LFG.HU

Sztorm
novellaCimkek

Nicholas Grey kapitány szánalmas állapotban volt – három napot töltött el a Dobozban. Sohasem félt igazán semmitől, akkor sem érzett semmi különöset, mikor először ledobták a Doboznak nevezett fülledt, földalatti lyukba. Általában azokat az újoncokat büntették így, akik megfeledkeznek a Testvériség szabályzatáról, tiszteletlenek feletteseikkel szemben, elvesztik, vagy megrongálják felszerelésüket. Élkatona lévén soha nem voltak azelőtt közvetlen tapasztatalai a Dobozzal kapcsolatban, bár nem egyszer fenyegette saját fegyelmezetlen embereit ezzel a büntetéssel – ami általában harsány kacajt eredményezett.

Mégis, mikor második nap eljött a dél, a saját anyját is eladta volna, ha kiszedik onnan. Borzalmas volt a hőség, folyamatosan patakokban folyt róla az izzadtság, fájt a feje és többször eszméletét vesztette. A naponta pár alkalommal lecsurgatott kevéske víz is inkább kínzás volt, mint enyhülés. Olyannal kecsegtette, amire azokban a kegyetlen lassúsággal múló órákban már nem számított. Reményt hozott.
Most, a harmadik nap estéjén elmozdították a napfényt legkevésbé sem visszaverő fedőt és valaki leugrott mellé. Gyengéden a hátára fordította az ájult embert, aki egy pillanatra visszanyerte eszméletét. Kinyitotta száját, de csak elfúló hörgést hallatott, nem volt képes megszólalni.
- Én vagyok az kapitány, Brody – a tiszt fel vélte ismerni beosztottjának hangját. – Jöjjön, uram, azt hiszem egy fürdő jót tenne önnek.
Grey kapitány egyetértően hörrent egyet, aztán visszazuhant az édes öntudatlanságba.

Hosszan állt a zihany alatt, bár tudta, hogy a bunker korlátozott víztartalékaiknak köszönhetően ez akár büntetést is vonhat maga után. Ez a gondolat jelen pillanatban azonban csak egy humortalan mosolyt tudott belőle kicsalni. Csapatvezetői rangjának köszönhetően külön szobája volt, nem a közös hálóhelyen aludt. Ide vezette el Brody közlegény, gyengéden betessékelte az ajtón, majd kilépett és magára hagyta a kapitányt. A tiszt most kilépett a zuhany alól, a dereka köré tekert egy törülközőt és ellenőrizte az ajtót. Zárva. Méghozzá kívülről. Lassan visszatértek az emlékei a Doboz előttről. Hogy miért is vetették oda az homályos volt, ám rémlett valami egy csatáról. Ropogó géppuskatűzről. Kiáltozó, káromkodó emberekről. Robbanásokról. Megrázta a fejét és leheveredett az ágyra. Pillanatok alatt elnyomta az álom.

Még félálomban hallotta az ajtónyitó mechanika sziszegését, a kopogó lépteket, és a szék recsenését ahogy a jövevény ráült. Kinyitotta a szemét és felült. Seifer kapitány szenvtelenül vigyorogva nézett rá, elővette zippóját, egy jókora fekete szivart és pöfékelni kezdett. Játszadozni kezdett az öngyújtóval, figyelte a lángot, ahogy hosszabban égni hagyta. A vigyorgást nem hagyta abba, hisz nem is tehette – egy szerencsétlen robbanás gondoskodott róla, hogy sebhelyes arcát ezúton még barátságtalanabbá tegye. Megunta a játékot, lepacsapta a zippo fedelét és elrakta. Felnézett, mélyet szippantott szivarjából és rábökött vele Grey kapitányra.
- Jó nagy szarban vagy Nick – füst áramlott a szájából ahogy kimondta a szavakat. – Akkorában, hogy még én sem tudlak kiszedni belőle.

Seifer Paladin volt. A Testvériség elit katonája, így meglehetős befolyással rendelkezett. Bár Grey-nek is hasonló jövőt jósoltak felettesei, egyelőre meglehetős rangkülönbség volt köztük. Ami csöppet sem gátolta barátságuk. Nicholas Grey egyike volt azon keveseknek, akik rezzenéstelen arccal képesek voltak belenézni Seifer bizarr grimaszába. Mindketten kiváló fizikai adottságokkal rendelkeztek, mindketten remekül lőttek célba és mindketten született vezetők voltak – legalábbis feletteseik véleménye alapján. Bár Seifer csaknem két évtizeddel idősebb volt barátjánál, remekül kiegészítették egymást. Amíg Grey gyorsabb és ruganyosabb volt, Seifer több izomerőt tudott felmutatni, a Paladin sokéves harci tapasztalatát pedig jó ítélőképességgel és lángoló szenvedéllyel ellensúlyozta az ifjabb kapitány. Feletteseik is felismerték kettejük együttes erejét, és hogy tűzbe mennének egymásért, ezért gyakran küldték a két barát osztagát közös bevetésre. Nem volt olyan feladat, amit közösen ne tudtak volna teljesíteni. Amíg Seifer óvatosabb volt barátjánál, az hajlamos volt öngyilkos akciókba is belevetnie magát, azonban emberei megbíztak benne, hiszen mindig az élen volt, nem a háttérből osztogatta parancsait. Seifer viszont neki is parancsolt, hisz rangban fölötte állt és egyébként is jelentős hatalomnak örvendett a Testvériség berkein belül. Az, hogy semmit sem tehetett az érdekében elég baljóslatú kezdet volt.
- Én… nem is tudom – Grey elhallgatott. Az alvás valamelyest rendbehozta kikészült idegrendszerét és az emlékei is élesebbek voltak az elmúlt napokról. Újra hallotta a fegyverek szüntelen kerepelését és a kétségbeesett kiáltozást. Rémült arcok ugrottak a szeme elé, különösen egy…

Seifer felállt, közelebb húzta a széket és megpördítette, így fordítva ült rajta.
- Nick – kezdte. Kezeit a háttámlán nyugtatta és merően bámulta szivarja füstölő végét. – Miért lőtted le Bowen-t? – a kérdés villámcsapásként érte a kapitányt, elméje zakatolt ahogy a szörnyű emlékek újra lejátszódtak benne.
- Hová megy? Idióta! Jöjjön vissza, közlegény!
A szoba hűvöse ellenére izzadtságcseppek ültek ki Grey kapitány homlokára.
- Bowen közlegény! Húzza vissza ide a nyamvadt seggét, ez PARANCS! Talán egész katonai karrierje során akkor először pánikba esett. Remegő kézzel tartotta berettáját és figyelte ahogy a katona esetlenül botorkál a sivatagban, hogy a lehető legmesszebb kerüljön a csatától. Nem emlékezett rá, mikor húzta meg a ravaszt, csak a pisztoly dörrenésére eszmélt rá, hogy megtette azt, amiről azt hitte, nem lesz hozzá bátorsága. Bowen a szeme láttára hullott a porba.
- Elfutott – szólalt meg végül. – Menekült! – szemei kétségbeesetten fürészték Seifer arcát.
- De hisz ez volt a parancs, a pokolba is! – fakadt ki a Paladin. Látva barátja értetlen arckifejezését, folytatta. – A parancsnokság elrendelte a visszavonulást, nem emlékszel?
Grey szemei a semmibe meredtek, ahogy lassan visszatérő emlékei feltárták előtte a történtek utolsó részleteit is. Mindent értett. Seifer eközben felállt és helyére mozdította a széket. Még egy pillantást vetett barátjára, sóhajtott, aztán megindult kifelé. Az ajtó kinyílt, tett egy lépést előre, ám a küszöbön megtorpant. Szemügyre vette félig leégett szivarját, lassan forgatta ujjai közt.
- Kivégeznek – mondta halkan, szivarját belevágta a sarokban lévő szemetesbe és kilépett a folyosóra.

Két energiapáncélos katona fogta közre miközben bevezették a bunker tanácstermébe. Azelőtt soha nem járt ott, így ámulva forgatta a fejét, mikor becsapódott mögötte az ajtó. A terem hatalmas volt és kör alakú, a túlsó végében, emelvényen foglaltak helyet a nagyobbrészt Tudók és kisebb részben katonatisztek alkotta bíróság. A Tudók voltak a Testvériség szíve, eszmei támasza és irányító szerve. Ők voltak az ősi tudás letétményesei. Tudósok, orvosok, történészek, filozófusok… ők alkották a Testvériség elit magját. Grey balján és jobbján félköríves padok voltak, a kapitány csupa ismerős arcot látott köztük. A saját emberei, Seifer néhány elitje, a bázis katonaorvosa és még néhányan.

- Nicholas Grey kapitány. Lépjen előre – ezt a vele egyenesen szemben ülő Tudó mondta, akinek Grey nem láthatta az arcát a fejébe húzott csuha miatt. A kapitány megtette amit kért, feszes léptekkel megindult és pontosan a kör alakú terem közepén állt meg. A bal oldalon, a tanács tagjai között felismerte Seifer vigyorgó ábrázatát, aki – már amennyire ki lehetett venni – aggodalmas arcot vágott.
- Nicholas Grey kapitány – kezde ismét a bíró. – Mint az Acél Testvériségének felelős tisztje, ön parancsmegtagadás és szándékos emberölés vádja alatt áll. Azért ültünk össze a mai napon, az Úr 2197-ik évében, október harmadikán, hogy megvitassuk bűnösségét. Ülön le – mutatott egy székre Grey jobb oldalán, ami a bíróság emelvénye és a tanúk padja között helyezkedett el. Grey leült és érdeklődéssel figyelte, mi következik. A Tudó ránézett az asztalára fektetett adattáblára és emelt hangon azt mondta:
- Dern ezredes. Ismertesse a Testvériség által szeptember huszonötödikére tervezett és végrehajtott katonai akció céljait, tervezetét és kimenetelét.

A tanács egyik tagja felállt, őszes, ideges ember volt. Grey jól ismerte, a tábornok segédje volt, gyakran dolgozott ki támadási terveket és küldetéseket neki és más csapatvezetőknek is. Erre az akcióra is ő adott parancsot.
- Ahogy mindannyian tisztában vagyunk a tényekkel, a gépek fenyegetése továbbra is fennáll, erőfeszítéseink ellenére továbbra sincs szabad, biztonságos nyugat felé vezető út. Felderítésünk azonban folyamatosan dolgozik és a bejövő jelentések alapján azonosítottam egy gyenge pontot a gépek védelmben. Egy Kansastől húsz kilóméterre lévő kisváros, Noltville javítóállomásként szolgált a gépeknek. A csekély védőerő és az esetleges támadóknak kedvező terepviszonyok miatt úgy döntöttem, katonai lépéseket teszünk. Seifer és Grey kapitány sokszor működött már együtt sikeresen, úgyhogy rájuk esett a választás az akció megtervezésekor. A parancsaik egyszerűek voltak: semlegesíteni a védelmi erőket és elfoglalni a javítóállomást későbbi elemzésre és/vagy felhasználásra. Ám a rajtaütés nem a tervek szerint alakult. Csapataink jelentős ellenállásba ütköztek, úgyhogy kiadtam a parancsot: semmisítsék meg az állomást és vonuljanak vissza haladéktalanul. Ami meg is történt, bár mindkét osztag szenvedett veszteségeket – mindezt gyorsan, gépiesen mondta, érzelmek nélkül. Aztán leült, ahogy a bíró bólintott neki. Újabb tanú került szólításra:
- Seifer kapitány. Ismertesse az ön osztagának az akcióban való szerepét és mindazt, amire emlékszik az aznap történtekkel kapcsolatban.

A Paladin is felállt, de nem nézett barátjára. Lassan, minden szót megfontolva, beszélni kezdett.
- Egy páncélozott csapatszállítóval érkeztünk a helyszínre. A javítóállomás egy domb takarásában helyezkedett el, így viszonylag közel merészkedtünk. Kettéváltunk. Grey kapitány és az emberei könnyebb felszereléssel voltak ellátva, így ők a terv szerint szerint felkapaszkodtak a merdek domboldalon, hogy magaslati pozíciót szerezzenek, mi pedig megkerültük a dombot, hogy szembenézzünk az ellenféllel és benyomuljunk az állomás területére. A domb nem volt túl magas, nem lehetett több húsz-harminc méternél, így nem vártuk meg, míg rádión megerősítést kapunk, hogy Nick pozícióban van, hanem kiléptünk a domb takarásából és támadtunk – itt egy kis szünetet tartott, egyrészt kiszáradt a torka, másrészt rájött, hogy ezért az apró szabálysértésért most felelősségre is vonhatják. De senki sem szakította félbe, ezért folytatta. – Döbbenetes volt, egy egész hadsereggel néztünk farkasszemet. Csak egy pillanatra álltunk le a döbbenettől, aztán mindenki tűzet nyitott és fedezéket keresett. Néhány emberem visszaugrott a domb takarásába, a többiekkel a szétszórtan heverő sziklák mögött kerestünk menedéket. Folyamatosan tüzeltünk, én közben rádión tájékoztattam a parancsnokságot. Dern ezredes kiadta a parancsot, hogy semmisítsük meg az állomást és húzzunk el, úgyhogy épp hátraszóltam Sparks-nak, hogy hozza ide az aknavetőt, amikor valaki szólt, hogy nézzek föl a dombra. Grey kapitány állt ott egy kiálló peremen, a vállán egy rakétavetővel, gondosan célzott és lőtt. Az állomás a levegőbe repült és a robotok egy pillanatra megzavarodtak, úgyhogy kihasználtuk az alkalmat és minden emberemet visszarendeltem a domboldal fedezékébe. Az embereim fedeztek, én megpróbáltam rádión elérni Nick-et, de nem kaptam választ, úgyhogy elrendeltem a fedezett visszavonulást. Félúton a csapatszállító felé csatlakoztak hozzánk Grey kapitány emberei, ő maga eszméletlen volt, ketten hozták közrefogva, azt mondták találat érte. Rohantunk a páncélos felé, én magam ültem a pilótaszékbe, mert a sofőrünket… találat érte. Azt hiszem, ennyi – beszéd közben egyszer sem nézett föl, ahogy befejezte, kimerülten rogyott vissza a székbe.
- Köszönjük, kapitány. Most pedig halljuk, miért is vagyunk itt. Brody közlegény! – A szólított felállt a tanúpadról és a terem közepére sétált. Nyugodtnak látszott, egyetlen oldalpillantást vetett felettesére, mikor előrelépett. – Ön Grey kapitány osztagában szolgál. Ott volt vele az incidens idején is. Mesélje el, mire emlékszik azutánról, hogy a csapataik különváltak.
- A domb könnyen mászhatónak bizonyult – egyenesen a bíró szemébe nézett. – Hamar felértünk a tetejére, lehasalva pásztáztuk végig a terepet. Rögtön láttuk, hogy a vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütköztünk. Grey kapitány figyelmeztetni akarta Seifer kapitányt, de Bowen közlegény közölte, hogy a rádió bedöglött, nem alkalmas leadásra. Így tehetetlenül figyeltük, ahogy Seifer kapitány az emberei élén kiront a domb takarásából. Odalent tűzharc kezdődött, a mieink fedezéket kerestek a robotok pedig kitartóan ostromolták őket. Seifer kapitány nem láthatta amit mi, hogy a robotok nagy része üzemen kívül volt, élettelenül álltak az állomáson. Grey kapitány azt mondta, legyőzhetjük őket, úgyhogy kiadta a tűzparancsot, mi is lőni kezdtünk, a magaslati pozíciónak köszönhetően viszonylagos védettségben. Aztán megszólalt a rádió, hallottuk, ahogy Seifer kapitány reménytelen helyzetről beszél és a parancsnokság elrendeli az állomás elpusztítását és a visszavolnulást. Az osztag összes tagja tisztán hallhatott minden szót, Keggs szó nélkül előszedte a rakétavetőt és Grey kapitány kezébe nyomta, aki habozás nélkül kiállt a golyózáporba, célzott és lőtt. Az állomás vakító fénnyel szétrobbant, Bowen kifújt egy nagy levegőt és mind felkészültünk a visszavonulásra ám… Grey kapitány közölte, hogy nem megyünk sehová, hanem szólunk Seifer osztagának és felszámoljuk a maradék ellenséges erőket. Erre Bowen vitatkozni kezdett, hogy parancsot kaptunk a visszavonulásra. Grey kapitány azt mondta, nem mehet sehová és kiadta a parancsokat. Mind elfoglaltuk a kijelölt pozíciót, egyedül Bowen közlegény maradt a helyén, remegve a félelemtől. A kapitány sehogy sem tudta rávenni, hogy engedelmeskedjen, azán Bowen futásnak eredt. A kapitány felszólította, hogy álljon meg, de csak ment tovább. Mikor a második figyelmeztetésre se állt meg, a kapitány lelőtte. Mind láthattuk Bowen-t elbukni. A kapitány egy másodpercig csak állt… aztán végignézett rajtunk, leemelte válláról az M 60-ast, ismét kiállt a párkányra és tüzelni kezdett. De ezúttal nem volt szerencséje, pillanatokkal később robbanás rázta meg a domboldalt és ledöntötte a kapitányt a lábáról. Eszméletét vesztette. Mivel a szanitécünket találat érte, Bowen halott volt és a kapitánynak is kétes volt az állapota, megmaradt két társammal a menekülés mellett döntöttünk. Grey kapitányt közrefogtuk, hamar csatlakoztunk a szintén menekülő Seifer kapitányhoz és gyorsan megléptünk a felsőbb utasításnak megfelelően – elhallgatott, pár másodpercig csupán a bíróság sugdolózását lehetett hallani. Aztán ismét a bíró szólalt meg:
- Egyetlen kérdés még, Brody közlegény. Ön mesterlövész, és mint olyan, nyilván jó szemmértékkel rendelkezik. Ön szerint képesek lettek volna felszámolni a megmaradt gépeket ha a kapitény nem kap találatot? – a Tudó előrehajolt ültében, ahogy ezt a kérdést feltette.
- Igen, uram – felelte habozás nélkül Brody és sietősen visszaült a helyére.

Még néhányan szót kaptak: Keggs és Seifer egyik elitje megerősítette az elhangzottakat, a bázis orvosa pedig igazolta, hogy Grey kapitány semmiféle mentális betegségben nem szenved. Végül a bíró utolsó tanúként a kapitányt szólította.
- Nicholas Grey kapitány, lépjen előre – a szólított megtette. – Az imént elhangzott vallomások helytállóak, vagy kíván tiltakozni?
- Nem, uram. Igazak az utólsó szóig – felelte Grey halkan és megtörten.
- Válaszoljon néhány kérdésre – kezdte újra a bíró. – Miért lőtte le Bowen közlegényt?
- Mert elmenekült, a bajtársait cserben hagyva.
- De hisz kiadtuk a parancsot a visszavonulásra! Brody közlegény szerint ezt ő is hallhatta.
- Így van. Azonban a parancs nekem szólt, nem Bowen közlegénynek. Lehet, hogy hallotta, de én voltam a közvetlen felettese és elsősorban nekem tartozott engedelmességgel – ezt rövid szünet követte, ahogy a jelenlevők megemésztették a hallottakat.
- Rendben – mondta végül a Tudó. – Akkor arra válaszoljon, hogy miért akarta megszegni a parancsot és ottmaradni!
- Mert könnyűszerrel felszámolhattuk volna az ellenséget. Seifer kapitány csapata megfelelő nehézfegyverzettel rendelkezett és az én csapatomnak is volt még jónéhány plazmagránátja, amivel elegendő kavarodást okozhattunk volna a gépek között ahhoz, hogy leereszkedjünk a domboldalon és oldalba kapjuk őket – ezt határozottan, kétségek nélkül mondta.
- Rendben – vágott közbe a bíró. – Akkor azt árulja el kapitány, hogy miért robbantotta fel az állomást, ha egyszer – ahogy ön mondta – “könnyűszerrel felszámolhatták volna az ellenséget”?

Grey hirtelen jött önbizalma egy pillanat alatt elpárolgott. Egy ideig lehajtott fejjel hallgatott, aztán mégis megválaszolta a kérdést: – Mindig is veszélyesnek tartottam az ellenség fegyvereinek vizsgálását. Véleményem szerint el kell pusztítani mindet, mielőtt ellenünk fordítják őket ismét. Hibáinkért eddig is súlyos veszteségeket szenvedtünk.
- Maga csak egy kapitány! Megvannak a megfelelő stratégáink a végső győzelem kicsikarásához, ők fogják eldönteni mi a legjobb az Ügy érdekében, nem maga. Nincs több kérdésem. A bíróság visszavonul, hogy megvitassa bűnösségét.

Grey türelmetlenül várakozott szobájában, sokkal tovább tartott a döntéshozatal, mint hitte. Ez némi reménnyel kecsegtette. Az ajtó felszisszent és Brody jelent meg a küszöbön.
- Jöjjön, kapitány, döntöttek – az arca mintha betonból lett volna, semmit nem lehetett róla leolvasni. Grey kapitány odalépett hűséges csapattársa mellé.
- Történjen bármi… – suttogta. – Köszönöm.
Brody elmosolyodott. – Csak az igazat mondtam, kapitány. Rajtam nem múlt semmi.
Grey-t ismét bevezették a tanácsterembe, a tanúk mind állva várták az érkezését és az ítélethozatalt. Kérdés nélkül odasétált bírái elé és tisztelgett.
Döntöttünk, Nicholas Grey kapitány – kezdte zengzetes hangon a bíró. – Ön bűnösnek találtatott felsőbb utasítás megtagadásában és önhatalmú ítélkezésben. Büntetése: rangfosztás és számüzetés a Testvériségből. Maradék zsoldjával még megvásárolhatja készleteinkből amit magával akar vinni, aztán vagy távozik önként, vagy kitoloncoljuk. Az ügyet lezárom.

- Inkább végeztek volna ki – mondta halkan Grey, ahogy a bunker bejáratánál elbúcsúzott barátjától. Seifer megszorította a karját.
- Ne mondd ezt. Az élet az utolsó érték ezen a kopár vidéken. Mindennél többet ér.
Egy ideig csak nézték a kietlen vidéket, szótlanul. Élvezték ahogy a lemenő nap sugarai megmelengetik barázdált arcukat. Egy pillanatig tényleg úgy tűnt, egyedül ők, az emberek számítanak ebben a barátságtalan világban.
- Adok egy tanácsot – mondta végül a Paladin. – Menj el a Kaliforniai Köztársaságba és keresd fel Warb boltját. Mondd, hogy én küldtelek, biztos jó hasznát veszi a tudásodnak. Fegyverekben utazik.
- Túl jól ismersz, barátom – mondta Grey keserűen mosolyogva. Még egyszer megszorította Seifer karját és elindult a semmi felé. Az idős katona sokáig figyelte a távolodó alakot és azt vette észre, hogy sűrűbben pislog az átlagnál. Megdörgölte a szemét és érdeklődéssel figyelte az ujjain szétkenődött nedvességet.
- Öregszem – motyogta.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához