LFG.HU

Stoki
ismertetőCimkek

Már akkor tudtam, hogy az idei a szokásosnál is súlyosabb szigetelés lesz (merthogy mi szigeteltünk, mint a szalag, maga Majka papa mondta a tévében), amikor a jeles esemény első napján a 666-os sorszámot kaptam az OTP-ben. Aztán, amikor megláttam Uhrin Benedeket a Nagyszínpadon, rés támadt a valóság szövetén, és beszippantott. Egy hétre ismét zenebarát Ravenloft-birtok keletkezett az Árpád-hídtól északra, és nehéz volt onnan szabadulni.

A Szigetről mondtak már sokan sok okosat, még több marhaságot – én nem végeznék kulturszociológiai mélyfúrásokat és nem elemezném a szigetlátogatók tarkaságát. Épp elég lesz összeraknom, mi történt velem azalatt pár nap alatt, amit kint töltöttem…talán visszaadok valamennyit a kinti feelingből. A nyitónapon tehát Uhrin Benedekre érek ki, akit szintén nem akarnék most elemezni, lehet őt szeretni, lehet utálni, lehet letojni, mint én – de a tény, hogy negyed órát kapott a Nagyszínpadon, magáért beszél, és minősíti valamelyest az Uhrin-jelenséget (és a Nagyszínpadot). És azok az RPG.HU-s arcok is, akiket “Beni bá” koncertjén megtalálok: Neil Gaiman egyik magyar fordítója döbbenetében kijózanodik, és elrohan a legközelebbi vizezettsör-forráshoz, a M*-fejlesztők Taba-El-Ibara-specialistáját láthatóan megihleti az esemény, és egy hangvarázslatokat uraló dzsad ősmágus statisztikáit számolgatja fejben, a Battlefield 1942-toplista európai ezüstérmese pedig egykedvűen megjegyzi: “Úgy szakad az eső, mint Vietnamban.ássunk rókalyukat, és végezzünk ki egy falut bajonettel.” Valóban: a Shadowrun-sámánok esőtáncot járhattak, de ha már választani kell, inkább dagonyás Sziget, mint poros Sziget – nem baj az, ha a kényesebbje távol marad. Néhány ún. nagyböszme (3bor + 2 kóla) elfogyasztása feledteti Beni bát, majd következik Ibrahim Ferrer csekély 19 tagú népi zenekarával. A Dzsadok Atyjával járunk rá mocsársalsát, Ferrer bá (mennyire más ez, mint Beni bá!) temperamentuma megérdemelten vonz nagyobb tömeget, mint sok nagyszínpados produkció. Megemlítem, hogy szeretnék 76 évesen így mozogni és énekelni, de mivel nem vagyok kubai, és nem szivarozom 5 éves koromtól kezdve (mint a nemrég, 95 évesen elhunyt Compay Segundo), erre esélyem sincs. A koncert után még megidézünk pár kör démoni italt a törzshellyé kinevezett Csónakházban (hja, az egész Szigeten csak ott lehet kapni Soproni Ászokot). A dzsad mester és Európa Ezüstérmese még feltűnően józan, amit a következő párbeszéd is bizonyít:
- Ismét meg kell állapítanom, hogy a nőkoncentráció meglehetősen kedvező.
- Kérlek tisztelettel, használd a “nőpenetráció” szót, annak van egy kellemesen pejoratív, kikacsintós felhangja.

Végül velünk együtt ők is kikötnek egy latinos tüctücöt gyötrő disco-sátornál, ahol hajnalig denszelünk, már jelentősen szétesve, és a nap szar szóvicce is elhangzik: némá’, ott Denzel Washington. Éjjel fél 4 körül indulok hazafelé, rossz kisgyerekké átlényegülve: tiszta vizű tócsákba lépegetek hogy leázzon a dzsuva a játszócipőmről. A Flóriánon még végrehajtok egy rettenetes nyelvészeti terrorcselekményt, amikor elmagyarázom egy eltévedt ukrán kamionosnak, hogy merre van a Bécsi út. A tag semmilyen idegen nyelven nem tud, ezért 15 éve eltemetett orosztudásomat kell segítségül hívnom, amiből nagyjából ez sül ki: dvá ulica, ágyin málenkij ulica, ágyin nyet málenkij ulica, nyet málenkij ulica is the Bécsi street.ööö, Bécsi ulica, nyet málenkij ulica ist das hárásó ulica, kápísi? A kamionos minden igyekezetem ellenére megérti, hogy merre van az arra. 4:22-kor dőlök ágyba, 7:15-kor már pittyeg az a rohadt telefon.

Öreg vagyok már bohócnak, mondom, és másnap nem megyek ki, a munkahelyemen pedig kilátásba helyeznek egy nap kényszerszabit – onnantól kezdve nyitott szemmel alszom a monitor előtt. Este azért felhívok egy cimbit, mizu’. “Bespangliztam, mint a gép, aztán végigröhögtem a ’Miért tilos a kender?’ beszélgetést” – kuncogja idétlenül, majd megkér, hogy magyarázzam már el, mit jelent a “gót” szó. “Ne szívj füvet egy évig, és megtudod” – válaszolom, és korán ágyba bújok, hogy pénteken fitt legyek. Másnap gondterhelten forgatom a műsorfüzetet: 4 olyan zenekart tettek egy időpontra, akikért külön-külön is kifizetném a napijegyet – melyikre menjek? Ez a dilemma egyébként a későbbiekben is többször jelentkezik, végül társaság és kedv függvényében döntök, nem mindig a legnagyobb kedvenc mellett. Így most is hanyagolom Váczi Esztert, és pár csókos bloggernek köszönhetően a VIP-kocsmában lazulom végig a Morcheebát. Brutális mennyiségű ismerős van a Szigeten, és mind valamilyen tudatmódosító hatása alatt. “Hol vannak azok a szép idők, amikor az endorfin még magától jött?” – sóhajt fel egyikünk, majd meghallgatja egy zenészcimbi szomorú történetét, akinek azért oszlott fel a zenekara, mert az egyik tagról kiderült, hogy fasiszta, egy másikról pedig, hogy cionista. Ezek után az Első Magyar Blogger vallja meg, hogy amióta hazajött Egyiptomból, csak paintballnak nevezi a nagydolgot, majd csatlakozom egy Neo-rajongó újságíró-társasághoz, ahol előbukik belőlem az írókörös mentálmaszturb-én, és miután az egyik szerkesztőt egy csaj végérvényesen lefejti kis társaságunkról, a következőképpen fejezem ki nemtetszésemet: “Mint egy lovecrafti miazma, káros kipárolgásaival beterítette a mit sem sejtő férfitestet, és feloldotta a halálos feromonokban.” Erre villámgyorsan rendelnek nekem egy sokadik gin-tonikot, és az est innentől csendes-ülésbe, majd csendes-fekvésbe fordul. Hurrá, holnap szombat.

Az igazak álmát aludnám…ha öcsém nem a hajnali vonattal jönne fel vidékről. 9-kor felzörget, a macska fúj rá – jól van, még megismeri. Drága vérem menne már Szigetre, csak egy Üvegtigris-nézéssel tudom lebeszélni erről és az önkéntesen vállalt hőgutától. A dagonyának már nyoma sincs, porban érünk ki a Durex sátorhoz, ahol hamarosan felhangzik az ismert műdal: “Százs forintnak ötven a fele, edzse meg a fészkes fekete fene”. No igen, a fekete fene, vagyis Fekete Pákó, az Uhrin-jelenség pepitában. Pákó mindaz, ami a jó ízlés miatt Beni bából kimaradt. Gaiman Fordítójával állunk és dermedünk – nem hisszük el, hogy létezik ilyen paralizáló biofegyver. Nem kétséges, hogy ha Hitlernek lett volna Fekete Pákója, Londonban ma németül beszélnek. Már az első dalnál lekerül róla a póló, később a bőgatya is, a látványelemként szolgáló összekoszolnivaló szőkeség pedig tanyadiszkókban elsajátított mozgáskultúráját kimerítve már az ötödik percben megmutatja a bugyiját. Szó bennakad, lehelet megszegik, és amíg szoborrá merevedett kezünkben megbuggyan a sör, az ’ö’, ’ő’, ’gy’ és ’z’ hangokkal nehezen megküzdő művész sorra veszi a mádzsáros műdalokat. A “medzs a gózos, medzs a gózos” rögtön három vonatozást indít el a közönségben, később Uj Pétert látom kijönni átizzadt pólóban. Spanom megjegyzi: “ez olyan, mintha te kimennél Nigériába törzsi dalokat énekelni, és akkor vagy nagyon bejössz, vagy kitörnek a törzsi háborúk…” A koncert…pardon, “koncert” legbizarrabb mozzanata a felcsendülő “Jaj, de büdös ez a János”-sor – el kéne magyarázni ennek az echte afrikai és ebből kifolyólag ébenszínű fiúnak, hogy ez a John Brown-dal déli verziója. Természetesen Pákó slágere, a dididal sem maradhat ki, kétszer is megkapjuk. Kórusban, három és: “Addzs ide a didit, az anyádzs úristenit! / Én a didit oda nem adom. / A didi hófehér, /A didi kókemény, / A didi bombajó, / A didi jóóóóóóóó…” Komáromi István, Bunyós Pisti, Uhrin Benedek, Fekete Pákó…mi jöhet még? Az Apokalipszis, gondolom.

Pákót két órán át heverjük ki öcsémmel, majd átvonultunk a Pesti Est sátorhoz, ahol Para-Kovács Imre és Vágvölgyi B. András tartanak előadást Hunter S. Thompson Pokol angyalai-könyvéről. Kevés infó, sok baromkodás – kisebb csalódás, de Para-Kovácson jókat lehet röhögni: “Elgondolkoztak már azon, hogy Jézus nem olvasta a Bibliát?” kérdéssel nyit, és később boldogan közli, hogy abból él, amit szeret csinálni, heroint ad el kisgyerekeknek. Az előadás után csatlakozom egyik legjobb barátomhoz, aki ős-Kispál-fan, ezért Lovasiék koncertje alatt végig gyalázza a közönség jelentős részét kitevő visítozó tiniket, akik önkívületben sikongatva rohannak az első sorba, amint meghallják az Emesét vagy a Zsákmányállatot – cimbim megjegyzésein jobban szórakozom, mint a Kispálon. Kispál után Moloko, számomra a Sziget legjobb koncertje. Az énekesnő egyetlen kavargó lepel, hangja kifogástalan, a zenészek vérprofik, a dalok agyonvariáltak – mi kell még? Talán Emil.Rulez a Nagyszínpadra, ugyanis Molokot követően dugig van a Siemens sátor, de Rulezék ebben a cthulhui méreteket öltő szardíniásdobozban is pöpecül zenélnek. Az est innentől birtokhatárt jelző ködbe vész: az még tuti, hogy rég nem látott arcokkal is összefutok, köztük három olyan sopronival, akiket több mint 10 éve nem láttam. Kicsi a világ, de erős – különösen Szigeten.

Vasárnap öcsémet elviszi a vonat, a macskámat az ex-nejem, engem pedig a HÉV. Kissé beteg vagyok, előző este három gyökér is leöntött sörrel (jajbocsánat, nem gyökerek, mert Sziget van, toleránsak vagyunk ugye, illetve az első mégis gyökér, mert ő direkt csinálta). Bemelegítésnek vadidegen szigetelőknek beszélek arról, hogy most cserélnék egy parti szúnyoggal. Kétségtelenül jó életük van a kis dögöknek: tálalva a kaja, alkohol included, és a sok részeg olyan lassan mozdul, hogy simán elröppenhetnek a lendülő tenyerek elől. Mivel a Nirvánát ebben a körben biztosan buktam (már csak a Pákó-koncert miatt is), üzenem az S-betűsök illetékes reinkarnátorának, hogy a rájátszásban szigeti szúnyog szeretnék lenni, lehetőleg a Cöxpón-sátor környékén. A vasárnap egyébként a töredék-koncerteké, a punnyadásé és a korai hazamenetelé – legalábbis részemről. “Beteg vagyok, úgyhogy gin-tonicot kérek, mert abban van kinin” – mondom az E-klub kocsmánál, majd egyre jobban elcsöppenő takonnyal nézem a Baobab Circust és hallgatok bele a De-Phazzba, a European Mantrába és a Fun Lovin’ Criminals-be. Mind közül a Mantra viszi a pálmát, nagyon ott vannak szakmailag-művészileg, ahogy Fábrisanyi mondaná – illetve, a Jazz-sátornál felbukkanó Acél Réka kicsi, de igen formás mellei is említést érdemelnek, bár műértő cimbimmel megegyezünk abban, hogy az a ruha nem sejtet eléggé. Közben az obligát RPG.HU-s társasággal lógok, de mivel 11-kor már az utolsó Tarzanos zsepimet is elhasználom, és még az a sittes hangulat is rám telepedik, amiben minden szembejövő szerelmespártól egységnyit emelkedik a gótsági kvóciensem, hazamegyek. Éjfél körül már Coldrexet iszom a Krisztofóró előtt, amit a Duna TV bizonyára a megfázott szigeteseknek vetít ilyen késői órában. Mint később megtudom, kár volt elmennem, a Redguy-különítmény távozásom után érkezik, márpedig Redguy 945-ös módosítóval dobja az Ivászat másokkal képzettségpróbát. Míg a haverok hangulata a tetőfokára hág, a szóviccek színvonala pedig átlépi a fájdalomküszöböt (“I’m your farter, Puke”), én otthon nézem, amint a hőmérő higanyszála 38.5-ig szalad, és erősen reménykedem, hogy a bennem levő alkohol- és gyógyszermennyiség nem változtat Earthdawn-rémmé.

Utolsó előtti nap természetesen nem megyek ki, így a dupla paplan alatt kúrálódva szembesülhetek a tévés Sziget-közvetítések csapnivaló színvonalával. Csiszár Jenő magyar nyelvet megszégyenítő comeback-je mellett különösen a Renocska Szívem művésznevű médiasötétség lopja be magát a szívembe, akinek ajkacskái közül a következő okosság hullik ki mit sem sejtő riportalanya – a szelektív hulladékgyűjtés egy aktivistája – ölébe: “Miért Szigeten akarjátok rávenni az embereket a szelektív hulladékgyűjtésre, miért nem mentek máshova?” Azt hiszem, erre mondják, hogy takarodjdehirtelen. Másnap háromszámjegyű papírzsepkendőt használok el, de lázam már nincs, úgyhogy csak kimerészkedek a Szigetre. Éppen lekésem a Nefogazz! együttest, de az egyik haver kedvese megment nekem egy strófát: “Tényleg velem akarsz táncolni / tényleg velem akarsz smárolni / tényleg azt hiszed, hogy nem tudom / hogy más is megrakott az asztalon.” Ezután, még azt is megosztja velem, hogy tavaly Komár László a “Fent a tapsi, lent a tviszti, éljen soká Komár Laci” rigmussal próbálta feltüzelni a közönséget, ezért muszáj innom egy aszpirines gin-tonikot a Csónakháznál. A kezelést követően sikeresen elsütünk egy Animate Sound System varázslatot , majd a korrekt iparosmunkát különösebb lelkesedés nélkül végző Massive Attackot hallgatjuk a VIP-büféből. A Magic Mirrorban megcsodálom, ahogy Lady Dömper konferálásával két traveszti extatikusan élveboncol egy süteményt a dióskalácsos Tereskova-dalra, majd összefutok két kollégával. Velük döbbenem végig a Durex sátorban Balázs Klárex és Korda Durex koncertjét. A tömeg tombol, és amikor Korda maestro elkezdi énekelni a Lady Karneval magyar feldolgozását, egy tolószékes a szemem láttára kel fel a székéből. Abban a pillanatban megtérek. Megfogadom, hogy este elmegyek misére, leborotváltatom a fejem Korda-fazonúra, és belépek a Hanggal Gyógyító Szent Gyuri Rendbe, ahol mindenekelőtt meggyónom, hogy több ízben is Emil.RuleZ-slágereket énekeltem a zuhany alatt. Assisi Szent Ferenc, hogy ő a menő, de én már tudom, hogy igazi csodákra csak a Karel Gott-út követői képesek (hiszen Gott = Isten). Písz, láv, junájti. Az SMS-falon felvillanó “Megmozdult a múmia!” üzenet zökkent vissza a valóságba (már amennyiben a Szigetet annak lehet nevezni), aztán összefutok egy másik kollégával is, aki büszkén meséli, hogy az egyik sátornál 10 forintért lehetett tanácsot kérni a rabbitól, de ő lealkudta. Az est és a Sziget szép zárása, hogy visszatérek a szeretett RPG.HU-s bandához, akik természetesen a Csónakházban nyalogatják sebeiket. Egyikük megvallja, hogy mindenkinek Derrickes képeslapot küldött karácsonyra (és tényleg!), aztán én mélázok el azon, hogy Pákó mennyi pénzt kereshet azzal, hogy hülyét csinál magából. “Én leszek a következő Fekete Pákó!” – jelentem ki agyam egy évtizedek óta lepecsételt bugyrából kitörő kisdobos-öntudattal, s ezt Európa Ezüstérmese csak ennyivel kommentálja: “Nem, te a következő Lady Dömper leszel.” Így szerzek priuszt még aznap hajnalban (tudták Önök, hogy műanyagpohárral is lehet embert ölni?), az ezüstérmest pedig a magyar Battlefield 1942-játékosok saját halottjuknak tekintik. A hazakeveredés, mint rendesen, a fáradtság és az aznaposság ravenlofti homályába vész, másnap pedig…

Másnap pánik. A Dunai Sziget-birtok eltűnt, újabb egy évet kell várni arra, hogy felbukkanjon a próféciák szerint. Kedvetlenül bevonszolom magam a munkahelyemre, és keresem a csuklómon a karszalagot (szigetelő szalagot, ugyebár). A nagyfőnök még délelőtt összehív egy céges státusz-meetinget, ahol kifejti, hogy mennyire fontos a minőségi munka, és mennyire nem jó, ha egy ügyfélnek készülő demoindító batch-et LOF***.BAT-ra keresztelünk. Megint jönnek a szokásos hétköznapok…


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.rpg.hu/iras/mutat.php?id=2172]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához