LFG.HU

Ramanathan
ismertető

Ágyúdörgés, egymásnak ütköző hajótestek recsegése-ropogása, kiáltozás, kardok csendülése… na és persze ordenáré, hangoskodó, alkoholtól és mosdatlanságtúl bűzlő “tengerészek”. Ismerős jelenet? Bizony-bizony, a kalózélet képei. Örök romantikus téma, akár könyvről, akár filmről is beszéljünk. Jómagam mindig is szerettem azokat a filmeket, amik a tengerek gyönyörűségeiről, a vitorlásokról szóltak (bár az O’Nedin – ha jól emlékszem, valami ilyesmi nevük volt – családról szóló sorozat képei óvodáskorom homályos emlékei közé vegyülnek). Ezért aztán nem túl meglepő, hogy már a neve alapján megszerettem ezt a játékot is.

Mielőtt bárkit megtévesztene a cím, feltétlenül szükséges leszögeznünk, hogy a Pirates of the Caribbean nem elsősorban a mozifilm szokásos “gagyi” feldolgozása. Ennél szebb és nagyobb múltra tekint vissza ez a játék. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki emlékszik a Sea Dogs névre keresztelt Bethesda-játékra. Azt is szerettem. De elég sokáig kellett várni a folytatásra, amit (én naiv) Sea Dogs 2, vagy valami hasonló elnevezés alatt képzeltem magam elé. Aztán csak nem jött. A nagy várakozás idejét egy másik, még a Sea Dogs-nál is szebben és jobban megalkotott Bethesda termékkel, a Morrowind – Elder Scrolls III-mal ütöttem el. És szép lassan feladtam a reményt.

Aztán jött a mozifilm, Johnny Depp káprázatos alakítása egy tipikus vasárnap délutáni, szórakoztató Disney-filmben. És jött a felismerés: a film címével azonos néven futó játék valójában a régóta várt Sea Dogs folytatása. És megkezdődött a párkapcsolatnak nem túl kedvező számítógép előtt ücsörgés, plusz játék. És játék. És játék… majd a rádöbbenés, hogy ez bizony egy kicsit sem több, mint amit a Sea Dogs adott. Sőt, lassan jött az ennél még szomorúbb tapasztalat is: ezt a játékot bizony nem is PC-re alakították ki elsődlegesen. Borzalmas az irányítás, gyengécske a történet bonyolítása, és hasonlók. De nézzük meg alaposabban, kritikus szemmel és lehetőleg elfogulatlanul, mit is kaphatunk a Pirates of the Caribbean-tól.

Elsőként azzal szembesülhetünk, hogy a grafika szép. Nekem legalábbis tetszik. És nem is kell hozzá egy atomerőmű teljesítményű számítógép. A hajók szépen kidolgozottak, a szigetek mellett pedig kifejezetten élveztem a cél nélküli tájnéző hajókázást. Nem csalódunk akkor sem, ha kikötünk, minden város más jellegű, kifejezetten szépen megrajzolt, bár időnként (főleg ha nem használjuk a Quick Walk opciót) nagynak tűnik. Mármint eljutni a kocsmától a hajóácsig, és vissza, majd elfutni a kikötőbe, hogy vitorlát bontsunk és ismét útra keljünk.


Nem tudom, ki hogy van vele, de én a Morrowindben nagyon elkényelmesedtem, és hozzászoktam, hogy az utcán/vadonban/bárhol szembejövő népekkel szóba elegyedve komplett kis háttértörténeteket kapok bárkiről, némi tippel, pletykával megfűszerezve. Ehhez képest az itt található népes városi lakosság viszonylag buta zombi, maximum annyit árulnak el, hogy merre a kocsma, meg a többi fontos hely. A történet szempontjából fontos emberek maguk jönnek elénk, és vágják az arcunkba a dolgokat. De hasonló a helyzet a kulcsfigurákkal is. A kocsmában, a kereskedőnél lehet munkát kapni némi beszélgetéssel de másra nemigen lehet kitérni, hacsak a történet szempontjából nem esedékes. Ez pedig az egész életszerűségéből vesz el, sokkal kevésbé hiteles a világ, mint a Morrowindben – pedig az fantasy.

A történetről annyit, hogy angol kapitányként kezdünk, természetesen a kormányzót meglátogatva angol küldetéseket kapunk, de nem szeretnék egy komplett walkthrough-t iderittyenteni. Hely sincs, végig sem játszottam még (egyáltalán kérdéses, hogy van-e konkrét vége) és egyébként is, nem szeretem a walkthrough-kat. Nem szükségszerű azonban lineárisan haladva oldani a feladatokat. Én például elég sokat mászkáltam mielőtt látogatást tettem volna a kormányzónál. Hadd gyűljön a pénz, legyen néhány officerem és hát természetesen a tengeri csaták izgalmait is ki kellett élvezni, hehe… nem beszélve arról, hogy mivel tapasztalati pont rendszerben tudunk egyre jobb, ügyesebb és erősebb kapitány lenni, nem árt kicsit megerősödni, mielőtt bármi “történetszagúba” kezdenénk.

Kiindulásképpen megállapítottuk ugyebár, hogy nem tett jót a játéknak, hogy eredetileg X-Boxra fejlesztették. Na ha sehol máshol, az irányításnál ennek csúnyán isszuk a levét. Borzalmas. És nem túlzok. Egér bal gomb előre, jobb gomb hátra, ha menni akarunk a szárazföldön. Hajón sem más a helyzet, a W-S és az A-D gombok jutnak döntő szerephez. Mindent az enterrel elérhető “menüből” (kicsit nagyképűség annak nevezni) intézhetünk, és mindezeknél csak a harc a rosszabb. Space támad, Control védekezik… hát itt egy kicsit azért elkámpicsorodtam. Miért van az, hogy sokkal régebbi játékokban (pl. Thief), vagy a Bethesda más játékaiban (nahát, már megint Morrowind) ha nem is túl bonyolultan, de legalább kicsit életszerűbben lehet kardozni? Na jó, azért ebben is találtam kellemes dolgot: a pisztoly használatát a Q gombbal. Vicces dolog jól legyepálni kartácstűzzel az ellenfél hajó legénységét, aztán megcsáklyázni, és a fedélzeten egy elegáns lövéssel kivégezni a maradékot.

Mielőtt még úgy tűnne, hogy a játéknak csak negatív oldala van, áttérnék arra, hogy miért is játszottam át éjszakákat vele. Például a már említett grafikáért. Meg azért, mert fület gyönyörködtető hang, ahogy a fregattom huszonnéhány 24-es kaliberű ágyúból okádja magából a tüzet és a bombákat és mindezt a szomszédok is hallják, mert jó a hangcucc. És azért is, mert saját kis csapatomat (mármint a kapitányt és három tisztjét) tetszés szerint váltogatva a feladatnak legmegfelelőbb csapatot lehet összehozni. Sajnos csak azok kapnak tapasztalati pontot, akik éppen a mellettünk vannak. De az ő tulajdonságait magunk alakíthatjuk, mind a skillek, mind az ability-k tekintetében. Érdemes figyelembe venni, hogy minden szituációban a négy személy legjobb pontszámai számítanak – ergo egy jó tüzérrel, egy jó hajóáccsal és egy jó kereskedővel egész pofás és ütőképes bandát lehet létrehozni, és így saját magunk maradhatunk a vitorlázás-vívás-”leadership” tulajdonság kombináció tökéletesítésénél. Sajnos ennek egy hátulütője van, mégpedig a tengeri csatáknál. Illetve bármilyen vívással járó szituációnál. Ugyanis kedves tisztjeink elég bénák az elején, és hamar leölik őket a nekünk esetleg “meg se kottyanó” ellenfelek. Ez pedig szomorú, főleg magasabb szinteken, úgymond összeszokott csapatnál. Na de ezért lehet pisztolyt és jó minőségű kardokat venni és adni a tiszteknek. Jobb fegyverekkel, na és persze a fejlesztett vívással már nagyobb az esélyük a túlélésre.

További nagy előny a kötetlenség. Lehet kalózkodni, vagy éppen kalózokra vadászni, de kellően magasra fejlesztett kereskedés skill segítségével igen jól jövedelmező munka tud lenni a kereskedők megbízásait vállalva árut fuvarozni (saját pénzből vásárolva korántsem az), vagy más kereskedőket kísérni szigetről szigetre. Utóbbiakkal a kocsmában lehet találkozni. A szigetekre vetődve lehet barangolni és főleg éjszaka sok szimpatikus arcon gyakorolni a vívást. És egy idő után megjelenik a történetben a filmből jól ismert Black Pearl is… bár erről konkrétabban nem tudok nyilatkozni, mert eddig egyszer haladt el mozijelleggel a hajóim mellett. Ezután ismét eltűnt a cselekményből a filmes vonulat, vagyis az elátkozott arany sztorija.

Összességében tehát egy jó játékról van szó. Vannak hibái, nem is kevés. De alapvetően jól visszaadja azt a XVI. századi kalózos kardozós-ágyúzós hangulatot. Elég szabad kezet ad a cselekmény bonyolításának tekintetében és ha hajlandóak vagyunk szemet hunyni a konzolos játékból történt átírás miatti kényelmetlenségek fölött, akkor garantáltan szerez néhány kellemes percet. Ha meg nem, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy engem szidjon a kedves játékos-társadalom :)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.