LFG.HU

HammerTimeCafe
Coyote
novellaCimkek

A démon a külvárosi rész egyik ócska, régóta elhagyatott templomának pincéjében ült egy pentagramma közepén. A padló megperzselődött a forróságtól, ami az ötszögön belülről áradt, a mágiát pedig a csúcsoknál és a metszéspontoknál vésett különféle jelek működtették. A szó szoros értelmében pokoli hőség jobb közérzetet biztosított számára, így már el tudta viselni a tétlen gubbasztást, amire önmagát ítélte – legalábbis addig, amíg a kárhozottak elő nem kerítik az újonnan született angyalt. Ezen morfondírozott, amikor egyikük a hőség széléig merészkedve megszólalt.
- Nagyúr… híreket hoztam. – közben karjaival védte arcát a hőhullámoktól.
Egyetlen mozdulattal kioltotta a lángokat, csak a kőpadlat koromfekete foltja és a vésetek árulkodtak az előbbi jelenségről. A helyiséget most több száz gyertya fellobbanó lángja világította meg.
- Beszélj. – adta ki a parancsot.

Meglepődött az emberek fegyelmezettségén, amivel érkeztét fogadták. Az előtte álló emberlény már régóta a Sátán szolgája, ezáltal némi hatalommal bír ezen a világon. Többek között elegendő karizmával, hogy másokat is szentségtelen életre csábítson. Érezte benne Lucifer kegyét, amire kissé féltékeny lett. Mindenesetre a férfi nagy tisztelettel beszélt vele, és biztosította, hogy mindenben a segítségére lesz. Még akkor éjjel mozgósította minden hívét, akit csak el tudott érni.
- A csatornában megtalálták az áldozatát.
- Ezek a halandók még a mocsokban is kutakodnak? – horkant fel a démon, bár eszébe jutott, hogy a másodikat viszont ott hagyta, ahol végzett vele.
- A mentőt, ami kivizsgálásra szállította volna, felrobbantottuk. A rendőrség sem talált tudtommal semmi konkrét bizonyítékot. Viszont már mindenki levonult a terepről, amikor megjelent egy katona és egy civil ruhás ember. Bementek a csatornába.
- Velük mi lett?
- Nem tudni, Nagyúr. A mentő volt fontosabb.
- Meg kellett volna ölni azt a kettőt! – közelebb lépett és lentebb hajolt az emberhez és elvigyorodott annak félelmét látva.
- Csak… e… egy emberünk volt a közelben… Nagyúr. De van jó hírem is. Megvan az angyal.
“Ügyes, nagyon ügyes.” Gondolta a démon, dicsérve az időzítést, bár nem szándékozott megbüntetni csatlósát.
- Igen? Hallgatlak.
- Tegnap éjjel, miután riasztottam mindenkit, az utcákat rótták a kárhozottak. A belvárosban láttak egy fénylő alakot, karddal, amint pár bűnözőt kapott el. Többen is látták szállni, vagy elsuhanni itt-ott. Aztán szem elől tévesztették, de nemrég az egyik ígéretes fiatalember látta felröppenni az egyik épület tetejéről. Azonnal tudta, kiről van szó. Elmondta azt is, hol lakik.
- Menjetek el oda, öljetek meg minden halandót, akinek köze van a mi kis új angyalunkhoz. Ezzel előcsaljuk.
- Igenis, Nagyúr. – mélyen meghajolt és távozott.
Nem tudta eldönteni, mennyire lenne helyes magának is odamenni, még az éjszaka leple alatt is. Azt sem értette, ellenfele miért fedi fel magát az emberek előtt. Bizonyosan a Bosszúállók még nem vették észre Hildalira eltűnését, ezáltal az új angyallal sem beszéltek még.
- Csodálatos. Egy tapasztalatlan angyal. Kívánni sem lehet jobbat. – morfondírozott magában elégedetten.

- Mi történt? – kérdezte O’Brian a két rendőrtisztet, akik tehetetlenül nézték a mentősök és a helyszínelők munkáját.
- A telephely őrét valaki megölte. – mondta, miután végigmérte a katonát és a ballonkabátost – Öt késszúrással. Aztán a bódéjába lökték. A ma déli váltás találta meg a fickót. Tegnap délben váltott, akkor még élt.
James köszönetképpen biccentett, majd a betonon serénykedőkhöz lépett.
- Találtak valamit?
- Csupa furcsa dolgot. A fickó eldobta a lámpáját és fegyvert rántott. Rálőtt valakire, mert egy lövést leadott. A golyót nem találtuk meg a feltételezett zónában, valószínűleg eltalálta. A… kések miatt, tudja. Közel volt hozzá. – most felkelt a munkája mellől és halkabban folytatta – Vérnyomok csak itt vannak. Ha nem vonszolták a fickót az őrbódéhoz, márpedig erre utaló nyom nincs, akkor nyolc métert repült, hogy összedönthesse a falát.
- Kés végeztek az áldozattal? – és a férfi szemébe nézve kiolvasta a bizonytalanságot.
- Öt kés. Ha azok voltak. Mert egyszerre hatoltak át a testen, azt mondják a dokik. És ott vannak még a kutyák is. Ilyet még nem láttam.
Peter máris mutatta a távolabb álldogáló egyik medikát. Odasiettek hozzá és tényleg volt ott két megtermett farkaskutya. Az egyik a konténer belsejében lapított, nyüszített, talán megboldogult gazdáját siratta. A másik, mint egy jól nevelt eb ült, épp csak a jó idő ellenére remegett, mintha fázna, ínye görcsbe állva húzódott fel tépőfogairól. Minden kísérletre, amikor hozzá akartak érni, felmordult, de nem mozdult meg.
- Mit láthattál kisöreg, ami ennyire megviselt? – kérdezte halkan James és megvakarta a lapuló kutya fejét.
- Menjünk, nézzünk körbe. – kelt fel a nyomozó – Látták… A kutyák látták az ördögöt. Az állatoknak természetes ösztöne van, amivel felismerik a gonoszt.
Monda Peternek, amikor hallótávolságon kívülre értek.
A lapot újra megnézte, és nagyjából betájolta a daruhoz képest, hol eshetett le az angyal. A drótkerítés mentén bámészkodó fiatalok álltak, akik elkapták tekintetüket, amikor észrevették, hogy a két alak felfigyelt rájuk.
- Peter!
- Igen uram?
- Menjen, és kérdezze ki a gyerekeket, mit tudnak, láttak, hallottak, éreztek, ettek, ittak, satöbbi.
- Igenis.
Ő maga megkereste a nagy raktár bejáratát. Nem volt nehéz megtalálnia, a nagy vaskapu ki volt döntve a helyéről, a csúszósíneken futó kerekek tartói eldeformálódva meredtek felfelé. Biztosra akart menni, ezért a kiképzésen elsajátított összes fegyveres tudását latba vetve akarta bejárni az épületet. Megtalálta a beszakadt tetőt és a feltört betont.
- Szent szar… Ez fájhatott.
Tovább kutatott, de semmi érdekeset nem talált. Visszatért a becsapódás helyére. Ujjával körbesimította a széleit, a betonrögök kiálló éleit, de kezén semmilyen nyom nem maradt. Újra elővette a zacskót, és a fiolát a fény felé tartotta. Üresnek tűnt.
- Bassza meg… a bizonyítékom.
Nem volt jókedvében, amikor kivonult a raktárból. A tizedes kint beszélt épp a fiatalokkal, és amikor észrevette, intett neki, jöjjön közelebb.
- Mi a helyzet? – kérdezte a drótháló másik oldaláról.
- Jöjjön ki és hallgassa meg.
- Uh. Oké, egy perc és ott vagyok.
- Uram! – szólt az egyik szemüveges srác, a többiek közül páran pisszegtek neki – Uram.
- Igen?
- Ott, a raklapnál… Csak hajtsa félre.
Megtette, és a feltáruló nyíláson keresztül kibújt az utcára.
- Ügyes.
- Remélem, nem nagy baj.
- Kicsit komolyabb dolgokról van szó, mint néha belopózni valami titkos helyre. Egy… két ember már meghalt. Szóval, mi az amit tudtok, és meg akartok osztani velünk?
- A héten valami bezúghatott a raktár tetején. Szombat reggel vettük észre, amikor bementünk. Ott szoktunk gyülekezni és beszélgetni, de soha nem csináltunk semmi rosszat…
- Tovább.
- … Láttuk a tetőt, meg a betont, de semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk neki. Azt beszéltük, talán a daruval csesztek el valamit és ráejtettek egy nehezebb dolgot. Aztán előkerült Tommy.
- Ő kicsoda?
- Egy itteni srác. Zavartnak, fáradtnak tűnt. Egy nagy kard volt nála.
O’Brian most felkapta a fejét.
- Kard? Miféle kard?
- Uh, egy elég díszes, nagydarab kard. Talán múzeumba való, bár eléggé újnak tűnt. Ellopta?
- Nem tudjuk. Mesélj még Tommyról. Milyen srác?
- Átlagos. Kicsit félős, magának való. Évek óta nem meri elmondani Jennynek, hogy bele van zúgva.
- A lány a barátnője?
- Nem, csak csoporttársak a fősulin. De lehet, hogy mégis együtt járnak… Kettesben mentek ki szombaton a raktárból.
- Hol lakik ez a Tom? És a lány?
A srácok elmondták, sőt, meg is mutatták. O’Brian és Fulton megköszönték az útbaigazítást, majd megindultak az épület felé, ahol a beszámoló alapján a fiú lakott.
- A srác lehet az angyal? – kérdezte Peter menet közben.
- Nem tudom. Nem hinném, a többiek elbeszéléséből csak egy átlagos srácnak tűnik. Egy angyal nem jár főiskolára. Viszont megláthatta a zuhanó, világító testet az ablakból. Elvitte a kardot. Az angyal valószínűleg meghalt, és ő megtalálta. Baj, baj, baj…
- Mi a baj?
- Ha az angyal meghalt… még péntek éjjel, vagy szombat reggel… az ördög pedig szombat délután vagy éjjel megölte a telephely őrét.
- … Igen?
- Az ördög még él, és szabadon kószál. Ki a fene állít meg egy ilyen dögöt?
- És a holttest? Az angyalé?
- Talán elpárolgott, mint a vére a betonról, ahová esett, márpedig nagyot esett. Eltűnt, mint ez itt. – és megmutatta a teljesen üres fiolát.

Az épület előtt megkerültek két szabálytalanul parkoló motorkerékpárt, és bementek a hallba. A liftbe szállva megnyomták a megfelelő gombot és elgondolkodva, szótlanul utaztak felfelé. Egy zökkenéssel megálltak, majd kinyílt a liftajtó. A számozást nézték az ajtókon, keresték a megfelelő számot. A keresztfolyosó végén egy fehér perzsamacska állt felborzolt szőrrel és hatalmasat fújt. De nem feléjük. Fegyvert rántottak és O’Brian óvatosan kikémlelt a sarok mögül. Egy hosszú kabátos alak álldogált az egyik ajtó előtt és a macskát fixírozta. Amint észrevette a kandikáló arcot, egy automata vadászpuskát rántott elő a kabátja alól. Lőni már nem maradt ideje. James három lövést eresztett meg, kettő a testbe és egy a fejbe talált. Peter átgördült a másik fal mellé és máris célra tartott, másik ellenfél után kutatva. A nyitott ajtójú lakásból egy női sikoly harsant, több lövés is dördült. Futva, de egymást fedezve rontottak be – csak félvállról tudomást véve, hogy a keresett lakásban vannak. Az első szobában egy nő feküdt a padlón, szitává lőve, vére egyre terjedt a padlón. A következő kisszobában egy ugyancsak hosszúkabátos, hosszú hajú, vékony fazon állt háttal nekik és egy megszeppent kislányt vett épp célba a puskájával.
- Hé, te! – kiáltott rá James.
Megpördült, és a nő, mielőtt lőhetett volna, legalább egy tucat lövedéket kapott a nyomozó és a tizedes fegyveréből. Pár másodpercig még nem mozdították pisztolyaikat a célról, aztán közelebbről is megszemlélték. Üveges tekintete meggyőzte őket arról, hogy halott. A kislány fülére szorított a kezekkel, folyamatosan sírt, könnyei végigfolytak arcocskáján.
- Ó, Istenem… – lehelte O’Brian – Gyere ide, már nem fog bántani senki.
Magához ölelte a csöppséget, miután fegyverét elrakta. Peter körbement a lakásban, de több fegyveres behatoló nem volt.
- Hogy hívnak, kicsim?
- … Julie… – mondta némi szipogás közepette. – Anyukám? Anyu hol van? És Tommy?
- Anyukád… most pihen… ne zavarjuk.
- Szent ég mi történt? – hallatszott a folyosóról egy sikoly.
- Peter. A szomszédokat nyugtassa meg… amennyire lehetséges. Hívjon mentőket, meg rendőröket. – a kislányt ölelve, a padlón ültében hintáztatni kezdte, hogy megnyugtassa. – Zűrös egy nap a mai.

Tommy Jen haját simogatta, miközben a karjaiban aludt a takaró alatt. Legszebb álma teljesült be az utóbbi órában. Elmondta, hogy szereti, és megmutatta angyali mivoltát. Jenny le volt nyűgözve. Az együtt töltött szenvedélyes időt újra felidézte magában, soha nem akarta elfeledni ezeket a perceket. A fényt, ami nagy intenzitással tört elő belőle, amikor szárnyaival is átölelte szíve hölgyét, a csókokat, minden mozdulatot és sóhajt. Megrándult. Érzékei teljesen más irányba fordultak. Jen felébredt a hirtelen mozdulattól. Mosolyogva puszilta arcon, és megdöbbent, amikor a fiú nem csókolt vissza.
- Mi a baj, édes?…
- Valami történt… – de nem tudta volna elmondani, mi az a furcsa érzés, ami a hatalmába kerítette – Most már haza kell mennem.
- Remélem semmi baj.
- Én is remélem. – felpattant és eldobált ruházatának darabjait gyorsan magára kapkodta.
Jenny a takaróval a vállán kísérte az ajtóig Tommyt, ott elbúcsúztak, és ha csak egy pillanatra is, de összeölelkeztek.
- Vigyázz magadra, Tom.
- Te is, kedvesem.

Össze akarta szedni a gondolatait, ezért inkább gyalogosan akart hazamenni. Beszállt a liftbe, és megnyomta a földszint gombját. Túl lassúnak érezte, ezért a lift fala mentén a padlóra ült, hogy megnyugtassa magát. Nem ment, ugyanaz a félelem fogta el, ami azelőtt is: a féltés, a félelem attól, hogy valami nagyon rossz történik. Leérve, mint a szélvész vágtatott saját lakótömbjéhez és inkább a lépcsőt választotta, amikor meglátta a villogó mentő és rendőrautókat. Fáradhatatlanul szedte a lépcsőfokokat, hármasával, a fordulókban sem lassítva. Felérve meglátta a tolongó szomszédokat, a mentősöket, a letakart halottat az ajtó előtt.
- Szegény fiú… – suttogták többen is.

- Hé, nem jöhet be! Aú! – hallatszott az egyik rendőr hangja.
O’Brian idegesen kapott a fegyveréhez. Julieval egy pszichológusnő beszélgetett a kisebbik szobában, próbálta nyugtatgatni. Peter is odasietett a bejárathoz, és egy fiatal, jóképű srácot láttak, amint a közrendőrt szinte az ajtófélfához préseli.
- Én ide tartozom… – monda, majd elengedte az ijedt embert.
- Te vagy Tommy? – kérdezte a nyomozó.
- Igen. Mi történt?… – de már látta az anyja szobájában a temérdek vért, és a holttestet.
Anyja karja oldalt lógott a teste mellett, csuklóján kedvenc karkötője csillogott a vakuk fényében.
- Istenem, irgalmazz… – suttogta maga elé és keresztet vetett.
- Sajnálom, fiam. Későn érkeztünk.
- Julie? A húgom, őt ugye nem… – és elindult a kisszoba felé.
- Nem, ő jól van, szerencsére.
- Tommy! – a kislány szinte sikítva vetette magát a fiú karjaiba.
- Jól van kicsim, itt vagyok. Senki sem bánthat, én majd megvédelek.
Húga szipogott, és továbbra is az édesanyját kereste. Tom ringatta, és dúdolt neki, hogy senki más ne hallja. Hamarosan elaludt a karjaiban, bevitte a szobájába, lefektette a saját ágyára. Az ágy alól elővette a kardot.
- Ez nem az a kard, amit elvittél… a raktárból. Igaz?
- Hát rájöttek.
- Egy lezuhant repülő után nyomoztunk. A szálak ide vezettek. Hozzád. Mi történt? Angyal volt?… Igazi angyal volt? – kérdezte a nyomozó izgatott hangon.
- Igen. – válaszolta rövid hallgatás után. – És itt? Itt mi történt?
- Nagyon sajnálom fiú. Csak egy perccel előbb érkezünk, és édesanyád is élne. Sajnos nem láthattuk előre, mi történik idefönt. Két fegyveres, átlagpolgárok, munkával, lakással, a város más részeiről, de valami mégis összeköti őket. Nem tudok elsiklani a közted, a halott angyal… és a szabadon kószáló ördög közötti kapcsolat felett.
- Hát ezért… – nézte elgondolkodva a makulátlanul csillogó pengét.
- Ezért?.. Ezért, mi?
- A haldokló angyal átadta nekem a fegyvert, vele minden erejét. Így lettem angyallá én, az átlagos srácból. Akkor látomásom volt. Láttam pár szörnyű dolgot is, köztük a maguk ördögét is… Arra gondoltam, talán meg kell ezzel az erővel változtatnom a dolgokat. A rosszat jóra fordítani a világban. De úgy tűnik, más célja volt. El kell kapnom a démont!
- Ne olyan hevesen! – fogta meg a távozni készülő fiú karját James, de visszahőkölt a fiú tekintetétől.
- Gondolj a húgodra! – monda aztán – Talán valami sátánista szervezet segít neki. Ők megtudhatták, amit mi is, hogy mi történt veled. Valahogy eljutottak ide. És eljuthatnak Jennyhez is.
Tommy vállai megereszkedtek, de csak egy pillanatra.
- Azok csak emberek. Halandók. De igaza lehet. Vigyázzanak rájuk, én megkeresem a démont.
Az ablakhoz lépett, és szélesre tárta az ablakszárnyakat. Fellépett a párkányra, majd levetette magát a mélybe.
- Hé!.. Ne! – ugrott oda hozzá James és Peter is, de már nem tudták megragadni.
- Ez nem igaz… – mondta aztán.
A város fényei eltörpültek az óarany színében tündöklő alak fénye mellett, amint szárnyaival méltóságteljesen csapkodva indult vadászatra a sötétedő égbolton.

- A mindenségit! – szitkozódott O’Brian és az ablakpárkányra csapott tehetetlenségében.
Percek óta állt ott, amióta a fiú távozott, és legnagyobb problémája az volt, hogy itt és most elszakadtak a szálak. Nincs több nyom, vagy akár egy ötlet, amin el tudna indulni, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz. Mindenesetre megszervezték a kislány és Jenny védelmét. Peter átment a lányhoz, aki nem volt hajlandó kimozdulni a lakásból. Felhívta a szüleit és sírva újságolta el, mi történt Tommy anyjával. Két rendőrt és a támaszpontról kihívott két, állig felfegyverzett katonát hagytak ott a védelmére. Juliet a legközelebbi pszichiátriára szállították a doktornő kíséretében, szintén védelemmel ellátva.
James fel-alá járkált a lakásban, maximálisan idegesítve a mentősöket és az ott maradt rendőröket. Ekkor csörrent meg a telefonja.
- A fenébe… – és megpróbálta előkotorni zsebéből a mobilt – Biztosan az asszony… Hálló?
- Jó estét, Ed Waltson vagyok, a kerületi kapitányság parancsnoka. Maga adta meg a számát az egyik emberemnek, hogy a kikötőben történt ronda ügy hullájának bonceredményeit megkaphassa igaz?
- Így van. Máris megvannak a leletek?
- Nem. És nem is lesznek. Egy motoros, gránátot dobott a pirosnál álló mentőbe. Három halott, és több mint tucatnyi sérült. A motorost követték a helyszínelésről visszatérő rendőrök, de lerázta őket. Megkértük a taxisokat, hogy segítsenek. A leírás alapján úgy öt különböző motorost azonosítottak be, viszont mostanra kiderült, mindegyikük ugyanoda tartott, vagy ugyanonnan indult. Egy régi templom mellől. Az embereim úton vannak.
O’Brian megjegyezte a címet, és a visszatérő Peternek máris utasításokat osztogatott.
- Szóljon a feletteseinek, hogy vonuljanak ki a régi Szent Ágoston templomhoz, annyi fegyveres katonával, amennyivel csak tud, de most rögtön. Ha minden veszett állat úgy fel van fegyverkezve, és olyan gyorsan kezdenek el lövöldözni, mint ezek itt, akkor a rendőröknek szükségük lesz a segítségre.
- Rendben, megnézem, mit tehetek az ügyben. – elővette saját telefonját és megkereste a parancsnoka elérhetőségét.
- Útközben. Odamegyünk.

A démon szemei felpattantak. Eddigi koncentrációja megtört, de mégsem volt eredmény nélküli. Látta. Fiatal és tapasztalatlan, ahogy gondolta, de a szemeiben ott ég az a tűz, amivel a bosszúállók évezredek óta gyűlölik az ördögöket. Most őt keresi, minden gondolatával rá koncentrál – a kárhozottak ezúttal sikerrel járhattak. Talán az angyalszuka több erőt tudott átadni neki, mint azt ő képzelte, vagy csak a szerettei miatt érzet veszteség volt az oka? A harsányan lobogó pokoltűz függönyén keresztül ismét meglátta a kárhozottak vezetőjét. Intésére alábbhagytak a lángok, és kilépett a gonosz körből.
- Nagyúr… baj van.
- Mi történt? Itt van? – kérdezte és máris felkapta falnak támasztott fegyverét.
- Itt vannak! Rendőrök és katonák is! Segítsen, segítenie kell alázatos szolgáit! – és a földre borult.
- Ostoba! Bizonyára valamelyik embered felfedte magát.
- Nem tehetek róla… – vinnyogta szánalmasan.
Fentről megafonon keresztül szólították megadásra a bent lévőket. A kárhozottak lövéseket adtak le, ezzel kezdetét vette a tűzpárbaj.
- Ostobák, mind! – persze, azt ő is tudta, most már harcolniuk kell, de ő nem maradhat.
Ne maradj, Lucifer küldötte! Hagyd csak a férgeket pusztulni, neked fontosabb dolgod van!”
A démon furcsa változást érzett az előtte térdeplő halandóban.
- Kegyvesztett… – vigyorodott el élvezettel és megragadta a kis emberlényt.
- Uram?… mit… Ne… Neee! – visította, ahogy a hatalmas mancsok összepréselték derékban a belső szerveit, és a csontjait. Testnyílásain ömlött a vére, gurgulázva törtek elő belőle kétségbeesett rimánkodásai.
A démon a háta mögé dobta a még élő szerencsétlent, a körön belülre. A test kifacsarodva ért földet és az újra fellángoló pokoltűz elemésztette. A túlvilági elem belekapott a kövekbe is, lassan kúszva felfelé a falakon.
- Ideje indulni.

Felment a lépcsőn, és az oltár mögötti rejtekcsapóajtón préselte ki hatalmas testét. A kárhozottak el voltak foglalva, több mint kéttucatnyian álltak az erőddé alakított templom ablakai mentén és az ostromlókat lőtték. Egy nő fordult csak hátra, megérezte az ördög jelenlétét. Szólni, vagy bármi mást reagálni nem volt ideje, egy nagykaliberű katonai gépágyú sorozata szétloccsantotta a fejét. A démon megidézte a sötét aurát. Bár a lámpák fényében furcsán hatott a terem közepén keletkezett sötétség, kint azonban senki sem fogja észrevenni. Felröppent és a templom főfalán lévő hatalmas rózsaablakon keresztülrobbanva kiszáguldott az éjszakai égboltra. Odakint a kocsik és páncélos járművek fedezékébe bújtak az emberek, hogy a szilánkokat elkerüljék. Senki sem vette észre – ha érezte is – a gonosz jelenlétét. Az ostrom folytatódott.

- Mi a fészkes fene van már?! – csapkodta izgalmában a kesztyűtartót O’Brian – Mindenki most autókázik?
A szokásos vasárnap éjjelekkel ellentétben most olyan dugó volt, mintha csak hétfő délelőtt lenne.
- Csillapodjon, uram! – szólt rá Peter, bár már ő is kezdte elveszíteni a türelmét.
- Ok, bocs, de akkor is. Mozogjatok már! Eléggé izgatott vagyok. És félek is. A feleségemnek se szóltam, miért vagyok távol. Szerintem érzi, valami baj van.
- Felhívtam a barátnőmet… de nem mondtam neki, miért nem vele töltöttem a vasárnapot.
- Remélem, jó vége lesz a dolognak. Mi a fészkes fene folyik itt?
- Ünnepélyes díjátadó gála. Modellek, tervezők és a divatvilág nagyjai, számos érdeklődő. Sajnos, pont belefutottunk.
James egészen közel hajolt a szélvédőhöz, majd lehúzta az ablaküveget. A kocsik tülkölve próbálták egymást túllicitálni, miközben se vége, se hossza nem volt az érkező díszvendégek csillogó autóinak. A kivilágított épületet még óriási reflektorokkal is pásztázták. Lent négy nagyteljesítményű világítótest működött, a homlokzat felső részén pedig kettő pásztázta az eget. Amikor a fények eltáncoltak, egy aranyszínű fényforrás mégis egyhelyben maradt az egyik felső reflektor mellett.
- Tommy?… – a nyomozó majd kiesett a kocsiból, úgy próbálta erőltetni a szemét, hogy jobban kivehesse a fénylő alakot. – Ott fent! Ott van a fiú.

Odaértek a sort feltartó kocsibejáró mellé. A kordon mellett egyenruhás parkoló őrök fogadták a díszvendégeket. A kocsikat szépen elvitték a parkolóba, amíg az érkezők megkésve siettek a már elkezdődött műsorra. Az egyik autótulajdonos szmokingban vitatkozott egy másik emberrel, ők tarthatták fel a forgalmat.
- Nézze meg ember, meghúzta a Porchemat! – és a fickó szélesen gesztikulálva mutatott valamire a jármű oldalán.
- Mondtam, hogy sajnálom! Nem hinném, hogy magának akkora gond lenne kijavíttatni a flancos kocsiját!
- Ó, a fenébe. – és O’Brian kiszállt a kocsiból – Megpróbálom eltakarítani őket.
Újra felnézett, de az angyal eltűnt. Rossz érzés fogta el: mit keres itt az angyal? Közben odaért a kocsik labirintusában a két vitatkozó alakhoz.
- Én viszont azt akarom, hogy egy karcolás se legyen a drága autómon! – mutatott a szmokingos a kocsijára.
Egy fekete alak csapódott a szóban forgó autóra, a tetejét teljesen belapítva, az alvázat pedig a betonba döngölve.
- Szent kleofás…
A sötétség szertefoszlott, a démon megmutatta önmagát. A dudák elhallgattak, az emberekbe belefagyott aszó, de még a lélegzet is. A szmokingos teljesen ledöbbenve meredt az iszonyatra. Az meg felé nyúlt, hogy végezzen vele. A nyomozó leküzdte bénultságát és előkapta a pisztolyát.
- Ezt kapd ki. – hörögte frissen támadt, önmaga számára is érthetetlen haraggal.

A lövedékek egytől egyig az ördög képébe csapódtak, de mintha csak köpőcsőből megeresztett papírgalacsinok lettek volna. A fickó a dördülésekre végre elmenekült a lény közeléből. De nemcsak az ő révülete, hanem a többi emberé is megtört, most pánikszerűen, autóikat hátrahagyva, sikoltozva menekültek. A démon új ellenfele felé fordult, hogy végezzen vele. A Desert Eagle kakasa üresen kattant, majd a závár nem csúszott vissza a helyére, amikor útjára bocsátotta az utolsó golyót is. James szeme előtt lepergett az élete, ahogy a csapásra emelt, kasza, vagy baltaszerű fegyvert és a démont nézte. Látta a gyermekkorát, ifjúságát, az esküvőjét, feleségét és gyermekeit. “Szeretlek…” súgta ismét élete párja fülébe.

Olyan fülsértő fémcsikorgás hallatszott, hogy magához tért, majd mivel remegő térdei nem tudták megtartani, a földre rogyott. Thomas, a bosszúálló angyal, két kézre fogott kardjával fogta le a halálos csapást. Arca félelmetes és fenséges volt a rátelepedett haragtól. Mielőtt a démon újra felemelhette volna a fegyverét, az angyal megragadta a nyelét, hogy ezt megakadályozza. Az ördög üvöltve öklözött ellenfele gyomrába. A páncél, és saját ereje azonban megvédte a fiút, majd a kardot markoló páncélkesztyűs kezével képen ütötte a másikat. Csont reccsent, majd ellenfelét egyszerűen a levegőbe rántotta a baltája nyelénél fogva. A tizedes most ért oda O’Brianhez a pánikba esett tömegen keresztül.
- Nyomozó! Jól van? Megsérült? – felváltva kapkodta tekintetét a nyomozó és a két lebegő alak között.
- Élek? Peter, ne kíméljen. Élek még?… – nyögte.
Aztán felnéztek és a levegőben küzdő angyalt és démont figyelték.

Tommy minden erejét összeszedve küzdött, hárította a csapásokat és megpróbálta megsebezni a démont, eleddig sikertelenül. Rövid küzdelem után szétváltak és az épület előtt lebegve szembefordultak egymással. Az égen felhők gyülekeztek, a távolból villámlás hangja hallatszott.
- Lám, lám. Úgy fog befejeződni, ahogy elkezdődött. Felhők, villámlás… és egy halott angyal. – nem tudta még, mennyit tud az ifjú, de megpróbált a lelke mélyére látni és így kipuhatolni a gyenge pontját.
- A változatosság kedvéért… – ezzel egy egyenes, lefelé irányuló vágással védekezésre kényszerítette a démont és lábaival annak bal vállát és felkarját átkulcsolta – folytassuk fedett helyen.
Erőteljesen megcsavarta a testét, magával együtt az ördögöt is, és az ablakokon keresztül bevágódtak az épület emeletére. Tom, bár tudta kontrollálni a szárnyait, még nehezére esett kihasználni az általa nyújtott előnyöket. Úgy gondolta, ha két lábon áll és ellenfele sem kerül előnybe a szárnyak miatt, akkor több esélye van a győzelemre. Újra egymásnak estek, a fegyverek ugyanúgy szikráztak, mint a bennük izzó düh és gyűlölet.

- Utánuk kellene mennünk, de azt hiszem, most egy darabig nem tudok mozdulni. – panaszkodott a nyomozó.
- Várjon, a kocsiig eltámogatom… segíteni úgysem tudunk.
Akik nem tudtak, vagy akartak elmenekülni, azok most mutogattak az épület felé a kiérkező rendőröknek. Nagy volt a rémület, az újonnan érkezettek nem akarták elhinni a hallottakat. James a kocsi oldalának támaszkodott és a halántékát dörgölte.
- Merre vannak? – hallatszott egy szenvtelen hang, majdnem közvetlenül mellőle.
Odafordult és egy kalapos, hosszúkabátos, tagbaszakadt fickót látott. A kabát alatt valami nagykaliberű puska körvonalai sejlettek elő. Azonnal a kárhozottak jutottak eszébe. Felemelte kezét, de csak a kiürült pisztolyt tudta ráfogni. Peter saját fegyveréért nyúlt. A jövevény felemelte a kezét, mire a Glock egyszerűen kicsavarodott a kezéből. Mintha csak elejtette volna, bár ezt a tényt cáfolta a kiugró tár és a belőle egyesével kipattogó golyók.
A fickó rosszallóan nézett rájuk a karima árnyékából, de nem kapott elő semmilyen fegyvert és nem lőtte őket szitává. A betört ablakok mögül fények villantak, kiáltás és mély hördülések szűrődtek ki.
- Azt hiszem egyedül is megtalálom. – mosolyodott el, és a kilátszó hosszú hajtincsekkel, markáns arcát borító szakállal nem is tűnt olyan veszedelmesnek.
Elindult az épület felé, közben eldobta a kalapot és elkezdte a kabátot is kigombolni.
- Ez meg ki a fe… – de James szavai bennakadtak, amikor meglátta.

A démon testi ereje jóval meghaladta a fiúét, szinte röhögve csapott le újra és újra. Tom sajgó izmai – hiába a természetfeletti erő – lassan elkezdték felmondani a szolgálatot. Egyszer hibázott, a kard félreperdült, alig tudott elhajolni az oldalirányú vágás elől. Hátratáncolt, biztos távolságra ellenfelétől, amíg egy kicsit összeszedi magát. A démon hátrahúzta bal karját, és mintha csak ütne, előrelendítette. Egy tűzököl vágódott Tommy felé. Csak gyors reflexeinek köszönhette, hogy a mögötte lévő válaszfalakat döntötte le és nem benne tett kárt. Az ördög még jobban kacagott a fiú meglepett arcát látva. Nem ismeri a varázslatokat.
Rádöbbent, hogy sem levegőben, vagy két lábon állva nem vetélytársa a démonnak fegyveres küzdelemben. Ha van még egy-két hasonló trükkje, mint az előző – kétsége sem volt felőle – akkor csak egyetlen esélyét látta annak, hogy győzzön, még ha az saját vesztét is okozhatja. A következő lövedék elől lebukfencezett, majd felpattanva, mint a rögbi játékosok, úgy sodorta el ellenfelét. Összekapaszkodva küzdöttek. Az ördög most megint felhördült meglepetésében, mint amikor a fiú először rontott neki. Idejét sem tudta már, mikor harcolt utoljára puszta kézzel, fegyver és mágia híján. De ez sem okozott gondot. Öklével arcon akarta ütni az angyalt, de az idejében elfordult, így csak a sisakot érte a csapás. Tom nemes egyszerűséggel belefejelt a démon képébe, mire a sisak leesett a fejéről. Ahogy dulakodtak, a fiú alulra került. A démon ütni akart, de öklét elkapta, míg másik páncélkesztyűs keze ellenfele vastag nyakába mélyedt. A patthelyzetben ilyen közelről veszélyes lenne bármit is varázsolni, de valami eszébe jutott. Újra széles vigyor terült szét koponyaszerű pofáján. Fizikai testsúlya elkezdett a sokszorosára növekedni. Tommy érezte, hogy egyre több mázsányi súly telepedik rá. Nem értette, mire lehet jó, hiszen egyenlőre úgy tűnt, elbírja. Ő igen. Azonban a födém halkan recsegve kezdte magát megadni. Az ördög kacagása közepette szakadtak le, több emeleten keresztül zuhanva érkeztek meg a gálaműsor bejelentett fénypontja helyett az éppen üres pódiumra. Ott is a földig beszakadtak, a fiú tüdejéből kiszaladt a levegő, furcsa ízt érzett a szájában. Ahogy zihálva köpte ellenfele arcába, ugyanazt a kék vért látta, ami az asszony sebéből patakzott, amikor rátalált. Mozdulni sem bírt a hatalmas súly alatt. Ahogy ott feküdt legyőzötten, tudatosult benne az ártatlan, menekülő emberek sikolya.
- Vége a játéknak kölyök! – ezzel a démon kinyújtott kezébe röppent a félelmetes harci balta.
Ő is kinyújtotta kezét, a kard pedig válaszként hívására máris a kezében volt. Felkapta, a pengét másik kezével is megtámasztotta. Azonban a kétkezes, kíméletlen csapás és a démon megnövekedett testtömege szinte lelapította karjait, ha el nem is törte. A hosszított, kaszaszerű fejszefok a fiú szívéig hatolt. Tommy kétségbeesetten kiáltott fel. Hát mindennek vége. Elbukott. Utolsó sóhajra készült, amikor villám dördült, egészen közelről. A démon felpattant, otthagyva áldozatát. Tom kikecmergett a gödörből, és egy furcsa alakot látott az eddigre már kiürült terem légterében. Szárnyak nélkül lebegett egy középen kettéválasztott sötétkék köpenyben. Szőke, hosszú haján egy kis, kerek, aranyszín szárnyas sisakot viselt, öltözete dísztelen volt ezt leszámítva. Cserzett bőrpáncélja és a bőrcsizmákba tűrt sötét nadrágja mindenféle mintát nélkülözött. Kezében fénylő harci kalapácsot markolt.
- Thor?… – kérdezte döbbenten a fiú, mivel a norvég legendák istenét vélte felfedezni az idegenben.
A másik angyal felé fordult.
- A vikingek így neveztek. De öröktől fogva Gabriel arkangyalként ismernek…
Észrevette a fiú sebeit. Tekintetéből kiolvashatta az elkerülhetetlent.
- Menj. Ezt majd én befejezem. Bátran viselkedtél.
Tommy bólintott, majd baljában kardjával, jobbját pedig a sebre szorítva óvatosan fellebegett a beszakadt mennyezeten keresztül. Kint meglátta a nyomozót, és a katonát. Megkérdezte tőlük, hogy a húga és Jenny hol vannak, hogy vannak. Aztán elbúcsúzott tőlük, és elindult, hogy búcsút vegyen azoktól is, akik megmaradtak neki.

Gabriel a démon felé fordult.
- Elintézzük mi ezt magunk között, igaz Uriel? – nézett farkasszemet a bukott angyallal.
- Igaz, testvérem…
Egymás felé lendültek.

Jenny a szobájában szipogott és félt, nagyon félt. Nem tudta, mi fog történni, vagy történt meg máris, riasztó dolgokat hallani a rádióban. A szülei a rendőrökkel és a katonákkal halkan beszélgettek a nappaliban, de senki sem tudta pontosan, mi okozta a felhajtást.
Sápadt sárga fény szűrődött be az ablakon. Felnézett és máris felugrott, pedig a halk kopogtatás csak most hallatszott. Szélesre tárta az ablakot.
- Istenem, Tom… – a fiú karjaiba vetette magát és csak ekkor vette észre a sebeket – te… vérzel…
- Megsérültem. Nagyon megsérültem. Meg fogok halni.
- Ne, kérlek ne… – suttogta a lány.
- Át kell adnom a hatalmat… nem szabad hagyni, hogy elvesszen… Meg kell értened…

Másnap délután O’Brian – kárpótlásul a vasárnapért – piknikezni vitte a feleségét. Meghívta Petert és a barátnőjét is. A két nő remekül megértette egymást, ők viszont kissé félrevonulva, halkan beszélték meg a történteket.
- Mit írtál a jelentésbe, Peter? – koccintottak, és ivott a sörös dobozból.
- Nos, félig meddig az igazat, mivel a történteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A te ötleteid alapján szinte mindent a szektára fogtam. – ő is ivott a sajátjából és megtörölte a száját.
- Elég nehéz lehetett megmagyarázni, hogyan maradt egy olvadt kráter a templom helyén. Illetve a furcsa, “késes” gyilkosságokat is.
- Valóban. De a rendőrség? Ők hogyan kezelik a történteket, több százan, ezren látták őket.
- Tömeghisztéria. Mi sem egyszerűbb.
James a két nő irányába nézett. Felesége odapillantott, és elkapták egymás tekintetét. A megértő fekete szemek alatt halvány mosolyra húzódtak ajkai.
- Elmondtad neki?
- Persze. Sok mindent tudok, de ő igazán bölcs, és megértő. Azt mondta, mostanában nem kell ilyesmitől tartanunk.
- Azt remélem is. Mi lesz Jennyvel és Julieval?
- Jen gyászol, talán soha nem gyógyulnak be a lelkén esett sebek. A kislány apját értesítettük, Európából utazik ide, hogy magával vigye. Szüksége lesz az apjára. Nagyon kimerültnek tűnt reggel, amikor meglátogattam. – hatalmasat sóhajtott, és a két nő felé intett – Ne hagyjuk magukra a hölgyeket.

Két nappal később Gabriel a városon keresztül lebegett az esőfelhőktől terhes ég alatt. Visszagondolt Urielre. Vesztét az okozta, amiért ideküldték: Hildarila. A csapattól elszakadt angyal könnyű célpontnak ígérkezett, és Lucifer elsőszámú démona elég erős volt ahhoz, hogy végezzen vele. Bizonyára, a démon fegyverének nyelén esett bevágás, amit éles szeme felfedezett, az asszonytól származott. Megfelelő szögben lesújtott a kalapácsával és a mágikus fegyver kettétört, meglepett ellenfele koponyájával együtt.
A fiú már egy-két napja kiszenvedhetett. Szeméből kiolvasta, vannak szerettei, biztos, hogy valakinek közülük átadta a hatalmat, érezte a jelenlétét, egyre közelebbről.
A gyér ködöt az egyik felhőkarcoló tetején éles fény ütötte át, hát ő is arrafelé vette az irányt. Odaérve lelassított és jól megnézte magának az új angyalt.
- Biztosan te vagy Gabriel arkangyal, akit Tommy említett. Mondta, hogy meg fogsz keresni… De miért nézel rám ilyen furcsán?
- Azt gondoltam, hogy új angyalt üdvözölhetek, de azt nem, hogy ilyen fiatal lesz.
Julie fehér fényben tündökölve lebegett pillangószárnyain, haja, mintha csak vízben úszna, hullámzott körülötte. Fehér ruhája felett semmiféle páncélzatot nem hordott, kezében egy szinte dísztelen jogart tartott.
- Szeretett bátyám meglátogatott, és mielőtt átadta volna lelkét az örökkévalóságnak, nekem adta a kardot és vele a hatalmat is. Akkor még nem értettem, csak utána… Azt mondta, csakis mindenféle bosszúvágy, vagy keserűség nélkül lehet bölcsen ítélkezni jó és rossz, helyes és helytelen felett. Ő már túl sokat élt az emberek között ahhoz, hogy elfogultság nélkül tudjon dönteni.
- Végül megértette, nekünk nem szabad ítélkezünk. Sajnálom, ami történt. Amint észrevettük Hildarila eltűnését, azonnal útra keltem.
- Ezen már nem lehet változtatni. Viszont nem szeretném, hogy elmúlása hiábavaló legyen. – könnyek gyűltek a szemébe, bátyja és anyja emlékére – Most én birtoklom ezt a hatalmat. Kérlek, mutasd meg, hogyan kell használni.
- Készen állsz? – kérdezte komolyan a kislány szemébe nézve.
- … Igen. – válaszolta rövid hallgatás után, és még bólintott is hozzá.
- Akkor kövess.
A két alak felemelkedett, és az idősebb vezetésével ellebegtek a szürke felhők irányába. Az eső lassan, majd egyre hevesebben zuhogni kezdett, villámok cikáztak a könnyező égbolton.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához