LFG.HU

amon
novellaCimkek

Azt hiszem, hamarosan meg fogok halni, kedves barátom. Engedd meg hát, hadd meséljem el neked, mi is történt velem, amely ilyen sorsra juttatott. Akár hiszed, akár nem, T’horé hercege vagyok, bár jelenleg ugye e hely nem hasonlítható palotához, leginkább Reyké város tömlöcére hajaz, de úgy éljek, és úgy haljak, szent igaz, amit most elmondok neked.

Az egész két holdnapja kezdődött, amikor is fogadást adtam a Zienti tartományúr, Erchan Liever születésnapja alkalmából. Tudod, az az ősz, kissé pipogya alak, aki helyett a háromszor akkora felesége kormányozza a tartományt. Persze, tengernagyi rangban áll a haditengerészetnél. Még apám küldte el hajózni, hiszen az unokatestvére volt, és nem szerette volna, ha a felesége szemet vet a trónra. Így aztán elszakította őket egymástól. Nem volt ideje annak a boszorkánynak igazi tervet szőni, hiszen neki egymagának nem volt joga a trónhoz, Erchan meg messzi távol, valahol a Sziget környékén hajózott.
Szólj rám nyugodtan, ha kissé elkalandozok a tárgytól, de azt hiszem, fontos, hogy a történet megértése végett bizonyos dolgokról tudj, amik a tágan vett családunkat, a Liever vérvonalat érintik. Tehát Erchan születésnapjánál tartottam, ugye? Nos az öreg már rendesen benne van a korban, immár elmúlt hetven. Ahhoz képest, hogy politizál, Radenol hosszúra nyújtotta élete fonalát, ellentétben mondjuk az enyémmel. Erchan és az a házsártos felesége természetesen utoljára érkezett, nagy pompával. Természetesen a legújabb öt-szigeteki hintón, amely fel van szerelve minden kényelmi eszközzel, amit gnóm csak kitalálhat. Az a vénasszony persze roskadásig teli volt aggatva mindenféle ékszerrel.

Persze az asszonyok között egész este ő volt a figyelem középpontjában, míg mi férfiak a politikáról cseréltünk eszmét. Megtárgyaltuk a Vierra és Erúnia között köttetett szerződést, mármint azt a részét, amelyet nyilvánosságra hoztak belőle. Nem mintha minket is érintene a kontraktus, de hát, jó, ha egy ország informálódik egy másikról. Hogy mit mondasz? Persze, persze ugyanolyan, mintha a szomszéd klánról szereznél terhelő adatokat. De nincs, kinek jelentsd. Mi? Hogy te nem tennél olyat? No jó, akkor ugyanolyan.
Tehát az a vénasszony időközben folytatta mesterkedéseit, és szépen lassan a maga oldalára állította a nőket. Mondom én neked, a hét tartományúrból ötnek a feleségét elbűvölte, és felkeltette bennük a misztikumok iránti kíváncsiságot. Persze szépen lassan, lépésről lépésre haladva. Nem siette el. Mondom, két holdnapja kezdődött. Akkor vettem észre először, hogy kezdenek ellenségesek lenni velem. Először persze csak a családok hölgytagjai méregettek furcsábban. Akkor még nem is tudtam mire vélni az ellenséges pillantásokat, mikor mindig is jó társalgó hírében álltam, és szórakoztattam a hölgyseregletet is.

Azóta már tudom, hogy az a boszorka fűzte be őket. Nem csodálkoznék, ha tiltott összejöveteleket is rendezett volna birtokán.
A lényeg az, hogy az öt nappal ezelőtt tartott ünnepségen… Hogy? Igen, a függetlenségin. Ó, milyen tudós fővel állok, azaz fekszem szemközt. Még a függetlenségünk dátumát is tudod.
Tehát az ünnepségen néhányan már felvetették, hogy én csak bitorlom a trónt, és a valódi herceg jelenleg Erchan. Azt állították, hogy nagyapámat, és Erchan apját – ikertestvérek lévén – elcserélték. Persze bután álltam ott, és hallgattam. Mit lehetne erre mondani? A levéltári iratok szerint nagyapám volt az elsőszülött. Szerintük meg Di’Erchan. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Mi ez, lázadás? Vagy csupán az istenek rossz tréfája? Egyik sem volt. Valójában csupán egy ördögi terv része. Lefoglalt azzal, hogy magyarázatot találjak nemeseim viselkedésére. Merthogy időközben a család hölgytagjai behálózták a férfiakat, így immár ők is azt szajkózták, amit az asszonyuk mondott nekik. Tehát azon idő alatt, amíg én próbáltam kideríteni ezen meglepő dolgok okát, addig az a vénasszony olyan dolgokat művelt, hogy azt még elmondani is rémes.
Mondottam már, hogy boszorkány! Nos ezt nem véletlenül említettem az imént. A drágalátos fiacskája nagyjából egykorú velem. Igen, ő is harminckilenc esztendős. Tudod, te tolvaj létedre meglehetősen jól tájékozott vagy az ország ügyeit illetően.

Tehát Hiegar Liever ugyanannyi idős, mint én, s még hasonlítunk is egymásra. Elvégre egy családból származunk. Szóval az a boszorka fogta magát, és bűvigéivel átváltoztatta a fiát. Ugyanúgy néz ki, mint én. Csak a hangja, és a természete más, no meg az emlékei. Persze kínosan ügyelt arra, hogy egyszerre ne mutatkozzon velem, hiszen akkor rögtön rájött volna mindenki, hogy valami nem stimmel. Nos, amikor ő személyesített meg engem, minden esetben lejáratott. Elterjesztette T’horéban, hogy rászoktam a szikrafűre. Igen. Látom, ismered. Hogy nem árulod? Nekem már mindegy. Tehát alaposan lejáratott. Miután rájöttem, hogy ki áll a háttérben, elkezdett engem manipulálni. Varázstudománya segítségével olyan helyzetekbe sodort, amilyennel még sohasem volt dolgom.

Példának okáért meglátogattam az egyik menhelyet a szegénynegyedben. Nem fogod kitalálni mi történt. A testőrök, és a városi gárda szeme láttára megloptak. Egyszerűen leemelték a fejemről a hercegi címeres diadémot. Nem látott még ilyet a világ. A saját országomban, a saját városomban! Azután persze észleltem a hiányt, és azonnal előkerítettük a gazembert, bár néhány katona bizonygatta, hogy nem is tűnt el, és igaztalanul vádoltam meg szerencsétlen fickót. Mindenesetre ott helyben kivégezték. S még szerencsés, hiszen ezért akasztás járt volna, ezzel szemben lefejezéssel beértem.
Azután történt, hogy a kereskedők céhével folytatott tárgyaláson az egyik kereskedő azt találta mondani, hogy pojáca vagyok. Mármint, hogy én. Ott helyben szíven szúrtam. Hogy merészel… Persze többen bizonygatták, hogy csupán “pénzügyi tárcát” emlegetett az illető. De hát ki hallaná félre? Senki. Bizton mondhatom, mindez annak a boszorkának a műve. Megpróbált nevetségessé tenni, és bolonddá nyilváníttatni, hogy azután a kölyke ülhessen T’horé trónjára. S mindez sikerült is neki.

Miután a tartományi urak is ellenem fordultak, már nem volt esélyem. Persze még ott voltak a katonáim. De egy ügyes trükkel őket is ellenem fordította az a banya.
Hogy hogyan? Hát azt is elregélem neked, barátom. Miután a fenti eseményeknek hírük ment, hathatós közreműködéssel, a katonáim is gyanakodva kezdtek figyelni. Később a személyi testőrségem egyik tagja egy nagyon fontos külhoni nagykövettel folytatott tárgyalásom alatt hirtelen belevigyorgott az arcomba, és fennhangon fajankónak, a nemzet elárulójának nevezett. Természetesen azonnal elfogattam a tettest, hiszen egy ilyen kényes szituációban nem hagyhatom, hogy egy nagykövet füle hallatára így megalázzák T’horé hercegét. Miután végeztünk a megbeszéléssel, saját kezűleg hallgattam ki, hogy merészel ilyen tettet elkövetni. Persze tagadott mindent. Meg sem szólalt, állította ő, no meg a társa is, aki szintén velem volt az ülésteremben. Védte az is a mundér becsületét. No de a saját urával szemben? Én meg mindkettőt felakasztattam még aznap este a kaszárnya udvarár, hogy így jár az, aki meghazudtolja, és megalázza urát.
Ettől fogva már a saját katonáimban sem bízhattam meg. Ők is tettek az ügy érdekében. Még kétszer előfordult, hogy nem vigyáztak eléggé. Történt például, hogy egyik sétám alkalmával saját magamnak kellett kardélre hánynom az egyik kedves rokont, mert az tőrt rántott a jelenlétemben. Később azok az arcátlanok azt próbálták velem elhitetni, hogy valójában csupán egy írótoll volt a szerencsétlen kuzinom jobbjában.
Mindez két nappal ezelőtt történt. Tegnap pedig összeült a nagy családi tanács, és hivatalosan bolondnak nyilvánítottak, és tömlöcbe vetettek. Gaz árulók!

Hát így esett a történet, kedves barátom. Hogy mi? Mi vagyok én? Holdkóros félbolond? Ejnye drága barátom. Ez felségsértés! Őrök! Őrök! Én vagyok Nerthis Liever, T’horé hercege, és követelem, hogy ezt a rabot azonnal akasszák fel, felségsértés! Őrök! Mi van? Mindenki süket? Már ezek sem hallgatnak az igazi hercegre…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához