LFG.HU

HammerTimeCafe
Stoki
ismertetőCimkek

Amikor a Charlie angyalai első filmfeldolgozása a mozikba került, igencsak megosztotta a közönséget. Voltak, akik hiányolták az alapul szolgáló, 70-es évekbeli tévésorozat báját és hangulatát, ők legszívesebben a McG művésznevű rendező torkán nyomtak volna le minden egyes celluloidkópiát. Aztán voltak, akik túltették magukat azon, hogy az új angyaloknak nevükön kívül már semmi közük az eredetiekhez, viszont a kiszámítható forgatókönyv és a rendezés elnagyoltságát – a film “filmtelenségét” – nem tartották bocsánatos bűnnek. Végül, igen jelentős tábor dicsérte a moziverziót, mondván: a poénok ülnek, a lányok szépek, az akciók pörögnek – mi kell még? A filmrajongók most újratárazhatják az első részt követő vitákban elpuffogtatott érveket, ugyanis a folytatás mindenben követi elődjét, csupán egyetlen különbség érdemel említést: a Charlie angyalai: Teljes gázzal sokkal erősebb túlzásokkal él.

Vagyis, a film még kevésbé filmszerű, a forgatókönyv még sutább, a titokzatos Charlie Townsendnek nyomozó a csajok (Lucy Liu, Drew Barrymoore, valamint rekordösszegű, 20 milliós gázsiért játszó Cameron Diaz) még dögösebbek, az akciók pedig még látványosabbak. Az FBI tanúvédelmi programjának adatait rejtő gyűrűk körül bonyolódó történet már végképp alibi, egyetlen szerepe, hogy a lehető legrövidebb átkötésekkel lazán összefűzze a humoros és az adrenalinban gazdag jeleneteket. Ez az öncélúság néha a pofátlanság határát súrolja; az első rész nagy kedvence, a szótlan Cingár (Crispin Glover) például csak azért bukkan fel újra, hogy újra “fel legyen bukkanva” – megmutatja magát a nézőknek, aztán távozik anélkül, hogy bármilyen érdemi szerepe lenne a filmben. Nem ő az egyetlen: Matt LeBlanc (Joey a Jóbarátokból) mint Alex angyal (Lucy Liu) félszeg barátja és John Cleese mint Alex mit sem sejtő apukája (a maga fél percében mindenki mást lejátszik a vászonról) hasonló sorsra jutottak, az igazi poén azonban Bruce Willis és Pink két villanásnyi cameoja. A sztárparádé Demi Moore-ral folytatódik (egy volt angyal bőrében domborít), az angyalokat koordináló, de valójában inkább csak alkalmatlankodó Bosley szerepét pedig Bill Murray-től a klasszisokkal gagyibb Bernie Mac vette át – mindenki tartson egyperces néma szünetet az olvasásban, köszönöm (Murray-nek egyébként azért kellett mennie, mert nem jött ki Lucy Liu-val a forgatáson).

A mozi íratlan szabályai mellett a készítők a fizika törvényeit sem tartották tiszteletben. Az egyik legdurvább példát erre már a bemutatóban is láthattuk, úgyhogy nem nagy spoiler, ha idézem: a három lány lezuhan a Hoover Dam-ről egy kamionnal, ami ponyvával letakart helikoptert szállít. A levegőben mind beszállnak a helikopterbe, a duzzasztógát alján pedig már pörögnek a rotorok, és angyalaink az utolsó pillanatban felszállnak a géppel, sértetlenül megúszva a zuhanást. Magától értetődő ezek után, hogy az életszerűség a bunyókban is alá van rendelve a látványnak: mindenki úgy repdes, csúszkál és szaltózik, mintha dróton rángatnák – és tényleg (naná, hogy a bullet-time effektek sem maradtak ki). Végül, az öncélúság a három grácia bájainak felvillantásában is tetten érhető, de ha valami, ez megbocsátható. Az eredeti sorozatban sem kapott mellékes szerepet az ékes mell sejtetése – az egzotikus helyszíneken (t)őgyelgő lányok már akkor is sok örömet okoztak a kebelbarátoknak, ez nem lehet tehát most sem a bögyünkben.

Charlie’s Angel: Full Throttle
95 perc

Rendezte: McG
Forgatókönyv: John August, Cormac Wibberley és Marianne Wibberley
Operatőr: Russell Carpenter
Vágó: Wayne Wahrman
Zene: Christina Aguilera, Beck, Snoop Dogg, Dr. Dre, Pink, Jay Ferguson, M.C. Hammer, William Orbit, Ed Shearmur, Edwyn Collins

Szereplők:
Natalie – Cameron Diaz
Dylan – Drew Barrymore
Alex – Lucy Liu
Jimmy Bosley – Bernie Mac
Cingár – Crispin Glover
Seamus O`Grady – Justin Theroux
Ray Carter – Robert Patrick
Madison Lee – Demi Moore
Jason – Matt LeBlanc
Alex apja (Mr. Munday) – John Cleese
William Rose Bailey – Bruce Willis

Bár a Charlie Angyalai: Teljes gázzal filmnek esetlen, videoklipként remekül megállná a helyét, ami nem csoda, elvégre a rendező McG tapasztalt kliprendező. A néző figyelme soha nem lankad: akció követ akciót, két robbanás között csak néhány rapszodikus színvonalú poén és szóvicc erejéig van ideje pihenni. A lányok Mongóliától Miamiig tucatnyi díszleten végigpofozzák a rosszfiúkat és rosszlányokat, műbikán lovagolnak, crossversenyen motoroznak és szörföznek, miközben percenként más ruha feszül tökéletes idomaikra. Mindehhez az operatőr, Russell Carpenter remek munkája asszisztál (tapasztalt profi, Cameronnal dolgozott együtt A Titanicon és a True Lies-on), illetve a kapkodó vágás, amelyből a kevesebb talán több lenne. A zenei támogatás is korrekt: a Prodigy Firestartere éppúgy helyén van, mint MC Hammer-től a U can’t touch this – de ez is kevés, hogy mentse ezt a könnyű kis nyári filmet. Illetve, a fene tudja. Mivel a Charlie angyalai: Teljes gázzal klasszikus másodikfilm-recept (“bigger, longer, uncut”) alapján készült, nagyon fog tetszeni azoknak, akiknek az első moziverzió is bejött (és voltak annyian, hogy nyereségessé tegyék). Én azonban érdemei (önirónia, sok jó akció, esztétikai élmény) elismerése mellett is a fanyalgókhoz tartozom: nem bírom megemészteni, hogy a három Supergirl olyan kunsztokat művel, amilyeneket az akció-krimik történetében csak James Bondnak volt szabad (sőt, egyeseket még neki sem). Ezen kívül, köpjetek le, de szeretem, ha egy film filmszerű – még akkor is, ha ismerőseim tetszésnyilvánítását alapul véve a kisebbséghez tartozom ezzel a véleménnyel…


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához