LFG.HU

Forvith József
novellaCimkek

Vaszilij nagyot sóhajtott a súlyos berlini éjszakába.
Félve pillantott körbe, majd óvatosan a hátizsákjába nyúlt, hogy előkotorja a döglött macskát, amit a Bismarck Strassen talált. A nyál kibuggyant szája szélén és keskeny patakban futott le reszkető álláig. Az állat még nem árasztott magából átható bűzt, vagy legalábbis az orosz nem érezte. Olyan hirtelen tépte fel bajonettjével a csapzott bundát, hogy a belek a kockaköveken csattantak. Vaszilij a négy év háború alatt többször tapasztalta, hogy elveszti uralmát ösztönei felett. Most morogva, szörcsögve falta a húst, ha megzavarta volna valaki, szemrebbenés nélkül vágta volna el a torkát. Aztán a jobb oldali kiégett háztömb mellé kuporodott.
- Meghitt vacsora a Brandenburgi Kapu mellett. – Alekszandr, a durvaarcú moszkvai szakadt ki a téglarakás árnyékából. De úgy látom -a katona cigarettára gyújtott és a Vaszilij melletti mocsok felé köpött- ezt is elvitte a róka.
- Takarodj! -Vaszilij erőtlenül hörgött.
A moszkvai megeresztett egy fölényes mosolyt.
- Jól van barátom. Csak gondoltam éhes vagy. De ha nem hát nem.
- Miről beszélsz? -Vaszilij felemelte a fejét. Arcára iszonyú árkokat szántott a szenvedés. Találtatok egy lovat?
- Nem! Megfőztük Koltya hadnagyot.

Vaszilij néhány másodpercig kifejezéstelenül bámult a moszkvaira, aztán hirtelen felugrott, torkon ragadta és a falhoz szorította.
- Te nyomorult! Hadbíróság elé kerültök mindannyian. -sziszegte az egykedvűen vigyorgó Alekszandr képébe.
- Annak a szemétnek volt kenyere! -vágott vissza a moszkvai. Hiába kértünk tőle, nem adott. Azt kapta, amit megérdemelt.
- El kell tűntetni a nyomokat. – Vaszilij nyelt egyet és eleresztette társát.
- Már késő. Krisa őrnagy látta.
Vaszilij hallgatott.
- Azt mondta, tartja a száját, ha kitűntetjük magunkat a harcban. Nem érdekli Koltya, de ha a mi szakaszunk tör be először a bunkerbe, őt előléptetik.
Vaszilij a távolban komorló Birodalmi Kancellária épületére nézett, ahogy a sztálin orgonák pokoltüzében ég, és az erőszakosan csattogó horogkeresztes lobogóra a mellvéden.
- Ki jön velünk? -kérdezte.
- Manti és Peter. – felelte komolyan Alekszandr.

A Zeppelin Platz romokba dőlt épületgigászait fekete eső áztatta, amikor átosontak köztük. A napfelkelte épp csak sejleni látszott a város felett kavargó koromfelhőkön át.
Vaszilij csőre töltött nagannal szaladt a jakutföldi Manti nyomában. A szibériai vadembert viselte meg legkevésbé a háború, vagy legalábbis nem látszott rajta. Ördögi ügyességgel kerülte ki a német barikádokat és géppuskafészkeket, puskát csak a legritkább esetben használt, inkább hátulról tőrével szúrta tarkón, aki az útjában állt.
- Átkozott háború. -morogta félhangosan Vaszilij, és közben észre sem vette, hogy már a kancellária épületénél állnak.
- Leszedem a zászlót! -élénkült fel Alekszandr, és naganjával a magasban csattogó horogkeresztes lobogóra célzott.
A szilánkokra robbanó fegyver dörrenését hosszan visszhangozták a halott paloták. A moszkvai jobb szeme helyén egy sötétlő kráterrel csuklott össze, vére és agyveleje a kancellária falán csordogált.
- Puskát, nem tisztít ki. -törte az oroszt a jakutföldi.

Vaszilij egy pillanatra megdermedt, aztán biccentett Mantinak, hogy keressék meg a bejáratot. Nem telt sok időbe, amíg ráleltek a több mázsás, acél kapura. Amikor Vaszilij nekifeszült, meglepetésére csikordulva engedett. Odabent fél méteres magasságban mindent beborított a törmelék. A téglakupacok és szétesett pillérek alól feketére rohadt kezek tűntek elő, a jobb oldali sarokban egy elvérzett SS-katona feküdt, lisztfehér arcán az utolsó percek döbbenetével.
Manti épp egy betongerendán egyensúlyozott, amikor fogást érzett a bokáján.
- Gehen Sie nicht dort! -a rettegéssel átitatott hang egy fiatal tiszttől származott, aki a hullák közt feküdt.
Vaszilij azonnal rászegezte fegyverét, de a német mintha észre sem vette volna, tovább beszélt.
- Bitte! – könyörgött mintha az életéért tette volna. Ich war dort, sie sind keine Menschen. -Vaszilij az őszinte segíteni akarás fényeit látta a bevérzett szemekben.
A jakutföldi tőre recsegve fúródott a katona fejébe.
- Erre. -intett Manti. Koltya ismeri bunker helyét és mondta nekem el. Mit mond a fritz?
- Félrebeszélt, nem volt magánál. -töprengett az orosz, de nem hagyták nyugodni a szavak.
Sie sind keine Menschen. Ezek nem emberek.

Gehen Sie nicht dort! Ne menjenek oda!

A szibériai -mintha a tajgán vadászna- lopózott keresztül egyik teremből a másikba, mindaddig, amíg egy gazdagon díszített kovácsoltvas ajtóhoz nem ért. A fémbe álmodott figurák, a buján indázó rajzolatok erős kontrasztban álltak a szoba puritanizmusával.
- Ez nem lenni jó! – Manti arcán most először ütköztek ki a félelem jelei. Két lépést hátrált, tömpe ujjai kifehéredtek a tőr markolatán. Vaszilijra nézett.
- Bemegyünk és vége. – nyugtatta az orosz. Elintézzük őket. -Vaszilij mosolyogni próbált, tudta, hogy a rúnák riasztották meg a babonás szibériait.
- Mit mondott fritz? -köpte idegesen Manti.

Az orosz nem válaszolt, csak vállával belökte az ajtót, ami már résnyire nyitva volt. Földöntúli sötétség szívta magába. Percekig zuhant a mélybe, biztosra vette, hogy meghal, de nem ez történt. Arra eszmélt, hogy a nyirkos földön fekszik. A helyiség falai alig voltak kivehetők, a mennyezet alatt futó csöveken patkányok szaladgáltak, középen egy csapóajtó lehelte a homályt. Vaszilij úgy döntött a rozsdás fémlétrán leereszkedik az alsóbb szintre. Aztán egy újabb szinttel lejjebb ment, és ismét lejjebb. A patkányok egyre szaporodtak, a sötétség pedig nyúlóssá és mocskossá vált, úgy érezte megfullad benne, a rettegés és az iszony elborította elméjét. Minden kamrában további ajtó vezetett lefelé, de az orosz már nem ment tovább. Őrült iramban kapaszkodott fel a felsőbb szintekre, nem törődve elejtett naganjával. Mielőtt megpillantotta volna az ajtón beszüremlő fényt, elájult és a kövezetre bukott. Utolsó gondolatai az eleven feketeség, és a falakban megtelepedett szörnyeteg körül forogtak, amely fel akarta zabálni a lelkét.

Már nem láthatta, ahogy szurokszín csápok kígyóznak elő a háta mögül, megragadják testét, és visszahurcolják az éhes mélységbe.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához