LFG.HU

HammerTimeCafe
telge
VegyesCimkek

soroshordo

35. alkalom:

Ezúttal az egyik játékos hiányzott, így egyelőre Iphikratész kalandjaival haladtunk tovább.

Iphikratész éppen a következő karavánút előkészületeivel volt elfoglalva Famful felé, amikor Pantózár hívatta. A papkirály fel akarta fogadni hősünket egy kényes feladatra. A Féreg Népének küldött éves áldozati karavánnak ekkorra már vissza kellett volna érnie Khosurába, és a jelentések szerint a Khosura nyugati támaszpontjának számító Kőbendőben színüket sem látták. Pantózár azt sejtette, hogy a karaván elsinkófálásában a Kőbendő helyőrsége is bűnös lehet, és ezért olyan ügynököt akart küldeni akit a helyőrség nem ismer. Iphikratész elvállalta a feladatot, kapott előlegbe 2000 aranyat hogy legyen miből csapatot bérelnie.

Az előző kalandból még maradt pár bérenc, de ezek, első szintű söpredék lévén önmagukban elég csekély ütőerőt képviseltek. Melléjük Iphikratész még felbérelt öt elit Tarokh lovasíjászt, tizenegy további söpredéket és három mindenre elszánt (harmadik szintű) kalandort. Shulivan, az elf kalóz a szablya forgatása mellett képzett a fúvós hangszerek használatában is. Thulmic Quai, a törpe harcos kemény, mint a vídia, és törpéktől szokatlanul jóképű. Jeff, a törpe illuzionista saját bevallása szerint a gyengék védelmezője, és a szabályok lelkiismeretes betartója.

Ez a vegyes, de kétségkívül hősies csapata tevegelt be a sivatagba a Kőbendő felé. Óvatosan haladtak, és ez indokoltnak is bizonyult, mert az erődtől nem messze egy nagy tevéscsapat nyomaira akadtak. Iphikratész maga továbblovagolt az erőd felé, de Shulivan és Quai az öt lovasíjásszal a nyomokat követték egy darabig, és kiderítették, hogy egy fayumi seregről van szó.

Az erőd védelme, mint kiderült hagyott némi kívánnivalót maga után, legfőképpen a vezetés hiányosságai voltak nyilvánvalóak. Az erőd parancsnoka, Krandol, egy khosurai papírtologató volt, aki leginkább drogozással töltötte az idejét, és minden mérhetetlenül felháborította, ami csak egy kicsit is megzavarta a napirendjét. Az erőd második embere, Tarvosk kapitány már sokkal inkább a karakterek kedvére való fickó volt, fegyelmezett és lelkiismeretes, habár fantáziátlan és szögletes katona.

A csapat megérkezésekor valami tíz független utazó és két karaván tartózkodott az erődben a védelmet és kiszolgálást ellátó mintegy nyolcvan ember mellett. Az erőd legénysége egybehangóan azt állította, hogy az áldozatai karaván idefele baj nélkül áthaladt a Kőbendő által ellenőrzött területen, csak visszafelé nem jött. Iphikratész nem akart értelmetlen boszorkányüldözésbe kezdeni, úgyhogy egyelőre csak Tarvosk kapitányt avatta be a valódi küldetésébe, mindenki más felé egyszerű kereskedőnek adta ki magát, aki khosurai sóval a sivatagtól nyugatra elterülő földekre tart.

A karakterek nyomozása az első napban nem hozott különösebb eredményt. Azt sikerült kideríteni, hogy az erőd legénysége teljesen vétlen volt az áldozati karaván eltűnésében, és ebben az egy dologban legalábbis Krandol is vétlen.

Két aggasztó jelenség azonban árnyékot vetett a jól haladó nyomozásra: egyrészt az erőd környékén egy kisebb csoport fayumi portyázó jelent meg, másrészt az erődben furcsa kórság ütötte fel a fejét, amitől a tevék és a lovak egyre nagyobb része katatóniába süllyedt.

A fayumikon rajtaütve Iphikratész egy pár foglyot ejtett, akiket kivallathatott. Mint kiderült, az áldozati karavánt a fayumik csaklizták el, és ezt felhasználva a Féreg Népét rávették, hogy küldjön a Kőbendő és Khosura ellen egy büntetőexpedíciót. Összesen három sereg közelített jelenleg az erőd felé, a fayumik főereje, a Féreg Népének rabszolgaserege, és egy a nyugati földekről származó zsoldoskompánia, amit a férgek béreltek fel. A fayumik abban reménykedtek, hogy a többi sereg bevárása nélkül egymagukban is képesek lesznek bevenni az erődöt.

A csapat ebből arra következtetett, hogy a tevéket és lovakat sújtó kórság belső aknamunka eredménye, és a fayumik vagy a férgek ügynöke okozza. Ezt a feltevést megerősítette, az hogy a nyavalya hamarosan emberekre is átterjedt.

Itt a karakterek ismét kétfelé osztották az erőiket. Iphikratész, továbbra is a kereskedő szerepében tetszelegve, Jeff segítségével folytatta a nyomozást, míg Shulivan és Quai a néhány megmaradt egészséges tevével eltevegeltek a fayumi sereget kikémlelni, és lehetőleg rajtaütésekkel zargatni őket.

A kikémlelés végül sikerült is, de a rajtaütés kudarcot vallott, és a kiküldött portya veszteségeket szenvedett. A nyomozás közben folyamatosan haladt előre az erődben, és végül egy Mithridatész nevű utazót sikerült letartóztatni, mint a Féreg Népének ügynökét. Az erődben terjedő katatóniát egy mágikus kristálygömbbel okozta, ezt megsemmisítve a járvány is véget ért, és a következő napra mind az emberek, mind az állatok ki is gyógyultak az enerváltságból.

Erre szükség is volt, mert a fayumik az erőd alá értek, és láthatóan ostromra készültek. Az egyik karaván, a konfliktusban való semlegességét hangoztatva, a nomádokkal mit sem törődve kivonult, de a fayumikat nem érdekelték különösebben a kifogásaik: a karavánőrséget kardélre hányták, az áruikat pedig elrabolták. A másik karaván és a fegyverforgató utazók ezt látva a khosuraiak parancsnoksága alá rendelték magukat.

A nomádok még mindig abban a hitben éltek, hogy az erőd védőinek nagyrésze katatón állapotban van, és Iphikratész igyekezett megerősíteni őket ebben a benyomásban. Miután Krandol továbbra sem volt hajlandó keresztbe tenni egy szalmaszálat sem, az ifjabbik Lekapénosz fivér leváltotta, és nyíltan átvette a parancsnokságot, parancsait immár Pantózár hivatalos megbízottjaként adta ki.

A hadicsel sikerült, a fayumik elhitték, hogy az erőd védtelen, és megpróbálták egy frontális rohammal bevenni. Ez iszonyatos vérfürdőt eredményezett, a 160 fős nomád seregből nagyjából száz fő sebesülten a khosuraiak fogságába esett, mintegy húsz meghalt, és mindössze negyven tudott sértetlenül egérutat nyerni.

 

36. alkalom:

Ez az alkalom tulajdonképpen az erőd ostromáról és a hozzá járó taktikai helyezkedésről szólt. Nem a valaha volt legjobb játékalkalmunk volt, de amit ebből a játékstílusból ki lehet hozni azt kihoztuk szerintem, én legalábbis baromira élveztem a dolgot.

A Féreg Népének serege és a nyugati zsoldoskompánia külön utakon igyekezett az erőd felé, ezt kihasználva Iphikratész egy különítményt vezetett a nyugati zsoldosok ellen. Ez a portya megint kudarcot vallott, a védők végül nagyjából ugyanakkora veszteséget szenvedtek, mint amekkorát okoztak, és nem tudták megakadályozni a két ellenséges sereg egyesülését.

A sivatagi kergetőzés során elhelyeztem egy kalandkampót a Törött Puszták modul utolsó, általunk még le nem játszott részének a Madarak Tornyának egy átdolgozott változatához – ez egy évszázadonként megjelenő mágikus liget volt. Iphikratész emberei hallottak róla már legendákat, és tájékoztatták ezekről a parancsnokukat is, aki azonban egyelőre nem akart fölösleges harcokba bonyolódni, hanem folytatta a visszavonulást az erőd felé.

A szembenálló seregek ekkor nagyjából így néztek ki:

A Féreg népének serege nagyrészt rabszolgákból állt, akik nagyon csekély harcértékkel rendelkeztek, viszont rengeteg volt belőlük. A nagyjából 200 golyófogó mellett jelen volt nyolcvan átlagos (2. szintű) katona is, és 20 elit. Ez utóbbi egy egy húsz felsőbbrendű emberből álló lézerrel felszerelt lövészcsapat volt, akiket a sereget vezető féreg doktrinátorokkal irányított.

A nyugati zsoldossereg ennél sokkal kiegyensúlyozottabb volt, itt 3. szintű íjászok és gyalogosok voltak, egy elit 4. szintű pap-egységgel megtámogatva, akik a gyógyításért feleltek. Ez a sereg összesen 110 főt számlált.

Az ostromlókat végül a fayumi seregből megmaradt 40 tevés egészítette ki.

Iphikratésznek ezzel szemben az elszenvedett veszteségek után volt ötven hivatásos khosurai katonája, harmincegynéhány reguláris karavánőre, egy fegyverfogható utazókból és egyéb létszámon felüli kalandorokból összeállított egysége, egy magával hozott golyófogó egysége, egy besorozott rabszolgakatona egysége, és a kis létszámú, de nagy ütőerőt képviselő tarokh lovasíjászok.

Mielőtt a módszeres ostrom megkezdődött volna, Iphikratész megpróbálkozott a tárgyalással, de a követségbe küldött Shulivant a féreg lefogatta, egykori ügynökét, a kudarcot vallott Mithridatészt pedig kivégeztette. Ezután pár napos rendszeres ostrom következett, amelynek során a féreg megpróbálta kiéheztetni a védőket. Iphikratész és csapata közben éjszakai kiütésekkel igyekezett feltörni az ostromzárat. Végül nyilvánvalóvá vált, hogy a védők bőven el vannak látva, és a féreg aggódni kezdett, hogy egy felmentő sereg előbb fog megérkezni, minthogy az erőd kifogyjon az elemózsiából.

Nem emlékszem pontosan, de talán az ostrom ötödik napján a támadók rohamot intéztek a falak ellen. A féreg stratégiája az volt, hogy az összes fal ellen intézett színlelt támadásokkal erőt vonjon el a kaputól, azt betörje, és rajta keresztül a számbeli fölényben lévő seregét az erődbe juttassa. A játékosok három részre osztották a védősereget és az erődöt: Iphikratész az íjászokkal a tornyot védte, Quai a déli és a keleti falat a golyófogó és a szedett-vedett egységekkel, és Jeff a kaput a reguláris katonák nagyrészével és a kapitánnyal.

serfozo11_image1

Az ostromlók viszonylag gyorsan betörték a kaput, de bejutni nem tudtak rajta köszönhetően a kapu mögött állított csapdáknak és a védők elszánt ellenállásának. A kapu felé közelítő egységek újra meg újra forró olajat kaptak a nyakukba, Jeff pedig méreggel átitatott ködfelhőket idézett (Ködfelhő illuzionista varázslat pár adag mérget felhasználva komponensként), ami egyrészt megnehezítette a támadók számára a karókkal bélelt árkok észrevételét, másrészt sebezte őket. Az árkokon átvergődő, méregfelhőből kitántorgó támadókat pedig Iphikratész íjászainak sorozatai kaszálták le, vagy Tarvosk kapitány harcosai.

A falak ellen intézett színlelt támadások szintén hatalmas vérveszteségekkel jártak, a rabszolgakatonák tízesével hullottak. A védőknek a legnagyobb veszteséget az ellenséges lövészek okozták, köztük is leginkább a felsőbbrendű emberek, akiknek a lézerei gyilkos precizitással tizedelték a falon állókat.

Végül a védelem a kapunál összeomlott, de a támadó sereg háromnegyede ekkor már holtan vagy sebesülten feküdt a falak alatt. A megmaradt támadók betörtek ugyan az udvarra, de a többség attól a téves feltételezéstől hajtva, hogy a toronyból ki tudnak jutni a falra, a torony és a karavánszeráj felé vette az irányt. Ez végzetes hiba volt, mert a védők minden kijáratot idejekorán elzártak, és most az ajtókat is elreteszelték az ostromlók mögött, majd a támadókra gyújtották a két épületet.

Közben a féreg minden megmaradt emberét beküldte az udvarra, és nagyjából védtelen maradt. Jeff és Quai néhány megmaradt katonájukat összeszedve leugrottak az erőd déli faláról, és az erődítményt megkerülve megtámadták, és megölték a férget. A felsőbbrendű emberek ezzel felszabadultak az irányítása alól, és elhagyták a csatateret, de előtte még a féreg utolsó parancsának engedelmeskedve végeztek Qui-jal és a katonáival.

A csata az udvar megtisztításával ért véget. A támadó sereg teljesen megsemmisült, a védőknek maradt még öt-tíz harcképes katonájuk. A támadók veszteségei között aránytalanul magas volt a halottak száma, de a védő egységek jórésze megdobta a kitartás mentőt, így végül az ő seregeküknek nagyjából a fele túlélte az ütközetet.

A megmaradt harcosok között TP-t osztottam, sokan szintet is léptek, Jeff rögtön kettőt is. Emellett egy korábban általam kitalált szabályt is életbe léptettünk: a csatákban magukat nagyon kitüntetető vagy éppen ellenkezőleg szégyenletesen viselkedő egységek kaphatnak egy esprit de corps-t: valami játéktechnikai előnyt/hátrányt és hozzá járó becenevet. Ebben a csatában a karakterek seregéből senki sem futamodott meg – nem is nagyon lett volna hova. Így a Sárgalábúak és a Szarosnadrágúak néven futó egységek egyelőre még váratnak magukra. Viszont volt, aki eléggé kitüntette magát: az öt tarokh lovasíjász (szintén szerencsésen megdobták a kitartás mentőt) biztos kézzel osztotta a halált mindenféle kisebb csetepatéban és a két nagy összecsapásban is. Ezért ők megkapták tőlem a Villámkezűek becenevet, és azt a képességet, hogy más íjászoktól eltérően nem kétszer, hanem háromszor lőhetnek a legmagasabb támadóértékükön egy körben. Meglátjuk, ha ez túlságosan erős képességnek bizonyul, akkor később lehet, hogy valami másra cserélem.

Ebben a helyzetben rekesztettük be a játékülést. Az, hogy Iphikratész meglátogatja-e a százévente feltűnő mágikus ligetet, még a jövő zenéje.

 

37. alkalom:

Iphikratészt a Regulátor sivatagában hagyva ezúttal visszatértünk a távoli Mung szigetére, ahol hőseink még 2019 augusztusában bátran behatoltak a gaz Licar del Avelliosz periklitbányájába. Figyelmeztetés: valamennyire igyekszem kontextusba helyezni az eseményeket, de az előző beszámoló ismerete nélkül valószínűleg ez a rész elég homályos és zavaros lesz.

Mivel két vendégjátékosunk közül nem tudott jönni egyik sem, az ő karaktereiket, a tolvaj-varázsló Ardint és az illuzionista Dariust a csapat visszaküldte a periklitbánya bejáratához vigyázni. Ez utólag egyébként elég hasznos is volt a csapat számára.

A csapat így öt főből állt: Ayla, Istár papnője, Helmar, az elf íjász, Mîn, a félszerzet tolvaj-illuzionista, Romanósz, a propylai kalóz és Itri, a nagyhatalmú varázsló voltak azok, akik továbbfolytatták a tárnák felderítését. Feladatuk az volt, hogy egy szövetségesük, a mungori Yarvi húgát felkutassák akit Licar ebbe a bányába küldött kényszermunkára.

Kalandjaik közül a (számomra) emlékezetesebb epizódokat kiemelve találkoztak egy magát kávéautomatának álcázó lithonnitával; egy igazi kávéautomatával, ami azonban csak elnyelte a pénzt; harcoltak kokatrixokkal; megkíméltek egy kristálytigrist; elkerülték a bányasziréneket. Végül, de nem utolsósorban Romanósz barátságot kötött egy Hermes nevű beszélő légideszkával, aki egy mungori múzeumból szökött meg, periklittel üzemelt, és nagyon szeretett énekelni, bár egyáltalán nem tudott.

serfozo11_image2

A játékon belül összesen másfél napot igénybe vevő dungeon crawl folyamán fedezték fel a játékosok, hogy már a csapat mindkét varázshasználója viszonylag sok szintnyi élőhalottat animálhat egyszerre, ez eddig se nekik, se nekem nem jutott eszembe. Most néhány szerencsétlenül járt bányász holttestéből vámpírokat csináltak. Ezek a rendes vámpíroktól annyiban gyengébbek voltak, hogy csak egyszerű szóbeli parancsokat tudtak végrehajtani. Szabad akaratra és intelligenciára ezek az élőhalottak úgy tehetnek szert ha az animálójuk szabadon engedi őket egy gondolati paranccsal, illetve ha egy hétig nem látják a megidézőjüket.

A bánya felderítése végül félsikert eredményezett: Yarvi húgát, Laithlint ugyan nem találták meg, de találtak egy másik lányt aki vele együtt került a bányába. Az ő elmondása alapján egy pár hónapja egy csapat őr kíséretében maga Licar lejött a tárnákba, és a csinosabb női foglyok közül ágyasokat válogatott: köztük magát Laithlint is.

A csapat ezután visszatért a bánya bejáratához. Velük tartott összesen tizenkét fogoly is, akiknek a karakterek megígérték, hogy segítenek a szökésben.

A bejáratnál rossz hírek fogadták őket: a bánya vezetősége felfedezte, hogy egy ismeretlen csapat beszivárgott a tárnákba. Ezt a karakterek ugyan nem tudták, de az a műszakvezető, aki legorombította őket amiért munkavédelmi sisak nélkül akartak lemenni a tárnákba, észrevette hogy a kölcsönsisakjaikat nem tették vissza a helyükre műszakváltás után sem. Felháborodva elkezdte keresni a tetteseket, és felfedezte, hogy még mindig nem tértek vissza. Gyors létszámellenőrzés után kiderült, hogy a bánya minden alkalmazottja ott van, ahol éppen lennie kellene, és adódotott a következtetés hogy az a hét aki a kölcsönsisakokat kapta valami rosszban sántikál. Az volt az első, hogy felhívták a periklitbánya bejáratánál őrködő fegyvereseket. Darius az egyik őrt a halántékához szorított pisztollyal rávette, hogy hamis jelentést adjon, de idő kérdése volt csak amíg a turpisságra fény derül. Mint a rádióforgalomból kiderült, már ebben a pillanatban is felfegyverzett osztagok kutattak a bánya felső tárnáiban a karakterek után.

A csapat az egyik ilyen osztagot foglyul ejtve túsztárgyalásokba kezdett. A bánya vezetősége végül hajlandónak mutatkozott szabad elvonulást engedni nekik. A társaság ezután teljesen beláthatatlanodott (tizenkét politikai fogoly a periklitbányából, és hét karakter), ezzel Darius és Itri aznapi manakészlete nagyjából ki is merült. Viszont a saját ruhákba öltöztetett biztonságiőrök és a napfényre kiparancsolt négy sikoltozva égő vámpírszolga éppen elég időre elterelte a bánya bejáratánál posztoló fegyveresek figyelmét, hogy a láthatatlan csapat baj nélkül eljusson az erdőig.

Itt a parti búcsút vett a tizenkét politikai fogolytól. Darius a Hermes nevű légideszkával elrepült a légikocsijáig, és visszajött a többiekért, akik egy előre megbeszélt találkahelyen vártak rá. Napnyugtára az egész parti biztonságban volt a korábban elfoglalt erőműnél, viszonylag sok periklittel gazdagabban.

serfozo11_image3

Azonban a hurok itt is szorult. Licar valahogyan tudomást szerezhetett Yarvi visszatértéről, mert körözést adott ki ellene. Darius egyelőre még nem keveredett gyanúba, de a hír hallatán érthetően fázni kezdett, és haza akart térni a tengerparti házába, hogyha a rendőrök feltűnnek nála kérdezősködni, akkor legyen alibije. Ardin hajlott rá, hogy vele tartson: neki amúgy is munkát ajánlottak a chaoi operaházban.

Ami még ennél is rosszabb volt, másnap egy pár ellenőr jött volna az erőműbe, hogy megtekintsék hogyan haladnak az itteni projektek.

A csapat megvesztegetéssel és fenyegetésekkel a maga oldalára állította az erőművet vezető ügynököt, akit korábban foglyulejtettek. Ezt a fickót csak Hutch néven emlegettük, bár volt neki rendes neve is.

Hutch megfelelő utasításokkal látta el az erőműben dolgozó szintén foglyulejtett androidokat. Az ellenőrzés alatt legalább egy láthatatlan karakter mindig Hutch közelében maradt, és rajta tartotta a lézerpisztolyát, hogy az árulás első jelére leszámoljon vele. Így végül ezt a veszélyes helyzetet sikerült átvészelni.

Közben a csapat varázshasználói keményen dolgoztak. Itri két vámpírt animált a korábban megölt mutáns őrök holttestéből, majd ezeket szabadon engedte. Ekkor Ayla Küldetés varázslatot olvasott a két immár intelligens és szabad akaratú vérszívóra, hogy védjék az erőművet Licar csatlósaitól. Yarvi sem maradt tétlen – ő előkészítette a reaktor felrobbantását. A csapat egyik kommunikátorát beépítette a detonátorba, így a másik kettőt felhasználhatták távirányításra.

Másnap Ayla újabb két vámpírt animált, így az erőműt immár két intelligens, és két tudattalan vámpír őrizte. A parti ezután a tengerpartra ment ahol a tengeralattjárókhoz, és az egyik kommunikátoron Hutch felhívta Licart. A karakterek választás elé állították a mungori tisztviselőt: vagy kiadja nekik Yarvi húgát, vagy a drágalátos erőművét a teljes periklitkészletével együtt levegőbe repítik. Licar először fenyegetőzni kezdett, és követelte az istendobozát, ami helyett a karakterek még korábban egy hamisítványt adtak neki, de a parti nem engedett. Az istendobozról amúgy is úgy tudták, hogy a hajójukon, a Pegazuson van. Valójában Yarvi azt is egy hamisítványra cserélte, és az igazit magánál tartotta, de ezt még most sem kötötte a karakterek orrára.

Végül Licar beleegyezett, hogy kiadja nekik Yarvi húgát, és egy óra egérutat ad nekik a detonáláshoz szükséges kommunikátorért cserébe. Mikor a lány megérkezett a kis csapat tengerre szállt – a két tengeralattjáróba hárman-hárman zsúfolódtak, Romanósz pedig új barátjával, a beszélő légideszkával vágott neki az útnak, természetesen beláthatatlanítva. Licar tartotta a szavát, és egy óráig nem üldözte őket.

Az egy óra elteltével Helmar a másik kommunikátorral a levegőbe röpítette az erőművet, mondván, hogyha egy óra nem volt elég arra, hogy Licar hatástalanítsa a robbanóanyagot, akkor megérdemli. Egy óra úgy látszik kevés volt, mert hatalmas gombafelhő szökött fel Mung szigetének partján.

A mungori kiruccanás többé-kevésbé sikeresnek mondható így. Licart ugyan nem sikerült legyőzni, és Yarvinak sem sikerült visszaszerezni a politikai befolyását, de érzékeny veszteségeket okoztak Chao kormányzójának, és szereztek jó pár high-tech eszközt, főleg lézerpisztolyokat. Az viszont valószínű, hogy Licar a jövőben nem fog leállni velük még egyszer tárgyalni.

A következő alkalmak során a csapat valószínűleg vissza fog térni Propylába, egyrészt azért, hogy a bosszúszomjas Licartól minél távolabb kerüljenek, másrészt hogy a megszerzett vagyonukból birtokot vásároljanak, és végre képességeiknek megfelelő társadalmi állásra tegyenek szert. Ezen kívül Aylának és a Lekapénosz testvéreknek személyes elszámolnivalójuk is van a város urával, aki annak idején kiirtotta Ayla családját, és nem is olyan régen rabszolgasorsra ítélte Iphikratészt.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához