LFG.HU

sarics
novellaCimkek

Ami nem öl meg erősebbé tesz – gondolta az első ütések után. A két vallató pár másodpercre abbahagyta az ütlegelést. Valami susmogást, vagy halk párbeszédet hallott, aztán felhangosították azt az idegtépő zenét. Talán összesúgtak azok a férgek? Próbálta a hangok irányába nézni, de csak nagyon tompa körvonalakat látott a bekötött szemén keresztül. Talán ketten vagy hárman lehetnek. Két oldalról kapja az ütéseket, de valaki folyton dumál hozzá – talán arabul. NEM! NEM! Ez orosz! De mi a francot akarhatnak???

- Mr. McKenzy, kérem árulja el a kódot és akkor abbahagyjuk. Önnek is jobb lesz így.

EZ EGY NŐ! Akcentus nélkül persze. Ki az isten lehet, és mit akarhat? Próbálta egy kicsit áthelyezni a testsúlyát mert a bilincsek már belevágtak a csuklójába és a bokájába, de igen profi módon volt kikötve a kereszthez. Érezte hogy ez most nem lesz olyan egyszerű mint a múltkor. Ott csak bevezették egy szobába, jött valami ember, korbácsolta egy kicsit – bár tegyük hozzá hogy az sem volt azért könnyű – aztán vége.

- Még nem – sziszegte a fogai között. Még nem!

Ami nem öl meg az erősebbé tesz – gondolta amikor a következő két ütést eltalálta a fejét. Ekkor a Nő elkezdett oroszul ordibálni a két verőlegénnyel. Nem tudta miről üvöltöznek, a nyelvével próbálta összeszámolni a fogait. Vajon hány esett ki, vagy csak meglazult néhány? Érezte a vért a szájában, megpróbálta kiköpni, de valami nem stimmelt az álkapcsával ezért csak hagyta, had csorogjon. Végig az állán és a mellkasán. Forró volt – még egy-két ütés, szépen leköpdösöm magam és nem fogok fázni – gondolta. Dohos volt a helység, és rohadt hideg. Talán kő, vagy moha volt amin állt.

- Nézze! Mi tudjuk hogy Ön befolyásos ember, nem akarjuk elcsúfítani az arcát. Nem kell nekünk semmi más, csak a kód, és akkor abbahagyjuk! – megint a Nő. Érces hangja volt, de nem úgy mint egy vérbeli country énekesnek, hanem olyan fenyegető, vagy magabiztos.

- Még nem! – próbálta üvölteni, de nem igazán sikerült. Amolyan hörgés lett belőle, majd köhögés, némi öklendezéssel a végén. Nem hiába, nem volt hozzászokva ilyen bánásmódhoz.

- Haraso! – talán ez volt az amit utoljára tisztán hallott. És elkezdődött. Módszeresen ütötték, verték, rugdosták. Ami nem öl meg az erősebbé tesz, és hallotta amint a bordái ropognak. Ami nem öl meg erősebbé tesz, és megint a bordái. Ami nem öl meg erősebbé tesz, ez a mája lehetett, vagy a lépe, mindig keverte őket. Ami nem öl meg erősebbé tesz, ezt most hátulról vesére kapta. Nem fogja már sokáig bírni. Ami nem öl meg erősebbé tesz, BAMM. AMI NEM ÖL MEG ERŐSEBBÉ TESZ!!!

- Állj! ELÉG!!! A kód: menedzser! – és elveszítette az eszméletét.

Egy meleg, kellemes fehér szobában tért magához. Csend volt, egy madár csicsergett az ablakában. Nem volt nagy a szoba, olyan 4×3 méteres standard kórházi szoba. Ágyban feküdt, a sebeit ellátták. Mindene fájt, de a szemközti tükörben látta, hogy az arcának semmi baja nem lett, eltekintve egy kisebb zúzódástól. Hál istennek – gondolta. Bejött egy orvos, zöld papírruha, fehér köpeny, fekete klumpa és az elhagyhatatlan szemüveg. Végignézte a röntgeneket, a feljegyzéseket, hümmögött egy kicsit majd hozzáfordult:

- Minden rendben Mr. McKenzy. Az arca nem sérült, csontja nem tört el – bár van néhány bordája ami elrepedt. A lépe miatt aggódtunk egy kicsit, de semmi gond. Előfordulhat, hogy néhány napig véres lesz a vizelete, ha nem szűnik meg akkor jelentkezzen a háziorvosánál.

- Meddig voltam eszméletlen? – kérdezte mert az óráját sehol sem találta.

- Körülbelül két óráig. Mindennel elégedett volt? – és egy olyan mosolyt eresztett meg, amit utoljára egy fogkrémreklámban látott. Telt, fehér, hatalmas, 32-es.

- Igen, azt hiszem.

- Óhajt a végére egy normált, vagy esetleg távozna? – és megint az ellenállhatatlan 32-es.

- Azt hiszem megyek, lassan kezdődik egy megbeszélésem.

- Rendben van, a ruháit és a holmiját a szekrényben találja meg. Az asszisztensemmel elintézheti az anyagiakat. Ha bármi gondja van, keressen meg nyugodtan – 32. És ezzel kiment, mintha ott se lett volna.

Sietve öltözött, majd kilépett ideiglenes szobája ajtaján. Az ajtó előtt egy kedves hölgy fogadta (utcai ruhában), majd egy szobába kísérte. Roppant csinos, dekoratív nő, szőke kontyba tűzött hajjal, ovális arc, hatalmas barna szemek, igéző ajkak. És VERSACE kosztüm.

- Kérem fáradjon velem! – a hangja az előző órák össze fájdalmát elfeledtette vele.

Bekísérte egy szobába, tágas tér, díszes berendezés, bőrfotelek, hatalmas asztal, Vivaldi halkan. Ez már az Ő világa volt. Ahogy leült, megigazította az öltönyét. Vagyis próbálta mert az oldal éktelenül fájt, és nem nagyon tudta mozdítani a bal karját.

- Egy italt? – kérdezte a hölgy.

- Egy whiskey jól esne a történtek után – gügyögte. Fájt az álkapcsa, de a whiskey majd megnyugtatja. Kristálypohárban tette le az asztalra az italt, és elindult a mahagóni asztalhoz. Belekortyolt, és érezte hogy jobb oldalon alul (ahol a zúzódás van) csípi a whiskey a fogínyét. Valószínűleg ez vérzett gondolta.

- Elkérhetem a hitelkártyáját Mr.McKenzy?

- Természetesen – átnyújtotta az aranyszínű kártyát amit a hölgy gyakorlott mozdulattal lehúzott a terminálon. Megkapta a számlát, zsebre tette és elindult ki az épületből. A folyosón egyedül két őrrel találkozott, akik nem néztek rá, nem vizsgálták az arcát. Kilépett az épületből, és beült a limuzinjába. A sofőrje becsukta az ajtót, majd beült:

- Elnök úr, a cégnél 3 órára várja az elnökségi megbeszélésre. Jeleztem, hogy 10 percet késünk.

- Rendben Michael, köszönöm. Induljunk.

Ahogy lassan elindultak még futva rápillantott a cégtáblára: “SM Menedzserképzés – Ami nem öl meg erősebbé tesz!”.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához