LFG.HU

HammerTimeCafe
Varga Gábor
novellaCimkek

” A megismerés ezer útját járom,
De a végét egyiknek se látom.
Bűnös vagyok, uram, mert kérdeztem,
Büntess azzal, hogy a választ megismerjem.”

Értelem és érzelem
Kelt: 3697. Nyárutó 20.

Csend volt.
Abban a pillanatban a zajtalanság leple ereszkedett a földre. Elmúlt a fém csörgése, a tömeg morajlása, a lovak horkantása, a paták dobolása és a harsonák zengése. Csend volt, míg…
A harsonák újra felzengtek. Ahogy hangjukkal csend termett, úgy foszlott most szét. A tömeg felharsant, szavaik értelmetlen morajlássá váltak. A két ló idegesen horkantott egyet, majd oldalukon érezték a bőrcsizma enyhe ütését, és tudták, mi a dolguk.
A vértek lemezei egymásnak ütődtek, csörgő hangjukat nem nyomhatta el a paták dobolása sem. Őrült vágta kezdődött, hatalmas tömegek zúdultak egymásnak, mint szikla zúdul le a hegyoldalt, rendíthetetlenül, megállíthatatlanul. Az iram gyorsult, a morajlás növekedet, ritmusuk a harchoz hasonult, a harsonák folyamatosan zengtek, mind, mind erőteljesebben, míg az utolsó hangot az ütközés nyomta el. Két kopja ütközött a méteres pajzsokba, majd a vértbe, dörrenése a hegyomlás moraját keltette, s visszhangozva terjedt szét az arénában. Két óriási test, két acélszürke szikla ütközött, de csak egy maradt nyeregben.

Egy pillanatra, oly leheletnyi időre, melyet az ember nehezen érzékel, újra csend lett. A harsonák utoljára zengtek fel, zenéjük a győztest éltette. A tömeg tapsolt, az üdvrivalgás moraja járta be a teret. Egy cicomás öltözetű férfi rohant be a pályára, egyenesen a győztes lovaghoz, kezében egy díszes dobozzal, és beszédet mondott:
- Bátran kijelenthetem, hölgyeim és uraim, hogy a tornát, káprázatos megmérette-tésekben, a nemes Tigeri del Nadael nyerte, méltóképpen az Erigowi Krad Lovagrend hagyományaihoz. Ezennel átadom az Újoncok Bajnoki Aranytollát.
Kinyitotta a díszdobozt, melyet bársonnyal párnáztak ki. Egy színarannyal futtatott toll volt benne, a toll, amiért a legtöbben harcba szálltunk. Ünnepélyes kézmozdulatokkal vette ki, és tűzte a bajnok sisakjára.
Az ifjú bajnok, Tigeri mosolyogva nézett, majd a szónokhoz szólt halkan:
- Megbocsáss. Egy kicsit újítok a hagyományon.
Az ifjú meglepetten nézett rá, ám ez nem zavarta Tigerit. Felemelte a bársony párnát, az alatta fekvő ezüsttollat kivette, majd elindult a legyőzött felé. Az már talpon volt, leporolta vértjét, megvizsgálta a kopja ejtette horpadást, majd legyőzője felé fordult.
-A hagyományoktól eltérően, – kezdte Tigeri – én adom át az Újoncok Nagyjának Ezüsttollát, annak, aki a végső megmérettetésig jutott, ám nehéz küzdelemben alulmaradt, annak az ifjúnak, kit szerencsém van barátomnak nevezni, Calien Awrelnek.
Közelebb hajolt, úgy súgta neki:
- Bocsáss meg győzelmemért.
- Ellenfelek voltunk, nem ellenségek.
- De tudom, mennyit vesztettél vele.
- Inkább annak örülök, te mennyit nyertél vele.
Levették mindketten a sisakot, mosolyogtak. Calien a találatra mutatott.
- A kovácsot te fizeted.
- Te pedig a bort.
Mindketten nevettek. Kezet ráztak, majd barátian megölelték egymást. Újabb ifjak rohantak be az arénába, társaik. Éljenezték mindkettejüket, vállveregetések és kézszorítások közepette vezették ki őket. A tömeg moraja közül két szó ismétlődött csupán.
Campe és Grande.
Bajnok és Nagy.

Társaik, a szokáshoz híven, a szállásuk nagytermébe vezették őket. Ide csak a lovagrend tagjai, valamint tanoncai léphettek be. A teremben még többen vártak. Egyikük a többieket megelőzve lépett Calien elé. Kezét tanonca vállára tette, majd elismerően bólintott:
- Szép volt, fiam. Tudtam, hogy van benned valami, ami még naggyá tehet, és igazi lovaggá. Búslakodsz?
- Nem, mester.
- Nem is szabad. Olyan messzire jutottál, ameddig magadfajta még soha.
- Tudom, és köszönöm. – Mélyen meghajolt, de kiképzője csak a fejét rázta.
- Ne nekem köszönd, hanem magadnak
A tanoncok java a Campe köré sereglett, de megtisztelték a Grandét is, mindkettejüknek háromszoros éljent kiáltottak. Majd kérdésekkel ostromolták őket, legfőképp, hogy hogyan jutottak el a döntőig. Csak egy társuk nem törtetett a két döntős felé. A falnak támaszkodva nézte őket, arca a semlegesség képét formázta.
Lassan áttörték magukat hozzá.
- Igazad lett, Ardel. – mondta Tigeri.
- Szinte szóról szóra. – Calien elismerésként nevetett – Sasszemed van hozzá, született kiképző vagy.
- Ha jobban átgondoljátok, – Ardel hangja egyenletes volt és tényszerű, nem is lehetett másmilyen. – Az edzéseken is észrevehettétek. – Calienhoz fordult. – Te az erőddel akarod letaszítani az ellenfeledet a lováról, és ehhez megvan az adottságod, de ilyenkor bizonytalan az egyensúlyod. Egy gyengébb lökéssel is lekerülhetnél, ha nem a pajzsod közepét kapná a találat, hanem fentebb céloznák. – Tekintetét most Tigerire vetette. – Te pedig pont ezt a részt szoktad támadni, és mivel a kezed is vagy fél arasszal hosszabb, te éred el előbb. Ez rohamnál szinte egy szempillantásnyi előny, de éppen elég ahhoz, hogy eldöntse a javadra a küzdelmet.
- Hát, igen. – Tigeri arca még boldogabbá vált, mint eddig. – És ezzel eldöntöttünk még egy kérdést.
Calien csak most vette észre, hogy eltávolodtak a tömegtől.
- Már megint az a lány? – Ardel szavait egy legyintéssel tetézte. – Badarság, amit csináltok. Ennyi szenvedés egy nőért. Esztelenség csak az érzelmekre hagyatkozni. A végén egymást fogjátok megölni azért a nőért.
Calien és Tigeri nevettek. Tigeri társa vállára helyezte kezét:
- Ardel, ezzel a tornával végképp lezártuk az ügyet. És szerintem a barátságunk ennél erősebb. Ugye így van?
Calien és Ardel is helyeslően bólintott. Majd egymás vállára tették a kezüket, és együtt mondták:
- Ha mellettem a barátom, a Sheralt is kettévágom!
Calien és Tigeri nevettek, Ardel nyugodt maradt.
- Ideje volna már megkomolyodnunk. – Calien Ardel felé bólintott, aki ezt elismerésnek vette és fejet hajtott.
- Csak a bál után. – Válaszolt Tigeri. – Most pedig mennyünk a szobáinkba, készüljünk az estére.

Javaslatára mindenki a szobája felé vette az irányt. A három barát közül először Ardel távozott, majd Tigeri. Calien egyedül ment a szobájába. Csak a legjobbaknak adatott meg, hogy saját szobájuk legyen.
Belépett, és az asztalra tette a sisakját. Az asztal a szoba közepén állt, mellette egy szék. Az ajtóval szemben volt az ablak, ami az arénára nézett. Balra faragott szekrény, jobbra vetett ágy, fölötte fali tükör. Kicsi, de díszes szoba volt.
Erigowban mindenért sokat kérnek, de sokat is adnak.
Negyed óra alatt vette le vértjét. Vizet hozott, megmosakodott, majd megborotválkozott. Mikor végzett, végignézett magán, majd a tükörbe nézett.
Egy 18 éves fiú nézett vissza rá. Barna haja nem volt hosszabb kétujjnyinál. Barna szemei fölött sűrű szemöldöke párhuzamosan követte a szemgödör ívét. Orra egyenes volt, közepes méretű. Arca ápolt volt, a szájszéle kicsit felfelé kanyarodott, egyébként vékony ajkai egyenesen húzódtak egymás alatt. Álla kicsit kiugrott ovális arcformájából, ami összességében illett termetes alakjához.
Alkatát nézve arányos, izmos testalkata volt, tekintve a ritka magasságát, ami majd két láb, pontosan 190 ujjnyi volt. Összességében egy ideális lovag alkatával rendelkezett.

Mélyen a tükörbe nézett, és elmerengett.
Visszaemlékezett, hogyan is lett ő, egy parasztfiú, egy katona és egy bába gyermeke lovag. 10 éves volt, mikor rablók támadták meg faluját. Gyújtogattak, fosztogattak és öltek. Apja szembeszállt velük, de a túlerő legyőzte őt. Apja után anyjával is végeztek. Elkeseredésében felkapta apja kardját, mire a katonák nevetve hívogatták. Meglepetésükre a fiú olyan erővel csapott le, hogy egyik társukkal végzett. Ekkor jelentek meg a Krad-lovagok, elüldözték őket. Ifjú vezetőjük, egy bizonyos Siram del Korde fogadta magához, és vitte Erigowba. Minden befolyását latba vetette, hogy a fiút felvegyék az Erigowi Krad Lovagrendbe. Azóta a lovagból a rend legjobb oktatója lett, a fiúból pedig egy hét múlva lovag. Sokat köszönhet mesterének, akit második apjaként tisztel.
Lefeküdt az ágyra, gondolkodott, agyában rengeteg gondolat megfordult. A bál, Tigeri és Serena, a lovaggá ütés, a próba, a jövő.
Arra eszmélt, hogy a nap lenyugodott, és még mindig az ágyon fekszik. Felkelt, szekrényéből fáklyát vett elő, majd pattintóval meggyújtotta, és a falon lévő tartóba tette. Átöltözött. Fehér hosszú ujjú inget húzott, és egy újonnan varratott szövetnadrágot. Erre jött rá a díszpáncél. Mellvért, vállpánt, föléje vörös köpeny, oldalára díszhüvelybe tett míves lovagkard. Kisebb előkészületek után indult el a bálterem felé.
A bálterem a lovagrend rendházának közepén helyezkedett el. A terem előtt gyülekeztek az újoncok, párba rendezve. A szokás szerint a Champe és a Grande vezetik majd be az újoncokat, akik a bál nyitásáig mögöttük sorakoznak fel.

Ideje se volt körülnézni, az ajtó kinyílt, és indulhatott a terembe. A bál méltón fel volt díszítve selymekkel, dísztárgyakkal. A terem végén, alkalmi trónon ült Erigow hercege, jobbján felesége , balján a rend vezetője, a legendás Beral del Anvicon. A terem szélén oszlopok húzódtak az ajtóig, rajtuk fáklyák és vörös selymek. A terem közepén arannyal felfestett kör, Krad, a tökéletesség és a rend jelképe. Közepén egy dalnok állt, lanttal a kezében, és hangosan mondta fel a bejövők neveit:
- Tigeri del Nadael de Champe.
- Calien Awrel de Grande.
Az oszlopok mellett felsorakozott Erigow nemeseinek a java, és csodálkozva néztek a bejövő 50 ifjúra, akikké mindegyikük válni szeretett volna. A bevonulást ünnepi beszéd és zene követett, majd a herceg megnyitotta a bált, és minden ifjú elindult a tömeg közé, hogy válogasson a szebbnél szebb lányok közt, és táncolhasson velük. Mindenki megtalálta a maga kedvesét, s akinek még nem volt, könnyen talált magának valót.
Calien és Tigeri is könnyen észrevette a “díjat”, amiért a tornát vívták. Szépségével kirítt a tömeg közül, és egyben bele is illett, mint egy ékkő a korona csúcsán. Magasságra egy fejjel alacsonyabb volt, mint a két fiú. Fekete haja derékig simult végig meztelen hátán. Szemei két gyémántként ragyogtak, ajkai rubinvörösen díszlettek kerek arcán. Kecses testét vörös selyemből szőtt ruha takarta, egészen a bokájáig, elől-hátul mély kivágást hagyva. Kezei szorosan a testéhez simultak. Látványa kápráztatóan hatott, nem lehetett nem észrevenni.
- Most már a tied. – súgta Calien barátjának – Menny, és örülj a szerencsédnek. -szavait egy mosollyal tetézte. Tigeri némán biccentett, majd elindult a lány felé. Calien látta, amint meghajol előtte, kezet csókol, a lány pedig elmosolyodik.
” A mosoly a hódító sikerét jelzi.”

Kinézett magának egy tetszetős lányt, és felkérte pár táncra. Érezte, és észrevette a lány mozdulatain, hogy a lány vonzódik hozzá. A lány kihívta az erkélyre, beszélgettek, majd egy alkalmas pillanatban csókot lehelt a fiú ajkára. Zavarában egy percet kért tőle, és elrohant. Calien átgondolta a történteket, a lány viselkedését és saját érzelmeit. Bár vonzó volt a lány, nem kívánt vele hosszabb kapcsolatot. Azon tűnődött, hogy mit mondjon a lánynak, ha visszatér, amikor halk léptekre lett figyelmes a háta mögött. Azt gondolta, a lány tért vissza, de a hang meglepte:
- Hiányoltalak!
- Serena? – majd ösztönösen megfordult.
- Talán megzavartalak? Vagy vársz valakire?
- Nem. – hazudta.
Meglepte a lány feltűnése, főleg, hogy egyedül jött.
- Tigeri?
- A herceggel beszélget. Lefoglalják a címéből eredő kötelezettségek. Te hogy vagy? Lefogadom, hogy az elveszett döntőn búslakodsz.
- Cseppet se. Tigeri megérdemelten nyert, és nekem nagy dicsőség, hogy idáig eljutottam.
- Hát, ritkán lesz egy nemtelenből a lovagrend legjobbika. Szerintem neked kellett volna nyerned azon a döntőn. Te jobb vagy nála.
- Nem mondanám. Tigeri jobb, mert…
A lány fejét rázva közbeszólt:
- Hagyjuk Tigerit. Ő nem olyan szép, mint te…
Közelebb lépett, annyira, hogy ajkaik majdnem összeértek. Arcán a bujaság, a vadság és a szenvedélyesség keveredetten jelent meg, szavait viszont halkan, szinte súgva mondta:
- Téged kívánlak, nem őt. Tudok a megegyezésetekről, de én ezzel nem értek egyet. Nekem te kellesz.
Egy hirtelen mozdulattal átölelte, és megcsókolta. Calien fejében pillanatok alatt ezernyi gondolat játszódott le. Előtte volt a lány, akiért eddig küzdött, őt választotta, nem a nemes bajnokot, hanem a nemtelen másodikat. Itt volt, az övé volt. De ha most viszonozza ezt a csókot, azzal barátját, és esküjét semmisítené meg. És ennél rosszabbat nem is képzelhetne el egy lovag. Egy csókért nem éri meg. Magában döntött, bár azt még nem tudta, vajon jól.

Kibontakozott a lány öleléséből, egyet hátralépett, miközben gyengéden eltolta magától.
- Sajnálom, Serena, de nem tehetem. Árulás lenne mindaz ellen, amire egy hét múlva felesküszöm.
- Nem éri meg értem?
- Nem. – mondta ki halkan és elkeseredetten. Örült volna, ha a helyzet másképp alakul, de így…
Serena újra át akarta ölelni, de Calien hátrább lépett.
- Kérlek, menj.
A lány arcán ráncok jelentek meg, szeme mérgesen izzott. Dühét végül egy pofonnal vezette le, majd hátat fordított a fiúnak, és visszament a bálterembe.
Calien a kőből faragott korlátnak dőlt, gondolataiba merülve. Ezernyi különféle gondolat repkedett körülötte, s nem tudott mit kezdeni velük. Az eddig halk muzsika, mely a bálteremből eredt, őrjítő zenebonává változott, s így volt minden hanggal. Nem tudott nyugodtan gondolkodni. Elindult kifelé, hogy összeszedje gondolatait. A bálterem ajtajában Ardelbe botlott.
- Hová mész? Még nincs vége.
- Engedj. Magányra van szükségem.
Ardel félrehúzódott, Calien pedig ment tovább, ki az ajtón, majd a rendház hátsó kapuján, egyenesen a kűzdőtérre.

Azt várta, itt majd nyugalmat lel. Ahogy hátrapillantott, látta a gyertyákkal bevilágított rendházat, de a zene, a zajongás nem érte el. Az égre nézett, mely tisztán csillogott ezernyi apró szemével, melynek közepén koronadíszként világított a kék hold. Azt kívánta, bárcsak minden emléke, minden, ami rossz, elszállna, s a hold őrizné meg, hogy ne ő cipelje annak terhét.
Az égi csillagok ragyogását nézve egy földi ragyogást vett észre. Apró volt, és egy villanásnyi ideig tartott, pontosan előtte. Először nem értette, de pár pillanatra újra meglátta, teljesen, amit a kék hold fénye visszaverődött róla, és rádöbbent, mekkora hibát követett el. Rájött, hogy bolond volt, mert az érzelmeire hallgatott, s emiatt hatalmas árat kell fizetnie.
A kirajzolódó alak, mellvértes lovas kopjával, megállt, ahol a legjobban érte a fény.
- Calien Awrel de Grande. A lovagi becsület és bajtársiasság ellen, valamint a barátság elleni tetted miatt vedd kezemtől büntetésed. Egy elárult ember vagyok, ki árulója felett ítélkezik.
Hangja keserű volt, erőteljes és szomorú. Bosszúért lihegő. Hangjáról is felismerhette volna, de már akkor tudta, mikor még csak a vértjén csillant meg a holdfény. Akkor rádöbbent, de előbb is tudhatta volna, már a kezdeteknél, ha nem az érzelmeire hallgat. Megakadályozhatta volna az elkövetkező dolgokat.

A sértett Serena első dolga volt, hogy szóljon Tigerinek, persze a dolgokat a saját javára szépítve. A szerelmes ifjú vakon hitt neki, felvállalta a döntőbíró szerepét, aztán a küzdőtérre sietett. Ha nem is sejtette, hogy itt van, Ardel biztosan kitalálta, és elmondta, mikor találkoztak.
Ösztönei védekezni akartak, de ő tudta, hasztalan lenne magyarázkodni, és barátjára sem akart támadni. Fölösleges lenne, és a lovagi becsülettel ellenkező. Lelke legmélyén elitélte önmagát, a saját felelősségének érezte az események ilyetén alakulását. El kell fogadnia a büntetést, bármennyire is fájjon.
Lovagi kardját a földbe szúrta, kezeit széttárta, kicsit kidüllesztette mellkasát, mint aki célpontnak kínálja szívét, aki megadja magát a sors szeszélyének, büszkén és sajnálkozva.
- Krad mérje fel bűnömet és a büntetést.
- A büntetésed halál!
Látta, amint a lovas megindul, látta, ahogy a nehézlovas kopja lassan leereszkedik, és vízszintnél megállapodik, ahogy a kopja hegye a szívét veszi célba. Majd egy nagy dörrenés, és az éjszaka csillagai kialudtak, mint a hirtelen elfújt gyertyalángok, hogy aztán egy pillanat múlva újra felgyúljanak.

Először semmiről nem vett tudomást, majd megállapította, hogy él. Ezután jött a felismerés és a fájdalom. Mindenre emlékezett. Nem értette, mi történt. Mozdulni akart, de a tüdejébe szúró fájdalom ebben megakadályozta. A kopja mély horpadást ejtett a díszvérten, több bordát is betört, de nem ölte meg, s nem is sebezte meg halálosan. Csupán erőre volt szüksége, abból viszont nem állt rendelkezésére elég ebben a pillanatban. A földön feküdt, se felkelni, se felülni nem bírt a fájdalomtól, csak a fejét tudta mozgatni.
Tigeri pár lépésre mellette épp lováról szállt le, baljában kardjával, arcán döbbenet, és hitetlenség. Most fogta fel, mit tett, ő is rájött, hogy rossz utat választott, hogy ő is elárulta barátját, és a lovagi becsületet.
- Istenekre, mit tettem?
Két bizonytalan lépést tett Calien felé, majd visszahőkölt, mintha tettében valami ijesztően gonoszat látna. Térdre rogyott, erőtlenül. Mozdulataiból kiveszett a bizonyosság.
- Bocsáss meg…
Kardját maga felé fordította, markolatját két kézre fogta. A bizonytalan mozdulatok lassan elszánttá változtak. Mindketten tudták, hogy mi következik.
- … mert én nem tudok.
Calien minden erejét összeszedve térdre állt, jobb kezével barátja felé nyújtózott. Testéből szóként tört ki az elkeseredés.
- NE!
Ordítása hosszan nyúlt az éjszakába, és csak akkor állt le, mikor a Campe teste holtan rogyott a földre. Kardja a torkán hatolt át, nem engedve egy végső sóhajt sem.

Calien sírt, teljes szívből siratta, és sajnálta, hogy az istenek ily kegyetlen büntetést mértek rá. Azt hitte, hogy ezzel megrendítő csapás érte, hogy ennél rosszabb már úgy sem jöhet. De az istenek nem tekintették befejezettnek.
Lépteket hallott, sírása abbamaradt.
- Nem így terveztem. – E három szó újabb megrendítő csapásként érte Calient. A hang egyenletes volt és tényszerű, nem is lehetett másmilyen.
- Te is!
- Csak én. – Ardel társa elé állt, jobbjában tartva kardját. Testén nem volt vért. – Most ez egyszer a dolgok nem a számításaim szerint történtek. Meg kellett volna halnod, de nem így történt. Csak ez a kis hiba esett, de sebaj, most kijavítom.
- Miért? – tüdejében újabb szúró fájdalmat érzett.
- A névért. Kettőtök halálával én kaptam volna a campe nevet, és vele az esélyt, hogy a lovagrend vezetője legyek. – Caliennak eszébe jutott a tanítás: ” A Campe tarthat csupán jogot a rend vezető posztjára, ám halálával a rangban következő felveheti e nevet.” Nem számított erre, de nem is számíthatott. – Nagy változások történtek volna, az értelem került volna előtérbe, az eszméket eltöröltem volna. Mind csak gyengít. Csak a tiszta logika a jó út. Nézz magadra, és Tigerire. Elestetek az érzelmeitek miatt. – Fel-alá kezdett járkálni, beszéde a szónoklatokra hasonlított, bár mellőzte az érzelmi kitöréseket. – Mindent én terveztem el. Serenát rávettem, hogy ugrasszon össze téged és Tigerit. Ám a lány nem tette volna meg, ha nem utasítod el, amire számítottam. Ismertem Tigerit, tudtam, hogy elveszti az eszét a féltékenység és az indulat, hogy végez veled és magával. Csak az a kis hiba esett a számításomba, hogy isteni csodaként túlélted. De még nem késő kijavítani ezt a hibát.
- Most már az! – Siram del Korde hangjára mindketten meglepetten kapták fel a fejüket. Ardel hátrébb lépett, kardját csapásra emelte. Arcán nem látszott félelem, vagy más érzelem. Hideg maradt.
- Mindent hallottam, Ardel dal Semirem. Bár nem menthettem meg a Campét, nem hagyom, hogy a tanítványommal végezz.

Övéből előkerült híres másfélkezes kardja, a Medior. Pengéje smaragd színben szikrázott, ahogy a kék hold fénye megcsúszott tükörsima felületén. A regék szerint törpék készítették a kardot 150 éve, és 4 éve adták Siramnak, hálából a segítségéért. Azóta nem rántott fegyvert.
Egy csapással megvágta Ardel jobbját, és ezzel együtt a kardot is kiütötte kezéből. Ardel ördögi sikolyt ejtett, amikor a Medior a csuklójába tépett, és hátrálni kezdett. Siram újra támadt volna, de Calien hangja megállította:
- Ne. – Földbeszúrt kardjára támaszkodva kelt fel, érezte, ereje visszatérőben van.
Felállt, kardját Ardelre szegezte.
- Add meg neki az esélyt, és nekem is.
Siram értette tanítványát. Kardját leengedte, és visszacsúsztatta övébe. Hátralépett, és a két volt barátra hagyta a dolgot. Ardel felocsúdott pillanatnyi mámorából, és bal kezével kardja után kapott. Egymást nézték, vártak, hogy a másik tegye meg a kezdő lépést. Rövid csend termet, melyet Ardel hangja tört meg.
- Meghalsz, Calien, mert megakadályoztad a tervem… De nem itt.

Megfordult, és az istállók felé rohant. Awrel utána ment. Egészen az utolsó istállóig rohantak, ahol Ardel félrelökte a csodálkozó lovászfiút, és bekanyarogott. Bent elvágta a lovak kantárát, azok pedig ijedten vágtattak kifelé. Calien épp akkor lépett be, s csak annyi ideje maradt, hogy az oldalra pakolt szalmakupacba vetette magát. Ardel kivette az istállót megvilágító fáklyát a tartójából, és a szalma közé dobta. Calien újra időben reagált, bár a horpadt vért eléggé akadályozta, kibukfencezett a meggyulladt kazalból. Ardel csapását viszont már nem tudta hárítani, a penge a vért mentén a bal alkarba vágott, nem túl mélyen, de fájdalmasan. Calien egy lépést tett hátra, ellenfele két marokra fogta kardját.
- Meghalsz, mert miattad már nem válhat valóra a tervem. Serenával is végeztem már, csak te maradtál volna. Még jól jön a halálod, ha egyszer visszatérek. De addig bujkálnom kell miattad.
A szalma már teljes erejével égett, lángjai belemartak az istálló tartógerendáiba is, és vészesen terjedtek tovább.
- Már vége, Ardel. Add meg magad.
- Nem.
- Miért teszed?
A válasz egy újabb csapás volt, mely áthatolt a mellvérten, és a csípőjébe mart.
- Nem nyerhetsz, Calien, mert az érzelmeid béklyóba kötnek. Nincs szíved megölni. Már más vagyok. Jobb, és erősebb. Fejezzük be.
Nagy erejű csapást mért rá, Calien alig tudta hárítani. Lelkében érezte, nincs elég ereje, hogy megölje. Sok vért vesztett már.
Összeszedte gondolatait, és érzelmeit. Bosszú fűtötte, és az életben maradás. Erőt gyűjtött belőlük, mindet egy személy ellen összpontosította.
Értelem és érzelem.
Két fogalom, mely egyben a teljes ember.

A meglepetés erejével robbant ki, gyorsabban, mint eddig bármikor. Az első csapás hátra tántorította ellenfelét, a második megfosztotta fegyverétől, mely a tűzbe esett.
Ardel közönyös arccal, érzelmek nélkül nézett legyőzőjére. Körülöttük égett az istálló, a tűz már a tető marta, mely nem bírta ki a terhelést, és recsegve kezdett omladozni. És ezt tudta Ardel is.
- Legyőztél, de én nyertem.
A tetőről négy gerenda zuhant alá, kettő Calienre, egy Ardelre, a negyedik keresztbe az ajtónak. A nehéz gerendák mindkettőt a földhöz szögezték, súlyuk többszöröse volt sajátjuknál.
- Itt végzed, Calien. Velem és nélkülem.
Calien elvesztette kardját, de már nem volt rá szüksége. A két gerenda keresztbe feküdt mellkasán, ám két keze szabad maradt. Hátán feküdt, látta, ahogy a tető roskadozik, és sejtette, hogy csak egy-két perce maradt. Bal keze sajgott még a vágástól, de most szüksége volt mindkét kezére, és minden erejére. Nekiveselkedett az egyik gerendának, testét fájdalom járta át, de lelökte magáról. Majd jött a másik, azzal tovább szenvedett, de ettől is sikerült megszabadulnia. Nehezen feltápászkodott, és Ardelre nézett, akinek az arcáról nem törölhette le semmi a közönyt.
- Utoljára tévedtem. Még találkozunk…
Calien közelíteni akart, de Ardel ordítása visszalökte:
- Takarodj!

Hangja után a tető morajlott fel, végképp megadva magát a tűznek, és az egész elindult lefelé.
Calien utoljára cselekedett gyorsan. Egy ugrással kivetette magát a gerenda felett az égő ajtón, mely már csak darabokban maradt meg. A földet érés nem volt kellemes, s utána csak a látása maradt meg. Látta, amint tucatjával jönnek szolgák, katonák és a báli társaság. Az első az istállót oltotta, az utolsó szörnyülködve bámészkodott, míg a középsők körbevették. Látta köztük Siram del Kordét. Még elmosolyodott, még látta, hogy Siram is elmosolyodik, aztán nem látott mást, csak sötétséget.

” Én túllépek e mai kocsmán,
Az értelemig, és tovább” ( József Atilla: Ars poetica )

Vég és kezdet
Kelt: 3697 Nyárutó 27.

Kábultan eszmélt fel három nap múlva. Nem kevés gondot okozott a papoknak, mint azt később megtudta. Amit csak lehetett, eltörte magán. Siram sok aranyába került a gyógyítása. De élt, és számára ez volt a fontos, nem úgy Caliennek. Az esetből ügy lett, a herceg Doranból hívott varázslókat, hogy megtudják a történteket. Nekik, és Siramnak köszönhetően Calient nem találták bűnösnek, bár ő arra számított. Ardelt és Tigerit, előbbit jelképesen, hiszen hamvait sem találták meg a rom között, 5 nap múlva temették. A temetésen Ardel apja és anyja Dariel és Maria dal Semirem botrányos módon kárhozták Calient és a herceget, majd másnap elhagyták Erigowot, minden vagyonukkal. Siram és Calien is sejtette, a bosszújuk gyorsan el fog jönni. Az Erigowi Krad Lovagrend felajánlotta a Campe címet, de ő barátja emlékére, nem fogadta el. A rend tetteiért elengedte az utolsó próbát, mely a lovaggá ütés utolsó feltétele, mert bemutatta tettével a Krad-lovagok jellemzőit: a makacssággal vetekedő bátorságot, és a becsületességet. A torna utáni hét utolsó napján történt meg a lovaggá ütés. Hatalmas, pompás ünnepség volt, de Calien nem bírt örülni, hiszen két barátja már nem érhette meg ezt a napot. Egy hete volt átgondolni mindent.

A rend ajándéka volt a felszerelésen kívül, hogy egy vagy két tárgyat Krad oltárán megáldanak, hogy segítse őket életük küzdelmeiben. Minden ifjonc lovag pajzsát, kardját, vértjét vitte, ám Calien mást gondolt. Egy könyvet készíttetett magának. Két vastag fekete borítóját arany kapocs fogta össze, közepére aranyporral festetett egy kört. Emellett vett egy grifftollból készül írótollat, és ezt adta az egyik szerzetes papnak.
A pap egy óra múlva hozta ki két tárgyát, arcáról meglepettség, és csodálkozás volt leolvasható:
- Istenekre, nem tudom ki vagy ifjú, de fontos lehetsz az égiek számára. Áldás közben Krad angyala jelent meg előttem, és a következőket mondta: Mond meg az ifjúnak, hogy viselkedése megnyerte Kradnak, a Tudás őrének és a Vándorok Pártfogójának tetszését. A könyv, melyet tartasz, nem pusztíthatja el semmi, maradjon meg örök tanulságul a világnak, amit tartalmaz. A tollból sose fogyjon ki a tinta, míg e könyv be nem telik, s akkor érjen véget tulajdonosának földi élte”. Ezzel eltűnt, én meg itt vagyok. Mond, mit jelent ez?
Calien nem tudott mit mondani, csak átvette a könyvet és a tollat, és elköszönt.
Ettől a pillanattól kezdve megszűnt Calien Awrel, és helyébe lépett egy új ember. Én!

Az áldott könyv, melyről olvashattál, első levelét tartod kezedben, minden, amit leírtam, velem esett meg, Calien Awrel de Grandéval. Könyvem először naplónak szántam, de azóta átértelmeztem feladatát. Leírom mindazt, amit a világon tapasztalok, és hallok. Könyvem történeteiről másolatot készítek, ennek első példánya található az ön kezében. Ha levelem nem tévesztett célt, egy Krad-rendház könyvtárában nyugszik, ha nem, kérem, juttassa el a megfelelő helyre. Ezúton is előre megköszönöm, hogy megóvják leveleimet az idő pusztításától.
Mindannyiuk tiszteletére:

Calien Awrel de Grande


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához