LFG.HU

HammerTimeCafe
Meloran
novellaCimkek

A megszokott helyemen, nem messze a kandallótól ücsörögtem, a vacsorára fogyasztott csirkének már csak hervadt maradványai árválkodtak a tálcán. Kezem ügyében egy kupa vörössel – tudom, a csirkéhez fehér illene, de errefelé abból csak bűnrosszat kapni – épp óvatosan, de alaposan szemrevételeztem a fogadó ma esti hölgyvendégeit, amikor az öreg a velem szemközti székre rogyott. Ahogy az arcára néztem, bennem szorult az epés megjegyzés az udvarias neveltetésről. Kimerültnek, törődöttnek látszott, egy olyan idősödő férfinak, akit az elmúlt időszak terhei szinte aggastyánná változtattak.
- Miben lehetek a szolgálatodra, bátyám? – viselkedésemre, türelmemre mindig büszke voltam, egyébként sem szerettem veszekedni senkivel sem, nemhogy egy fáradt öreggel.
- Nézd el nekem, uram, hogy étkezésed közben zavarlak, – hangja illett a külsejéhez, hosszú évtizedek, mérföldek ezrei visszhangzottak benne – de a fogadós szerint a segítségemre tudnál lenni. Ha valóban te vagy Calthien.
- Az vagyok, bátyám, és nem zavarsz, a vacsorámmal már végeztem. Te ennél valamit? Esetleg egy kupa bort, hogy könnyebb legyen a beszéd?
- Enni nem kérek, de ha vendégül látsz egy kis borra, hálás leszek…. és talán valóban könnyebben megy majd a beszéd. – erőtlen mosoly, csak az ajkak játéka, a szemek továbbra is halálosan kimerülten néztek rám, de mintha halvány élet csillant volna bennük.

Közelebb intettem az egyik pincért, egy kis kancsó könnyű vaantelit kértem, és mellé némi sajtot kísérőnek. Míg megérkezett, az öreg kissé magára talált, néhány falat sajt és korty bor után pedig egészen gördülékenyen fogott bele mondandójába.
- Phoenex a nevem. Azért mertelek háborgatni, mert ahogy említettem, a fogadós szerint te segíthetsz nekem, te vagy a legjobb, akit találhatok.
- Jelenleg. – egészítettem ki, az igazságnak megfelelően. – Bár még erről a megállapításról is csak akkor nyilatkozhatom, ha elmondod, mit szeretnél.
- Úton vagyok, és kísérőre lenne szükségem, hogy biztosan meg is érkezzem. Amolyan testőrre és vezetőre egy személyben.

Olyan ajánlat volt, amire nem tudtam nemet mondani. Nem csak a pénz miatt, az is tisztességes summa volt, de az öreg egyszerre tudott hatni a hiúságomra és a szívemre. Ha kérnek, szépen kérnek, általában rá tudnak venni sok mindenre, és ez a testőrség nem is tűnt túl bonyolultnak. Elkísérni három napi járóföldre majd vissza, szükség esetén megvédeni – mást is találhatott volna, nálam olcsóbban, de ő ragaszkodott hozzám, a legjobbhoz, ahogy hallotta. A veszélyekről, ami miatt én kellettem neki, nem sokat tudtam meg. Beszélt valami őt kergető társaságról, akik általa ismeretlen oknál fogva az életére törnek, akiktől legutóbb ugyan megszabadult, de sérülése miatt – csúnya vágás volt a combján – már tartott attól, hogy legközelebb nem boldogul. Ő eddig hatukat látta, csak fegyvereseket, varázstudó nélkül, és az eddigi három alkalommal mindig városban támadtak, tehát ezek alapján nem várhatóak útközben, de biztosra akart menni. Bár amit a lehetséges ellenfelekről megtudtam, kevesebb volt, mint amivel általában be szoktam érni – ahhoz, hogy az ember tisztességes öregkort megéljen ilyen tevékenység mellett, a tájékozottság elengedhetetlen – kezet adtam az ajánlatra.

Másnap útra is keltünk. Reggeli külsejével, felszerelésével már meglepett, a tegnap esti kimerültségét-elesettségét mintha a fogadóban hagyta volna. Azt a magabiztosságot, eleganciát, amivel mozgott, ritkán látja az ember, legfeljebb csak neves fegyveriskolák mestereinél. Pengéje egy több falu árát is megérő kard volt, hajlítása, a markolat stílusjegyei alapján úgy becsültem, idősebb, mint jónéhány hercegség errefelé, nehéz hátasa pedig egy olyan pompás, harcra idomított raveri félvér, amilyet eddig egyszer láttam, vagy hat éve, a trónörökössel a nyergében. Mindent összevetve, felszerelésének ára elérte azt a szintet, amiért már rivális alvilági klánok is összefoghatnak, így már voltak elképzeléseim, mit is akarhatnak tőle támadói. A másik meglepetés a málháját cipelő öszvér volt, szegény jószágra a megszokott kellékek mellé nagy halom tűzifát is pakolt. Hogy ezzel mi célja volt, nem tartozott rám, ezért nem kérdeztem, de rendesen furdalt a kíváncsiság miatta.

Három eseménytelen nap után értünk el a Korona-hegység lábához. Az alapján, amit az eltelt idő megtudtam védencemről, jóformán az összes általam ismert országot bejárta, nem beszélve az olyanokról, amelyekről csupán csak hírből, világjáró kalandorok mesének is tartható történeteiből hallottam. Afféle vándor zsoldoskatona lehetett, számos csatát megért veterán, kezdtem kételkedni abban, hogy valóban a segítségére tudok lenni, ha olyan ellenfelekkel kerül szembe, akikkel nem boldogul. Erről persze nem beszéltem neki, azzal vigasztaltam magam, ha ez a kérdés felmerült bennem, hogy két ember csak több, mint egy, és amiket hallhatott rólam, az alapján a valós képességeimről kapott képet. Varen fogadójában, ami szállásomul szolgált már jó egy évtizede, vad, túlzó legendák nem keringtek rólam – tudtommal. A helyismerettel sem akadt gondja, a bizonyosság, amivel előző nap rábukkant egy általam sem ismert, rejtett kis ösvényre, arra utalt, hogy nem először járhat már erre, bár valószínűleg sok idő eltelhetett az utolsó alkalom óta. Amiben biztosan a segítségére tudtam lenni, az a táborverés, és a vadászat volt, ezekkel a sebesülése miatt nehezebben boldogult. Meglepetésemre a tűzifát nem az útra cipelte magával, egyik este, mikor csak kevesebbet találtam, kereken megtiltotta, hogy abból vegyem el a hiányzó hasábokat, kérdésemre pedig csak homályos választ adott, valami később esetleg ránk váró viszontagságokat emlegetve.

- Holnap elérjük a célunkat. Úgy terveztem, hogy akkor már magamban is boldogulok, délután már visszafelé lovagolhatsz, de ezek után…
Legyintett, majd fájdalmasan elfintorodott, ahogy törött bordái emlékeztethették, nem célszerű nagyon ficánkolnia.
Estefelé bukkantak ránk. Én éppen némi fát gyűjtöttem, hogy az útközben elejtett nyulat megsüthessük, amikor meghallottam a pengék csengését. Rohantam vissza a tisztásra, szinte összeütköztem a nyomomat hajtó két fegyveressel. Szerencsére ők lepődtek meg jobban és mire észbekaphattak volna, egyiket már combon szúrtam. Ő eldőlt, társa, ahogy hátralépett, egy dobótőrt kapott a vállába, és futottam is tovább. Nem öltem meg őket, mert így sem érhettek utol, és amíg nem tudom, kicsodák, jobb ha nem történik semmi jóvátehetetlen.

A végkifejletre érkeztem. Phoenex körül négyen hevertek, ő épp akkor nyársalt fel egy kék köpönyeges alakot, nem zavartatva magát a belécsapódó apró villámoktól. Ahogy ezzel megvolt és észrevett engem, csak akkor rogyott a földre, az oldalát markolva. Odafutottam hozzá, de türelmetlen intésére előbb annak néztem utána, támadói mind halottak-e, és csak aztán láttam el sérüléseit. Néhány helyen megszúrták, kicsit megpörkölődött a villámoktól, de a legsúlyosabb az oldalsebe volt, amit egy két lépéssel arréb heverő, immár fejetlen csatabárdostól szedett össze. Láncinge ugyan állta a sarat, de több bordája eltört az ütéstől, csak remélni tudtam, hogy tüdeje nem sérült.
- Nem hiszem, hogy így menne a dolog. Nem akartam, hogy tudj az egészről, de szükségem van a segítségedre.
- Biztos vagy benne, hogy meg akarod csinálni? – meglepett az állhatatossága – Bármi is legyen az, nem hiszem, hogy nem várhatna addig, amíg jobban leszel.
- Nem várhat. Holnap lesz újhold, holnap kell meglennie. Egyébként sem húznám pár napnál tovább ezekkel a sérülésekkel, nem vagy annyira jó orvos. Egyikünk sem az.

Megráztam a fejem.
- Nem tudom, mi az, amiért az életed akarod adni, mi az, amiben ők meg akartak akadályozni, mert ezek után már inkább azt hiszem, nem is a drága kardod, láncinged vagy lovad kellett nekik. Nem tudom, de ha nem vársz, most hiába győztél, a végső nyertesek ők lesznek, ha belehalsz az erőfeszítésekbe.
- Ha segítesz, nem kell erőfeszítéseket tennem. A halál egy másik kérdés, de ha úgy jön el, ahogy kell, nem számít.
- Úgy jön el ahogy kell? – döbbenten néztem rá. – Mit értesz ezalatt? Hogyhogy nem számít? Azt hittem, te már öreg vagy az ilyen ’haljak hősi halált’ jellegű gondolkodáshoz..
Elnevette magát, amit újabb fájdalmas nyögés követett.
- Nem erről van szó. Ha előkészítesz nekem mindent, ahogy kell, nem kell félnem a haláltól. Te pedig olyasmit láthatsz, aminek korok óta nem volt szemtanúja.

- Így gondoltad? – fordultam el a farakástól. Jó másfél ember hosszú, fél ember széles kupac volt, a magját azok a különleges, könnyű, de nagyon kemény fahasábok alkották, amit eddig az öszvér cipelt.
- Igen, jó lesz. Bár én szebben csináltam volna, de ez csak a gyakorlat miatt van – mosolyodott el. Valahogy sokkal vidámabb lett, mióta beleegyeztem, hogy segítek neki, bár látszott, hogy egyre gyengül.
- Jó, nem egy műalkotás, – morogtam – de mit akarsz vele?
- Segíts fel a tetejére, oda kell feküdnöm! – nyújtotta felém karját.
- Kényelmetlen lesz, – mondtam gyanakodva – és ha azt hiszed, hogy meggyújtom alattad…
- Azt fogod tenni – teljes bizonyossággal csengő hang – azt teszed, mert erre van szükségem, ezért jöttem.
- Megtettél ekkora utat, hogy ilyen kacifántos módon végezz magaddal? Akkor miért nem hagytad a haramiákat? Gyorsabb lett volna, és biztosan fájdalomentesebb. – hátrébb léptem, elengedtem karját – Engem sem kellett volna fárasztanod.
- Nem csupán egy kacifántos mód a halálra. Mond neked valamit az a szó, hogy főnix? – letelepedett a farakás szélére, maga mellé mutatott, hogy üljek le én is. Ahogy köhögött, vér csordult ajkai közül.
- Valami mesebeli lény. Madárféle, azt hiszem. – nem mozdultam, továbbra is gyanakodva figyeltem.
- Madárféle. Ha úgy érzi már, öreg, ahogy te mondtad, ’kacifántos’ módon jár el. Lángra lobban, elég, és a hamvaiból megifjodva születik újjá.

Azzal az udvariassággal szólaltam meg, ami tisztességben megőszült, és a végén megbolondult embereknek kijár. Vagy a haldoklás lázában félrebeszélő harcosnak.
- Te pedig azt hiszed, hogy ilyen főnix vagy? Csak mert hasonlít a neved? Akkor lobbanj lángra, égj el, a hamvaidban talált csecsemőről pedig majd gondoskodom! De ha magadtól nem megy, én nem gyújtok alád! – a végén már nem bírtam az indulataimmal, szinte kiabáltam.
- Magamtól nem megy. Ez a különbség a mesebeli madár, és a valós, majdnem emberi főnix között. Nekünk szükségünk van a tűzre, ezekből a különleges fákból, egy ilyen különleges helyen, az újjászülető Hold idején. Én lefekszem erre a farakásra. Amikor az újhold teljesen előbukkan, gyújtsd meg alattam! Ha nem akarod nézni, utána menj el. De a dolgaimat hagyd itt, nem akarok pucéran kóborolni. Még megfiatalodva sem.

Leültem mellé. Igyekeztem észrevenni az őrültség jeleit a szemében, a viselkedésében, de csak a tiszta, józan bölcsességet láttam. Időtlen, több mint emberi bölcsességet.
- Nem győztél meg. De mert hamarosan amúgy is meghalnál, teljesítem a kérésed, mint egy haldokló utolsó kívánságát Meggyújtom alattad, ahogy kéred… és ígérem, itt temetem majd el a fegyvereidet is, a hamvaid mellett.
Kuncogott. Valami végtelen megkönnyebbülés érződött a hangjában.
- Ha mégis meghalnék, a tied a lovam. De a többit tényleg temesd el, meg ne öljenek érte. Mondjuk annak a bandának a maradéka, akik tegnap megtámadtak. Ha meglátják ezt a kardot nálad, még összetévesztenek velem. Ilyen penge ma már nincs más. Párja is csak egy volt, amit Llavenor király forgatott.
- Llavenor, – bólintottam beletörődve – aki a Birodalmat alapította. Úgy háromezer éve.
- Nehéz idők voltak – újabb kuncogás, már sokkal gyengébb – de valahogy átvészeltük. Akkor nagyon megfogyatkozott a fajtánk. Mára talán már csak én maradtam. De én is elveszek, ha nem segítesz.
- Rajtam nem fog múlni. – lekászálódtam mellőle, és segítettem neki végigdőlni a fákon. – Szólj, amikor úgy gondolod, itt az idő.
A tábortűzhöz ballagtam, megpiszkáltam kicsit, majd kiemeltem egy lángoló ágat. Amikor az újhold teljesen előbukkant a hegygerinc mögül, Phoenex – vagy Főnix? – csak annyit mondott.
- Most. Kérlek, gyújtsd meg most!

Lassan ügettem a hazafelé vezető úton, azon tűnődve, vajon csak egy lidérces álom volt az egész, vagy valóság. Talán megsérültem a harcban, és ez okozott ilyen vad lázálmokat. De a raveri félvér, Phoenex lova nem volt velem.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához