LFG.HU

Igi
RPGCimkek

Az elfeket bemutató cikk a Távoli Világok honlapján frissítésre került. Reméljük ezúttal mindenki megtalálja benne a kedvére valót. A Chroni Fóliáns koncepciójának megfelelően az elfekről is találhattok majd .pdf formátumba beszerkesztett anyagot, melyben az eddigiektől eltérően bővebben olvashattok majd az elfek népéről.


- Leineth Tüile elbeszélései alapján lejegyezte: Histaeus Lionel –

“Az apám népéről rengeteg legenda kering. Az emberek azt hiszik, az elfek – vagy ahogyan ők nevezik magukat, az eineth-ek (a nyelvükön ‘Eine gyermekei’ a hozzávetőleges jelentése) – a világ kezdete óta élnek Erdalianon, de ez nem igaz. A közös elf emlékezet körülbelül hatszáz elföltőre nyúlik vissza, ami az emberi számítás szerint körülbelül 30 ezer esztendőt jelent. Az a kor azonban még számukra is a legendák kora, hiszen az akkori események még az ember megjelenése előtt történtek.
De nem történelemről szeretnék mesélni, hiszen nojan-ként nem is tudnék. Csak az apám volt elf, az anyám ember nő volt, én pedig már itt nőttem fel az emberek között. Azonban mindez nem érdekes.
Talán kezdjük azzal, hogy mit gondolnak az elfek a keletkezésükről.
Szerintük a mindenek felett álló, isteni lény Eine, azaz a Természet maga. Nem egészen az emberi fogalmak szerint kell azonban ezt érteni, mert az elfek a természetet felruházzák egyfajta isteni lényeggel, és minden megnyilvánulásában -állatokban, növényekben, természeti jelenségekben – az ő lába nyomát sejtik. Nem olyan kapcsolatban vannak vele, mint az emberek a saját isteneikkel. Az elfek inkább tekintik Einét szülőjüknek, vezérlő csillaguknak és pásztoruknak. Remélem, nem értenek félre, ha ezt mondom. Tehát az elfek között nincsenek megkülönböztetett személyek, akik szólhatnak Hozzá, azaz nincsenek papok. Minden elf pap is egy kicsit, hatalma pedig attól függ, milyen messze látta utoljára Eine ujja nyomát. Mert a két szakadás alatt, amit az elfek megéltek, és amelyek az emlékezetükben, a legendáikban elevenen élnek, az elfek észrevették, hogy Eine visszahúzódik, nem “uralja”, vigyázza már egész Erdaliant, mint addig. Még mindig meg lehet őt találni bárhol a világon, de kevesebb esély van rá, mint Linderel szigetén, ahol állítólag még ma is érezhetően jelen van minden élőben.
Hogy ez pontosan mit jelent, mi a különbség Linderel és a világ többi része között, azt az elfek egy mosollyal elintézik – a szószátyárabbja hozzáteszi, hogy ‘Eine’ -, de kétségtelen, hogy Linderel szigete maga a buja természet hona. Nem elég elmesélni a fák csipkekoronáját, az állatok közvetlenségét, a csermelyek tiszta csobogását vagy a melegen tűző napfény simogatását; ezt látni kell.
Az elfek tehát a Természettől magától származtatják magukat, úgy gondolják, hogy egykor Eine alakot öltött, és hosszasan gondolkodott, hogyan nézzen ki az a gyermek, aki a legtökéletesebben harmonizál a természettel, a többi élőlénnyel – és aki vigyázhat rájuk helyette. Ekkor jöttek létre az első elfek, és mindmáig az elf neveltetésének első pontja a természettel kialakított harmónia, és a természet egyensúlyának vigyázása.
Nem tudom, hogy mindenki látott-e már elfet, aki ezt a lejegyzést olvassa majd, úgyhogy elmesélem, hogyan is néznek ki az elfek. Magasabbak, mint az ember, átlagos magasságuk eléri a két métert. Ehhez mérten nyúlánkak, vékonyak az emberek szemében. Testük ruganyos, könnyed, tartásuk mindig büszke. Testi erejük általában csekélyebb, mint az embereké, azonban elfordulhat, hogy egy elf erőben legyőz egy embert.

Az átlagos kép, ami az emberekben az elfekről él, szőke hajat és kék szemet jelent. Nos, az elfek szeme színe valóban mindig világos színű – bár nem feltétlenül kék -, azonban a hajszínük az ősz minden színében pompázik: ugyanúgy megtalálhatóak a mogyorószín, fekete, sőt még a rézszín hajú elfek is, mint az emberek között. Bőrük színe világos, az emberek nyelvén fehérnek mondható. Szőrzetük egyébiránt csekély, arcszőrzetük a férfiaknak sincs, szemöldökük vékony. Hajukat sosem vágják Eine iránti tiszteletből, így még a férfiak is hosszú hajzatot hordanak. Eine kitűnő látással ajándékozta meg őket, nem csupán több színt képesek felfogni és megkülönböztetni, de messzebbre is látnak.
Az elfek életének minden egyes pillanatában ott van Eine. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden szokásuk, szertartásuk, az életmódjuk is a természet iránti tiszteletet sugallja. Eine adományának tartják a tiant is, ami a mana megfelelője náluk. A tian az elfek számára Eine lehelete, s mint ilyen, az elfek tisztelik. Úgy gondolják, hogy meg lehet érteni, érzékelni lehet, és meg lehet kérni, hogy cselekedjen akaratunk szerint. A tian az alapja az elfek mágiájának, amely a hétköznapi életbe is befurakszik.
Az elfek sosem építenek házat, nemhogy kőből, de semmilyen anyagból. Tulajdonképpen házat sarjasztanak maguknak, azaz a hely, ahol élnek, mindig él maga is. Elandar fővárosában állítólag csodálatos fapaloták tündökölnek, de én magam sajnos még nem jártam ott. Mindez azonban csak Linderelre igaz, mert a többi földrészről Eine már eltávozott, és ott az élőlények süketek. Linderelen kívül tehát kevés kivételtől eltekintve az elfek is kénytelenek építkezni. Olyan házakat építenek, amelyek fából vannak (sosem vágnak ki ehhez élő fát, csakis villámsújtotta, kidőlt és halott ágakat használnak), szellősek, tágasak, és csupán a fedelük zárt.

Az elfek esznek ugyan húst, de mindig körültekintően választják ki az állatot, tanácsot kérnek Einétől, hogy helyénvaló-e megölni, és ha meggyőződtek róla, hogy ezzel nem ártanak a természet egyensúlyának, akkor is bocsánatot kérnek tőle, amiért elveszik az életét. Ugyanígy a növények, amiket esznek, illetve a gyümölcsök mind a természet ajándékai szerintük – bár azt hozzá kell tenni, hogy Linderel déli részén olyan dús a vegetáció, és olyan számosak a növények és az állatok, hogy jócskán akad ennivaló.
Az elfek között nincsen hierarchia, ami a társadalmat illeti. Ha egy elf születik, nemcsak a szülei, de a ginn tagjai is üdvözlik, amely lényegében a család elf megfelelője. Az érdekessége az, hogy ebben a nagyszülők és akár a dédszülők is benne foglaltatnak, ami nem meglepő tekintve, hogy az elfek között az a szokás, hogy a családok egy helyen élnek. Persze előfordul, hogy a ginn “kinövi” az adott területet, ekkor hagyományosan (az elfek között ugyanis rendkívül fontos szerepe van a hagyományoknak) a legidősebb fiú indul el új helyet találni magának és családjának. Persze egy család határai egyáltalán nem szigorúak: a természet mindenkié, ezért nincs elkerítve semmilyen terület – arról nem is beszélve, hogy az elfek lábára nem lehet láncot kötni: imádnak vándorolni, nagy utakat megtenni, szép új részeket felfedezni. Hatalmas bizalommal viseltetnek egymással szemben, ami a házukba való belépést illeti, de azt hozzá kell tenni, hogy nincs is szükség gyanakvásra, hiszen nincs mit eltulajdonítani tőlük (nem igazán vagyonhalmozók), a rosszakarók elűzésére pedig ott vannak az állatok… Az elfek ugyanis előszeretettel gondoznak különböző állatokat. Az emberekkel ellentétben azonban nem háziállatként gondolnak rájuk, hanem társként, és így is bánnak velük.

Persze az elfek vagyonról alkotott képe egyáltalán nem egyezik meg az emberekével, úgyhogy ami egy elfnek értéktelen ruhadarab, az egy embernek kincset érő selyem lehet. Az értékek nagyon relatívak, ha az elfekről van szó. Aki Linderelben akar meggazdagodni, az pórul jár, ugyanis az egész szigeten nem található egyetlen fémbánya sem. Az a pár hegy, amely megtalálható a szigeten, teljes mértékben híján van a fémeknek, bár az elfek talán nem is bányásznák ki, amennyiben teremne. Azt regélik, ezek a hegyek a Második Szakadás körül emelkedtek ki, előtte Linderel egyetlen hatalmas erdőség volt. Tehát Linderelen nincs arany, ezüst és hasonlók. Ha az elfek mégis fizetőeszközzel kívánnak megvenni valamit, borostyánkövet használnak. E gyönyörű sárgás kövekből sok található Hennélinn közelében, de nem olyan gyakoriak Linderel – avagy az emberek szavajárása szerint Elfhon – szigetén, hogy elértéktelenedjenek.
Az elfek tehát nem hordanak a szó szoros értelmében véve ékszert, azaz nem aggatják tele magukat fémtárgyakkal. A díszítés azonban köztük sem ritka, és nem csak a nők körében divat: a virágkoszorúktól a hajak bonyolult fonatain keresztül a bőrláncon függő ékkövekig és csontból készült díszekig széles tárháza nyílik a fémeken kívül is az ékszereknek, és ezeket előszeretettel alkalmazzák is. Az egyetlen probléma, amit a fém hiánya felvet, az a fegyverek kérdése. Köztudott, hogy az elfek remekül céloznak, amit egyébiránt kitűnő látásuknak köszönhetnek, azonban a nyílvesszők hegyeihez mindenképpen szükség lenne fémre. Régen, amikor elfek még a világ minden táján elterjedtek voltak, nem volt ezzel gond. Manapság a legfőbb és talán legjobban jövedelmező cserekereskedelem ebből fakad: Ninhelen kikötővárosában nem csak elfek laknak, sőt! A kereskedők többsége csupán idáig merészkedik el, fémet hozva és értékes tárgyakat, javakat szállítva az emberek világába. Az elfek egyébként más módszerekkel is próbálkoztak és próbálkoznak ma is. Nem ritka a csont- vagy az obszidiánhegyű vessző sem – bár ez utóbbiból igen kevés létezik.

A gyermek elf tehát a ginn-ben nevelkedik, majd a negyvenedik esztendejében felnőtté avatják. Ez egy különlegesen szép szertartás, innentől kezdve senkinek nem tartozik elszámolással a cselekedeteiről. A felnőtt elf egy életre választ párt, és átlagosan 150 esztendősen családot alapít. A szülők általában nem vállalnak egy-két gyermeknél többet.
Az elfek számára a társadalom másodlagos. Eine szeretete azt váltja ki belőlük, hogy a személy mindig felolvad a közösségben, de ez itt nem a társadalmat, hanem a természetet jelenti. Mégis szükség van valamiféle rendre az együttéléshez. Az elfek társadalmát a legkönnyebben úgy lehet leírni, ha az emberekéhez hasonlítjuk. Elandar ugyanolyan ország, mint bármelyik ember alkotta birodalom, azonban az első lényeges különbség, hogy nincs uralkodója. Az országban minden elf lényegében egyenlő, mindenki ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik. Létezik egy tanács, a Ch’yémir, amely országos kérdésekben dönt, azonban ez a tanács nem ülésezik állandóan. Tulajdonképpen a tanács tagja minden hedress, azaz ‘beszélő’, de talán fordításként jobban illene erre a szóra a ‘herceg’ kifejezés. Minden ginn rendelkezik egy ginnereth-szel, aki a családot képviseli, igazgatja. Ha a tanács belőlük állna, semmit nem tudnának megoldani, hiszen meglehetősen sokan vannak, így az egy tartományban – erdőben – élő családfők kiválasztanak maguk közül egy hedress-t. A tanács őket foglalja magába, mintegy húszra tehető a számuk, nem tudom pontosan. Azt viszont igen, hogy megkülönböztető jelzésként a nyakukban gyönyörű aranyszín díszt hordanak, ugyanis ez már a régi legendákban is szerepel. A hedress-ek kizárólag az országot érintő ügyekben döntenek, a tanácsot mindig a fővárosban tartják.

A harc az elfek számára nem öröm, hanem vigasztalan állapot. Minden elf jól bánik az íjjal, de a többségük sosem használja egyébre, mint vadászatra. Hogy mégis szólnak legendák karcsú, elf vésetekkel díszített, kincset érő kardokról és tőrökről, azért lehet, mert akadnak köztük néhányan, akik mégis arra szentelik hosszú életüket, hogy óvják az országot. Őket gyűjtőnéven hythes-nek (hüthesz) hívják, ami lefordítva ‘harcost’ jelent. Ezen belül igen sok féle harcos létezik – mint ahogy itt nálatok is. Akadnak könnyű íjászok, akik az erdőt járják, ők nálatok valamiféle erdésznek illenének be. Az elf nem agresszív nép, minden harcosnak megvan a hétköznapi feladata. A könnyű íjászoké, vagy ahogy a mi nyelvünk mondja, a hyllich-eké az állatok és a természeti jelenségek megfigyelése, valamint az erdő egyensúlyának fenntartása. A hyrrich-ek, avagy a nehéz íjászok feladata a határ megvédése. Az elfek ugyanis ezer szemmel figyelnek minden vendéget, aki az országukba lép, mert a Második Szakadás óta bizalmatlanok az idegenekkel szemben. Ez nem vonatkozik a szilfekre, valamint az Elfhon partjain élő trollokra, akikkel az elfek meglehetősen jóban vannak. A hyrrich-ek elég tapasztaltak ahhoz, hogy minden cselt észrevegyenek, és állítólag jobban ismerik az erdőt, mint maga Eine. Mire észreveszed az egyiküket, általában tíz íj idege tekint feléd.
Még egy harcos kasztról kell említést tennem, ezek pedig a hylírrek, a főváros ‘csendőrei’. Nekik nincs más dolguk, valóban minden pillanatban a védelemre kell figyelniük. Nincsenek sokan, de számuk még Elandar lakói számára is titkos. A mindenkori hyllírr rangidős, a Hyllírrech minden elf harcos vezetője – nálatok talán hadvezérnek fordítanák – és ő is részt vehet a Tanács ülésein. Az igazi elf harcos – például a hyllírrek – azonban az emberek számára már inkább varázslók, hiszen nem fegyverrel harcolnak, hanem a természetet uszítják ellenfelükre.
A hythes kaszton belül ki lehet érdemelni különböző rangokat, ezek a bíkhek, karperecek a bal karon; minél több van, annál fontosabb harcossal állsz szemben. Az hírlik, a mostani Hyllírech karján tizenkét karperec díszeleg.
Egyébiránt a harcosok között az emberek számára talán meglepő módon akad nő is. Az elfek ugyan alapvetően patriarchális társadalomban élnek, azaz hagyományosan az apák a ginnereth-ek, mégis nem elképzelhetetlen egy elf nő, mint ginnereth, hyllír, vagy akár hedress. Általában persze nem élnek ezzel a lehetőséggel, de előfordul.

Az átlagos elf előtt sem ismeretlen a tian, azonban az elfek között is akadnak megvilágosodottak. Ők a dyenneth-ek, vagy ahogyan mi neveznénk, az elfek varázslói. Mágiájukkal hihetetlen csodákra képesek, bár természetükből adódóan varázslataik inkább adnak, mint elvesznek, és soha nem ölnek. Ha láttál már a semmiből termő esőfelhőt, sejtheted a képességeiket. A dyenneth-ek nem hatalomra vágyó mágusok, sokkal inkább megvilágosodott bölcsek. Ők együtt lélegeznek a természettel, számukra a tian olyan, mint nekünk a víz, ami megiszunk. Az teljesen mellékes számukra, hogy akaratuk szerint képesek meghajlítani: a varázslás számukra melléktermék, nem cél. Az elfek tudása egyébiránt egyetlen csomópontban van fókuszálva, ez a Fírqueril, avagy a Tudás Tornyai nevet viseli. Nem helyes a ‘torony’ szó a fordításban, hiszen ez sem kőből eszkábált épület, hanem a legendák szerint rengeteg ősöreg fa összegörnyedt csomója, amelyeknek “helységei” a szabadon hagyott nyílások. Persze nem láttam még soha.
Látom már a szemedben, hogy végére értél a pergamennek. Sajnálom, mert napokat tudnék eltölteni azzal, hogy elmondom azokat a dolgokat, amikre apám tanított. Mégis, talán így legalább képet kapnak az elfekről a majdani olvasók.”


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://tavolivilagok.rpg.hu/articles.php?t=010207]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához