LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Az elmúlt pár évben visszatértek a divatba a hatvanas-hetvenes évek könnyed rablófilmjei. Az úgynevezett “caper-movie”-k alapja, hogy egy kisebb, vegyes összetételű csapat végrehajt valami hajmeresztő rablást/betörést egy biztosan őrzött hely ellen. Az efféle történetek nem igényelnek csúcstechnikát a filmkészítők részéről, a leglátványosabb elemeket jól kivitelezett, kaszkadőr-mutatványok képezik – a legkomolyabb kihívás egy kiadós üldözés.

Ilyen volt például a Tolvajtempó (Gone in 60 seconds) (ő teljesített talán a legigénytelenebbül, Shelby GT ide, vagy oda), a Tripla vagy semmi (Ocean’s eleven), illetve a Szajré (The Score), vagy a kevésbé ismert, de ugyanilyen virtuóz Az arany markában (Heist). Az olasz meló olyannyira a klasszikusokat követi, hogy egy 1969-es, Michael Caine főszereplésével készült akció-vígjáték feldolgozása.

Charlie Croker (Mark Wahlberg) és mentora, a visszavonulását tervező John Bridger (Donald Sutherland) mesteri módon lovasítanak meg egy széfet Velence egyik villájából. Látványos üldözési jelenet kíséretében hajtják végre a lehetetlent, majd – mivel a filmek törvényei szerint amelyik tolvaj a visszavonulását tervezi, nem éri meg a film végét – a csapat titkos terveket dédelgető, magát önállósító árulója, Steve (Edward Norton) végez a mentorral és megkaparintja magának a zsákmányt. A hoppon maradt csapat ideje egy évvel később jön el, és elkezdik tervezni, hogyan álljanak bosszút egykori társukon.

A történet tehát nem túl bonyolult, nem is túl eredeti – de nem is akar az lenni -, az eredeti filmhez 1-2 néven, ötleten és a Mini Morrisokon kívül nem sok köze van, ráadásul könnyed humorban sem bővelkedik annyira, mint eredetije. (Az eredeti film aranyköpése, a felrobbantott teherautó láttán bosszúsan felkiáltó Caine mondata: “Csak a francos ajtót kellett volna lerobbantanod!” – a filmtörténelem egyik legnépszerűbb idézete lett.) Az 1969-es történetben Caine-ék csapata Torinó közlekedését tervezte megbénítani, amíg meglovasítják az aranyat. A helyszínt ezúttal Los Angelesbe helyezték át, ahol a gigászi forgalmi dugókhoz különlegesebb előkészítésre nem volt szükség.

A rendező ezúttal az akciófilmesek fekete fenegyereke, F. Gary Gray, aki A nagy dobás (Set it Off) című, négy fekete nőről szóló drámai akciófilmjével, és a Nincs alkuval (Negotiator) bizonyította rátermettségét és virtuozitását. Ilyen tarka szereposztás mellett, ilyen szabványosított történeti elemekkel sok múlik azon, hogyan nyúlnak a készítők a témához – az akciójelenetek (jelen esetben üldözések garmadája) pedig nem okoznak gondot a rendezőnek, a felkészülés, tervezés a szokásossá vált módon, zenére vágva tárul elénk és szerencsére a tipikus, laza fenegyerekekből álló, kissé sablonos szereplők kapnak annyi időt a főszereplők és akciók között, hogy az arcukon kívül talán még a nevüket is meg tudjuk jegyezni.

The Italian Job; 2003
2003
gyártó: Paramount
forgalmazó: UIP
bemutató: 2003. okt. 9.

rendezte: F. Gary Gray
írta: Troy Kennedy-Martin forgatókönyvéből Donna és Wayne Powers
operatőr: Wally Pfister
zene: John Powell

szereplők:
Mark Wahlberg — Charlie Croker
Charlize Theron — Stella Bridger
Donald Sutherland — John Bridger
Jason Statham — Handsome Rob
Seth Green — Lyle
Mos Def — Left Ear
Edward Norton — Steve

Ez utóbbi egyébként az egyik sorsdöntő mérce egy hasonló, klisékből építkező, könnyed akciófilmben, aminek nincsenek nagyravágyó törekvései és nem akarja megváltani a világot: szimpatikussá és egymástól megkülönböztethető, néhol humoros karakterekké változtatja a bandát, akik továbbra sem igazán kidolgozott, nagy emberi mélységeket felvonultató szereplők, de jelenlétüknek, szavaiknak értelme van, nem csak asszisztálnak a főszereplő (nagy nevek) mellé. Színészi játékra persze nincs sok szükség: Wahlberg jóképű, Charlize Teron szexi, Sutherland karizmatikus, Norton igazán rókaképű és sunyi, a többiek kellemesen pancsikolnak a szerepükben. Az üldözésekre pedig nem lehet panaszunk: kellően pörgős, néhol izgalmas és látványos száguldozásoknak lehetünk tanúi.

A világmegváltás tehát ezúttal elmarad, halottakból és nagy robbanásokból hiány van, drámai feszültség pedig éppen annyi akad, hogy egy marék pattogatott kukoricával és egy pohár kólával le lehet öblíteni, a Napsteres poén, és a Los Angeles-i metróban döngető tunningolt Mini Morrisok látványa, amitől az embernek önkéntelenül is vigyoroghatnékja támad, önmagukban megérik a belépőjegy árát.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.nezoter.hu]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához