LFG.HU

Petrus
novella

amulettA város látott már szebb időket is.
Valaha Éden volt a neve, egeket ostromló, csillogó felhőkarcolói most mind megtörve elhagyatottan, csonkán merednek az égre. Széles sugárútjain kiégett, kifosztott autók sorakoznak rozsdálló tömegekben, köztük keskeny, labirintus-szerű járatok húzódnak a gyom felverte aszfalton. A szélvédett sarkokban szemét rothad már évtizedek óta; egy hibásan működő, porszívócső orrú takarító robot szippantja be ezeket, de a kiszakadt zsákból rögtön ki is hull minden, őrületbe kergetve az egyszerű szerkezetet. Az utcai lámpák sora kitört üveggel árválkodik, némelyik csodamód mégis épen maradt és hibás alkonyérzékelőjük állandóan ki-be kapcsolgatja a kékes ívfényű izzókat. Napelemtáblájukból kábelek lógnak alá, mint valami bizarr karácsonyfadísz, és tar koponyájú, vagy punkfrizurás alakok halántékához csatlakoznak, más kábelekkel együtt. Tágra nyitott szemükben statikus fehér zaj látszik csak, nem reagálnak a véletlenül beléjük botlókra sem.
A várost most úgy hívják: Makulátlanság.
Az épületek tövében égő hordók mellett gyűlnek össze a nincstelenek és számkivetettek rongyos ruháikban. Készletekből kiosztott, félig felmelegített konzervek járnak körbe, az emberek ujjaikkal kanalazzák ki az ételt. Nyúlós, csomós pép, undorító szaga van, de legalább melegen tart és tápláló.
Az utcákat karszalagokat viselő, fémsisakos-csizmás, lódenkabátos fegyveresek járják csapatokban és mindenkit ellenőriznek, aki egy kicsit is gyanús. Sötétzöld kabátjuk hajtókáján ott virít a jel, a fekete rombuszba foglalt vörös csillag, az önkéntesekből álló Népvédelmi Brigád jele. Mindannyian bonyolult gázmaszkot viselnek, amelyből egy cső vezet a hátukon cipelt dobozszerű tartályhoz. A rossz levegő kiszűrése csak mellékes funkció, egyébként sem túl hatékony, mivel a szűrőket esetükben csak jutalomból cserélik – a tartályokban emberfeletti képességeket adó gáz van, amit a katonák szükség esetén pillanatok alatt aktiválhatnak.
A fontosabb utcasarkokon ellenőrzőpontok állnak, kordonokkal lezárt irányokkal, brutális mesterséges izomzatú, gépfegyverkarú kiborgokkal és zord, olajfekete tankokkal. Minden áthaladó papírjait megnézik, mindent alaposan ellenőriznek.
Szegényes ruházatú, szemüveges férfi érkezik, kézen fogva egy szurtos, szénaboglya hajú kislánnyal, aki egy kopasz babát szorongat. A férfi remegő kézzel előkotorja iratait és alázatosan átnyújtja az NVB-s őrnek. Az igazolvány kék fedelű, az értelmiségi kaszt jele, birtokosa legalább egyetemet végzett, az őr ennek megfelelően lenézően bánik vele. Kesztyűs ujjai durván összegyűrik a lapokat, ahogy egy kézzel, futólag belepillant, miközben a másikkal géppisztolyt tart a lány fejéhez. Végül ledobja az igazolványt a sáros betonra, és mikor a férfi nehézkesen letérdel, hogy felvegye, röhögve rátapos vastag talpú csizmájával. Nevetése a maszk alól egészen gépinek és torznak hangzik.
Lakkpiros, csendesen suhanó limuzin érkezik egy ilyen ponthoz, lámpáit vörös csillagos fekete zászlók díszítik és egy-egy ultramodern antigrav őrrobot kíséri elől-hátul. A kordont rögtön félrehúzzák és minden egyenruhás és átutazó azonnal vigyázzba vágja magát, míg az olajszín üvegű, fehér gumiperemű jármű továbbsuhan. Magas rangú diplomata lehet az utas, vagy talán katonai vezető, esetleg párttag; nem lehetett belátni az utastérbe.
Kicsit odébb két, köpenyes-rongyos alak gubbaszt egy lerombolt közkórház lépcsőin. Látszólag ugyanolyan nincstelen senkik, mint a többi, de nekik még a hordók közelében sem jutott hely, talán mert pokolhólyagosak, vagy elkapták a dögkórságot, mert ettek a sötét sikátorok mélyén heverő hullákból. A zabálókat mindenki megveti. Bárhogyan is, tekintetük összevillan a jármű láttán és egyikük egy rejtett, apró rádió adóvevőt húz elő, és suttogva sietősen pár szót beleszól, majd mindketten feltűnésmentesen odébb húzódnak a lépcsőn és egyszercsak eltűnnek az árnyékokban.
A vérvörös autó továbbsuhan, majd három saroknyira az őrhelytől lelassul az idő…
A felpattanó csatornafedélből sűrű füst ömlik elő, amely elborítja az élen haladó őrrobotot. A jármű fékez és oldalra fordul, a gumik csikorognak a nedves aszfalton. Fémsikoly és elektromos szikrák törnek elő a füstből, majd előtámolyog a légpárnás robot, összevissza billegve, fém burkolatát egyetlen cakkos vágás szelte ketté átlósan. Csörrenve zuhan le az útra és műanyag darabok törnek le róla pattogva, végtagjai összevissza kapálóznak, majd zizegése abbamarad és szúrós szagú folyadék kezd szivárogni a vezetékeiből és akkumulátoraiból.
Az autó láthatatlan vezetője gázt ad, hogy egy mellékutcára kanyarodva nyerjen egérutat, de odafent a magasban kiszakad egy házfal a harmadik emeleten és karcsú alak zuhan le a törmelékzáporral együtt, maga előtt kereszbe tett karral. A vasbeton darabok hangos kopogással érnek földet és összekaristolják, behorpasztják az autó orrát, amely elakad a törmelékben és motorja lefullad, miközben az ismeretlen alak puha macskaügyességgel landol a tetőn, hosszú, ívelt pengéje máris elővillan, és fém csikordul, szikrák pattognak, ahogy belehasít a lakkozott tetőburkolatba.
A hátulsó őrrobot optikai érzékelői és mesterséges intelligenciája végre felfogja, mi történik és páncélzata alól egy gépfegyver dupla csöve bukkan elő, ami pillanatok alatt golyózáporral árasztja el a tetőt felhasító alakot. A nő befont, hosszú haja elszabadult hajókötélként lebben, mikor akrobatikus mozdulattal, pörögve leugrik a tetőről és fedezéket talál az autó masszív teste mögött. A még mindig kavargó porfelhőből dobócsillagok zizzennek elő, villámgyorsan átsuhannak a levegőn és sorban belemélyednek az őrrobot burkolatába, rezgő-kopogó hangot adva ki közben. A robot egy pillanatra félrebillen a támadások erejétől, de közel sem vált még harcképtelenné: egy másik cső bukkan elő és sistergő lángfolyammal árasztja el az autót és a mögötte lévő teret. Tudja, hogy a lángok nem tehetnek kárt a kocsiban és a benne ülőkben.
A füst izzó pernyeként oszlik el és egy rúnákkal teleírt köpönyeges alak bukkan fel mögötte. A lángok körülölelik, meglibbentik földig érő köpenye szárait és látszólag semmi kárt nem okoznak benne. Hosszú, göcsörtös botot tart a kezében, amelynek fejrészét tépett tollak és olajban áztatott, megbarnult gyermekkoponyák díszítik. Most felemeli a botot és előretartja, megrázza, kékes szikrák pattannak elő az üres szemüregekből, majd cakkos villámív köti össze egy pillanatra a robottal. A robot illesztékei hangos csattanással szétnyílnak és füst csap ki belőlük, lángcsóvája az égnek fordul, majd elakad és folyadékot fröcsköl szerteszét. Újabb villám találja el égzengető roppanással és a robot egyetlen lángfelhőben robban fel, ahogy a gyúlékony anyag lángra kap.
A jármű eközben újból feléled, csörgő, kihagyó ütemű motorja megremegteti a karosszériát, majd teljes gázzal hátramenetbe kapcsol. A köpenyes alak nem számít erre, koncentrációja megtörik, a bot kihull a kezéből, ahogy a kemény, páncélozott csomagtér eltalálja és a felpörgő kerekek maguk alá gyűrik. A nő felkiált és társa felé ugrik, miközben az autó csikorgó kerekekkel kilő, és bár motorháztetője alól fehér füst tör elő, kacsázva, teljes sebességgel indul az előbb elhagyott őrposzt felé, ahonnan már futva érkeznek a tartályos-gázmaszkos őrök.
A nő egy pillanatra letérdel összezúzott testű, vért köpő társa mellé, aki véres, remegő ujjaival a mellkasa felé bök. A nő a köpeny alá nyúl és egy szögletes, savmarta üveg-amulettet húz elő, majd habozás nélkül kettétöri és az éles széleket beledöfi az összetört testbe. A köpenyes alak felnyög, sebeiből vér fröccsen elő, ami rögtön kéregként szilárdul meg a testén, közben a nő felkapja a botot és a kardjához fogva, társát vállára kapva csak egy dühös pillantást vet elszalajtott prédája és a közeledő, egyelőre csak szétszórt sorozatokat lövöldöző őrök felé, majd leugrik a kirobbantott csatornanyíláson.
Az autó hangos kopogással ér az őrhely közelébe, majd megrándul és motorja egy reccsenéssel besül, a nehéz járműtest csúszva farol ki oldalra és nekiütközik egy háztömbnek. Rögtön őrök ugranak köré felemelt fegyverekkel, hogy a testükkel védjék, de más támadók már nem veszélyeztetik az értékes utas testi épségét.
A hátsó ajtó csikorogva résnyire nyílik és máris egy kiborg ugrik oda, hogy rettentő erejével feltépje a beszorult ajtót. Vörös halszálkás szürke öltönyös fiatal férfi mászik elő a bőrülésről, láthatóan roppant dühös az események miatt. Egy kemény, fémkeretes aktatáska van a bal csuklójához láncolva. Törött képerősítős szemüvegét ingerülten visszadobja az ülésre, természetellenesen jégkék szemei csendes undorral pillantanak körbe. Észreveszi a még mindig a sárban térdeplő férfit, kezében az összepiszkolt kék igazolvánnyal, kikapja egy őr oldaltáskájából a pisztolyát, odalép a szemüveges, csodálkozó arcú férfihoz és gondolkozás nélkül főbe lövi.
A véres test egy utolsó rándulással elhanyatlik, a fiatalember felsóhajt és láthatóan ellazul, majd mosolyogva visszaadja a fegyvert a tulajdonosának.
- Mocskos lázadó volt ez is, a megfigyelőjük volt – jelenti ki, mire az őr kis megtorpanás után határozottan bólint:
- Igen, uram, magam is így vélem.
- Hívjon nekem egy másik autót!
- Igenis!
Miközben az őr a maszkjába épített rádióadóba kezd beszélni, görnyedt, mocskos ruhákba burkolt alakok bukkannak fel a sikátorokban és az izgalomtól remegve fonják össze göcsörtös ujjaikat. A sötét árnyékokba húzódnak, nem akarják, hogy bárki is lássa a keléseiket, bőrük sápadt elszíneződéseit. A friss holttestre várnak, és talán a vele lévő lányra is, aki most döbbenten ül a földön és pislogva néz elhanyatlott, mozdulatlan társára. A lány szeme sarkában könnycsepp jelenik meg, odakúszik a testhez, lehajtja fejét, előrebukó, zabolátlan hajtincsei eltakarják kezének fürge mozdulatait, ahogy kizsebeli az áldozatot, és az előbukkanó fémdarabokból és a baba fejébe rejtett puha, gyurmaszerű anyagból gyakorlott kézzel összeállít egy ökölnyi csomagot. Teheti, ügyet sem vet rá senki.
Fél perc alatt végez, aztán rejtve rongyai alá nyúl és az oldalán felhajt egy bőrdarabot, amit egy bizonyára illegális szervkivétel műtéti hege álcáz. A bőr alatti kis üregben dobozforma tárgy lapul, amit előhúz, majd a csomag két kiálló vezetékét rátekeri a doboz egyik végéből kiálló tüskékre. Lehajtott fejjel felegyenesedik, a csomagot a hasához szorítva tesz pár bátortalan lépést a fiatalember felé, aki jobb kezének ujjait telefonálási pozícióban tartva a fejénél éppen a biofonján át beszél valakihez.
- Megállj, kislány! – ragadja meg a vállát az őr szigorúan és a lány könnyes arccal felnéz rá, szája széle megremeg. Talán lapul még valami emberiesség az őrben, talán neki is vannak gyerekei, akiket szeret? Nem tudni, mindenesetre a hangja nem olyan hideg és recsegő, mint korábban volt.
- Mit akarsz? – kérdi megenyhülve és a lány csak szipogva felé nyújtja a csomagot.
- Ezt… apa küldi…
Az őr óvatlanul nyúl felé és a fiatalember szórakozottan néz csak irányukba, majd arcán ijedelem ömlik el.
- Ne! – kiáltja, de már késő.
A lány elégedett mosollyal megnyomja a kis dobozon a kapcsolót…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához