LFG.HU

Attila
hírekCimkek

Érdekes esemény történt nemrég: egy új, szintén főleg rajongókból verbuválódott csapat a Red Brick is megvette az Earthdawn licenszét a FASA-tól, és nemsokára megkezdik a kiegészítők készítését. Jogi illetve egyéb megfontolások miatt nem a második, hanem az első kiadáshoz fognak készülni az anyagaik – illetve terveznek a jövőben egy módosított első kiadást is kiadni, Earthdawn Classic néven. Nem tudom, mi sül ki a dologból, hiszen egy részről a két kiadás között nincs akkora különbség, hogy ne lehessen használni a különböző könyveket bármelyik változathoz, de tartok tőle, hogy ez némi zűrzavart fog okozni. Mondjuk ígéretük szerint együtt fognak működni és egyeztetni fognak a Living Room Gamessel, akik eddig a második kiadást vitték, és akik szintén folytatják az új anyagok kiadását. Én csak reménykedek abban, hogy a kölcsönös versengés tán kölcsönös színvonal-emelkedést fog eredményezni…

A Red Brickről további információk a http://www.earthdawn-classic.com címen érhetőek el, többek között a tervezett kiadványok listája is. Véleményem szerint ez vagy csak vágyálom-jellegű, vagy egészen 2020-ig terveznek előre, már a lista hosszát nézve.

Másik fejlemény, hogy az ősidőkben készült Earthdawn regények – Jak Koke és Caroline Spector könyvei – nemsokára megjelennek nyomtatásban is. (Mielőtt valaki félreértené: angol nyelven.) http://www.lostearthdawn.com

Amíg más újdonság nincs, nézzük meg, hogy mi jelent meg mostanában:

Újabb Earthdawn kiegészítők

A Living Room Games viszonylagos rendszerességgel folytatja az új Earthdawn anyagok kiadását. A tartalmilag (ha külcsínben néhol nem is igazán) meglehetősen jól sikerült második kiadású alapkönyv és Companion után kijött négy kiadvány rövid vesézése következik:

Second Edition Gamemaster Screen

Az első kiadású játékmester paraván egészen kellemes kiadvány volt annak idején. Nem annyira a maga a paraván – bár hasznos cucc volt -, mint inkább a hozzá járó kis füzet miatt, amely hasznos mesélő tippeket, háttéranyagokat, mágikus tárgyakat (kincskártyákkal – emlékszik valaki a kincskártyákra?) tartalmazott.
Nos, az LRG-s csókák úgy gondolták, hogy a második kiadáshoz második kiadású paraván is dukál – lehet valami a szándékban, bár szerintem ha évi 3-4 kiadványban gondolkoznak, akkor talán valamivel fontosabb anyagok is sorra kerülhetnének…

…pláne, ha ez a produktum kissé lesújtó. Rendben, a paraván maga dögös. Pofás tájkép a külső részen (amit csak némileg ront le, hogy mellé a külső oldalra kikerült egy táblázat is), a paraván iszonyú brutálisan megerősített papírból készül, amiről talán még egy kisebb taktikai atomtöltet is lepattan. Az első kiadásúnál több – játék közben szerény véleményem szerint annyira nem gyakran használt – táblázat szerepel rajta, bár ergonómiailag tán nem a legjobb ötlet, hogy a legfontosabb, Step/Action táblázat nem középre, hanem a bal szélre került, de egye fene.
A kísérő füzet viszont kimondottan hervasztó. Egyrészt lesoványodott – 16 oldal -, másrészt háromoldalnyi egyéb anyagtól – a régi Creatures könyvből kiemelt monszta-LP számítási táblázat, szabálykönyv errata és szabálymagyarázaton kívül – csupán egy nem túl izgalmas és itt-ott némileg döcögő déndzsönkaland található benne.

Hogy még némi só is kerüljön a sebbe, ez a kis pakk 20 kemény dollárba kerül. Tragédia.

Alább spojlerveszély, miegymás, nem-mesélők vigyázva olvassák…


Barsaive in Chaos

A klasszis Prelude to War-ban megkezdett és a katasztrofális Barsaive at War-ban folytatott kampány harmadik része található ebben a kiegészítőben. Hat fő cselekményszál áll a rendelkezésünkre: a Scytha romjait megtisztítani induló Rémvadász-hadjárat; a belső problémákkal küszködő Cara Fahd; a Parlainthból a háború alatt élőhalott-várossá pusztított Vivanébe induló tetememberek vándorútja; az Iopos által megszállt Jerrisbe valamit a közeli Méregerdőbe tett kirándulás; némi kitérő a háború vége óta Barsaivet pusztító Rémfelhők és egy kísértet-kila ügyében; és egy uralkodói válság Throalban. Szerepel még a könyvben vagy tízoldalnyi új rémkreatúra, a Fényhozók, valamint a Megtisztítók és a Rémvadászok második kiadású változata is.

Bár a témák talán ígéretesnek tűnnek, a kivitelezés nem igazán fényes itt sem. A kalandok ugyanis – már az én ízlésem számára – meglehetősen szimplák, a könyv inkább tűnik egy szimpla kalandgyűjteménynek, mint egy Prelude to War kaliberű kampánykönyvnek. Bár vannak pofás ötletek, jobban örültem volna, ha kevesebb félig-meddig kidolgozott kaland, mint inkább a PtW-re jellemző háttérinformáció-gyűjtemény és rövid kalandötlet-halmazok lennének a könyvben, amelyek könnyebben az adott csapat erejéhez/beállítottságához passzinthatóak. És hát az igazat megvallva, néhol csak ingatja a fejét az ember egy-két méretes ostobaságon. Ezzel együtt köröket ver a Barsaive at Warra használhatóságban, sőt, valamilyen oknál fogva a könyv még Origins-jelölést is kapott…

…azért még volna hová fejlődni.

Scourge Unending

Annak idején az egyik legsikeresebb Earthdawn kiegészítő a Horrors volt. Zseniálisan megírt Rémgyűjtemény, amely a mai napig talán a legjobb ED könyvek egyiket. A SU témája hasonló, sőt, anyagában nagyban támaszkodik az elődre.
Nyolc új, különösen erős Rém történetével és statisztikáival nyit a könyv – jó, a nyolcadik Twiceborn, a Parlaintból Vivanébe vonuló tetememberek királynője – amelyek vegyes képet mutatnak. Ami leginkább bántott, az a történetek minősége itt-ott; a stílus nem mindig éri el a Horrors színvonalát, bár az igazság szerint egyik-másik Rém sem tűnik annak az óriási ötletnek. (Egy hajókat elnyelő óriási örvény? Hadd ne rettegjek már túlzottan…) Statisztikában és rövid leírással szerepel a könyvben a Horrorsban eredetileg szereplő többi Rém is.
Huszon-valahány oldalnyi új és a Horrorsból újrafeldolgozott rémkreatúra következik, többségük kimondottan kellemes hatást kelt a perverzebb mesélőkben, amit csak némileg rontanak le a néhol borzalmas illusztrációk. Némi összefoglaló pár új Rémképességről, valamit a throali rémvadászokról, oszt be is fejeződik a könyv.
Hmhát, a gyermekbetegségek ellenére az összhatás kellemes, ha valakinek nincs meg a Horrors, de érdekli a téma, nem rossz választás a könyv. Ha viszont megvan – hát őszintén szólva a benne levő pluszért nem biztos, hogy érdemes leszurkolni a 18 dolcsit.

The Way of War

A Way of War az első kötete a három részből álló sorozatnak, amely Adepts way stílusban járja körbe a diszciplínákat. Bár a könyv csak 80 oldal, a bemutatás valamivel sokoldalúbb, mint a klasszikus eredeti könyvben, több karakter-szempontból íródott, plusz új diszciplína-ágakkal is találkozunk. Például az íjászoknál egy vak iskolát és annak új képességeit, a Lovasoknál a Therai, állatokon alkalmazott vérbűbájokat és egy futár/felderítő diszciplínaváltozatot; az Égi Rablóknál a szokásos karakterháttér-ötleteken kívül nem sok mindent; a Kardmestereknél egy botot, mint fő fegyvert használó irányzatot; a Harcosoknál pedig körülbelül, mint az Égi Rablóknál.
Újdonságként megjelenik az Earthdawn – már a hajó – által a távoli keletről behozott harcművész diszciplína is, a Zan Shi. Ez egy viszonylag pofásan sikerült diszciplína, amelynél ha valaki túlteszi magát azon, hogy tulajdonképpen semmi szükség rá – bár ez ízlésfüggő, egyesek imádják az új diszciplínákat; én nem tartozom közéjük – akkor egészen kellemes.
A könyv végén egy nagy rakás – kilenc oldal – új talent knack található az érintett diszciplínáknak.
A Way of War már egészen kellemes darab, egy-két apróság híján oda lehetne tenni a klasszikus FASA kiegészítők mellé – egyetlen probléma a viszonylagosan magas ár, ugyanis ez is 18 dolcsiba kerül.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához