd még: KÉ) 2. Beavatási fokozatok mágiahasználók számára. A három kör a mágiahasználat három szintjét jellemzi, az egyszerű, ‘tanult’ varázslatos módszertől kezdve a szabadmágiáig. 3. a “szint” megfelelője az Earthdawn rendszerében. (Lásd még: szint)
kövkör – A ‘következő kör’ rövidítése, leggyakrabban a ‘Kövkör, kezdeményezés!’ formában használják. (Lásd még kör, kezdeményezés)
Köztes idő – Az az időszak a játékban, amikor a játékos nem irányítja a karakterét, és az a hétköznapi, vagy hosszabb időt igénylő tevékenységeit végzi. Nem jelenik meg a tényleges játékban, mesemondó és játékos egyaránt csak utal rá.

 

L5R – Legend of the Five Rings. A Távol-Kelet világának elemeit felhasználó gyűjtögetős kártya- illetve szerepjáték rövidítése.
LARP – A Live Action Role Playing rövidítése, élő szerepjáték. Lásd: LIVE
LIVE – Élő szerepjáték. A játékosok itt szó szerint a karakterek bőrébe bújnak, s ‘eljátsszák’ a történetet.
LOL – Laughing Out Loud (hangosan felnevetek). Internetes kommunikációban használt használt rövidítés, azt jelzi, hogy valami a felhasználót kacajra fakasztotta. (Lásd ROTFL)
LTG – Local Telecommunication Grid (HTH – Helyi Telekommunikációs Hálózat) – A hálózat egy kisebb területet (kerület, város) lefedő része. Egyetlen RTH-hoz számos HTH kapcsolódhat. (SR)

 

M* – A M.A.G.U.S. szerepjáték internetes körökben elfogadott rövidítése.
M.A.G.U.S. – Miracle Adeptia Guns Urrus Sorrate avagy a kalandozók krónikái. A Shanice bércei közt meghúzódó, titkos szerzetes rend, mely Ynev kalandozóinak tetteit jegyzi fel.
Magiszter – Ált. mágikus tanokban jártas, magas rangú tanítót jelöl, de ez utóbbi nem törvényszerű. Egyes esetekben használják nagy tudású, ám nem a mágia területén tevékenykedő tudósokra is. (M*, Cx)
Mana – Polinéz eredetű szó, a mágikus energia elnevezés etöbb játékban. Az a különleges erő, mely mindent áthat, s amely felhasználásával képesek a mágiahasználók varázsolni. (M.A.G.U.S. , Codex)
Mana Pont (MP) – A mana mértékegysége. A varázslatokhoz szükséges energiamennyiséget mérjük Mana Pontban. Minél több MP felhasználásába kerül egy mágia végrehajtása az annál bonyolultabb, erősebb vagy hatékonyabb. (M*)
Manafókusz – Mágiahasználati út, mely a külső, legtöbb helyen megtalálható, állandóan mozgásban levő manát használja varázsláshoz. (Cx)
Manaháló – Az Ynevet behálózó misztikus energiamező. A Manahálóban áramlik a Mana, Satralis Managócpontjain keresztül. A Manaháló őrzői az Adron papok, kik a Mana pásztorai is. (M*)
Manna – Ez hullott az égből.
MaxTech – Maximum Tech (Battletech), A level3-mas szabályokat leíró Battletech-es szabálykönyv kiegészítő.
ME – 1. Mágiaellenállás. Azt mutatja, hogy az illető mennyire képes ellenállni az őt érő mágikus hatásoknak. (M.A.G.U.S.) 2. Mágiaellenállás. Az aurából fakadó, természetes védekezés a külső mágikus behatások ellen. (Cx
Mea Culpa – Jelentése: “én vétkem”. Akkor használjuk, ha a fórumozó belátta a tévedését, s bocsánatot kér (mea culpázik), illetve ha ezt az erre a célra létrehozott fórumon teszi meg (“Megyek a mea culpára”).
medzsikmisszájl – Az egyik legáltalánosabban használt első szintű varázslói varászlat, a Magic Missile bevett, fonetikus változata. (“kasztolok egy medzsik misszájlt”).(DnD)
Menedék – A vámpír állandó vagy ideiglenes lakhelye, ahol nappal meghúzhatja magát. (WoD)
Mentál – A gondolatvilágot jelenti. ~világ a gondolatok, emlékek síkja. Ennek megfelelően a mentális gondolatit jelent.
Mentő – Mentődobás (saving throw). Esély arra, hogy a karakter túlél, elkerül egy ellene irányuló negatív hatást. A mentődobás a gyakorlatban abból áll, hogy egy adott célszám fölötti vagy az alatti értéket kell dobni a játék típusában meghatározott dobókockával. Tipikus használata: “Megdobom a mentőt”.
Mesélő – Az egyik játékos. A történet kitalálója és előadója, a játékosok szeme és füle, valamint a szabályok őre.(Lásd DM, JM, KM)
MGT – Mozgás Gátló Tényező. Fegyverek, páncélok, nehéz tárgyak mozgékonyságra gyakorolt negatív hatásának mértéke. (Cx, M*, …)
Miskatonic Egyetem – H.P. Lovecraft által kitalált egyetem a szintén fiktív Arkham államban, melyen a természetfelettit kutatják. Aktív játékosok körében előfordul a “Miskatonicon tanultam” megjegyzés, amikor valaki meglepő dolgot ismer. (CoC)
Mistic-fucker – Annak a jelenségnek a leírása, amikor a felkészületlen játékmester ügyetlen rögtönzései miatt önellentmondásba kerül, és nagyon átlátszó, a játék logikájába nem illeszkedő érvekkel (“csak, ez egy különleges varázslat”) próbálja kivágni magát.
MK – A Mage Knight szó rövidítése, amely egy figurás fantasy stratégiai/szerepjáték, Magyarországon kiadja a Delta Vision.
Modul – Egy, vagy több játékülésnyi, egységet alkotó történet történetváza, forgatókönyve. Tartalmazza a főbb történések leírását, valamint egyéb, hasznos kiegészítéseket: térképek, a történetben szereplő tárgyak és élőlények leírásait, azok játéktechnikai jellemzőit.
Mókus – A M.A.G.U.S. szerepjáték beceneve. (M.A.G.U.S.)
Monszter, kismonszter – Tízes évei elejét taposó kezdő, tapasztalatlan, aktív szerepjátékos vagy kártyajátékos. (eredet: az angol “monster”, azaz szörnyeteg kifejezés fonetikus magyarítása.) Rengeteg információt gyűjt, sokat kérdez, mindig láb alatt van. Játékstílusuk még kiforratlan, a tapasztalt játékosokat megmosolyogtató vagy meghökkentő. Általában többen, társaságba verődve fordulnak elő. (Lásd Zsebrambó)
Monsztra, kismonsztra – A “Monszter” magyarított megfelelője.
Mr. Johnson – Azokat a megbízókat, akik nem szándékoznak felfedni kilétüket, hívják Mr. Johnsonnak a Shadowrunban. (SRun)
MtG – A Magic the Gathering, a legsikeresebb gyűjtögetős kártyajáték rövidítése.
MTK – A Második törvénykönyv c. M.A.G.U.S. kiegészítő rövidítése. (M.A.G.U.S.)
Mumus – Tréfásan : szörnyeteg, ijesztőnek szánt ellenfél.
munchkin – A tápos angol megfelelője.(Lásd még:táp/ tápos, tápol)
MW – Mechwarrior, 1. A WizKids/FanPro/FASA szerepjátéka a Battletech világában. 2: A Battletech világában játszódó számítógépes játékok rövidítése (MW2,MW3,MW4) (Lásd még: BT, CBT, DA)

 

Nadyss – Azt a bolygót nevezik Nadyssnak, amelyen Abryss található. (Cx)
Neg – Negatory (Battletech), “Nem” értelmű kifejezés Battletech játékosok körében
Nekromancia – Ált. fantasy játékokban használatos, az élettelen testet mesterségesen élővé tenni kívánó tudomány. Legtöbbször valamiféle fekete/szürke mágiával jár együtt, bár ez nem törvényszerű.
NJK – Nem Játékos Karakter. A mesélő által megszemélyesített karakter.(Lásd még JK, NPC, PC)
Nod könyve – Az átkozottak (a fiatal vámpírok szlengjében így nevezik a halhatatlan fajt) szent könyve. A vámpírtörténelmet tartalmazza, egészében sohasem publikálhatták. (WoD)
NPC – 1.Non-Player Character, nem játékos karakter. A mesélő által alakított karakterek angol megfelelője. Lásd még JK, NJK, PC) 2. Az rpg.hu fórumán bejelentkezés nélkül hozzászóló felhasználó.
Nujen – Shadowrunban használatos pénzeszköz. A világgazdaság összeomlását a legkisebb veszteséggel a japán jen vészelte át, ebből lett később nemzetközi valuta, a new yen (új jen). Ennek nyelvileg elkorcsosult, ám elterjedt megnevezése a Nujen. (Srun)
Nyomorjárás – A vámpírok vulgáris argójában a hajléktalanok fogyasztását hívják így. Egyes vérszívók a könnyebb zsákmány reményében csak védtelen embereket támadnak meg.

 

P.E.K.K. – Precízen Előre Kidolgozott Kaland / Kalandmodul
Padrajáró – Olyan vámpír, amely nem jelentkezik állandó lakhellyel (lásd: menedék), így minden este máshol húzza meg magát. Nevezik így még a nyomorjárókat is (lásd: nyomorjárás).
Pala – A Paladin szó becézett formája, ami nehezen lefordítható, leginkább paplovagot jelent. Néhol lovagként szerepel, de ez nem pontosan adja vissza az eredeti szent bajnokos jelentést. (DnD)
Paraván – Angolul screen. A játékmester számára készült jegyzeteket, táblázatokat tartalmazó informatív segédeszköz, többnyire összehajtható kartonlap, amelynek egyik oldalán a kalandmestert segítő információk, másik oldalán dekoratív ábrák, képek láthatók. A játék során a kalandmester maga elé helyezi az asztalra a paravánt, s gyors információs eszközként használja, egyben a játékosok által nem látható teret választ el, melyen “titkos” kockadobásokat végezhet. A paraván misztikus, titokzatos, gyakorta hasznos eszköz, házilag is elkészíthető és egyes játékokhoz készen is kapható. A szerepjátékok hasznos, de nem szükséges kiegészítője.
Parti – A csapattá összeállt karakterek megnevezése.
PC – A JK angol megfelelője, Player’s Character A játékos által alakított karakter rövidítése, nem egyenlő a játékossal.(Lásd még: JK, NJK, NPC).
PLU – Peace, Love, Unity A webchat zenei fórum szobájában használt hagyományos elköszönés. (RPG.HU)
Pow – Azaz Power. A karakterek akaraterejének, helyenként karizmájának fokmérője. CoC-ban a varázslatok létrehozásának és az ellenállásnak az alapja, valamint az ún. “Luck Roll” azaz Szerencsedobásnak az alapja.

 

Quest – Angol szó, jelentése küldetés. A kalandok egy igen gyakori formája.

 

rádobás – Némely dobásnál a kocka továbbdobható, amíg a maximumát adja, így kivételesen magas érték érhető el vele.
Rigó – Shadowrun szerepjátékban a járműveket különleges kapcsolatukkal vezető karakterek.(SR)
RL – A Ravenloft világának rövidítése. (DnD)
ROTFL – Rolling On The Floor Laughing (a földön fetrengve röhögök). Internetes kommunikációban használt rövidítés. (Lásd LOL)
RPG – Az angol Role-playing Game szerepjáték kifejezés rövidítése
RTG – Regional Telecommunication Grid (RTH – Regionális Telekommunikációs Hálózat) – A hálózat legnagyobb egysége, amely egész országokat lefedhet. (SR)
Rule Player – Szójáték. Az angol Role Player (szerep játékos) szóból a Role-t Rule-ra cseréljük, így már “szabály játékost” jelent. Olyanokra szokták alkalmazni, akik ismerik a rendszer minden egyes kiskapuját, minden lábjegyzetet betéve tudnak a szabálykönyvből. Sokszor a mesélőnél is jobban ismerik a játékot, és túlnyomórészt igen idegesítő alakok. A legjobb tápolók (ld. tápolás) válhatnak belőlük.
Rúna – 1, Mágikus jel, jelkép. 2, Germán eredetű szó (rune), III-XIII. századig így hívták az általuk használt ABC-t. 3, Szerepjáték-magazin címe, melyet a M* szerepjáték kiadója szerkesztett.

 

San – Sanity, azaz józanság. Általában a Horror játékban használatos, a karakterek épelméjűségének megállapítására. (CoC, DG)
Satralis – Az a bolygó, amelyen Ynev elterül. (M*)
SFÉ – Sebzésfelfogó Érték. Játékrendszeri kifejezés, azt a számértéket jelöli, mely a páncélok, illetve egyéb védelmi módok által levonható a támadó fegyver sebzéséből. (Cx) (M.A.G.U.S.)
ShaRun – A Shadowrun (Árnyvadász) szerepjáték egy másik, alternatív rövidítése.
Siz – CoC: A karakter súlyát és magasságát összegző szám. DnD, M*, stb: általában a bestiáriumban lévő, hentelésre váró monszták fizikai nagyságát jellemzik. (Angol röv. Size, azaz méret)
SJ – 1. A Spelljammer világának rövidítése. (DnD) 2. A DnD világokra épülő Spelljammer kártyajáték rövidítése.
solahma – (Battletech) 1. Kiöregedett klánharcosok 2. Régi játékosok gyakori beceneve BT-s körökben
Sorci – Vagyis Sorcerer becézve (Mágus-t jelent). Olyan varázsló aki nem memorizál, hanem napi fix számú varázslatot használhat fel. (DnD)
SP – Sebpont. (Sérülés mértéke, lásd még HP)
Spec, speckó. – Specializáció. Általában képzettségeknél beszélünk specializációról, amikor egy nagyobb tudáshalmazon belül kiválasztunk egy kisebbet, és abban mélyülünk el. A teljes ismeretanyagot nem fogjuk ugyan jól tudni, de annak egy részében kiemelkedőek leszünk. (Cx)
SR – A Shadowrun (Árnyvadász) szerepjáték internetes körökben elfogadott rövidítése.
STR – Strength, erő. DnD karakterlapokon gyakori rövidítés. Egyike a három testi alaptulajdonságnak. (DnD)
Sword&sorcery – Az egyik legkorábbi fantasy stílus, amelyet elsősorban Robert E. Howard, Edgar Rice Burroughs, Clark Ashton Smith, Charles R. Saunders és több Magyarországon kevésbé ismert szerző neve fémjelzi. A hazai szóhasználatban “hard fantasy” néven is ismert. Egyik legismertebb hőse a műfajnak a Howard által életre hívott Conan.
Szabadon átváltható pontok – A karakter-alkotás során bármely tulajdonságra, képzettségre, vagy jellemzőre szabadon átszámolható pontok, nincs megszabva, hogy mennyit mire költhet, mint a karakter-alkotás korábbi lépéseinél a tulajdonságokra, képzettségekre. (WoD)
Szóló – Bér- és hivatásos gyilkosok, testőrök, zsoldosok megnevezése a CP2020-ban.
Szpell – Az angol “spell” varázsige, varázslat magyar fonetikus kiejtése. Lásd még: “kasztol”.
SzVSz – Szerény véleményem szerint. Internetes kommunikációban használt használt rövidítés.
Szörnykönyv – Egy játékhoz vagy világhoz kiadott, az ott előforduló jellegzetes lények, tipikusan potenciális ellenfelek értékeit és jellemzését tartalmazó kiadvány.

 

táp/tápos – Olyan játékos karakter, aki indokolatlanul erős képességekkel, illetve tárgyakkal rendelkezik, illetve ilyen képesség, tárgy. (Lásd még munchkin, tápol)
tápol – Karaktert indokolatlanul, irreálisan gyors ütemben fejleszt. (Lásd még:táp/ tápos)
Tápos-mákos – 1. Vicces kifejezés, mázlista játékosokra. 2. Túltápolt karakterekkel MAGUS “történet” ami szinte csak a további tápok gyűjtéséről szól. (M.A.G.U.S.)
TCG – Trading Card Game, gyűjtögetős kártyajáték.
– Támadóérték. Azt szimbolizálja, hogy egy karakternek alapból mekkora esélye van a sikeres támadásra.(M.A.G.U.S.) (Lásd CÉ, VÉ, KÉ)
Terepjáték – A szerepjáték mintájára alkotott szó. A terepasztalon játszott figurákat használó csatajátékok megnevezése. Pl. Warhammer 40K.
Természet – A karakter valódi, belső jelleme; meghatározza, hogy mitől nyeri vissza magabiztosságát, akaraterejét. (WoD)
TF – 1. A Túlélők földje c. levelezős szerepjáték rövidítése. 2. A Titkos fóliáns c. M.A.G.U.S. kiegészítő rövidítése.
TFH – “Tegyük Fel Hogy…” – fórumos, chat-es rövidítés.
Thac0 – (ejtsd: thako) A DnD egyik legismertebb kifejezése, azt mutatja meg, mekkora esélye van találatra a karakter támadásainak. (DnD)
TP – Tapasztalati pont. A karakterek cselekedeteik jutalmaként, s egyéb tapasztalatokért kaphatnak tapasztalati pontot. (Lásd XP) (M.A.G.U.S.)
TRO – Technical Readout (Battletech), a felhasználható eszközöket leíró “típuskönyv”. Általában egy évszámmal együtt áll (TRO3025, TRO3067 stb.)
TRPG – Tabletop/Tabletalk Role Playing Game: Az “asztali”szerepjátékok elnevezése, megkülönböztetve őket a számítógépes/konzolos szerepjátékoktól
Tulajdonságok – A karakter fizikai, társas és mentális jellemzőinek összessége.
Törnöl – Angolul “Turn Undead”. A DnD-ben; használt speciális papi képesség, amely élőholtak elpusztítására, elűzésére szolgál.
Történet – Egy adott cselekmény köré szerveződő fejezetek sorozata, melynek van bevezetője, konfliktusa és megoldása. Nem feltétlenül kell több fejezetből állnia. (WoD)

 

Ultimator – Tharr vérből születő démona.
Uwel – A bosszú istene a pyarroni istencsaládban.Papjai átvállalják a bosszú teljesítését az arra alkalmatlanoktól.(M*)

 

Vampire – 1. vámpír angolul 2. Vampire: The Masquerade. Olyan szerepjáték, ami a vámpírok világára és a köztük lévő ellentétekre épül. Lásd még Vtm.
Vappa – Kártyás (főként HKK-s) szleng,a Varázspont rövidítése
VBK – 1. Játékos, kötözködő “gyere ki a hóra” felhívás. Azt a jelenséget foglaljuk össze vele, amikor a fórumozó, érvei fogytával a vita fizikai rendezésére szólítja fel a partnerét. A név eredete az első ilyen küzdelem helyszínére utal: a találkozó a Vasas Box Club előtt zajlott volna. (A kihívó nem jelent meg.) (RPG.HU) 2. Vörösboros kóla: közkedvelt, édes, nyári hosszú ital.
– Védőérték. A karakter védekező képességét, illetve azt szimbolizálja, hogy milyen nehéz eltalálni lőfegyverekkel.(M.A.G.U.S.) (Lásd TÉ, KÉ, CÉ,)
Vérovi – Zsenge korú és játéktapasztalatú személyekből álló parti. Lásd még Vérpisti, Vérpanni.
Vérpanni – VérPisti női megfelelője. (Lásd még Vérpisti, Dr. Veér István)
Vérpisti – Olyan játékos, aki számára a szerepjáték lényege a minél több, minél véresebb harc, a földi javak összeharácsolása, és a karakter értékeinek, szintjének egekbe röpítése. A kifejezés gyakran pejoratív értelmet nyer, főleg az “érettebb játékok” rajongói szájában. (Lásd Vérpanni, Dr. Veér István).
Versenymodul – Direkt szerepjáték versenyre tervezett és írt történet, mely lehetőséget ad többek között a különböző csapatok teljesítményének összemérésére, s így rangsorolásra is. Lásd Modul.
Viselkedés – A karakter világ felé mutatott arca, jelleme; nem feltétlenül esik egybe a természetével. (WoD)
VtM – Vampire: The Masquerade. Olyan szerepjáték, ami a vámpírok világára és a köztük lévő ellentétekre épül. Lásd még Vampire.

 

WIS – Wisdom, bölcsesség. DnD karakterlapokon találkozhatunk a rövidítéssel, egyike a három szellemi alaptulajdonságnak. (DnD)
WoD – World of Darkness, a sötétség világa. A White Wolf nagysikerű alternatív, földi mintára épülő világa.A magyar olvasók elsősorban a Vampire szerepjáték, valamint a mágusokról, vadászokról szóló folytatásos regények, novellák alapján ismerhetik.(Lásd még Vampire)

 

XP – Experience Point, tapasztalati pont. A karakterek cselekedeteik jutalmaként, s egyéb tapasztalatokért kaphatnak tapasztalati pontot. (Lásd TP, ikszpé ) (DnD)

 

Ynev – Kontinens a M.A.G.U.S. világán. (M.A.G.U.S.)

 

Zan – 1. Ghalla leghatalmasabb varázstárgya. A segítségével egy velejéig romlott varázsló istenné vált. A zan újabb felbukkanásakor egy ember kalandozóhoz került, aki létrehozta a Zan Rendjét. Napjainkban játékos karakterek. (TF) 2. Zan: az Isteni lényeg. Mindennek a kezdete és vége. (KRPG)
Zombi – Kevés ötlettel, gyenge kreativitással, leginkább a szabálykönyvekben leírtakra támaszkodó sivár játékot játszó szerepjátékos. Játékstílusának gyakori eleme a “gyakás”, “hentelés”.
Zsebrambó – Kezdő szerepjátékos, harcos karakterrel, kevés tapasztalattal. (Lásd Monszter, kismonszter)

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához