LFG.HU

válogatás
novellaCimkek

A Thrillion Kincsei játékban a Lant és Babér Szervezet által szervezett I. Dalnok Verseny szerelmes verseit olvashatjátok alább.

Codric con Tibera: Zöld szemek

Csillogó zöld szemek,
hullámzó tengerek.
Zöld színű csillagok,
fényükben elveszek.

Csillogó zöld szemek,
örökké rabjuk leszek.
Zöld színű csillagok,
Mind oly szépen ragyog.

Zöld színű csillagok,
csillogó zöld szemek,
Mindent megkapok,
ha nézhetlek bennetek.

Csillogó zöld szemek,
zöld színű csillagok.
Imádlak titeket,
szerelmes vagyok.

Isithrade: Pedig itt vagyok…

Képes lennél a hihetetlenre?
Megértenéd a lehetetlent?
Észrevennéd a láthatatlant?
Megérintenéd a megfoghatatlant?
Befogadnád a felfoghatatlant?
Válaszolnál a megkérdezhetetlenre?
Elfogadnád a halhatatlant?
Elvállalnád az érthetetlent?
Álmodnád a megálmodhatatlant?
Nem?
Pedig itt vagyok…


Scabiosa: Angyali álom

Halkan szuszogva fekszem az ágyon,
türelmesen Álmom várom.
Néma az est, hallgat az élet.
Jöjj Álom, Jöjj kérlek!

Türelmem fogy, mert Álmom várat,
Majd megjelenik, csókot küld, százat.
A nagy fehérségben egy Angyal mosolyog
és puszta jelenléte elűz minden gondot.

Szárnyafosztott, de repül mégis,
repül a fellegekbe, vele együtt én is.
A hideg éjben fehér karját nyújtja felém,
Kézenfogva szállunk a telihold egén.

Sokatmondó szemével a szemembe néz,
De szólni nem szól, nem beszélt hozzám még.
Nem mond semmit csak néz és nevet.
Ketten az éjben szeljük a fellegeket.

Nem zavar semmi, mi sem zavarunk semmit,
Nincs az, mi eme izgatott nyugalomból kirendít.
De mégis! Hiszen zuhanni kezdek!
Miért tépted ki kezemből karcsú kezed?

Zuhanok a semmibe már Őt is alig látom,
reményeim szétfoszlanak, már a végét várom.
Egyre csak zuhanok, a szívem hevesen dobog
Majd hirtelen az ágyamban landolok.

Hol van az Angyal? És én hol vagyok?
Arcomról patakokban verejték csorog.
Ám hirtelen valami elvakít, szúrja a szemem.
A Hold az, ki az ablakon át köszön be nekem.

Cluvia verse

Meséljél kérlek szép dolgokról
Mesélj nekem a háborúkról
Úgyis, oly sok álmom elvettétek
Ti csodálatos békeévek

De már, erős katonák menetelnek
Véget érnek a békeévek
Az égen gyönyörű griffek szállnak
Integetnek a halálnak

A csatasorban életem szerelme
Minden szép halálnál gyönyörűbb a teste
Közé és a nyilak közé állok
Váltsátok meg ezt a világot
De nélkülünk…

Mesélj kérlek szép dolgokról
Feledkezz meg a mélabúról
Tudod, hogy én is meghalnék érted
Nagyon imádom szőkeséged…

Balder Kresthorn: Luthiennek

Szemedbe nézek – kezedhez érek
Halandó a test, de örök a lélek
Nézem az időt, miként pereg
Mint homokóra falán a homokszemek…

Telnek az órák és múlnak a percek
Engem az örök szerelem tüze éltet
De én csak nézem két csodás szemed
Mellyel szívem rabul ejted…

Mint tiszta Nyári éjjen a fellegek,
Most úgy ragyog arcod s csillog szemed
Mint halandó testben az örök lélek
Úgy éltet engem csupán a léted…

Megfogom kezed, őrzöm szerelmed
Inkább meghalok mintsem elveszítselek
Mert mit sem ér az életem a lány nélkül
akit.. mindig s mindenkor
Szerethetek!!!

Nionalassa: Hova lett a zapor?

Mint mikor a zápor szalad át a réten,
S mindenféle izzó, új, vad elet serken
Úgy fordultál felém, hoztál tavaszt nekem
Úgy élesztetted fel rég kiszáradt lelkem.

Mint mikor a szélvész söpör át a mezőn,
Megmozdítva élőt, s élettelen tárgyat
Úgy indítottál meg, s mégis védelmezőn
Támasztottad fel a szívemben a vágyat.

Mint mikor őserő rázza meg a völgyet
S megremeg a fűszál, megreped a szikla
Úgy remegek én is, elveszítvén földet
Feldöntötted gyertyám, lánggá vált a szikra .

Mint mikor a tűzvész ront végig a pusztán
S lába nyomán nem nő soha többé élet
Úgy villantál át a szívemen, így eztán
Csendesen lerogyva csak várom a véget

Úgy csináltál pusztát e szunnyadó rétből,
Ahogyan a zord tél követi a tavaszt.
S bár azt mondják, szép nyár lehet még a télből,
E pusztán rügyet mar csak Te szíved fakaszt.

Vampirela Hatton verse

Óh, kik vagytok Ti, éjjelek kószái?
Csillagnak ismer tiktek minden ember
De nem vagytok pompás ragyogás, mi
Fehér fénnyel tündökölne minden éjjel.
Vadóc, árva csillám csupán varázstok,
S én nem hallom szavatok idelent
A hold is sápadt sarló, sötét árnyatokban
Vak ki lát s lát ki megvakíttatott. Szívem
Pedig lát százszorszép csodát, mely Te vagy.
Te vagy lelkem üstököse kinek fénye pompásabb,
S másabb, mint áldott s álnok csillag. Szorítlak,
Ölellek, de elérni mégsem, igazán sosem bírlak.
Varázs, mi más, egy érzéki behatolás talán az,
Mi dalra fakaszt fakó felhők, s a hold fénye alatt.

…Az estben, szemedben arcom látom, de téged
nem. Oh istenek, s kegyes szellemek, szemem
behunyva az éji oltárra révedek. Félek.
Talán sosem látlak téged, csak fényed, amely
Létemnek reményt ad, lángot gyújt s eléget.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.thrillion.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához