LFG.HU

Endrosz
hírekCimkek

Öldöklő Mezők címmel Battletech táblás verseny kerül megrendezésre 2003. november 29-én, szombaton, délelőtt 1/2 10-től.
A verseny helyszíne: Bocskai István Általános Iskola, Bp. XI. Bocskai út 47-49.
További információk (pl. a díjakról), illetve a verseny szabályzata elolvasható alább ill. a lenti címen.
A jelentkezési lapokat nekem kell e-postázni november 25-ig. /endrosz@freemail.hu/


Battletech versenyszabályzat

1. Bevezetõ

A háború folyamának sodrása idõnként különös örvényekbe, mellékágakba, netán holtágakba tereli mit sem sejtõ résztvevõit. Az egyik pillanatban még a tûztámogató szakasz tagjaként trappolsz a gépeddel, a megjelölt magaslat felé igyekezve, a következõben meg egységedtõl elszakadva, néhány baráti gyalogos társaságában egy farmház épületei közé szorulva vívsz elkeseredett csatát Blake tudja honnan elõkerült, túl nehéz gépágyúkkal felszerelt tankok ellen. Aztán amikor minden veszni látszik, feltûnik a lánctalpas (kerekes, légpárnás) monstrumok mögött két baráti csatahelikopter, és az örvény, ami a mélybe rántott volna, most hirtelen feldob újra. Imát mormolsz (mint köztudott, zuhanó repülõgépen nincsenek ateisták), a küzdelem folyama tajtékot vet, majd tovább áramlik…

Az idõ 3066 Krisztus után, a hely… forróbb, mint gondoltad volna. Lehet a Káoszvidék egy sokat szenvedett bolygója, lehet egy “eltévedt” AFFC dobóhajó magánakciója, amit Sandoval hercege terelt a drakónok területére. Vannak itt csodaszép gejzírtavak, kiépült üdülõkörnyezetben, a cimboráiddal oda terveztetek kiruccanni, ha már sikerült lerohanni a szánalmas milíciaerõket. Aztán kiderült, hogy pihenésre idevezényeltek a helyi hatalom egységeibõl is néhányat (jobb lett volna máshol üdülni, most már biztosan tudod), és a kiszáradtnak hitt, ropogós lószarkupac mégis az arcotokba robbant. Kapkodva tervek készültek, “urai vagyunk a helyzetnek”, sisteregte folyamatosan a rádiód, de a domb mögül elõbukkanó ellenséges erõk ezt valahogy nem akarták tudomásul venni…

2. Felkészülés

Háttér

A részvételhez elõször is egy hátteret kell választani az alábbi listából:

Klán: az összes klán, ami 3066-ban megvan (tehát Füstjaguár nem, Számûzött Farkas igen)
Belsõ Szféra: Utódállamok (3066-as állapot), új SLDF, Szabad Rasalhág Köztársaság, ComStar, Blake Szava, zsoldos
Periféria: Canopus Magisztrátus, Circinus Föderáció, Marian Hegemónia, Tauri Konkordátus

Csapatok

Majd egy csapatlistát kell összeállítani, a jelentkezési lap kitöltésével. A készlet legfeljebb 3 darabból áll, kevesebbet lehet hozni. Javasoljuk, hogy a különbözõ csapatok különbözõ terepekre készüljenek, de ez persze nem kötelezõ. Csata után a csapat újra teljesen ép lesz, akár az összeset meg lehet vívni ugyanazzal.

Minden csapat 1900-as BV-limitet teljesítõ egységekbõl áll, kivéve a Perifériáról származókat, akik 2000-bõl gazdálkodhatnak. Két egységbõl kell állni egy csapatnak (Mech, földi jármû, VTOL, hagyományos gyalogság vagy csatapáncél), legfeljebb 1 Mech lehet benne. Mech és jármû egyaránt legfeljebb 50 tonnás lehet (külön-külön). ProtoMecheket nem lehet hozni.

A válogatáshoz az alábbi táblázat használható: letöltés. Mindenki a saját listájából, és a háttérhez tartozó általános listából választhat (klán, Belsõ Szféra, Periféria). A Belsõ Szférába települt klánok is a klános általános listát használják. Az SLDF 2750 listát a klánok, a ComStar, és a Blake Szava használhatja (nekik tehát összesen 3 listájuk van, mindenki másnak, beleértve az új SLDF-et, 2).

BV-számítás

A táblázat értékei 4/5-ös Mech vagy jármûpilótára, illetve 4-es fegyveres képzettségû gyalogságra vonatkoznak. Ettõl eltérõ képzettségekre az alábbi – BMR-bõl származó – táblázat használandó. Ami nem szerepel, olyan pilótát nem lehet hozni. A jelentkezési lap segít a számolgatásban, de persze lehet máshogy is csinálni.

Mech/jármûSzorzóMech/jármûSzorzóGyalogságSzorzó
5/60.753/41.2550.8
5/50.83/31.341.0
5/40.853/21.3531.2
4/51.02/31.521.4
4/41.052/21.55  
4/31.1    

A BV-értékek megtalálhatók például a Mech Factory-n az adatlapokon, egy kényelmes keresõfunkcióval együtt (bal felül, a holokockára kattintva érhetõ el). A hivatalos összesített BV lista letölthetõ innen.

A jelentkezési lappal együtt van egy példa Blake Szava csapatkészlet (ugyanabban a zipben, a neve om-adatlap-wob.xls).

3. Lebonyolítás

A verseny során a résztvevõk kislétszámú, kombinált erõket felvonultató rövid összecsapásokat, csatákat fognak lejátszani. Csatákból összesen 3 forduló lesz.

Sorsolás, térkép, csapatválasztás

A résztvevõket párokba sorsoljuk, a késõbbi fordulókban a sorsolás svájci rendszert követ majd (azonos pontszámúak játszanak egymással, felfelé kerekítve). A résztvevõket, ha szükséges, kiegészítjük párosra, lesz egy tartalék szervezõ-játékos.

Ha egy adott pontszámhoz páratlan számú versenyzõ tartozik, akkor a sorsolásnál kimaradó eggyel “lejjebb” kerül. Az nem fordulhat elõ, hogy valaki még ennél is lejjebb csúszik, errõl a szervezõk gondoskodnak.

Elképzelhetõ (nem biztos), hogy nemhivatalos térképeket is fogunk nyomtatni, tehát ezügyben jöhetnek meglepetések.

A sorsolás után közöljük a párokkal a térképlapjukat. Egy térképlapon játszódik le minden csata. Igyekszünk figyelembe venni, hogy ki melyiken játszott már. A játékosok odamennek az asztalukhoz, meresztgetik a szemüket a térképre (opcionális), aztán választanak a készletükbõl egy csapatot. Ez a választás egymástól függetlenül, titkosan történik, és kb. 2-3 perc van rá. Minden csatához jár egy adatlap, amin rajta lesz az adott térképhez tartozó speciális szabályok kivonata (ha van hozzárendelve).

Forduló

Egy forduló 2 órás lesz. Ez alól nem lesz kivétel.

Nincs kötelezõ idõlimit a lépésekre, kivéve, ha valamelyik játékos úgy érzi, hogy a másik szándékosan húzza az idõt. Ekkor kérheti, hogy idõre történjen a lépés. 2 perc lesz minden egyes egység mozgatására, és 2 perc egy csapat lövéseinek leadására. Ez természetesen mindkettejükre vonatkozik. Próbáljunk meg toleránsan viselkedni, amíg lehet, mert egy ilyen akció rombolja a bizalom légkörét, ami elengedhetetlen a jó játékhoz.

Battletech szabályok

Ajánlom figyelmedbe a Szabály GYIK-ot.

Mindenben a Battletech Master Rules (BMR) szabályai érvényesek, a speciális szabályok közül az alábbiakat fogjuk használni:

Gyalogság speciális szabályai
Lõszerkidobás (csata elõtt is lehet)
Négylábú Mechek
Erdõirtás
Extrém környezet: jég, gravitáció, mocsár
Légvédelem (LB-X)
LRM indirekt célzás
Karok hátrafordítása

Mindenkit megkérünk arra, nézze át ezeket a szabályokat, hacsak nem rendelkezik biztos, bejáratott tudással. Külön kiemeljük ezen felül, hogy szükség lehet az épületekre és a megcsúszásra vonatkozó (teljesen standard) szabályokra, azokat sem szokta mindenki ismerni kellõ alapossággal.

Az egyetlen speciális lõszer, amit hozni lehet, az az inferno, mindenkinek hozzáférhetõ. Mivel a tûz és füst szabályok nincsenek érvényben, ezért nincsen semmi hatása arra a hexre, ahová lõtték.

Visszavonulni bármelyik oldalon lehet, de a kilépéshez elõször oda kell állni a térkép szélére, és csak a következõ kör mozgási fázisában lehet távozni. Ha egy egység önszántából távozott a térképlapról, akkor visszavonultnak minõsül, kárt már nem lehet tenni benne, viszont nem vehet részt többé a csatában. Ha a kilépéshez vezetési képzettség dobást kell tenni (aktuátor-, girótalálat), akkor azt még le kell rendezni, az esetleges következmények érvényesek.

A fizikai támadások (lökés, roham, DFA) következtében kilökõdött egységeket a következõ kör végén, a záró fázisban kell visszatenni a térkép szélére legfeljebb 1 hex távolságra onnan, ahonnan kilökték õket. Ha szükséges, a vezetési képzettség dobást még le kell rendezni, az esetleges következmények érvényesek. Amennyiben egy ‘Mech elesik, fekve kell visszatenni. A kimaradt körben az egység sztázisba kerül, megáll számára az idõ: nem melegszik, nem hûl, nem próbálhat meg felállni, stb.

Pontozás

Elõször is definiáljuk a kritikus állapot fogalmát. Ez a csaták lejátszását semmilyen módon nem befolyásolja, csak az értékelésnél számít.

Kritikus állapot Mechnél.

Kettõ vagy több girótalálatot kapott
Elvesztette mindkét lábát
Elvesztette az egyik lábát, és legalább az egyik igaz ezek közül: a. van egy girótalálata b. mindkét karja is hiányzik c. nincs használható fegyvere (a fizikai támadások és a fejsze, kard nem számít annak)
Mozgás nélkül is többet melegszik egy körben, mint amennyit hût (folyamatosan növekszik a hõszintje; ebbe csak a kritikus sérülés számít bele, az inferno okozta hõ nem)
A forduló végén olyan ájult pilóta ül benne, aki legalább 4 sérülést szenvedett már el

Kritikus állapot jármûnél.

Bármelyik találati helyen elfogyott róla a páncél
Mozgásképtelen (ebbe nem számít bele a kábult személyzet, csak a kritikus sérülések)

Kritikus állapot csatapáncélnál.

Csak 1 túlélõ van
Az összes páncél pontok száma kevesebb, mint 6 (ebbe nem számítanak bele a katonát jelképezõ 1 pontok, csak tisztán a páncél)

Kritikus állapot hagyományos gyalogságnál.

Kevesebb, mint 6 túlélõ van

Végül pedig a pontértékek.

Megsemmisített ellenséges egységek, összesítve: BV/650, egy tizedesjegyre kerekítve
Kritikus állapotban levõ ellenséges egységek, összesítve: BV/1300, egy tizedesjegyre kerekítve

Egy összecsapásban legfeljebb 3 pontot lehet szerezni (ritka esetekben lehetne egy kicsit többet), minden ellenséges egység megsemmisítésével.

Forduló lezárása

Amikor a 2 óra lejár, minden játék azonnal véget ér (az éppen elgurított kockák ott maradnak a levegõben további utasításig). A játékmester felvezeti a csata adatlapjára a megfelelõ BV-értékeket, majd megkéri a játékosokat, hogy egy 5-ös skálán jellemezzék egymást, mint partnert (mennyire volt hangulatos, a világhoz illõ, inspiráló a jelenléte, mennyire volt toleráns, segítõkész, illetve korrekt). Persze ez is egymástól függetlenül kerül feljegyzésre.

Ezután kb. 20 perc szünet következik fizikai szükségletekre.

Eredmények, díjak

Három forduló után összegezzük a pontszámokat, a kerekítés szabályai szerint egész pontszámokat fogunk elõállítani (0.5-nél felfelé kerekítünk). Az elsõ és a második helyezett egy-egy Mech-figurával gazdagodhat (tadaam!). Egy klános és egy Belsõ Szférás gép lesz a jutalom, amelyek közül az elsõ helyezett választhat. Amennyiben holtverseny lenne az elsõ két hely valamelyikén, az érintettek között egy késõbbi idõpontban állapítjuk meg a sorrendet, a versennyel megegyezõ csaták során.

Összegzésre kerülnek az egymásról formált vélemények is, és ennek alapján osztjuk ki a “Legkedvesebb Ellenségem” díjat, ami egy barátságos Mech-figurát takar.

A legrosszabb állapotban levõ, de még megmaradt gép irányítóját “Strapabíró” díjjal tüntetjük ki, amihez figura nem jár, viszont egy sóletkonzerv igen.

Minden díjazott oklevelet is kap emlékbe.

4. Egyéb tudnivalók

Részvételi feltételek

A kitöltött jelentkezési lapnak november 25-én, kedden éjfélig meg kell érkeznie a lent található címre. Ne hagyd az utolsó pillanatra a feladását, mert az e-mail-ek néha sokat késnek.

500 forint nevezési díjat kell a helyszínen kifizetni, amit a díjak és a fénymásolás fedezésére fordítunk (ha marad belõle, akkor azt felajánljuk a Gépvesztett – Dispossessed – Mech-pilóták Alapítvány javára).

A nem-Mech egységekhez kötelezõ valamilyen lapos tokent hozni (de bármi jó, pl. gyûjtögethetõ Pokémon-korongok is, csak jól felismerhetõ, azonosítható legyen). A csaták során szükség lehet tokenekre, amik a kiirtott erdõket jelzik, de ehhez akár aprópénz is megfelel. Azért nem baj, ha valaki valami igényesebbel készül.

A versenyhez szükséges adatlapokat a szervezõk biztosítják. Lehet hozni sajátot, ezt kérjük jelezni a jelentkezési lapon. Ha valaki hozott valamilyen BMR-ben nem szereplõ felszerelést, arról a helyszínen kap egy kivonatos (magyar nyelvû) leírást. Ezt magánál kell tartania, és minden csata elõtt odaadni az ellenfelének, hogy elolvashassa (meg az se árt, ha õ maga elolvassa, szoktak rosszul emlékezni a tisztelt játékosok az itt-ott-amott olvasott dolgokra).

A szükséges térképlapokat majd egyeztetjük a jelentkezõkkel, nem kell sok. Mindenki, akinek van Citytech alapdoboza, illetve BMR-e, hozza.

Viselkedés

Természetesen úriemberhez (illetve hölgyhöz) méltóan.

Veteránoknak: Tapasztalatlan, kezdõ játékosok is lesznek a versenyen, õk figyelmes bánásmódot érdemelnek. Lenézõ mosoly és utólagos kioktatás helyett tegyél meg mindent, hogy õk is élvezzék a versenyt. A nagyon rossz lépéseikre hívd fel a figyelmet, még mielõtt elkövetnék (a gó-játékosok elõnyt adnak a gyengébbnek, sajnos a nyugati kultúra nem ilyen). Ha nem ismernek elég jól egy szabályt, ne használd ki, magyarázd el.

Ha kérdeznek, válaszolj türelmesen.

Ne gyanúsítgass. Ha van valami konkrét panaszod, jelezd a szervezõknek.

A parttalan viták helyett fordulj bizalommal a játékmesterhez.

Ha a csatád korábban véget ért, és leülsz valahová nézelõdni, ne zavard a küzdõ feleket (kibicnek kuss).

Tér-idõ koordináták

Hely: Bocskai István Általános Iskola, Bp. XI. Bocskai út 47-49.

Autóval: Kosztolányi Dezsõ tértõl a Bocskai útra kanyarodva, BAH csomópont felõl a Karolina úton.

Tömegközlekedéssel: 12-es busz (majdnem házhoz visz), 7-es, 86-os busz, 19-es, 49-es villamos a Kosztolányi Dezsõ térig, onnan gyalog. 61-es villamos a Karolina útig, onnan gyalog. Nyugatitól kék metró a Ferenciek teréig, onnan 7-es busz. Keletitõl 7-es busz. Délitõl 61-es villamos.

Idõpont: 2003. november 29., szombat, délelõtt 1/2 10-tõl. Elõzetes számítás szerint délután 6-kor lesz vége, hogy a vidékiek is haza tudjanak még menni. Mivel ebédszünet nem lesz, javasolt gondoskodni egy napra való élelemrõl (a közelben van éjjel-nappali, és egy üdítõ-kávéautomata mûködik az iskolában).

Szóval azt akarom mondani…

Jelentkezés, javaslatok, kérdések: endrosz@freemail.hu


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://endrosz.fw.hu/battletech/om]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.