LFG.HU

Myrddin
EseményekCimkek

2003. október 25-én az Átjáró Magazin idén másodjára szervez nagyszabású találkozót a science-fiction és fantasy hazai rajongói számára. A helyszín ismételten a MOM Park. Idén két szerepjáték versennyel is bővült a program – egy M.A.G.U.S. és egy Shadowrun kaland áll a játékosok előtt.

M.A.G.U.S. verseny
A szerepjáték versenyekre 4-6 fős csapatok jelentkezését várjuk, a myrddin@scifi.hu címen.
Az első 10 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni, amennyiben rózsaszín postautalványon feladják a belépő árát az alábbi címre:
Intelmedia KFT – 2200. Monor, József Attila u. 98.
A jegy ára a versenyekre jelentkezőknek elővételben: 1200 Ft.
A megjegyzés rovatba kérlek, írjátok be: M.A.G.U.S. verseny.

Shadowrun verseny
A szerepjáték versenyekre 4-6 fős csapatok jelentkezését várjuk, a myrddin@scifi.hu címen.
Az első 10 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni, amennyiben rózsaszín postautalványon feladják a belépő árát az alábbi címre:
Intelmedia KFT – 2200. Monor, József Attila u. 98.
A jegy ára a versenyekre jelentkezőknek elővételben: 1200 Ft.
A megjegyzés rovatba kérlek, írjátok be: Shadowrun verseny.

A Shadowrun versenyen nem előregenerált karaktereket használunk, hanem minden induló saját maga dolgozhatja ki a karakterét.
A karakter elkészítésekor csak a 3. kiadású Shadowrun alapkönyv használható! Sem az angolul, sem a magyarul megjelent kiegészítők nem megengedettek.
Az induló felszerelések elérhetése: 6
Minden versenyző +30 jó karmát oszthat szét.


Az alábbiakban a M.A.G.U.S. modulhoz olvashattok egy bevezető novellát, illetőleg a karaktergenerálásról és a verseny pontozásáról egy kiírást, Hiúz tollából.

Rózsák és Tövisek

Hűvös, nyirkos az este. A kis, útszéli fogadó barátságos fényei már messziről csábítják a fáradt utazókat, tágas ivója és kényelmes, felfűtött szobái számos vendégnek nyújtanak menedéket a mai napon. Az eső már dél óta zuhog szakadatlan, átáztat ruhát és lábbelit, s mert a tenger felől érkező, viharos erejű keleti szél is fáradhatatlannak tűnik, a hideg csontig hatol, és elgémberíti a megfáradt izmokat. Az utak kátyúiban piszkos pocsolyák terpeszkednek, fakó tükrükben sötét fellegek úsznak észak felé, s az este hamarabb érkezik a megszokottnál. Mondhatni, elég kellemetlen idők járnak, főképp az e vidéken megszokotthoz képest, s szerencsésnek mondhatja magát, akit nem a szabadban ér az éjszaka.
A kis csapat a kandalló közelében üldögéli körbe az egyik asztalt. Előttük forralt bor gőzölög, ujjaik fázósan szorongatják a mázas cserépbögréket, s gondterhelten merednek maguk elé. Beszélni nem nagyon van kedve egyiküknek sem. Már napok óta utaznak, s Alessistől még mindig hosszú mérföldek választják el őket. Nagyon szeretnének már odaérni, még akkor is, ha az előttük álló feladat nem is tűnik olyan egyszerűnek. Pedig indulásukkor elég egyértelműnek tűnt a főpap parancsa: Mivel Alessis fejedelme, Nessim Estanni a rossznyelvek szerint sötét praktikákat űz, s okkult tanulmányai mellett elhanyagolja a város vezetésének gondjait, a közbiztonság romlik, a kereskedelem egyre bizonytalanabb, s így persze a helybéli hittestvérek élete is egyre nehezebbé lesz. Utána kellene járni, mi az igazság a híresztelésekben, s ha lehet, tenni kellene valamit a helyzet megoldása érdekében. – Na persze! Milyen egyszerűen is hangozhat ez egy főpapi székben ülve. De nincs mit tenni – a parancs az parancs, s ők legjobb tudásuk szerint végre fogják hajtani. Csak odaérnének már végre.
A fogadóhelyiség halk duruzsolással éli megszokott életét. Két, némi jóindulattal csinosnak mondható felszolgálólány rohangál fel s alá italokkal megrakott tálcákkal, ügyesen kerülgetve az asztalokat, s a közöttük tétován támolygó, a poharak fenekével már meghittebb barátságba keveredett vendégeket. Az egyik társaságban kockát vetnek nagy hangoskodás közepette, s bár a játékosok nem láthatók a körben ácsorgó kibicek hadától, azért érezni lehet, hogy ma este nagy tétekben folyik a játszma. Másutt kevély kereskedő tisztíttatott le egy asztalt, s most számadást készít elmerülten, tekercsek s számolópalák tömegét halmozva fel a patyolatfehér terítőre. Az egyik csendesebb sarokban vidám tekintetű fickó sugdos egy lány fülébe, ki kacéran kacag fel egy-egy szellemes bók után, a férfi vállának dőlve nevettében. Az ajtóval szemközt kocsisok isznak szótlanul valami olcsó lőrét, s arcukon már ott ül a fanyar bor minden savanyúsága. A söntés mellett egy öreg csuhás alszik asztalára borulva, az üres kupát ujjai már csak ernyedten szorongatják. Oldalán degeszre tömött tarisznya lóg, amit épp egy ázott bundájú kutya szagolgat vágyakozva. A szomszéd, még üres asztalhoz fakó képű, őszes üstökű vándor lép. Vizes köpönyegéről mogorván rázza le az esőcseppeket, majd borért szalajt, s csak azután veti le magát az egyik székre. Ajkát lebiggyesztve néz körbe, szemei csak a párocskán pihennek meg egy pillanatra – szája szegletében múltba révedő, édes-bús mosoly villan -, majd fejcsóválva a kandalló tüzébe bámul. Aztán csak hallgat hosszan, réveteg tekintettel figyelve a tűz diadalát.
Hamarosan fűszeres illattal gőzölgő bögrét hoznak neki, amit aztán jóleső nyugalommal szorongat ráncos kezében. Lassan szürcsöli a forró italt, s arcáról tovatűnnek a borúfelhők, mintha az odakünn feltámadó szél söpörné el őket egy vad fuvallatával. A következő pillanatban már mosolyogva bámulja a lángok szertelen táncát, szemei rőt fénnyel tükrözik a kandalló parazsát – s ekkor halk, bársonyos hangján belekezd egy régi történetbe:

- Alessis. Kis porfészek a Duaron tenger partján; lakosai éppoly jelentéktelenek és szürkék, mint maga a város, melynek falai közt élik kicsinyes életüket. Ott esett meg annak idején egy furcsa eset, melyet még ma is gyakran mesélnek a kandallók mellett épp úgy, mint a környező vidékek pásztortüzeinél, a falvak templomai mellett vagy vásárnapokon a csepűrágók bódéinál.

A kis társaság levertsége egyszeriben tovatűnik. Tudják, az öreg vándor története most nekik szól, s talán érdemes lesz figyelniük. A régi mesékben sok igazság rejtezik olykor, s ki nyitott füllel hallgatja őket, olykor bizony kincset érő tudásra bukkanhat.

- Egy szépséges lány és egy különös férfi szerelméről regélek most nektek úgy, ahogy azt annak idején jóatyámtól hallottam, kinek még nagyapám mesélte el a történetet. Kérlek figyeljetek hát szavamra, s érezzétek át ti is a fiatalok örömeit és bánatát, amit szavakkal átadni, meglátjátok, nem is olyan egyszerű feladat. Hallgassátok hát meg Lisa és Elandro igaz történetét, úgy, ahogy az valóban megesett.
Meleg, csillagfényes éjszaka volt. A tenger felől szellő fújdogált, messzire űzte a városka dohos sikátorbűzét, s lágyan lengette meg a csenevész akáciák sápatag leveleit. A kicsiny, gondozatlan parkok dudvái közül előbukkantak a bíborrózsa duzzadó bimbói, hogy a vörös hold fényében megfürödve végre szirmot bonthassanak, s mézédes illatukkal magukhoz csalogassák az apró rovarok és az ifjú szerelmesek vágyakkal teli szenvedélyes seregeit. A csillagok fényesen ragyogtak a sötét égbolt takaróján, s ezernyi szemként vizslatták az esti Alessis utcáinak szokásos, lanyha forgalmát.
A városban élő emberek mindig is a “lassan járj, tovább érsz” bölcsesség igazát vallották, s még e szép estén is inkább a nyugodt, csendes borozgatásokat részesítették előnyben az északiak duhaj mulatozásaival, vagy a déliek bolond bazári zsibongásával szemben. Az emberek lócákat és asztalokat vittek ki az utcákra, s kényelmes iszogatás közepette beszélték meg szomszédaikkal a nap apró-cseprő fontosságú eseményeit, nem feledkezve meg persze a legfrissebb pletykákról sem. A gyermekek szertelen hancúrozás helyett jobbára csak a házak falát támasztották, s tátott szájjal figyelték a felnőttek fecsegését. Az öregek inkább a bölcs hallgatáshoz értettek jól, míg egyes vénasszonyok akár hosszú órákon át tudták ecsetelni a nap közben begyűjtött “fontos” híreket, s éjközépre már kinek a savanykás bortól, kinek pedig a számtalan különös szóbeszéd izgalmától vált csillogóssá a tekintete.
Lisa családja körében bóbiskolt ezen az estén is, ahogyan egy ifjú hölgynek viselkedni illő. Tizenöt hosszú, unalmas évet végignézett már itt ez a szépséges, barna szempár, s így aztán ebben az évben sem számított semmi újra az unalom e város képében megtestesült szörnyetegétől. Mivel a házuk előtti sikátor a tengerig futott, legalább a sötéten csillogó vizet bámulhatta, és bár testileg Alessisben ücsörgött, szelleme mesebeli, messze tájakon szárnyalt, s mindegyre valami új, ismeretlen érzés iránt vágyakozott. Néha irigy pillantásokat lövellt a sarkon elsiető ifjú párok felé, s ilyenkor szívébe mind erősebb sebeket tépett a magány. – Menni valahová! Maga sem tudta, miképp és miért ezen az estén engedett végül a titkos szózatnak, de hirtelen azon vette észre magát, hogy már a sötét utcákat rója, és léptei akarva, vagy akaratlan, de a szerelmesek rózsakertjei felé vezetik. Kissé meg is ijedt, hiszen lányként nemcsak hogy nem volt ildomos az éjszaki Alessis sikátorait járni, de számtalan veszélyt is hordozott magában e meggondolatlan tette. Megtámadhatják, elvehetik a pénzét, vagy ami még ennél is rettenetesebb… Amerre elhaladt, a helyiek kíváncsi tekintete követte, s nem kételkedett benne, hogy ma esti tévelygéséről már holnap színes történeteket fog visszahallani valamely nőrokon kéjes élvezettel előadott tolmácsolásában. Ám Lisa nem törődött sem a veszéllyel, sem a kínos következményekkel, és szívében megbátorodva mégis továbbment ezen az éjjelen. Úgy tűnt, az égiek is pártfogásukba vették, mert gond nélkül elérte a városnak ama beépítetlen részét, melybe még az emirátus idejében telepített rózsakerteket az Il Szurmánok egyike. Az egykor mesebeli szépségű parkok faragott márványszobrai ledöntve, megcsonkítva hevertek szerteszét, a kanyargós, kavicsokkal felszórt ösvényeket szúrós, tövises gaz verte fel, s a valamikor kristálytiszta vizű szökőkutakban már csak dögletes bűzű algatenyészetek virultak a környékbeli békák legnagyobb örömére. Csúnya, és kicsit borzongató hely volt, mégis magához vonzotta a meghitt, csendes együttlétre vágyó szerelmespárokat a városból. Ők főleg azért kedvelték, mert a városiak fürkész tekintetétől messze esett, s aki nem akarta, hogy másnap mindenki a szájára vegye, itt könnyedén elrejtezhetett a mindent látó vénasszonyok elől. Másfelől a hajdani uralkodók rózsái megfelelő gondozás híján elvadultak ugyan, de mégis kivirítottak minden évben, s csodás színeik, mézes illatuk csak tovább fokozta a párok együtt eltöltött óráinak meghitt szépségét. Persze nem pusztán a fiatalok kedvelték a helyet, hiszen nem csak ők vágytak kikerülni a fürkész tekintetek kereszttüzéből; de szerencsére a helybéli csempészek és címeres gonosztevők mindig is megfértek a magányra váró párokkal, s ha elintézték titkos ügyleteiket, ugyanoly halkan és feltűnés nélkül távoztak, mint ahogy érkezésükkor lopóztak be a bokrok közé. Nem zavartak senkit – miért is tették volna, mikor akadt itt rejtekhely elég?
Lisa szívében sem kélt semmi félelem a kertek láttán: bátran, kíváncsiságtól hajtva lépett be csenevész fák közé. Óvatosan haladt előre, igyekezett a már előre kitaposott ösvényeken maradni. Még így is jó pár gizgaz kapaszkodott szoknyája aljába, s könnyű lábbelijét is át- meg átszúrta egy-két alattomosabb gyomnövény tüskéje. Ám ő töretlenül haladt mind beljebb és beljebb a kusza rengetegbe, mint akit láthatatlan kéz vezet, vagy mint aki hívó szózatot követ rendületlenül. S talán így is történt, mert alig fertályórát bolyongott a sápadt levelű akáciák és rózsabokrok között, mikor egy aprócska tisztásra lelt, melynek közepén kis rózsalugas álldogált magányosan. Az egykor színpompás virágokkal benőtt faállványzat már igencsak megkopott az eltelt évek során. Vastag indák repesztették meg szép faragványait, tövisekkel teleszórt, alattomos ágbogak rejtették bejáratát, s festett cserepeit vagy valami hirtelen fergeteg, vagy az elburjánzó növényzet friss hajtásai mozdították el helyükről. A vörös hold fénye rőtszín árnyalattal festette meg a kis lugas gizgazos sziluettjét. Bentről, a békák távoli kuruttyolásától és az ezernyi bogár veszett cirpegésétől alig hallhatóan, ritmikus beszéd hangjai szűrődtek ki, valami távoli, idegen ország dallamos nyelvén. Lisa szíve nagyot dobbant, s egy pillanatra a rémület jeges karmokkal szorította össze szívét, de mégsem futott el. Talán földbe gyökerezett a lába a félelemtől, talán kíváncsisága győzedelmeskedett a rettegés felett, de a szépséges hajadon maradt, sőt idővel bátorságot merítve a szerelem színét idéző égi lámpás fényéből, óvatos léptekkel meg indult a kis lugas felé. Halkan lopakodva ért a bejáratához. Járható útra nem lelt a sűrű ágbogak közt; megállt hát, s félrebiccentett fejjel hallgatózott hosszú perceken át. Bár a szavak értelmét még csak nem is sejthette, de a bársonyos és meleg hang, a csodálatos dallam olyannyira elbűvölte őt, hogy már csak akkor eszmélt fel riadtan, mikor az végül elhallgatott. Sarkon fordult, és azonmód rohant is volna vissza az akáciák oltalmába, ám szoknyájának szegélyébe tövisek kapaszkodtak alattomban, s visszarántották.
A földre zuhant, térdét alaposan beütötte egy kődarabba – pontosabban egy meggyötört angyal szobrának letört szárnydarabjába, bár ezt elfedte előle az éji homály. A hirtelen lábába hasító fájdalom miatt nem tudta elfojtani a halk sikkantást, mely végül árulójává lett. Könnyes szemmel próbált szabadulni a tüskés ágak csapdájából, mindhiába.
- “Engedje meg, kisasszony, hogy segítsek!” – szólalt meg a hang mellette. Felnézett, s könnyei fátyolán át egy fiatal férfi vörös holdfényben fürdő alakját pillantotta meg. Az ismeretlen magas volt, vékony és jóképű. Határozott, nemes metszésű arca szigorúan tekintett le rá, de szája szegletében játékos mosoly villant, s szemei sem tudták palástolni, hogy inkább derül a helyzeten, mint bosszankodik. Látva a lány tétovázását, újra megszólalt.
- “Ó! Milyen bárdolatlan vagyok… Hisz még be sem mutatkoztam. Engedelmével, kisasszony: a nevem Elandro Khassyel, a messzi Ifin városának szülötte, foglalkozását tekintve világcsavargó és notórius naplopó. Amennyiben nem óhajtja az egész éjszakát a piszkos földön fekve tölteni, kérem fogadja el egy úriember segítő karját!” – s már nyújtotta is kezét a lány felé, hogy felsegítse őt kényelmetlen helyzetéből. Lisa belekapaszkodott a finom ujjakba, s a következő pillanatban már szemlesütve ácsorogott a férfi előtt, aki közben a töviseket igyekezett kiszabadítani a vékony szoknya szövetéből. Hosszasan bajlódott velük, ám közben sem ő, sem a leány nem szólt egy szót sem, bár szemük sarkából mindegyre csak egymást méregették. Végül Elandro felegyenesedett.
- “Eltévedt talán? Keres valakit? Mi okból kóborol éjnek idején eme komor helyen? …Hát nem felel? A kedvesével jöttek ide? …Nem? Egyedül? De miért?”
Lisa, ekkora szedte össze bátorságát, s szégyentől égő arccal a férfira tekintett.
- “Egyedül vagyok” – mondta kissé remegő hangon, majd hozzátette – “És nem tudom miért jöttem erre.”
A férfi, úgy tűnt, teljesen elképedt a hallottaktól.
- “Nem tudja? No, ez érdekes. De azzal nyilván tisztában van, hogy egy Önhöz hasonló csinos teremtésnek veszélyes ilyenkor errefelé kószálnia…?”
- “Azt hiszem, igen.”
- “Hiszi? Legyen olyan kedves, és engedje meg, hogy hazakísérjem. Még a végén valami baja esik, s azt nem venném a szívemre.”
- “Nem is tudom. Hiszen nem is ismerem magát” – felelte a lány tűnődve, de közben le nem vette volna szemét a jóképű férfiról.
- “Nem ismer? Hiszen Ön az, aki imádságom megzavarva, éjnek idején rám tör, s még csak be sem mutatkozik. A nevét sem tudom, látja, mégsem tétovázok, hogy egy eltévedt leányt, főképp, ha ily szépséges, mint Ön, kisasszony, elkísérjek-e biztonságot jelentő otthonába.”
- “Lisa.”
- “Parancsol?”
- “A nevem Lisa. És kérem önt, legyen oly szíves, és kísérjen el hazáig…”
- “A legnagyobb örömmel, kisasszony. Akarom mondani Lisa, már amennyiben megengedi, hogy így szólítsam.”
- “Ó, igen” – rebegte a lány halkan.
- “Akkor talán indulhatunk is. De várjunk csak! Engedelmével…” – s a férfi ezzel leszakította a rózsalugas egyik bimbózó virágát, majd azt a lány hajába tűzte.
- “De miért?” – kérdezte erre Lisa kissé ijedten.
- “Látja, ezt meg én nem tudom” – felelte a férfi cinkosan nevetve, majd az erdő felé intett. – “Akkor mehetünk?”
- “Igen. Azt hiszem, arra kellene menni” – válaszolta a lány, s a férfi oldalán megindult vissza a fák közé.
Lépteiket nem szaporázták, még akkor sem, mikor már a város kövezett utcáit járták, s így bőven jutott idő arra, hogy hosszasan elbeszélgessenek. A lányt, aki egész életét Alessis falai közt töltötte el, minden érdekelte. Kezdetben ugyan bátortalanul, de később mind mohóbban faggatta a férfit: merre járt, miket látott, kikkel ismerkedett meg utazásai során, s Elandro készséggel válaszolt minden kérdésére. Észre sem vették, a kezük mikor fonódott egymáséba, s mint húzódtak a másikhoz egyre közelébb. A férfi természetes mozdulattal terítette a lány fázós vállaira köpönyegét, majd mikor annak remegése – tán nem is az éji hidegtől – mégsem hagyott alább, átkarolva kísérte tovább, hogy testével is melegítse. Csak a kapualjban elcsattanó első, kapkodó csók hatott riasztólag a lányra, de Lisa hamar elűzte kétségeit, s a következő pillanatban már szenvedélyes vággyal engedte át ajkait a férfinak. Lassan, vonakodva búcsúztak el; egyikük mindig visszarántva a másikat, s százszor ígértették meg egymással, hogy másnap újra találkoznak. Végül mégis sikerült elválniuk – de csak rövid időre, hisz szavuknak álltak, s már másnap éjjel ismét együtt járták a rózsakert gizgazos ösvényeit. Újra és újra találkoztak; a lány mindig éjjel szökött el a férfihoz, de nekik jó volt így, sőt: úgy tűnt, minden tökéletes ezen a világon. Mígnem egyszer a lány el nem kezdte faggatni Elandrót arról, hogy mit rejt a kis lugas . Ám a férfi nem válaszolt, másra terelte a szót. Nem telt el azonban egy fertályóra, a kíváncsiságtól gyötört Lisa újra feltette a kérdést.
- “Kedves, mily titkok tudója a kis lugas, melyeket még nekem sem szabad ismernem?”
- “Ne kérd, hogy felfedjem. Ami ott van, csak rám tartozik, s amúgy sem hiszem, hogy neked tetszene.”
- “De! Biztosan! Hát már nem szeretsz? Miért vannak titkaid előttem?”
- “Szeretlek, Madaram, de amit rejtek előled, azzal csak téged védelek. Higgy nekem, s ne faggass hát!”
- “Kérlek, hadd lássam! Én vállalom a veszélyt…” – válaszolta a lány dacos vidámsággal, s hálatelt pillantást vetett a férfira, mikor látta, hogy az enged. Kéz a kézben sétáltak vissza a kicsiny tisztásra, ahol a rózsalugas állt. A szúrós tövisek a férfi egyetlen szavára félrehúzódtak, keskeny átjáró nyílt az ágbogak között. – “Erre” – szólt az, majd előrement, s a lány követte őt. – Ó, bár ne tette volna! – Felsikoltott, olyan szörnyű látvány tárult elé. Vér. Vértől volt iszamos a lugas rejteke. Közepén sötét oltár állott, s rajta kitépett szívek hevertek szerteszét. Élt, mozgott a kicsiny szentély, a kacsok sziszegve tekeregtek, s töviseiket fenyegetően rázták az ágak.
- “Mi ez?” – sikoltotta a lány, bár a félelemtől alig jött ki hang a torkán.
- “Ez? Ez én vagyok, Kedvesem” – felelte a pap, s nyakában felfénylett a háromfejű szimbólum. – “A változás vagyok, az eskü és az árulás, ki épít, s lerombol. Pusztításra születtem, s mi veszni fog, abból új élet fakad. Azért jöttem, hogy felépítsem a templomom, s áldozzak mindannak, mi én vagyok. Kellesz nekem. El kell pusztítsalak, s mindazt, mit irántad érzek, hogy valami újat, még szebbet hozhassak létre. Mondanám, sajnálom a dolgot, de ez nem lenne igaz. Ez a változás törvénye. Mondd, Lisa, kedves – te hiszel a változásban?’
A lány nem válaszolt. Hallgatott- még akkor is, mikor friss vére az oltár kövére csordult.
Így ért hát véget Lisa és Elandro titkos szerelme, s bár jogos a kérdés, vajon kölcsönös volt-e a gyönyörű érzelem, nekem nem tisztem ezt megválaszolni. De az tudható, hogy a templom mind a mai napig épül a hajdani kis lugas helyén, s az oltárkövön tán még mindig frissen csillog egy ártatlan lány kiontott vére, kinek igaz szerelmét áldozták fel a káosz háromfejű szörnyistenének.

Az öreg vándor elhallgat, a lángokat bámulja elgondolkodón. A kis társaság feszülten figyeli még percekig, hátha mond valamit, de várakozásuk hiábavalónak bizonyul. Aztán egyikük, tán kissé csalódva a tragikus végű mesében, megszólítja az idős mesemondót. Megkérdezi tőle, miképp hiheti el ezt a mesét, ha nem járt arra annak idején senki, aki szemtanúként igazolhatná az elhangzottakat. Az öreg ránéz, s szomorú arcán bánatos mosoly dereng fel. Mellényébe nyúlva keresgél egy darabig, majd előrenyújtja a kezét. Szétnyíló tenyerében egy megszáradt bíborrózsa elfeketedett bimbója hever.

A Magus Versennyel kapcsolatos tudnivalók – karaktergenerálás és pontozás

A versenyen az Első Törvénykönyv, valamint a Papok/Paplovagok (I/II) kiegészítő szabályait használjuk. 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk. A karakterek nem előre generáltak, de az esélyegyenlőség érdekében a szükséges kockadobásokat mi végeztük el. Ezek alapján a választható karakterek értékei:

 HarcosGladFejvLovagTolvajBárdPapPapl.HarcmKardmBosz.BmTűzv
Erő14141017129814101713914
Gyorsaság10141512121013111513121313
Ügyesség131212121510614171917189
Állókép.17161414131416141312131212
Egészség171612169918151710151117
Int.11141116121510131214131218
Akaraterő99171591516181815101217
Asztrál1381416101017161017141013

A fenti értékeken a játékosok változtathatnak ugyan, de csak a -2/+1-es módszerrel (valamely értékből 2 pontnyi levonásért növelhető meg 1 ponttal egy tetszőleges másik). Mivel a szépség relatív, ennek értékét mindenki maga választja meg, de annak lecsökkentésével értelemszerűen nem növelhető meg egy másik képesség értéke.
Mint látható, varázsló nem választható. Ennek egyszerű oka az, hogy a játék során nem kívánunk a mozaikmágiából fakadó hosszas vitákkal foglalkozni.
Minden karakter 1000Tp-ről indul. A Képzettségpontok szétoszthatóak (első szinten is), a szintenként járó Fp dobás mindig 6-os (első szinten is), a Papok és Paplovagok Manapontért való dobása szintén 6-os (vagyis a IV. Szintű papnak 36Mp-ja van).
Pszi: Egyes karakterek főértékei nem érik el a pszi képzettség felvételének előfeltételeit. Ha valaki mégis ragaszkodna eme képzettséghez, kénytelen lesz más képességekből lefaragni, hogy a többit növelve az előfeltételeknek eleget tegyen. Amennyiben ezt nem teszi meg, a képzettséget nem veheti fel, és a képzettségpontokat sem oszthatja szét másra. Igaz ez a többi a többi képzettségre is, vagyis a szabálykönyv szerint megkapott képzettségek nem cserélhetőek le bármely, azonos Kp igényű másikra.
A csapatok összeállításáról: A bevezető írásból remélhetőleg már kiderült pár dolog. A karakterek valamely Damak városában székelő egyház főpapjának szolgálatában áll. A város a Taba el Ibara északi határán, a Duardon tenger partján, a Sheral északi lábánál fekszik. Gorvikiak, dzsadok és asziszok által vegyesen lakott vidék ez, ennek értelmében Ranagol, a pyarr és a dzsad istenek egyházai képviseltetik itt magukat. A csapatot úgy kell összeállítani, hogy az, jelenleg e három egyház valamelyikének a szolgálatában áll. Hogy a karakterek miképpen kerültek össze, és álltak egyházi szolgálatba, azt a játékosoknak maguknak kell kidolgozni, miképp élettörténetüket és jellemrajzukat is. Természetesen a világ kompatibilitást a csapat összeállításakor is megköveteljük – a gorvikiak között, ha lehet, ne legyen törpe harcművész – stb.
Felszerelés: A csapatnak összesen 100 arany áll rendelkezésére. Ebből kell fegyvert páncélt és egyéb felszerelést vásárolni (egyedül a bárd kapja meg hangszerét, és a kardművész a fegyvereit). A fennmaradó összeg a karaktereknél marad, nyilván szükség lehet rá a feladat megoldásához.
Mérgek: a kevésbé lovagias harcmodort kedvelő csapatoknál persze lehet ilyesmi. Amihez Damakban is hozzá lehet jutni:

MegnevezésTípusSzintHatás I.Hatás II.HatóidőIdőtartamÁr / Nehézség
KínfakasztóFegyver / Idegr.32k6+1Fpk3+1Fp1körEgyszeri2 arany / Af
SorvasztóFegyver / Izomr.2GörcsGyengeségK5+1körk3óra5 arany / Af
LéglopóFegyver / Kering.3ÁjulásRosszullétk10körk10perc8 arany / Mf
HánytatóItal / Emészt.4RosszullétÉmelygés20+k10percK3+1óra5 ezüst / Af
AltatóItal / Idegr.4AlvásSemmi20+k10percK3+1óra1 arany / Af
BúcsúszóÉtel / Keringés2HalálÁjulás3+k6perc- / k3nap20 arany / Mf

Amennyiben valamelyik karakter bír a méregkeverés megfelelő fokával, az esetben a mérget maga is előállíthatja a feltüntetett összeg feléért.
Varázstárgyak:
Boszorkánymester és Boszorkány annyi hatalom italát vihet magával, amennyit nem szégyell, de az árát az le kell vonni a közös pénzből.
A Boszorkány max 8 egyéb varázsitalt készíthet, és persze ezek alapanyagköltségét is le kell vonni.
A Pap max 3 féle italt készíthet.
A pap és paplovag szent szimbóluma, valamint a bárd hangszere mágikus. Más egyéb varázstárgy nem lehet a csapatnál, vagyis abbit vértek és fegyverek sem.
A papok által megáldott fegyverek viszont mágikusnak minősülnek.

Az értékelésről:
Bár fő cél a szórakozás, de egy versenyt illik értékelni is. Mi szeretnénk mind a feladatmegoldás sikerességét, mind a jó szerepjátékot pontozni (a jó helyezéshez nem árt mind a két kategóriában jól szerepelni – értsd: hiába játszik egy csapat fantasztikusan, ha az első 6 játékórát egy fogadóban iszogatva tölti el, a feladattal mit sem törődve. Szórakozásnak ugyan jó, de a verseny nem erről szól). A szerepjátékosi teljesítmény értékelése persze csak részben lehet objektív (játékból való kiszólások, karakter által nem ismert tények használata stb.), így aztán itt csak azt tudjuk pontozni, mennyire sikerül a csapatoknak saját mesélőjüket meggyőzni arról, hogy tényleg együtt élnek Ynev világával.

Mindenkinek jó felkészülést!

Hiúz


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.sf.hu/topic.php?t=1372]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához