LFG.HU

Gwaeron
RPG mesélőknekCimkek

A Sötétben tapogatózva egy együléses kalandmodul, amely a Star Wars: A szerepjáték második kiadású (hatoldalú kockákat használó) rendszerére íródott. Az alábbiakban ennek a modulnak a többé-kevésbé spoilermentes bemutatása következik. Néhány apró, homályos, történetelemekre történő utalás itt-ott azért előfordul benne, vagyis aki elsősorban játékosként kíván kapcsolatba kerülni a modullal, és úgy érzi, hogy a legapróbb metainformáció is csorbíthatja a játékélményt, annak ajánlottabb ezen a ponton felfüggesztenie az olvasást.

Maga a történet, ahogy azt az elengedhetetlen sárga futószöveg is említi, a yavini csata után párhónappal játszódik. Ez egy klasszikus lázadó történet, ami azt jelenti, hogy a játékos karakterek, ha nem is egyértelműen a Lázadók Szövetségének tagjai vagy elkötelezett hívei, valamilyen mértékben mégis csak szimpatizálniuk kell a lázadók ügyével, vagy – ha más nem, például – anyagi haszon reményében nekik kell dolgozniuk.

Mivel a kalandmodul még azelőtt íródott, hogy a Disney átvette volna a franchise-t, a történet a korábbi kánonra épül. Akik olvasták Timothy Zhannak és Kevin J. Andersonnak az új köztársasági érában játszódó könyveit, vagy játszottak a korábban megjelent különböző számítógépes játékokkal, azok számára bizonyos utalások ismerősek lehetnek (pl.: Daala admirális személye és a Kessel-rendszerben található Bendő-bázis; vagy a lázadó táboron belüli, Mon Mothma és Bel Iblis személye körüli belviszály). A kánon törzselemeinek tiszteletben tartása mellett, természetesen, teret engedtem a “kalandmodulírói szabadságnak” is, és néhol lazábban kezeltem a kánon által kijelölt kereteket.

Az alaphelyzet egy a Star Wars világából közismert szituáció: egy jól felkészült lázadó különítmény rajtaüt egy birodalmi csillagrombolón, hogy elfogjon egy a Birodalom szolgálatában álló tudóst, aki a hírszerzési adatok alapján feltehetően egy veszélyes biológiafegyver előállításán dolgozik. Emellett természetesen a romboló parancsnoki konzolján tárolt, a lázadás szempontjából fontos információk begyűjtése is jelentős motiváló tényező.

A kalandmodul színteréül egy viszonylag zárt terület, a fent említett birodalmi csillagromboló szolgál, amely a modul felvezetésében leírt űrcsata során komoly sérüléseket szenvedett el, ezért magatehetetlenül sodródik, mindössze a vészhelyzeti áramellátásra hagyatkozva. A romboló legénysége és a hajón tartózkodó birodalmi rohamosztagosok természetesen nem nézik ölbe tett kézzel a fedélzetre zúduló lázadó különítményeseket.

A fenti alaphelyzetből fakadóan maga a kaland a Star Wars történetekben megszokott látványos sugárvető-lézerpisztoly csörtéken túl egy sajátos túlélőhorror tematikával egészül ki. Ez egyrészt a romboló ramaty állapotából fakad. A modulban részletes kidolgozásra kerültek a romboló egyes szintjei, azon belül az egyes termei, mindenhol külön feltüntetve, hogy melyik van vákuum alatt, hol milyen állapotban vannak a konzolok vagy az egyéb berendezési tárgyak. Továbbá a hajó főbb rendszereivel (létfenntartás, energiaellátás, tibana-gázcsövek, stb.) kapcsolatban is hosszas leírások találhatók, megemlítve, hogy mi javítható, és mi nem, amely információkra főként a központi áramellátás helyreállítása miatt lesz szükség.

A „horror” hangulat elérésének másik eleme a hajón felbukkanó „szörnyetegekben” ölt testet. A hajón szabadon portyázó rakghoul, valamint a vornskr ragadozók komoly fenyegetést jelenthetnek az óvatlan karakterek számára. Játékosként elsőre furcsának hathat, hogy egy birodalmi csillagrombolón miért rohangásznak a Star Wars világának ikonikus rémségei, és azt a látszatott keltheti, hogy csak egymásra lettek szórva a különböző ismert lények, így biztosítva a kellő kihívást, ha a rohamosztagosok mesésen híres célzása nem lenne elegendő a számukra. Ám ha a játékosok kellő időt szakítanak arra, hogy feltörjék a különböző konzolokat, vagy épp szóba elegyedjenek a nem-játékos karakterekkel, akkor szép lassan egy koherens kép rajzolódik ki előttük, és rájönnek, hogy ezek a lények nem véletlenül tartózkodnak a hajón, és az események jól illeszkednek a nagyobb történeti keretbe.

Ha már szóba kerültek a nem-játékos karakterek, fontos megemlítenünk, hogy a lázadó különítmény tagjain, akikre értelemszerűen szövetségesként tekinthetnek a játékos karakterek, valamint az ellenséges birodalmi egységeken túl, tartózkodnak a hajón bizonyos semleges beállítódású nem-játékos karakterek is, akikkel lövöldözés és “kardcsörtetés” helyett akár a klasszikus interakciók valamelyikével is közelíthetnek a játékosok. Mindegyik nem-játékos karakternek igyekeztem alaposan kidolgozni az előtörténetét, valamint, hogy miként került a rombolóra. Mindegyikük saját céllal rendelkezik, amely hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódik a főszálhoz.

A modul valamennyi nem-játékos karakterről, legyen az lázadó, birodalmi vagy semleges beállítódású, ad egy hosszabb-rövidebb ismertetőt, egy részletes értékfelsorolást, valamint – amennyiben a játék kezdetén még élő karakterről van szó – egy mozgatási irányelvet, mely utóbbi segítségére lehet a mesélőnek, hogy tudja, az adott karakter melyik szinten mozog elsődlegesen, és mi a legfőbb motivációja a modul által felvázolt szituációban. A modul hasonló leírást nyújt a szörnyekhez is.

Maga a modul, amint már utaltam rá, részletesen ismerteti az egyes szinteket, és minden szinthez az adott szint állapotához és a jelenlegi körülményekhez igazított véletlen találkozások táblázatot biztosít a folyosókon való haladás színesítése érdekében. Ezenfelül a modul elején külön ismertetésre kerülnek a látásviszonyokkal, az áramellátással, a vákuummal, a szervízalagutak használatával, a konzolokkal, stb. kapcsolatos egyedi szabályok.

A modul végén egy viszonylag terebélyes függelék található, amely tartalmazza a játékban előforduló valamennyi nevesített és közönséges nem-játékos karakter és űrhajó értékeit. Emellett található benne egy-egy felirat nélküli térkép külön-külön a csillagromboló összes szintjéről, melyeket a játékosok rendelkezésére lehet bocsátani.

Jó tanács: a mesélőnek érdemes lehet kis kártyákat készíteni az egyes nem-játékos karakterekhez (értékek és mozgatási irányelvek tekintetében), valamint az egyes konzolokról kinyerhető információk vonatkozásában. Ezzel sok lapozgatástól kímélheti meg magát. Mivel – már csak a horror hangulatból fakadóan is – a játék folyása nem feltétlenül lesz kapkodós, és mivel a játékos karakterek többnyire folyosóról folyosóra vagy épp szervízalagutakon keresztülkúszva haladnak, a mesélőnek lesz ideje, mindig az adott szinthez szükséges segédkártyák előkészítésére, és arra, hogy közben fejben végiggondolja, az adott szinten melyik nem-játékos karakterek (esetleg szörnyek) fordulhatnak elő.

A modul három különböző összetételű csapatnak is ki lett mesélve. Volt köztük olyan, amely több éves szerepjátékos tapasztalattal bíró játékosokból állt, és olyan, ahol viszonylag kezdő játékosok alkották a csapatot. Az egyetlen közös pont az volt köztük, hogy minden játékos először játszott Star Warst eszerint a d6-os rendszer szerint. Mindhárom csapat sikerrel vette a kihívásokat. Az összesített játékosi és mesélői tapasztalatok nyomán kristályosodott ki ez a most közzétett végleges változat. Összegezve elmondhatjuk, hogy a kalandmodul alkalmasnak bizonyult a játékrendszer alapjainak elsajátításához. A három tesztcsapat esetében kettőnél kampányindítóként alkalmaztam ezt a kalandmodult. Két teljesen eltérő kampány számára is remek felvezetésnek bizonyult: Az első csapat a jedi holokron rejtélyének járt utána, míg a második csapat Tarkin nagymoff hagyatékának feltárásával foglalatoskodott. De mivel a modul fő történetszála jól körülhatárolt, így akár egy nagyobb kampányba is könnyedén beilleszthető egyfajta együléses mellékküldetésként, amennyiben egy tematikáját tekintve lázadó kampányról van szó. (Ilyenkor persze érdemes a nehézséget a játékos karakterek aktuális értékeihez igazítani.)

Nehézségét tekintve egy kezdő szintű kalandmodullal van dolgunk, vagyis átlag 3-4K-s (értsd: 3-4 kocka erősségű) főjellemzőkkel és jártasságokkal bíró karakterekkel könnyedén teljesíthető. A potenciális ellenfelek is átlagosan 3-4K-s főjellemzőkkel és jártasságokkal lettek felvértezve. Amennyiben a játékosok kellően körültekintők, és leleményesen használják ki a terepből és a körülményekből fakadó lehetőségeket, még akár egy túlerőben lévő ellenséges csapattal szemben is sikerrel megállhatják a helyüket.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a modul egyetlen átlagos délutáni ülés alkalmával kijátszható, vagyis körülbelül 6-7 órányi játékidőt ölel fel. Természetesen, ha a játékos karakterek hajlamosak a szétválásra, és ezzel többször is párhuzamos mesélésre kényszerítik a mesélőt, akkor előfordulhat, hogy két alkalomra tolódik ki a játékidő.

A játékos karakterek elsődleges célja jól körülhatárolt, a körülmények jelentős része pedig adott, így értelemszerűen van egy “meghatározott” medre a történet folyásának. Ez persze nem azt jelenti, hogy a játékosoknak egy előre megadott sorrendben kellene végigmenniük a hajó egyes szintjein, folyosóin és termein. Több különböző módon is eljuthatnak az általuk, a küldetésük vagy a körülmények által kijelölt célterületeikre, és teljes mértékben rajtuk múlik, hogy miként viszonyulnak a különböző semleges nem-játékos karakterekhez, és azok egyedi problémáihoz és motivációihoz, ami biztosítja, hogy a játékosok is bőven kivehessék a részüket az események formálásában. Ennek ellenére a modul biztosít néhány mérföldkövet a mesélő számára, amelyek figyelembevételével a mesélő valamelyest mederbe terelheti a történet folyását, és amennyiben a játékosok menetközben szem elől tévesztenék az elsődleges feladatukat (amelyet a modul felvezető része jól körülhatárol), akkor vissza tudja őket terelni a megfelelő ösvényre. Más szóval ez egy akció sci-fi köntösbe öltöztetett “dungeon”-típusú kaland, amely bizonyos tekintetben korlátozza a játékosok mozgásterét és döntési lehetőségeit, ugyanakkor igyekszik a lehető legjobban elkerülni – vagy legalábbis mérsékelni – azt, hogy a játékosok úgy érezzék, mintha kényszerpályán mozognának. (Bár a túlélőhorror tematikából fakadóan időként elkerülhetetlenül előállhatnak ilyen helyzetek egy-egy jelenet erejéig.)

Nem maradt más hátra, mint hogy jó játékot kívánjak mindenkinek, aki úgy dönt, kijátssza ezt a modult. Természetesen, ahogy minden kalandmodul, ez sem szentírás, vagyis minden mesélőt arra buzdítok, hogy bátran igazítsa hozzá a modult a saját játékosai játékstílusához és elvárásaihoz, hiszen az elsődleges cél mégiscsak az, hogy egy tartalmas és jó játékalkalom kerekedjen ki belőle. Ha esetleg kijátszottátok, és valamelyikőtöknek van kedve összegezni a tapasztalatait, akár egy mesélői/játékosi kalandbeszámoló keretében, akkor szívesen venném a visszajelzéseket. Mindig érdekes látni, hogy másoknál miként ölt testet az, ami a modul írásakor még a fejünkben, vagy a saját mesélésünkkor a gyakorlatban ilyennek vagy olyannak bizonyult.

Az Erő legyen veletek…

sotetben_tapogatozva_sw_d6_modul

Klikk a képre a letöltéshez


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához