LFG.HU

HammerTimeCafe
BePe
EseményekCimkek

A mai napon egy közepesen kellemetlen bejelentési kötelességemnek teszek eleget:

Hivatalosan is bejelentem, hogy a 2004. évi tavaszi, III. RPG.HU Találkozó meghatározatlan időre eltolódik.

Leghamarabb 2004 őszén kerül megrendezésre, de annyiban pontosítanék, hogy akkor fogom megszervezni, amikor biztosítottnak látom a körülményeket ahhoz, hogy újra egy ekkora volumenű rendezvénybe fogjak.
(A klasszikust idezve: It’s done when it’s done…)

Mindenekelőtt leszögezném, hogy külön-külön és egyben is köszönöm mindenkinek, aki részt vett az előző 2 találkozó szervezésében vagy lebonyolításában, akár mint rendező, akár mint mesélő, hostess vagy kiállító.
Nagy hálával tartozom mindazoknak is, akik már elkezdték és/vagy kidolgozták a következő találkozó rpg-versenyeinek moduljait – őszintén sajnálom, hogy nem jövő tavasszal rukkolhatunk elő a műveikkel.

Ugyan tudom, hogy semmit nem lenne kötelességem megmagyarázni, de mivel elég sok érdeklődő levelet kaptam a tavaszi Találkozóval kapcsolatban, úgy gondolom, mindenki megérdemli, hogy megismerje az okokat.

Az elmúlt 2 db RPG.HU Találkozót saját erőforrásokból, kvázi szabadidőben szerveztem, ez mindkét alkalommal legalább 3 hónapig napi 6-10 órás elfoglaltságot jelentett. A rendezvények egyik alapvető célja volt az is, hogy megnézzük, vajon képesek vagyunk-e amatőr eszközökkel, céges háttér nélkül, egy nem-annyira-amatőr, mégis nagyszabású találkozót megszervezni. (Bevallom, a 2. Találkozóra a hibái ellenére is büszke vagyok, az adott helyzetben ennél jobbat nem tudtunk volna összehozni.)
Most jelenleg nem áll rendelkezésre olyan idő/pénz/helyszín, amiből/ahol nyugodt szívvel meg tudnám szervezni a találkozót. Nagyon sok kört futottam a helyszínek és támogatók kapcsán, rengeteg zárt ajtót találtam, voltak hamis ígéretek, voltak szándékos keresztbe tételek és így általánosságban a lelkesedés múltán csak a csalódottság érzése maradt. Annak pedig nem látom értelmét, hogy lelkesedés nélkül vágjak bele, hiszen abból mindenkinek csak kára származna.

Anno, amikor az első Találkozót megszerveztük, úgy éreztem, hogy egy valóban hiánypótló rendezvényt sikerült megalkotni, ezt mutatta a vártnál 3x nagyobb látogatószám. A másodiknál már ugyanerre a tömegre készültünk, de a műv. házat sikerült _teljesen_ megtölteni, így nem is mehetünk vissza oda többé. Más, rentábilis és megfelelő helyszín pedig nem akadt.
A 2003-as év viszont azt mutatta meg, hogy ismét picit fellendült az RPG-s rendezvények szervezése iránti kedv, hiszen jövőre már 2 alkalommal is lesz pl. Seregszemle, Átjáró nap és úgy tűnik, nem múlik el évszak más, országos szerepjátékos rendezvények nélkül sem. És ez jó. Nagyon jó.
Ellenben ma már nem érezném annyira hiánypótlónak az RPG.HU Találkozót, mint lassan 3 évvel ezelőtt, nem érzek égető szükséget a bizonyításhoz sem. Azt hiszem, megmutattuk, hogy mit lehet alkotni sok-sok lelkesedésből és kellő szabadidőből. Most, ha tényleg úgy látszik, hogy újra beindult egy folyamat, inkább keresek vmi új területet, ahol tenni lehet a szerepjátékkal és az RPG.HU-val kapcsolatban.

Kifejezetten sokat gondolkoztam az RPG.HU jövőjén is.
Ezt a site-ot lelkesedésből – munka, család, stb mellett – csinálom, lassan erőn felül.
Boldogsággal tölt el, hogy az oldal látogatottsága még mindig egyre emelkedik, hogy egyre több embernek tetszik.
A növekvő forgalom ellenben ezzel arányosan több időt és energiát igényel, és hiába segítenek többen is pl. a fórum moderálásával, cikkek/novellák/kritikák írásával kapcsolatban, egyre közeledik a holtpont, amikor vagy bestagnál a site technikai fejlődése (hiszen nem jut elég időm a fejlesztésekre, javításokra ÉS a szerkesztési feladatokra), vagy a szerkesztéssel állok le. Egyszerűen azért, mert nekem is csak 2 kéz és napi 24 óra áll rendelkezésemre.
A szerver-terhelés növekedésével párhuzamosan természetesen a kapacitást is muszáj növelnem. Rendszeres processzor, alaplap, memória vásárlása, új tápegység beszerzése a kiégett helyére, folyamatos merevlemez-cserék. Hamarosan ezt a szervert is ki fogjuk hízni, és akkor a következő lesz a 4. szervere az RPG.HU-nak, amit saját zsebből finanszírozok. Lassan viszont tényleg annyiba fog kerülni a szerver-upgrade, hogy nem fogom tudni megengedni magamnak azt a luxust, hogy minden évben lecseréljem, és párszázezer forintot költhessek rá.
(Ezúton is köszönet mindazoknak, akik valamilyen anyagi támogatásban részesítették az RPG.HU-t, ezek nevei mellett a fórumban most egy támogatói érme szerepel. A segítségük nélkül kifejezetten rosszabb helyzetben lennék.)

Sokan gondolkodnak úgy, hogy az RPG.HU adott. Van és kész. A működtetése és az olvasókkal való gyors és folyamatos kapcsolattartás pedig kutya kötelességem. Ez felfogható így is, de ez nem igaz. A site és annak fenntartása addig elfogadható a számomra is, amíg örömet jelent csinálni, amíg úgy érzem, hogy arányban áll a belefektetett és a visszakapott energia.
Jelenleg kb. 2×400 megválaszolatlan email van a mailboxaimban, pedig napi több órát töltök levelezéssel.
Mindezek miatt csak elnézést és türelmet kérek.

Mindezek ellenére hiszem, hogy az RPG.HU-t még sokáig olvashatjátok, és bízom benne, hogy a legközelebbi RPG.HU Találkozón kicsit boldogabb hangvételben tudok majd mesélni a múlt nehézségeiről.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához