LFG.HU

Thaur
RPGCimkek

“Minden valószínűség szerint balesetről van szó: a megboldogult megbotlott a küszöbben, és olyan szerencsétlenül esett, hogy beledőlt a saját késébe.”

“Igen? Szóval sokallod azt az öt rézpénzt is?! Hát, ha itt garasoskodsz a barátod túlvilági életén… Fizess, vagy mit bánom én, vidd el a nekromantához. Az meg ad is érte két ezüstöt! Hmm… Nos, a barátod még fiatal volt, jó erőben volt, a holtteste is jó állapotban van… ha neked lennék, én három ezüst alatt nem adnám oda…”

“Kit neveztél szárazföldi patkánynak, te romlotthering-bűzű hullám-imádó, tengeri bolhák fészke, te, akinek anyja száz kikötőt végigkurválkodott, és aki hajósinasként maga is az egész hajó hímringyója voltál?! Hogy…? Hogy nem engem… azt a másik asztalnál ülőt… Szárazföldi patkánynak nevezted a barátomat, te…”

* * *

Navan Bareno fiatal legényként napszámos volt egy olajfaültetvényen, a nagykirály, Abaszisz földjén. Kemény és vad ember hírében állott, de éppúgy ravasz volt, makacs és szorgalmas; élére állította a garast, és előbb a maga ura lett, majd egy olajfaültetvény urává vált. Pyarron szerint 3693-ban bekövetkezett halálakor fiaira egyenként is egész vagyont hagyott.
Akkor azonban még igencsak élt és munkálkodott, amikor valamiféle határvitája támadt egyik szomszédjával – holmi mezsgyekövek áthelyezésével vádoltak egymást -, és Navan, aki otthona csendjébe húzódott vissza, törkölypálinkába fojtva dühét, kevéssel Éjközép előtt, részeg fővel a Hallgatag Úrhoz fohászkodott: elsőszülöttjét ígérte cserébe az isten segítségéért.
Ahogy hajnalban magához tért – fejében mintha abbit fegyverek százait készítették volna a nagykirály kovácsai -, kapta meg a hírt: a szomszéd, aki barátaival a falu italmérésében nyakalta a testes aszisz bort, és panaszkodva, vöröslő arccal verte az asztalt, egyszer csak elfehéredett, felhördült, és holtan fordult le a lócáról.
A döbbent, kicsit tán rémült Navan hümmögött egy sort, aztán visszament a szobájába, és az eszméletlenségig leitta magát.

Több mint egy hét múltán, amikor már megbékélt önmagával, felpakolt szekerére hat hordó kiváló minőségű olajat, felültette a bakra maga mellé legidősebb, az ő nevét viselő, kilenc éves fiát, és elhajtott az egyetlen Darton-szentelybe, amelyet ismert.
A Hallgatag Úr papjai érdeklődve meghallgatták az atya történetét, gondosan megvizsgálták a hat hordó olaj milyenségét, vetettek egy gyors pillantást a fiúra, majd bólintottak: elfogadták a hat hordó olajat, az ifjú Navant pedig elvállalták, addig, “amíg le nem jár az ő ideje”.
Navannak szerencséje volt: a falujukhoz legközelebbi Darton-szentély, az irruni erődkolostor a Darton-hit egyik központja volt Abaszisz földjén: hatalmas könyvtára, kiváló fegyvermesterei, nagytudású papjai, az ősi csatamező, amelyre a kolostor épült, még mindig virgonc szellemeivel – mindez többtucatnyi növendék oktatását tették lehetővé egyszerre. Az ifjú Navan tizenkét évet töltött itt boldog elszigeteltségben a világtól, hogy aztán Pyarron szerint 3680-ban, a Sikolyok Havának első napján Darton Úr papjává fogadja őt.
De addigra már minden megváltozott: hallott a szomorú és furcsa hírekről, megismerte a paptársait nyomasztó kételyeket. Pyarron elbukott, az Államszövetség majdhogynem elpusztult, szétesett. Megsemmisült a déli hierarchia, az északi egyházak magukra maradtak. Hívei Airunt prófétává kiáltottak ki, az ifjú papok közül többen lelkesülten beszéltek tetteiről. Naval zavartan táblabolt a pártok között, miközben megérkezett a kiközösítés híre. A kolostor lakói majdhogynem fegyvert rántottak egymásra ekkor – ki tudja, mi történt volna, ha 3686 elején nem érkeznek dartonita lovagok a falak alá. A hetekig védhető erőd-kolostor órák alatt behódolt az új Egyháznak, az ifjak és a növendékek zöme boldogan sietett kaput nyitni, miközben az öregek és a kétkedők a hátsó ajtón át elmenekültek szegényes holmijukkal a négy égtáj, mégis legfőképp kelet, a Városállamok felé.
Navan is közöttük volt. Barátai, egykori növendéktársai zömét elveszítette, s a többiek is elhagyták hamarosan. Volt, aki megtagadta az istent, aki megtagadta őt; mások önmagukat sanyargatva, vezekléssel, böjttel kérték a Hallgatag Úr bocsánatát; de akadt olyan is, aki az egyik újonnan szerveződött, kérészéletű Airun-ellenes szektához csatlakozott, és karddal a kezében esett el Rowon falai alatt.

Navan hite is megingott, de nem az istenében, hanem az Egyházban, a pártokban, szektákban, rendekben és prófétákban.
“Te vagy az én istenem, Darton Úr, és én a Te szolgád” – jelentette ki. – “És ehhez egyetlen más teremtett lénynek sincs semmi köze.”

Az egyik tengerparti városállamban telepedett le; a fekete köpenyt gondosan összehajtogatva zsákja aljára helyezte, s rakodóként vállalt munkát a kikötőben. Dolgozott, ivott, verekedett, aludt, és dolgozott megint – ő így kereste a feledést.
Csupán egy-két hónapig élvezhette ezt a boldogságot. Jó pénzért elszegődött egy részben legénység nélkül maradt csempészhajóra, egyetlen út erejéig. (Ugyan a tengert sosem szívelte, de döntésében megerősítette az a tény, hogy a minap egy verekedés során úgy talált megütni a nagyasztallal holmi hitvány, erőtlen kovácsinast, hogy az hónapokig ispotályba került, amiért is a városőrség meglehetősen lanyha, a kovácsok céhe meglehetősen vehemens erőfeszítéseket tett a felelősségre vonására.)
Ez az egy út sem tartott soká. A csempészbárka, az aszisz őrhajókat elkerülendő messze kihajózott a nyílt tengerre, ott azonban elhagyta a szerencséje – összetalálkozott egy, a déli part megsarcolásából épp hazatérő kalózhajóval.

A csempészek felvették a harcot a kalózokkal – ha a nagykirály hajóin látták volna e küzdelmet, valószínűleg elégedetten dörzsölték volna kezeiket a biztos távolból. Végül a túlerő és a tapasztalat győzedelmeskedett az elkeseredettség felett – a csempészbárka a kalózok kezére jutott. Navan a támadást megelőző pillanatokban sietve öltötte fel fekete köpenyét, vette elő inge alól a Varjúszárnyat, húzta ki tokjából tőrét – ha már meg kell halnia, gondolta, legalább Darton papjához méltóan tegye azt. Istene nevét ordítva vetette meg lábát a fedélzeten. Körötte rövid, de véres harc tombolt, ő azonban végig ellenfél nélkül maradt: arcukon babonás rémülettel, szívük fölé kört rajzolva húzódtak el előle a kalózok – egy sem mert rá kezet emelni.

A győztesek Antoh kegyelmére bízták a halottakat és a súlyos sebesülteket – részrehajlás nélkül dobtak át kalózt és csempészt a hajókorláton -, áthordtak a csempészbárkáról a rakományt, és mindent, amit használhatónak vagy értékesnek ítéltek, áthajtották a foglyul ejtett néhány szerencsétlent, majd a megrongálódott hajót sorsára hagyták.
Navan is átszállt. Nem akadályozta senki, nem támadt rá senki sem tettel, sem szóval, az egész út alatt; amerre járt, rémült-dühös sutyorgás kísérte, s a kalózok a rontást elhárítandó átköptek a válluk felett. Ételt-italt nem kapott, de nem szóltak rá, ha vett magának; ott aludt, ahol akart, legfeljebb lassan elszállingóztak mellőle a többiek. Navan nem bánta. Szabad emberként szállt partra, amikor a hajó végre befutott honi kikötőjébe.

Azonnal az első fogadóba sietett: szobát nyittatott, ételt-italt rendelt. Ám alig kanalazta be a híg levest, egy díszes ruhájú, nemesi viselkedésű férfi ült invitálás nélkül asztalához. Mire az ebéd végére ért, Navan megegyezett a város vezetése nevében szóló nemesúrral – szigorúan ideiglenesen átvette a helyi temető gondozását. Ez 3687 végén történt – immár tíz éve, és minden jel arra mutat, hogy Navan még sokáig a város egyetlen Darton-papja marad…

* * *
Navan a harmincas évei vége felé járó, alacsony aszisz, rövidre vágott fekete hajjal, hosszú bajusszal. Lassú járása, széles válla nem mindennapi erőt sejtet. Vidám, jóindulatú, beszédes embernek tűnik, habár valójában – bár sokat beszél – keveset mond, a jóindulata pedig ritkán állja ki a komolyabb próbákat. Rendszerint egyszerű ruhát hord, amelyben inkább tűnik hajóácsnak vagy más mesterembernek, mintsem papnak.
Szent szimbólumát is rejtve hordja – csak ha “hivatalos” ügyben jár el: halottszemlét végez vagy temet, akkor veszi elő ládájából fekete köpenyét, és húzza elő inge alól a Varjúszárnyat.

Tíz éve él már a városban, majdnem mindenki ismeri. A kocsmák, fogadók gyakori vendége, bár a tulajdonosok nem kifejezetten kedvelik: inni nem iszik sokat, ám annál szívesebben verekszik. Mondjak, senki sincs, aki nálánál jobb ismerője lenne a piszkos, aljas cseleknek és trükköknek. Közismert az is, hogy nem szenvedheti a kalózokat és más tengeri népeket; ha teheti, mindig a városlakók oldalán avatkozik a verekedésekbe.

E tíz év alatt maga is jól kiismerte a várost, ahova a Hallgatag Úr akarata irányította. Természetesen nem ismeri az összes intrikát, sem minden egyes nemes és kapitány motivációit, de tudja jól, kik mozgatják a fő szálakat, és hogy melyek a fontosabb érdekcsoportok. Ennek főleg a halottszemlék során látja hasznát: pontosan tudja, mikor kell a mérgezés nyilvánvaló tüneteit gutaütésnek, az elvágott torkot öngyilkosságnak minősítenie. Ezirányú tudását azonban nem osztja meg senkivel.

Nem szereti ugyan a nekromantákat és más efféle népeket, de velük sem keresi a konfliktust – amíg az _ő_ halottait békén hagyják, azt csinálnak, amit akarnak. Az ő birodalma a temető – ez az alacsony kőfallal körülzárt földdarab a város szárazföld felőli végében. Amióta itt van, nem történik itt sem sír-, sem hullarablás; roppant meggyőző volt, amikor érkezése után sorra nyomtalanul eltünedeztek az efféle ügyletekkel foglalkozó személyek. Ám hogy _más_ halottaival mi történik, az őt nem érdekli.
A kalózok és a többi tengerész – akik, ha már a Pyarroni Pantheon halhatatlanjai egyikének hódolnak, Antoh Úrnőt választják – inkább a tengerre bízzák a halottaikat. Navan “ügyfélköre” a városlakók (és esetleg az erre tévedt idegenek) közül kerül ki.
A temető kapujánál egy kőlapra fel van festve az “árjegyzék”, de természetesen sokan – például a kocsmárosok – is el tudják mondani mindazoknak, akik nem járatosak az olvasás isteni tudományában. Az árak pediglen a következők:
“Temetés – 2 réz
Rövid szónoklat – 3 réz
Hosszú szónoklat – kancsó bor”
Természetesen más “szolgáltatások” is megrendelhetőek:
sírkő, kripta, mumifikálás, díszes temetés, siratóasszonyok – az ilyesmi egyedi elbírálás alá esik, és nem túlzottan olcsó.
Egyébiránt bárki előre leszurkolhatja eljövendő temetése költségeit; ilyenkor Navan ezt feljegyzi könyvébe, és ha az illető elhalálozik, megkeresi, majd a megegyezésnek megfelelő módon eltemeti.
Navan nem az a kimondott szamaritánus: ritka eset, amikor ingyen temet, vagy amikor gondoskodik az utcán talált holttestről. Azért megesik az ilyesmi: ha például igazi gyásztól sújtott rokonok érkeznek néhai hozzátartozójukkal, vagy épp vidám hangulatban van, mert előző este kiverte a Fekete Rája vitorlamesterének fogait…

Navant késő délutánonként-esténként leginkább valamelyik kocsmában lehet megtalálni, egyébkent viszont a temető közepén, a Darton-oltár mellett álló viskóban érdemes keresni. Egyszerű körülmények között él, bár fél éve vásárolt egy, a keleti barbárok földjéről hozott rabszolgalányt magának, aki valósággal isteníti és minden óhajáról gondoskodik.

(forrás: MAGUS lista)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához