LFG.HU

Richard Stallman
novellaCimkek

Fordította: KoporShow, javította: GK
Forrás: LKA.hu

Ez a cikk Communications of the ACM (Volume 40, Number 2), 1997-es számában jelent meg.

( “A tychoi lázadáshoz vezető út” című cikkgyűjteményből a Lunai Forradalom előzményeiről, megjelent Luna Cityben, 2096-ban.)

Dan Halbert számára a Tychohoz vezető út az egyetemen kezdődött el, amikor Lissa Lenz kölcsönkérte a számítógépét. Az övé elromlott, és ha nem tudott volna szerezni egyet, akkor nem tudta volna megcsinálni a félévközepi projektjet. Senki sem mert neki kölöcsönözni, kivéve Dant.

Ez komoly dilemma volt Dan számára. Segítenie kellett neki, de ha kölcsönadja a gépet, akkor Lissa beleolvashat a könyveibe. Túl a tényen, hogy többévi börtön jár a könyvek kölcsönadásáért, ez az ötlet komoly morális válságot idézett benne elő. Mint mindenki másnak, már kora általános iskolás kora óta tanították neki, hogy a könyvek kölcsönadása bűntett, amit csak a könyvkalózok tesznek.

Másrészt nem sok esélye volt, hogy a SVH (SzoftverVédelmi Hivatal) ne kapja el. A szoftverórákon Dan megtanulta, hogy minden könyvben egy jogvédelmi monitor taláható, ami a központi licenszszervernek jelenti, ha egy könyvet olvasnak. (Ezt arra használták, hogy elfogják a könyvkalózokat, de arra is, hogy az érdeklődési statisztikákat tovabbértékesítsék.) A következő alkalommal, amint hálóra ment a gép, a központi licenszerver pillanatok alatt észrevette volna a jogsértést, és neki, mint a gép tulajdonosának a legkeményebb bűntetéssel kellett volna számolnia, hogy nem tett meg mindent a bűncselekmény megelőzésére.

Lissa persze nem feltétlenül szándékozott elolvasni a könyveit. Ő csak a projektjet akarta megírni, de Dan tudta, hogy ő egy középosztálybeli családból származott, és alig tudja kifizetni a tandíjat, nemhogy a könyvolvasási díjakat. Lehet, hogy Lissa egyetlen esélye az egyetem befejezésére az, hogy Dan könyveiből tanul. Dan megértette a helyzetét, saját magának is kölcsönt kellett felvennie, hogy kifizesse az általa olvasott tudományos cikkek licenszdíját. (A díjak 10%-át a szerző kapta, és Dan mivel tudományos karriert szeretett volna csinálni, aban reménykedett, hogy az ő írásaiból befolyó pénz, amennyiben elegen hivatkoznak rájuk, elég lesz ahhoz, hogy visszafizesse a hitelt.)

Később Dan megtudta, hogy voltak idők, amikor akárki elmehetett a könyvtárba, újságcikkeket, sőt még könyveket is olvashatott anélkül, hogy fizetnie kellett érte. Voltak független kutatók, akik ezerszámra olvasták a cikkeket kormányzati könyvtárösztöndíj nélkül is. Az 1990-es évek végén mind a közérdekű, mind a kommerciális kiadók elkezdtek díjakat szedni a hozzáférésért. 2047-re a szabad hozzáférésű könyvtárak nem voltak többek homályos emléknél.

Voltak persze utak-módok az SVH és a központi licenszszerver megkerülésére – persze mind illegális. Dannak volt egy évfolyamtársa, Frank Martucci, aki szerzett feketén egy debuggert amit arra használt, hogy átjátssza a jogvédelmi monitort mikor olvasott, csak elkövette azt a hibát, hogy túl sok mindenkinek mesélt erről, míg végül valaki a magas jutalom reményében feljelentette. (A mélyen adósságokba süllyedt diákok könnnyen kaphatók voltak az árulásra.) 2047-ben Frank börtönben volt – nem kalózolvasásért, hanem azért, mert debuggert rejtegetett.
Dan később olvasta, hogy voltak idők, amikor akárki használhatott debuggert, sőt még ingyenes debuggereket is osztogattak CD-n, vagy a hálón. Mivel azonban az átlag felhasználók ezeket arra használták, hogy kijátsszák a szerzői jogi monitort, a bíróság végül úgy döntött, hogy ezeknek az eszközöknek ez a fő felhasználási területük. Ez azt jelentette, hogy ezek illegálisak és a programozóik mehettek a börtönbe.

Persze a programozóknak továbbra is szükségük volt hibakereső szoftverekre, de a debuggerértékesítők csak számozott másolatokat terjesztettek, szigorú, személyre szabott licenszelési feltételek mellett. A szoftverórán használt debuggert is speciális tűzfal mögött tartották, hogy csak a gyakoraltokon lehessen használni őket.

Persze át lehetett játszani a jogvédelmi monitort egy kicserélt rendszermaggal is. Dan később megtudta, hogy a századfordulón voltak szabad magok, sőt egész operációs rendszerek. Ezek akkorra nemhogy illegálissá váltak, mint a debuggerek, de még installáni sem lehetett őket a szamítógép jelszava nélkül, ezt viszont sem az FBI, sem a Microsoft nem árulta el.

Dan rájött, hogy nem adhatja Lissának a gépét, de mivel szerelmes volt belé, nem utasíthatta vissza. Minden alkalom, amikor beszélgethetett vele, nagy örömmel töltötte el, és az hogy pont tőle kért segítséget, azt jelentette, hogy érzelmei esetleg viszonzásra találtak.
Dan azzal oldotta meg a dilemmát, hogy megtette a legelképzelhetetlenebbet: odaadta a gépet, sőt még a jelszavat is megmondta, így a központi licenszfelügyelet nem vette észre, hogy nem ő, hanem Lissa olvassa a könyveket.

Persze ha az egyetem rájött volna, hogy odaadta Lissának a jelszavát, az mindkettőjük tanulmányai végét jelentette volna, függetlenül attól, hogy Lissa mire használja azt. Az egyetemi eljárás az volt, hogy minden gyanús tevékenység, ami a számítógéphasználat monitorozását érintette, azonnali fegyelmi eljárást vont maga utan. Nem számított, hogy káros vagy sem, megnehezítette az adminisztrátorok felülvizsgálati munkáját. Rögtön feltételezték, hogy valami tiltott dolog történik, mindegy mi.
Persze a diákokat nem rúgták ki ezért, nem közvetlenül – csak az egyetemi hálózathoz való hozzáférés vonták meg, ami kikerülhetetlen bukáshoz vezetett.

Kesőbb Dan megtudta, hogy ez a politika az 1980-as években kezdődött, amikor a diákok nagy számban kezdtek használni a számítógépeket. Korábban más szokások uralkodtak: azt büntették, ami káros, nem azt, ami csupán gyanús.

Lissa nem jelentette fel Dant az SVH-nak. Dan döntése a házassagukhoz vezetett, és ez megkérdőjelezte bennük azt, amit gyerekkorukban tanultak a kalózkodásról. Elkezdték olvasni a szerzői jog történetét, a Szovjetunióról, az ott uralkodott másolási tilalomról és az Egyesült Államok eredeti alkotmányát. A Lunára költöztek, ahol megismerkedtek másokkal is, akik a SVH hosszú csápjai elől menekültek. 2062-ben, amikor tychoi lázadás kezdődött, az olvasáshoz való egyetemes jog centrális céllá vált.


A szerző megjegyzése

Az olvasási jogért folyó csatát ma vívjuk. Habár 50 évbe telhet, amíg a mai állapotok homályba fakulnak a törtenetben leírt állapotokhoz vezető specifikus törvényeket és gyakorlatokat már most javasolták. Sokminden be is került az USA és más országok törvénykezésébe. Az USA-ban a Digital Millenium Copyright Act lefektette a számítógépes könyvek (és más adatok) olvasásának megszorítását célzó törvényes alapokat. Az Europai Unió hasonló jogvédelmi megoldásokat javasolt egy 2001-es direktívában.
Egy kivétellel: az ötletet, hogy az FBI és a Microsoft rendelkezzen egyedül a személyi számítógépek kulcsával, nem javasolták egészen 2002-ig. Ezt a javaslatot most “trusted computing”-nak, valamint Palladiumnak hivják.

2001-ben a Disney által finanszírozott Holling szenátor javasolta az SSSCA nevű törvényt, amely minden új számítógépbe kötelező, a felhasználó által megkerülhetetlen másolásvédelmi megszorítások beépítését írta vona elő. A Clipper chip es hasonló kormányzati kulcsletélezési javaslatok után ez egy nagyobb trendbe illeszkedik: a számítógépes rendszerek egyre inkább a felhasználójuk feletti kontrollra vannak kihegyezve. Az SSSCA-t azota átnevezték CBDTPA-ra (azt is képzelhetjük, hogy ez a “Consume But Don’t Try Programming Act” – “Fogyassz, de ne probálkozz programozással-törveny” rövidítése).

2001-ben az Egyesült Államok elkezdett próbálkozni, hogy a Szabad Kereskedelmi Övezet szerződése keretében mindezeket a szabályokat az egész nyugati féltekére is kiterjesszék. Az FTAA egyike az úgynevezett “szabad kereskedelmi” szerződéseknek, amiket arra talátak ki, hogy az üzelti szférának növekvő hatalmat adjanak a demokratikus kormányok felett. A DMCA tipikus példája ennek az elvnek. Az Electronic Frontier Foundation arra kéri az embereket, hogy magyarázzák ezt meg a többi kormányzatnak, hogy így ellenezzék ezt a tervet.

Az SPA-t (a novellában SVH), ami igazából a “Software Publisher’s Association” rövidítése, felcserélték a rendőrséghez hasonló szereppel bíró BSA (Business Software Alliance)-ra. Manapság ez még nem hivatalos rendőrségi szerv, gyakorlatilag mégis úgy viselkedik. Az egykori Szovjetunióra jellemző módszerekkel felhívják az embereket, hogy jelentést tegyenek a munkatársaikról és barátaikról. Az Argentínai BSA félelmkeltő kampányt folytatott Argentínában börtönbüntetéssel fenyegetőzve. [Hasonlóképpen 2003 Márciusában a magyar BSA is - GK]

Amikor ezt a törtenetet írtam, az SPA kis internetszolgáltatókat fenyegetett, azt követelve, hogy engedélyezze nekik az összes felhasználó monitorozását. A legtöbben engedtek, mert nem tudták vállalni egy potenciális per költségeit. Legalább egy szolgáltató ellenált és tényleg be is perelték. Később ejtették a pert, de az SPA később megkapta a DMCA-t, ami ellátta őket a szükséges hatalommal.

Richard M. Stallman (RMS) a Szabad Szoftver Alapitvány (Free Software Foundation) alapító elnöke, a szabad szoftver mozgalom elindítója. Ő fejlesztette ki többek között az Emacs Editor-t, meg úgy általában a GNU operációs rendszer(-terv) nagy részét (a GNU az alapítvány kísérlete egy szabad UNIX rendszer létrehozására, a 80-as évektől fejlesztik). Ő fogalmazta meg a GNU GPL-t (GNU Általános Terjesztési Licensz), és a GNU LGPL-t (GNU Kevésbé Általános Terjesztési Licensz), valamint a GNU FDL-t (GNU Szabad Dokumentációs Licensz), amelyek a mai napig az open source vagy szabadszoftver közösség leggyakrabban használt és hivatkozott dokumentumai. Nélküle nem lett volna a GNU/Linux rendszer azzá, ami, hiszen, mint azt a beavatottak tudják, a Linuxból valójában csak a kernel az, ami Linux- a többi GNU termék (már ami a bázisrendszert illeti, természetesen). A GNU hivatalos rendszermagja, a HURD 2001-ben lett nagyjából kész, de addigra már mindenki Linux (ill. más UN*X típusú operációs rendszer) alatt használta a programokat. Mindenesetre Richard M. Stallman- és ezt bátran kijelenthetjük- nagyobb előrelépéseket tett a szabad szoftverek forradalmában, mint bárki más, beleértve Linus Torvalds-ot és Eric S. Raymond-ot is. Nevét érdemes megőrizni emlékezetünkben. [Jegyzet by Aadaam 2003 08 30]


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://lka.hu/cikk.php?sorszam=137&kategoria=9]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához