LFG.HU

taverna
telge
VegyesCimkek

soroshordo26. alkalom:

Vigyázat! Rontócok a “Khosura, a négy misztérium városa” című kalandmodulra nézve!

A játékülés kezdetén a két csapat még mindig külön indult, Itri, Ayla és Romanósz a negyedik szinten vertek tanyát egy gonoszt távol tartó örökmécses mellett, a másik három pedig a harmadik szinten, egy korábban már felderített kamrában rendezkedett be. Mîn ellopta Annai Delzadóra lézerfegyverét a biztonság kedvéért, és ennek bizony volt értelme, mert a papnő meglépett amikor azt hitte, hogy  parti elaludt. Mîn felébresztette a többieket, és együtt követték Delzadórát, aki a thaszániak palotájába ment. Így a többiek nélkül a fél csapat egy kicsit kevésnek érezte magát ahhoz, hogy látatlanban tengelyt akasszon egy szemlátomást masszív és drága erőd uraival, ezért szépen visszatértek a kamrájukba.

Másnap reggel Ayla ismét a kocsmákat járta hírek után, illetve a kivégzések rendjéről érdeklődött, Itri és Romanósz pedig Elátkozott Balbinuszhoz mentek reggelizni. Még a pultig sem értek el, amikor Itri hirtelen egy hideg pengét érzett a veséjéhez nyomódni, és egy rekedt, borízű hangot hallott: “Már megint itt hagytál minket te szemét, pont mint a Szigonyhal-szigeten.” Itri nem kívánt vitába bonyolódni azt illetően, hogy ki hagyott hol kit, úgyhogy rendelt egy korsót a kedvenc barnájából, és nekilátott beavatni a csapat másik felét a fejleményekbe.

Mivel a csapat a felszerelésének legértékesebb részét (egy +1-es hosszúkard, egy +1-es szablya egy +1-es láncing, egy bónuszok nélküli teljes lemezvért, egy lézerpisztoly és Mîn +3-as parittyája) elveszítette, még mindig gyengének érezték magukat ahhoz, hogy megrohanják a thaszániak masszív erődjét, ezért az elsődleges prioritás az lett, hogy visszaszerezzék ezeket a dolgokat.

Hamarosan még egy indok felmerült, hogy a csapatnak miért kéne még egy darabig békén hagynia a thaszániakat: egy kellemes mosolyú, jól öltözött déli úriember lépett hozzájuk, és a kocka szeszélyeinek köszönhetően azonnal elbájolta Itrit és Helmart, majd megkérte a csapatot, hogy látogassa meg otthonában (a thaszániak masszív erődjében), hogy bizonyos halasztást nem tűrő ügyeket nyugodt körülmények között megtárgyalhassanak. Mondanom sem kell, hogy a két elbájolt karaktert leszámítva senkinek esze ágában sem volt a meghívást elfogadni. A déli úriember távozása után nehezen meggyőzték a két csapattagot, hogy egyelőre okosabb lesz a kazamaták felderítésével foglalkozni (“Pénz nélkül mégis hogyan vehetnénk annak a drága embernek az áruiból?”), így aztán mind a hatan ismét alászálltak a város alatti labirintusba.

A kincsvadászat elég jól kezdődött, a csapat kedvét azonban kicsit letörte, amikor a II. szinten belefutottak egy kőgólembe és tíz eleven szoborba, akik Srabmár nagykirály jogarát követelték tőlük. Végül sikerült elszaladniuk, de attól fogva a II. szintet lehetőleg kerülték.

Az alkalom hátralevő részében tehát a csapat szorgalmasan takarította a Khosura alatti labirintust, szert téve elég sok tapasztalatra, kincsre, és varázstárgyra, nameg sebre. Emlékeim szerint alapvetően a IIIA szinten tevékenykedtek főleg, illetve Ymmu kazamatáiban. Pantózár kincstárát ugyan nem találták meg, de az új fegyverekkel, vértekkel és egyebekkel kiegészülve már majdnem olyan ütőképesnek érezték magukat, mint a Mung elleni balul végződött támadás előtt.

Közben a hírek alapján a Mung egyház kivonult a városból teljes high-tech felszerelésüket magukkal hurcolva. Azt, hogy milyen árat fizetett Mung Pantózárnak azért, hogy ezeket visszakapják, mindenkinek a fantáziájára bízom.

Az alkalmat stílusosan Ymmu legyőzésével fejeztük be, akit Iphikratész újonnan szerzett +1-es kardjával egyetlen ütésből megölt (dupla 20-as). Ezután vezettük be azt a szabályváltoztatást, hogy nem lehet az ellenséget egy ütésből megölni sebzésdobás nélkül, az egymást követő kritikus dobások csak tovább növelik a sebzés szorzóját. Tehát ha a sima kritikus sebzés mondjuk kétszeres, akkor a háromszoros kritikus dobás hatszoros sebzést okoz, és így tovább.

Ez egyébként főleg a játékosok érdekét szolgálta szerintem, ugyanis ahogy eddig játszottunk (dupla kritikus dobás automatikusan 0 ÉP-re sebez), úgy egy egyszerű gyilkos békának is 1:400-hoz esélye van arra hogy padlóra küldje a parti legkigyúrtabb harcosát.

 26

27. alkalom:

Vigyázat! Rontócok a “Khosura, a négy misztérium városa” című kalandmodulra nézve!

A csapat az alkalom legelején még az előző alkalom végi harcoktól kimerülten belefutott Rammba a vámpír nagyúrba. Belátták, hogy a mostani állapotukban nem kéne erőltetni a konfliktust, ezért megpróbáltak békésen elszakadni, de Rammnak is megvolt a magához való esze, sejtette, hogy ha a parti pihenten visszajön, akkor nem teszi zsebre amit kap. Meggyőzte ezért őket, hogy hagyjanak neki egy túszt, Itrit, akit eszméletlenre szívott mihelyt a többiek látóteren kívülre kerültek. Itrinek azonban még volt ereje sikoltani egyet, mire a parti lóhalálában visszaszaladt. Nagyon nehezen tudták csak legyőzni Rammot, de végül mind életben maradtak, bár Itrinek annyira alacsonyra esett az egészsége, hogy napokig járni sem tudott. Ezért a csapat visszahúzódott a már korábban említett örökmécseshez, ami távol tartotta a kazamaták szörnyűségeit, és pár napig csendben lábadozott. Közben a fejük felett Annai Delzadóra szorgalmasan készítette elő a forradalmat, amazonokat csempészett a városba, és mivel Delzadóra szövetségesei, a thaszániak mélyen beépültek a titkosrendőrségbe, Pantózár és nagyvezíre mit sem sejtettek.

Miközben a csapat arra várt, hogy a varázslójuk újra talpra álljon, gyöngyhalászatra adták a fejüket. Az utóbbi alkalmak során zsákmányolt mágikus eszközök meghatározásához gyöngyök kellettek, és szerencsére Khosura sós tavában viszonylag elérhető mélységben sok gyöngykagyló volt. A tóban hemzsegő vízi zombik ugyan veszélyessé tették a búvárkodást, de szerencsére erre is volt a csapatnak kádenciája: Itri az AG-övvel lebegjen a tó felett – ahhoz nem kell egészség, hogy gombokat nyomogasson – és az AG-övre ráakasztották azt a rézkoponyát is, amiről már kitapasztalták, hogy vonzza az élőholtakat. A zombik odatömörültek Itri alá, a többi karakter számára meg készítettem egy minijátékot, amelyben 120 percük volt a kagylók kifosztására, 120 perc után pedig elkezdtek a zombik visszaszivárogni. Eléggé elmértem az időt, mert 70 perc alatt minden gyöngyöt kihoztak, viszont a minijáték amúgy élvezetesnek bizonyult, úgyhogy elhatároztam, hogy máskor is alkalmazom majd. A zsákmány amúgy elég gazdag volt, sikerült felhozni egy 1000 at feletti gyöngyóriást, és az Azonosítás varázslathoz szükséges 100-200 arany értékű gyöngyök közül is valami hetet-nyolcat gyűjtött össze a csapat.

A szerzett varázstárgyak beazonosítása után a karakterek sorban meglátogatták a Kamnikus Misztériumokat a megfelelő áldozattal felszerelkezve, és így valamennyien elnyerték a jogot az indigószín csík viselésére a turbánjukban. Iphikratész jóslatot kért a Misztériumokról arra nézve, hogy hol vannak a fegyvereik, illetve milyen módon szerezhetnék őket vissza, így aztán a csapat tudomást szerzett Pantózár kincstárának helyéről, és arról is, hogy egy légelementál őrzi. Ez bizony nem elhanyagolható előny volt, azok a dögök rohadt veszélyesek, majdnem biztos vagyok benne, hogy ha felkészületlenül megy oda a csapat akkor karakterhalál lett volna a dologból. Így viszont előre tájékozódtak a légelementál képességeiről.

Utoljára aznap a mungoriak egykori főhadiszállásán tették tiszteletüket hőseink, ahol egy kellemetlen csapdába futottak bele: az épület alá volt aknázva távgyújtású diambroiddal, míg a földön egy bekapcsolt kommunikátor hevert. A mungori a vonal túlvégén kamerákon keresztül követte a belopakodó Mînt, és tájékoztatta a helyzetről, majd üzletet ajánlott.

Mint mondta, Mungorváros mindig is kész volt reálisan szemlélni a dolgokat, és nem kívánt bosszút állni a karaktereken. Ugyanakkor, folytatta a mungori, a Mung elit fegyveres erőit a közelmúltban ért veszteségek arra kényszerítik a várost, hogy bizonyos kényes feladatokra zsoldosokat béreljenek fel, és minő véletlen pont akadna a csapat számára is egy ilyen feladat, amely bizonyos sárkányokkal kapcsolatos. A részleteket majd megbeszélik a Hideg-foknál, fejezte be az állásinterjút a mungori, csak legyen ott a csapat egy pár héten belül. Ezután a diambroidok detonátorai életre keltek, és Mînnek – vagy ahogy a mungoriak felé bemutatkozott, Starskynak – sürgősen máshol akadt dolga.

Másnap Itri végre lábra tudott állni, és a csapat szerencsésen elkerülve a véletlen találkozásokat besunnyogott Pantózár labirintusába, feltörte a kincstár előtti terem ajtaját, és beküldte Mînt. A félszerzet kiprovokálta a légelementál támadását, majd amikor az forgószelet kavart, a tolvaj emberfeletti ügyességét kihasználva viszonylag ép bőrrel kimenekült az ajtón, amit ezután rázártak az elementálra és eltorlaszoltak. Az elementál persze ki tudta volna törni az ajtót ha nagyon akarja, de mivel a terem őrzését bízták rá, és nem túl okos teremtmény, megelégedett azzal, hogy elűzte a betolakodót. Miután a forgószél elült a parti bement és megölte az elementált – ez azért így sem volt éppen könnyű harc.

Így a csapat visszaszerezte az eredeti felszerelése nagy részét, egyéb azóta szerzett fegyverzetükkel kiegészítve ez azt jelentette, hogy most már Itrit leszámítva mindenkinek volt +1-es közelharci fegyvere, és Mînnek még régi, megbízható +3-as parittyája, a Hangyaölő is rendelkezésére állt, Iphikratész pedig elvesztett lézerfegyvere helyett az Annai Delzadórától elkobzott pisztollyal lövöldözhetett.

Ez dramaturgiailag éppen megfelelő lezárás volt, így itt be is fejeztük az ülést.

27

28. alkalom:

Vigyázat! Rontócok a “Khosura, a négy misztérium városa” című kalandmodulra nézve!

Bár az előző alkalmak során a csapat elég komoly arzenált halmozott fel, a játékosi bírvágy szokás szerint nem ismert határokat, és a csapat a megszerzett kincsekből nagy bevásárlásba fogott. Még az előző részben beszereztek Fedafuce templomából egy 5000 aranyat kóstáló Feneketlen Zsákot, most emellé még gyógyitalok garmadáját vásárolták meg, illetve pár varázstárgyat: a Hübrisz koronáját (Mîn már alig várja, hogy régi barátjuk, Lirion Artemil fejére tehesse), az Ellentétek sisakját, valamint egy Falánk Zsákot. Utóbbit abból a megfontolásból, hogyha valami botor lélek a kincseik között merészelne kotorászni, akkor a zsák alkalomadtán majd elnyeli. Ha meg mégsem, hát lesz hova dobálni a szemetet.

Testben és lélekben megerősödve a csapat ezután hozzálátott a végső leszámoláshoz. Körbeszimatoltak, és megtudtak, amit lehetett a thaszániakról – mint kiderült a déliek monopolhelyzetben voltak a gabonaszállítást illetően, és egy korábban felmerült gyanú, miszerint Kheidzsi őrparancsnok nekik dolgozik, többé-kevésbé bizonyítást nyert.

Ayla addig próbálkozott, amíg mind Itrin, mind Helmaron megtörte az előző részben rájuk rakott thaszáni bűbájt, ez egy napi manája felhasználásával sikerült is. Ezután a többiek rajtaütöttek Kheidzsi őrparancsnokon, foglyul ejtették, és igazságszérummal kivallatták. Mint kiderült, az ipse varázslat hatása alatt dolgozott a thaszániaknak, akik Annai Delzadórával szövetségben Pantózár hatalmának megdöntésére törtek.

Ezután a csapat meglepetésemre Pantózárhoz fordult: mostmár volt bizonyítékuk, ami ráadásul elég meggyőzőnek bizonyult. A papkirály amnesztiát adott a csapatnak a Mung elleni támadásért, a parti és a varázslat hatása alól felszabadított bosszúszomjas Kheidzsi parancsnok pedig egy seregnyi városi őr élén a thaszániak ellen indult. Mivel a csapat eddigre elég combos volt már, a thaszániakat is felturbóztam kicsit a modulbeli leírásukhoz képest. Az Ishab-Lambár hívőket egy kígyódémon vezette – ő volt a jól öltözött úriember, aki elbájolta Itrit és Helmart előző alkalommal, és az ő megidézéséhez kellett Marcella vil-Amnir teste. Ezenkívül ott volt Dédimosz pátriárka, egy 8. szintű pap, a fiai: egy 6. szintű kalóz és egy 6. szintű tolvaj. Volt még egy 6. szintű varázsló is, és persze az apraja ahogy mondani szokás.

De ötven városi őrrel nem számoltam, amikor előkészítettem a csatát a parti számára, és a túlerő egyszerűen elsöpörte az Ishab-Lambár hívőket. Némi veszteséget azért okoztak (valami tíz városi őr otthagyta a fogát), de a bölcsen háttérbe húzódó karakterek szempontjából a végső leszámolás elég egyoldalú volt. A thaszániak lemészárlása után Annai Delzadóra is fogságba esett, így a karakterek végre tudomást szerezhettek minden a háttérben zajló ármánykodásról.

Mint kiderült Delzadóra magának kívánta megszerezni a főhatalmat a korábbi khosurai Istár főpapnők, többek között Vashanka példája alapján. Ambíciózus tervének megvalósításához nagy körültekintéssel látott neki, felvette a kapcsolatot a thaszániakkal, a Mung egyházzal, és Yol híveivel is, szövögette a hazugságait, mindenkinek mindent megígért, és felkészült rá, hogy mindenkit hátbadöfjön a megfelelő pillanatban. Meggyilkolta Marcellát, és igyekezett Pantózárra terelni a gyanút. Aztán amikor a karakterek felszámolták a Yol-szektát, Delzadóra elment a mungoriak rendházába hogy cselekvésre sürgesse őket, de a mungoriak akkor már sejtették, hogy a leányzó kettős játékot játszik, ezért lekapták a tíz körméről és kínozni kezdték. A parti ekkor jelent meg itt is. Delzadóra nem esett kétségbe, még mindig ott voltak neki a thaszániak és a kémhálózatuk, valamint a már a városba csempészett amazonok. Az volt a terve, hogy meggyilkolva Mennen Raimi al-Varszt a helyébe lép, és meglovagolva Istár egyházának népszerűségét a szegények körében, a népet is fellázítja. Remélte hogy a karaktereket is sikerül maga mellé állítania, de végül úgy hozta a sors hogy a parti ellene fordult és lecsapott, mielőtt Delzadóra elég erősnek érezte volna magát a nyílt forradalom kirobbantásához.

Pantózár, miközben a karakterek a thaszániakkal voltak elfoglalva, nagytakarítást tartott a titkosrendőrségnél, Anvin Ishambarg nagyvezír pedig megtámogatva egy pár Uthummaosz pappal és az elit palotaőrökkel különösebb vérontás nélkül lefogta a városba csempészett amazonok nagyrészét. Nyílt utcai összecsapásokra végül nem is került sor, a forradalom pedig véget ért mielőtt elkezdődhetett volna.

Khosura papkirálya nem volt hálátlan, a csapat minden egyes tagja khosurai állampolgárságot és kereskedelmi engedélyt kapott az amnesztia mellé. Ezután TP-t osztottam, mivel erre legutóbb a Khosurába érkezés előtt került sor, most a legtöbb karakter egyszerre két szintet is lépett – hatodikról nyolcadikra, illetve ötödikről hetedikre. Mîn és Helmar többkasztúvá váltak: Mîn új kasztja illuzionista lett, Helmaré pedig tolvaj.

Miután az adminisztratív teendőket elintéztük, és a karakterek kialudták magukat, a csapat visszatért a város alatti labirintus feltárásához – eddigre már majdnem minden szinthez volt térképük, nagy részét maguk rajzolták. Bejártak néhány folyosót és termet, ahol korábban még nem voltak, és összefutottak a kőgólemmel meg az eleven szobrokkal is, akiket a jelenlegi szintjükön a mindenféle pluszos fegyverükkel már viszonylag könnyen legyőztek. Az ülés utolsó mozzanata az volt, hogy egy fejtörőt megfejtve szert tettek a II. szint egy hiánytalan térképére – ezután berekesztettük a mozgalmas ülést.

Mesélői megjegyzés: Istár számára közömbös volt, hogy nyer vagy veszít Annai Delzadora, egészen addig amíg az egyház jól jön ki az egészből. A khosurai főhatalmat ugyan ezúttal nem tudta az Istár-papság visszaszerezni, de a helyzetük Pantózár államrendjén belül megerősödött, mivel Mennen Raimi és a karakterek demonstrálták, hogy hűségesek Pantózárhoz, és szükség esetén a saját belső ellenzékükkel is kíméletlenül leszámolnak.

A játékosaimnak ez a magyarázat finoman szólva nem tettszett, és – jogosan – rámutattak arra, hogy ez teljesen inkonzisztens a világképpel, és mégis ki állna ezek után Istár szolgálatába, ha az mindenféle retorzió nélkül engedi az alsóbbrendű papjainak, hogy meggyilkoljanak egy olyan köztiszteletben álló és érdemdús papot, mint amilyen Marcella Vil-Amnir volt.

28


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához