LFG.HU

HammerTimeCafe
Povi
novellaCimkek

Csipog a telefonom. Kellemetlen, undorító hangon csipog. Ez azt jelenti, hogy délután egy van. Ma sem aludtam sokat. Hűvös izzadság csorog a testemen, számban cigaretta és sör íze keveredik. A tegnapi este sem telt el esemény nélkül ezek szerint. A fejem zsibbadt, a testem viszont pörög. Mint ha megittam volna tíz kávét, vagy felszívtam volna fél gramm spurit. Mary Sue jut az eszembe. Az ő vére teszi ezt velem, tudom. Ő az eddigi legjobb azok közül akiknek a vérét iszom. Elmosolyodom, ahogy a lányra gondolok és erről eszembe jut: el kell intéznem neki pár dolgot, mielőtt este átugrok hozzá. Ideje lesz felkelni Emil. Az anyagért mindig meg kell dolgozni. Felkászálódok az ágyként funkcionáló szivacsról, kikerülöm a földre dobott ruháimat és fejbe vág az érzés megint: az érzékeim egyik pillanatról a másikra csúcson járnak. Orromban a ruháim szórakozóhely szagával, fülemben a kinti forgalom elviselhetetlen lármájával botorkálok ki a fürdőszobába. Villanyt kapcsolok és ezzel a szemem is ki van ütve. Összerogyok a földre és halkan kuncogok. Próbálok úrrá lenni az érzésen.

Lassan lehalkul a világ, letompul a fény és már a ruhák bagószaga sem zavar. Irány a zuhany, az majd segít. Fürdés közben másra sem tudok gondolni, mint rá. Ismerem ezt az érzést, korábban is megtörtént ha valamelyiküknek sokat ittam a véréből. Akkor sem zavart és most sem. Minden szernek van mellékhatása. A forró víz eltereli a függőségről alkotott gondolataimat és kellemesen észhez térít. Mire kilépek a zuhanyból, nyoma sincsen a fásultságnak. Megnézem magamat a tükörben. Keskeny arc, kék szem és barna, divatosan rövid haj. Az orrban és a bal szemöldökben piercing. Buknak rá a nők. Ideje megborotválkoznom, Mary Sue rühelli ha borostás vagyok és ma egyáltalán nem akarom felidegesíteni. Feltúrom a faliszekrényt a borotvahabért meg a borotváért és nekilátok a procedúrának. A kezem folyamatosan remeg, de csodák csodájára nem vágom meg magamat. Egyre jobban indul ez a nap. Miután rendbe szedtem magamat, bekapcsolom a gépemet és indítok egy kis zenét. A Thievery Corporation nyugtató ritmusai bemásznak a fülembe miközben lehuppanok a fotelba, a tegnapi sörömmel a kezemben. Először Richievel kéne találkoznom, aztán vele elugrani Mary Sue új verdájáért.

Állítólag Richie “gazdája”, az az idegbeteg Ronnie intézett neki egy új bajor csodát. Na arra kíváncsi leszek mindenképpen. Miután a söröm elfogyott, kicsoszogok a hűtőhöz. Sajnos egy üveg whiskey-n meg egy két hetes pizzan kívül nincs benne semmi más. Francba, úgy látszik indulni kéne. Magamra kapom a tegnapi ruhákat. A szaguk most nem zavar annyira, de azért gondolok másokra is és befújom egy kis parfümmel a pólómat. A hajamat belövöm, megkeresem a kulcsokat, a napszemüveget és indulok lefelé. Vesztemre pont belefutok kedvenc szomszéd nénimbe, aki szúrós szemekkel nézi, ahogy a zárral szenvedek. Biccentek felé és megpróbálkozom egy lefegyverző mosollyal. Valószínűleg nem sikerül túl jól mert az ajtaját becsukja. Hevederzár, biztonsági lánc csörög. Egy újabb állampolgár, aki biztonságban van a fertőtől. Erre a gondolatra rágyújtok és elindulok a kocsimhoz, remélve, hogy ma nem hagy cserben.

Szeretek vezetni a csúcsforgalomban. Az ember ül az autójában, zenét hallgat és araszol a többiek után. Semmi bonyodalom, semmi rohanás. A dudákhoz pedig hozzá lehet szokni. Sőt kifejezetten meg lehet őket szokni. Ha erősen odafigyelek meg tudom különböztetni, hogy mikor melyik autó dudál, még ebben a forgalomban is. Olyan mint ha valami primitív gépszörnyek hergelnék egymást. Egy idő után észreveszem, hogy valaki az ajtóm mellett üvölt. Úgy látszik egy kicsit elméláztam. Korábban nem nagyon fordult elő, de Mary Sue óta egyre gyakrabban. A férfi szitkozódik, én meg D-be rakom az öreg Buickot és tovább araszolok. A külvilág néha kifejezetten zavaró tud lenni. Felhangosítom a zenét és rágyújtok. A füstöt figyelem, ahogy lassan, komótosan kavarog az utastérben. Gyönyörű szép. Dudálás. Kakofónia. Hiába, szeretem a csúcsforgalmat.

Richie placca fél órára van tőlem, de most egy óra alatt teszem meg az utat. Ma valahogy nem akarok találkozni vele. Főleg mivel most Ronnie eteti. Ha pedig Ronnie etet valakit az két dolgot jelent: az illető akkorát üt mint egy gőzkalapács és olyan a természete mint a nitroglicerinnek. Tudom, hiszen egy darabig én is Ronnieval lógtam. Tetszett az a pattanásig feszült, állandóan pengeélen táncolok hangulat. Legalább is egy darabig. A baj inkább ott volt, hogy Ronnie egy állat. Pillanatok alatt el tudja dobni az agyát és akkor se isten, se ember nem áll meg előtte. Ha pedig miattad húzza fel magát… Hát barátom akkor csengettek. Én két hetet töltöttem kórházban sípcsont töréssel. A fájdalom csak hagyján, azon a morfium segített. De az a rohadék nem adott vért amíg fel nem épültem. Ha azt hiszed, hogy fáj a heroin elvonás, akkor fogalmad sincsen, hogy mi az igazi fájdalom. Bármit megtennél azért a pár csepp vörös folyadékért és azért a rohadékért, akitől kapod. Mary Sue pont ekkor jött a képbe. Megváltásként fogadtam az új láncot és az új ízt. Richie ekkor jött be a képbe: újonc volt, Mary Sue ajánlotta fel Ronnienak cserébe értem. De a fazon hamar belejött a dologba és ez az, amitől most rohadtul feláll a szőr a hátamon. A Ronnieval töltött második hét után úgy ütött ki valakit a csehójában, hogy a tag kómában fekszik azóta is. Rá néhány napra a kómás gyerek haverjai megvárták Richiet és el akarták ruházni. Állítólag meg is szúrták, de ez az állat észre sem vette. Csak ütött, rúgott, harapott ameddig álló embert látott. Eredmény: egy életveszélyes és három súlyos sérült. A bíróságon Richie azt állította, hogy halál félelemből tette amit tett. Ez a kenőpénzekkel és egy jó ügyvéddel kiegészítve megtette a hatását. A szívem szakadt meg. Hogy nekem mi dolgom van a volt forrásom bohócával? Történetesen annyi, hogy az új forrásom, új kocsiját ez a tag szerzi be. Nekem csak annyi a dolgom, hogy kiválasztom Mary Sue ízlését figyelembe véve a megfelelő gépet. Richie-vel közösen. Még szerencse, hogy Ronnie nem lesz ott.

Úgy néz ki megérkeztem a csehóhoz. Jól menő, puccos biliárd szalon, ahova a környék összes szemete betér egy Rolling Rockra meg egy Kesslerre. Ilyenkor még nincsen teltház, de a murván parkoló terepjárók alapján a keménymag már itt van. Ettől féltem. Szerencsére a parkolóban senki sincsen, ezért van még pár percnyi haladékom mire valaki észrevesz. Ki is használom, fellövök egy rakétát. Nem azt a mellbevágóan erőset, amit otthon szív az ember, inkább azt a jó napot cigit, amivel sétálgathat, beszélgethet az ember és közben nyugodtan elcsúszhat az olyan apró kellemetlenségek mellett mint például Richie. Mosolygok ismét és megnyugtatóan érzem, hogy a Buick plüss ülése egyre puhább és mélyebb lesz, a világ pedig egyre érdekesebb. Milyen érdekes ez a Rolling Rock reklám kiakasztva. A zöld és a fehér csodás kontrasztot alkot, amibe lágyan belesimulnak a betűk. Már megint kopognak az ablakon. Richie egyik csicskása az, hangosan röhög rajtam. Gondolom megint moziztam egy kicsit. Erről jut eszembe: rohadt szomjas vagyok. Ideje bemenni. Végül is semmi gond sincsen ezzel a hellyel, csak a törzsvendégek bárdolatlanok egy kicsikét.

A bárpultot támasztom és azon gondolkodom, hogy Richie vajon hogyan éli meg az állapotát? Tud egyáltalán róla, hogy mekkora függőségben él? Vagy csak egyszerűen jó fejnek tartja Ronniet? A franc tudja. Minden esetre boldognak tűnik. Amolyan együgyű, lelki szegény értelemben. Amikor bejöttem, éppen darts tűket hajigált a haverjaival Miss Május kebleire, amit valaki gondosan a darts táblára ragasztott. Mindezt persze óriási hahotázás és vállveregetés közben. Sokat ihatott már, de még józan volt. Tekintete megakadt rajtam és intett, hogy szolgáljam ki magam. Valamit még mondhatott is, mert hangos röhögés kavarodott körülötte, szerencsére nem hallottam. Szóval most itt ülök és várom, hogy mi lesz. A hangfalakból szóló country zene lassan, de biztosan az őrületbe kerget és a cigarettám is fogyóban van. Behajolok a pult mögé és kipiszkálok egy Camelt. Jó lesz még későbbre. Hirtelen egy lapát tenyeret érzek a hátamon. Szép lassan megfordulok és Richiet látom magam előtt. Nagydarab, darabos vágású fickó, harcsabajusszal, stetson kalappal, Ray Bannel, veszkó csízmával. Ő a helyi erő, ennek a helynek a vitathatatlan ura. A hóna alá csatolt .454-es Taurus Raging Bull tovább fokozza külsejének veszélyes mivoltát. Egy pillanatra még én is berezelek, azt hiszem meg fog csapni. De csak sercint egy adag bagólevet a padlóra aztán egy széles gesztus kíséretében az irodájának az ajtaja felé int. Tiszta Eastwood.

Richie irodája nem semmi. Hatalmas ital szekrény, Konföderációs zászló, lőfegyver képek és meztelen nők. Az asztalon bakelit telefon, régi 486-os, szivar tartó, szivar vágó és egy hatalmas hamutál. No meg két ujjnyi Jim Beam. A ház ura ma nagyon adakozó kedvében van, tölt nekem is egy pohárral. Kényelmesen hátradőlök a hatalmas bőrfotelbe, rágyújtok és hallgatom ahogy Richie beszél. Tekintetem újra megakad a füstön és gyermekdeden mosolyogva nézem. Fodrozódik, formálódik ahogy néha belefújok. Arcokat vélek felfedezni a füstben. A múltból és a jelenből egyaránt. Mary Sue… annyira szép.
- Figyelsz rám, baszd meg?!? – üvölti egy alak az arcomtól pár centire. Dohány és rövidital szaga csap meg. Torkomon acélos ujjak. Richie. Megint elméláztam egy csöppet. Összeszedem magamat és a szemébe nézek. Látom rajta, hogy mindjárt robban. Előhúzom a zsebemből a Buick kulcsát és leteszem az asztalra. Az is tőle jött még korábban.
- Indulhatunk – mondom és felállok a fotelből. Mikor látom, hogy nem nyúl fegyver után és nem is veti rám magát, megnyugszom egy kicsit és felállok, óvatosan az ajtó felé tekintve.
- A Grúz mondta, hogy velünk jön – csúszik ki Richie száján, miközben kaján vigyor ül ki az arcára. A francba! Ez aztán végképp nem hiányzott. Kezdek komolyan megijedni.

A Grúz és én egy kicsit régebben találkoztunk. Akkoriban nagyon le voltam robbanva, kirúgtak az egyetemről és az írást is felfüggesztettem egy időre. Egy útszéli motelban dolgoztam, mint éjszakai portás és kőkeményen rá voltam állva a piára, vért is akkor kóstoltam először. Az estéim nagy részét akkori “forrásom” Ramon táplálása vette el. Ramon zűrös egy alak volt. Amikor összefutottunk hiányzott a fél karja, össze volt marva az arca és a motel egyetlen fagyasztójában lakott. Azonnal rám vetette magát, én pedig először tapasztaltam mi is az az igazi extázis. Csak éppen sem a hely, sem az idő sem Ramon nem illett a képbe. Miután jóllakott közölte velem: a véréért cserébe hozzak le neki embereket. Akkor még nem tudtam mire célzott a vérrel, de mivel be voltam rezelve ráálltam az alkura. Egy zsebkéssel felvágta az alkarját és a vért egy papír kávéspohárba csepegtette, Döbbentem figyeltem. Amikor rám szólt, hogy igyam meg, elkapott az undor. Ma már nem haboznék, de akkoriban még nem ismertem a bódulat ilyen formáját. A hideg, vas ízű folyadék lassan, olajosan csorgott végig a torkomon és azonnal hatni kezdett. Egész testemben remegni kezdtem, mint ha több ember erejét érezném a testemben. És akkor meghallottam az udvaron lévő kutya ugatását. Tudtam, hogy éhes az a szegény korcs. Értettem amit mondott. Ez volt Ramon vére. Az első, felejthetetlen alkalom az életemben. Persze, hogy segítettem neki. Senkit nem bántott, csak evett belőlük. Prosti, takarítónő, teherautó sofőr… Már nem is emlékszem mennyi embert vittem le neki. Napról, napra jobban lett. Aztán egyszer csak megkért rá, hogy hívjak fel vakit. A valakinek neve is volt: a Grúz. Megtettem, hiszen lövésem sem volt róla, hogy ki az a fószer.

Még aznap este megérkezett. Köpcös, borotvált fejű, tetovált alak, talpig bőrben. Egy régi Indian motorral jött és volt nála egy málhazsák. Nem szólt egy árva szót sem, Ramon-al félrevonultak. Aztán Ramon szólt, hogy a Grúz most itt fog lakni, intézzem el a dolgot. Megtettem, hiszen a vérért mindent. A Grúz pedig szépen befészkelte magát az egyik apartmanba és beindította a kis bizniszét. Egész nap bent dekkolt, maximum sörért jött ki. Nagy néha jött hozzá egy két zűrös alak. Mikor rákérdeztem, hogy mi a szart csinál, berángatott a szobába és egy hatalmas pofon kíséretében leültetett az ágyra. Az asztalon pisztolyok, töltények garmadája. Ezzel üzletelt. Közölte, ha sokáig velem kell osztoznia Ramon-on, akkor egyszer megütöm a bokámat. Még délután leléptem. Azóta a Grúz állítólag gazdát cserélt, de nekem semmi kedvem sincsen találkozni vele. Kíváncsi volnék Richie honnan a francból ismeri és mitől van az a hatalmas vigyor az arcán.
- Honnan ismeritek ti egymást? – kérdem és igyekszem leplezni amit gondolok.
- Az legyen az én dolgom, kispajtás. A lényeg, hogy ma velünk jön, mert szükség lehet egy dolgos kézre ha úgy adódik. Remélem nem okoz gondot… – mondanivalóját egy öblös röhögéssel zárja le. Arcomra kiül a vigyor és foghegyről odavetem nagydarab vendéglátómnak:
- Nem az, hogy zavar Richie. Csak azt hittem te ennél keményebb vagy. Mármint pont ezért kellesz Ronnienak… – Ez ült. Szemei kikerekednek, orrlyukai kitágulnak. Tudja, hogy tudom. Ő is csak egy függő. Ugyanabban a hajóban evezünk.

Mire kiérünk a kocsihoz, Richie már lenyugszik. Ebben valószínűleg segített neki az újabb adag Jim Beam, meg a poén amit Saddamról mondtam neki. A barom. A Grúzzal állítólag majd a helyszínen futunk össze, szóval még van vagy fél órám. Tekernem kéne egyet, de Richie szerintem nem örülne neki. Megrögzött piás, képtelen mást befogadni. Lehúzom az ablakot és élvezem ahogy a hűs levegőt behozza a menetszél. Közben megy a country zene, meg Richie elmés megjegyzései az út szélén néha feltűnő kurvákról. A hely ahova megyünk egy volt raktárépület, Ronnie néha szokta használni erre arra. Jártam már ott vele néhányszor még anno, nem fűznek hozzá szép emlékek. Abból viszont ahogy Richie vezet arra tippelek, hogy ő még soha nem járt arra. Nocsak, nocsak. Apuci nem bízik Richardban. A helyében valószínűleg én sem tenném. Függőkben nem lehet megbízni, maximum csak irányítani, kihasználni lehet őket.

Szép lassan megérkezünk. Már látom a hosszú évek forgalmától mocskos épületet, a törött ablakokkal. Belül halvány fény ég, a kocsi behajtó előtt egy ember. Ahogy közelebb érünk felismerem a férfit: a Grúz az. Kopasz haj, napszemüveg és csodák csodája: öltöny. Úgy látom dress code-os az új munkaadó. Kérdés az, hogy most kinek dolgozik? Richiere nézek: szerintem ez a barom tud valamit, de nem nagyon akarja az orromra kötni. Kezdek izzadni. Jó lenne most egy spangli. Vagy Mary Sue.

- Nocsak Richard, csak nem Emil az ott melletted? – Nem jutok szóhoz. Ronnie áll előttem. Még mindig jól néz ki: árad belőle az elegancia és a stílus. Aranyóra, diszkrét fülbevaló, méreg drága ing – szigorúan nyakkendő nélkül, a felső gomb kigombolva – hozzá illő sportzakóval, nadrággal és vékony bőrcipővel. Fiatalos arcából árad a vitalitás, mint ha most jött volna egy masszázsszalonból. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg jóllakott, ami jó jel mert ilyenkor türelmesebb. Kérdésére röhögés a válasz: Richie és a Grúz jól szórakoznak.
- Szia Ronnie. – mondom és egy pillanatra nem jön ki más a torkomon. Nem vagyok meleg, de olyan az érzésem, mint ha az ex pasimat látnám az új szeretőivel. Nem tudom hova rakni ezt a rohadt érzést. Szemét volt velem, de én még mindig nem tudom elfelejteni. A vérének az ízét a számban érzem, akárcsak azt a félelmetes erőt és pezsgést, amit előhozott belőlem. Bárcsak kaphatnék egy kortyot belőle. Vagy csak egy cseppet, még az is elég lenne. Amíg gondolkodom, Ronnie egy intéssel elhallgattatja két talpnyalóját. Baljós, fenyegetéssel teli csend ülepszik le a raktárépületekre. A díszlet sem segít ezen túlzottan: mállott vakolatú falak, szegényes világítás és ponyvával letakart autók. Pontosan mint egy rossz akciófilm kellékei.
- Mary Sue kocsijáért jöttem, állítólag megbeszélte veled. – mondom nem túlzottan meggyőzően.
- Igen Emil, megbeszélte. Csakhogy van itt egy kis bökkenő. – Ezzel lassan elkezd járkálni – Egy szóval sem említette, hogy egy ilyen kis tetűrágót küldd el érte. Ugye tudod mit érdemel egy tetűrágó Emil? – Kiráz a hideg ahogy rám néz. A szemei borzalmasak, érzem, hogy a vesémbe lát velük. Borzalmasan rettegek, elkezdek hátrálni a kocsi felé. Beszélni nem tudok, csak dadogni. Mindenképpen le kell innen lépnem. Hátrálás közben két erős kar fog le. Richie és a Grúz. Ezek haza akarnak vágni!
- Ronnie, én rohadtul nem tudom, hogy mit akarsz, de essünk túl rajta minél…-
- Honnan a francból tudnád, hogy mit akarok ÉN? Annyi eszed sincsen, hogy ne kerüljél az utamba! Remegsz itt mint valami szánalmas féreg, lefogadom mindjárt magad alá csinálsz. Ne félj bameg, egy ujjal sem érek hozzád, nem akarom bepiszkolni a kezemet. Richie, adjátok meg neki ami jár! – Az ítélet elhangzott. Lassan elhagy minden erőm és elkezdek könnyezni. Ez itt a vége. Tarkómon ütés csattan, kialszanak a fények.
Lebegek. Tompán, bágyadtan, szédelegve lebegek. Orromban drága parfüm illata, fejemben hasogató fájdalom. Valami mély, furcsa nyugalom ül a testemen. Ellazulok és lebegek tovább.

Meleg van. Valószínűleg a földön fekszem, alattam puha, enyhén penész szagú szőnyeg. Lassan kinyitom a szememet. Egy sötét helyiségben vagyok. Kiélesedett hallásommal mint ha valami zenét hallanék a szomszéd szobából. Edith Piaff. Most veszem észre, hogy meztelen vagyok, de nem zavar. A testem tele van élettel, a vér száguld az ereimben. A zene egyre inkább eltelíti az érzékeimet. Hanyatt dőlök és mosolyogva hallgatom.
- Felébredtél kedves? – Halk, lágy nőies hang. Mary Sue. Testem azonnal reagál, úgy döntök, inkább hasra fordulok.
- Mi történt? – Kérdem, de már kezdem sejteni. A sötétből hozzám lép legújabb “forrásom”. Bőre most forró, gyönyörű arca kipirult, Hosszú, szőke haja lágyan végigsimítja a hátamat.
- Játszottunk egyet cukorfalat – mondja gyerekesen selypítve – Édesebb a véred, ha félsz. Soha nem volt macskád? – Nem volt, gondolom, de nem is lesz. Hanyatt dőlök, élvezem ahogy cirógatja, becézi a testemet. Miért is csinálom ezt? Miért dőlök be nekik mindig? Azt hiszem a különös ízek miatt.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához