LFG.HU

HammerTimeCafe
Thirlen
VegyesCimkek

Gibson a nemrég lezárult Cyberpunk 2020 kampányunkban játszott Szóló karakterem, az alábbiakban az ő szemszögéből készült játékösszefoglalók olvashatóak. Eredetileg a csapat tagjai számára készültek emlékeztetőnek, de talán más is érdekesnek találhatja őket. Az év 2020, a bűnözés az egekben, a karakterek Empátiája és vagyona a kiberbéka feneke alatt, de fegyvere mindenkinek van. Vagyis minden adott egy jó kis régimódi Rock&Rollhoz!

Dramatis Personae:

Satoshi Gibson – Szóló
Kabóca (Martin Ashford) – Fixer
Yorick Smith – Média
Doki (Dr. Isaac Gold) – Medtech
Füst – Konzolcowboy
Fix – Szóló
T. (Tony Morales) – Fixer

Február 15.–18.

Eltelt egy hét, de nem nagyon jött hír arról, hogy a SWAT osztag gyilkosát elkapták volna, pedig mi jó állampolgárként mindent leadtunk róla. Igaz, az atomot se akarta senki megszerezni (most valami szekta van egyébként a helyén, az Igaz Ösvény).

Mivel legutóbb a kisöregben megtekinthettem, hogy milyen mélységei vannak a kiberpszichózisnak, elhatároztam, hogy keresek egy jó pszichoterapeutát, aki talán tud rajtam segíteni, hogy én ne jussak hasonló sorsra. Egy Glick nevűt javasoltak, akivel rájöttem, hogy már ismerjük egymást, mert ő segített nem teljesen legálisan Yorick nevére íratni az edzőtermet. Nem túl jó ajánlólevél.

Oleg, az Armyja fegyvermestere, kicsit felturbózta a .454-es Magnumomat, hogy ne rúgjon akkorát.

Keresett minket Arkadas, az örmény gengszter is. Ezúttal szerencsére kevésbé undorítóakat kellett enni a vendéglőjében. Elárulta, hogy kiderítette, ki ölette meg néhai közös barátunkat, a Szörnyeteget – egy Kicsi Szun nevű Jakuza! Szerencsére Yorickkal tudtunk uralkodni az arcizmainkon. Mi ugyanis még emlékeztük, hogy az egész Kabóca félresikerült akciója volt, amivel Giuseppét akarta besározni. De természetesen a látszat kedvéért bosszút esküdtünk Kicsi Szun ellen. Arkadias még a lelkünkre kötötte, hogy mivel nem akarja, hogy a Jakuza megszállja a várost, „balesetnek kell látszania”. Na persze. Plusz mellénk csapott egy Fix nevű tagot, rövid egyeztetés után kiderült, hogy valami hozzám hasonló Humán Ügyintéző lehet.

Az új fiú rögtön hasznossá is tette magát. Kicsi Szun kedvenc karaoke bárjában iszogatott, amikor a helyet kirabolta egy Loco Muerte nevű jól felfegyverzett banda a szomszéd kerületből (ismertetőjelük, hogy koponyákat tetováltattak az arcukra). Ezzel talán tudunk valamit kezdeni.

Én gyorsan kerestem egy tanárt, hogy az utoljára gyerekkoromban használt japántudásomat kicsit leporolhassam. Úgy sejtem, szükségem lesz rá. Elmentem ehhez a Glickhez is és elkezdtük a kezeléseket. Nagy reményeket azért nem fűz hozzá szerintem semelyikünk. Az egyik ostoba feladata volt, hogy vegyek egy Tamagochit és próbáljam életben tartani. A többiek kicsit furcsán néztek rám, amikor elővettem. Elneveztem Pinkynek.

Yorick és Fix elhíresztelték, hogy a Loco Muerte terjeszkedni akar. A doki legyártott valami mérget, amit nem nagyon lehet kimutatni, de még fogalmunk sincs, hogyan csempésszük Kicsi Szun italába. Mindegy, B tervnek jó lesz.

Közben Yorickot jól megtaposták valami felsőligás hangversenyen, kórházba került. De a botrányról készült felvételét már este megtekinthettem a tévében, gondolom legombolt érte egy rakás pénzt, szóval szerintem nem szomorkodik annyira odabent.

Elmentem a Halálos Nyolcashoz egy rakás olcsó fegyverrel és páncéllal, erre kiderült, hogy már csak Halálos Kettes. Valaki felszecskázta a többieket a szerveikért. Ilyen az élet a Harcizónában. Kicsit tovább maradtam, mint terveztem (Pinky majdnem beledöglött) és elkezdtem őket tanítani erre-arra a túlélésről. Fura érzés, hogy felnéznek rám és Gibson bácsinak szólítanak.

Az egyik este Fix-el és két ismerős motoros haverjával lerendeztük a Kicsi Szun problémát. Illetve főként ők, mert én csak biztosítani voltam ott, amíg ők Loco Muertének befestve beleeresztettek pár tárat kedvenc klubja előtt a Jakuzába és elmenekültek. Annyira nem aggódok, hogy ártatlan halt volna meg, alighanem sokszorosan megérdemelte.

A Dokit közben megpróbálta elkapni az egyik kegyvesztett maffiózó a múltkorról, de ő kidobta a harmadikról, a zsaruk pedig elkapták. Újsütetű tiszteletet érzek a doki iránt. Mondjuk a dolgon ront, hogy ő is vele zuhant, de legalább közös szobába kerültek Yorickkal.

Február 19.

Kabóca felbérelt engem és Fixet testőrnek. Egyebek közt elkísértük egy “A Cápa” nevű, a nevének megfelelően kiterjedt módosításokkal rendelkező másik (vele ellentétben nagymenő) fixerhez, ahol azonban az üzlet végül meghiúsult, mert nem volt hajlandó egy medencében úszni egy nagy fehér cápával. Nem tudom, mi a fene a Fixereknél ez a nagy állatmánia. Mindegy, végül el tudta passzolni a Doki által az oroszoknak pancsolt LSD-t, mi pedig megkaptuk a pénzünket némi bónusszal.

Február 20 – március 5.

A rendőrség nagyszabású razziasorozatot tartott, miután nagy mennyiségű LSD került az utcára. Két hétig mindannyian meghúztuk magunkat és lapultunk. Felhasználtam az időt arra, hogy befejezzem a terápisorozatot Glicknél, talán a jövőben kevésbé fenyeget a veszély, hogy olyanná válok, mint a múltkori kisöreg. Glick tanácsára elkezdtem ismerkedni a kalligráfiával, mint hobbival. Pinky él és virul.

Elnéztem a srácokhoz is a Harcizónába. Már öten vannak, de megbeszéltük, hogy a nevük most már “Halálos X”, mert a tököm se tudja követni ezt az állandó változtatgatást. Mindenesetre ebből a Steve-ből talán még lesz valaki. Vittem nekik egy plusz golyóálló mellényt, amit egy Militech termékbemutatón kaptam.

Keresett minket Kazimír, hogy az egész csapatot várja a vendéglőjében. Kicsit ódzkodtunk kiteríteni minden lapunkat, de eddig tisztességesen játszott, szóval végül belementünk. Kaptunk tőle egy megbízást: Egy Now Yorkba tartó repülőjáraton kellett megtalálnunk egy “Cickány” nevű (biztos volt Fixer…) kémet. Két nap volt hátra az indulásig, ennyi időt kaptunk a felkészülésre. Azon túl, hogy felbéreltünk egy alakot (bizonyos Smittyt), aki majd nyomkövetőket helyez a bőröndökbe és kicsit utánanéztünk New Yorknak, nem igazán készültünk fel. Így utólag már tudom, hiba volt.

Március 6.

Felszálltunk a gépre bő tucatnyi másik utassal, eleinte minden rendben ment. Füst hekkelgette szorgosan az utasok mobiljait (ki is szúrta, ki a légimarsall), mi pedig próbáltuk felmérni utastársainkat. Aztán egyikünknek feltűnt, hogy ha New Yorkba tartunk, miért fenyőfákat látunk magunk alatt és nem az óceánt? Hamarosan kiderült, hogy

A) Valahol Kanada partvidékén járunk.

B) A pilóták békésen alszanak a bezárt pilótafülkében, a gépet az autopilóta viszi.

Ekkor kezdtünk el zuhanni.

Szerencsénkre viszonylag kontrollált zuhanás közepette értünk földet egy erdőben. Sokan így sem élték túl, a gép kettétört, de mi úgy-ahogy egy darabban megúsztuk. Sajnos Pinky kijelzője megrepedt. Ezért még valakivel számolok.

Az egyre jobban terjengő kerozinszag mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy nemcsak hogy nem ez a legjobb pillanat rágyújtani, de tanácsos lenne rövid idő alatt nagyobb távolságra jutni a roncstól, így mindenki fölmarkolta amit tudott és menekült, amerre látott. Én gyorsan lenyúltam a halott légimarsall pisztolyát (a Doki pedig majdnem kimentette, de aztán látta, hogy nincs értelme), az egyik hónom alá csaptam két elszabadult bőröndöt, a másik alá egy dekoratív, tizenkilenc éves japán lányt és kilógtam. Hamarosan mindenki, aki túlélte  a zuhanást, gyönyörködhetett a lángoló gép látványában. Aki esetleg eszméletlenné vált a zuhanástól, az pedig így járt.

Hamarosan mi túlélők összeraktuk, mink van. Hát, elég siralmasan álltunk. Összesen tizennégy túlélő, pár napra elegendő étellel és itallal. Néhány takaró, a konyháról kimentett kés és ilyesmi. A pisztolyról bölcsen kussoltam.

Alighanem rajtam hagyta a nyomát, hogy az elmúlt hetekben néhány kölyköt próbáltam életben tartani a Harcizónában, mert úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy átvegyem a parancsnokságot. Összeszedettem velük a még használható, szétszóródott tárgyakat, menedéket építtettem, ilyesmi. Miután kicsit megvertem egy nagyszájú Rednecket és megmagyaráztuk egy öreg veteránnak, hogy ez nem Vietnám és nem támadnak a vietkongok, már könnyebben ment. Bemutatkoztunk egymásnak, próbáltuk összerakni, ki mi hasznoshoz ért (aminek természetesen semmi köze ahhoz, szükség esetén kit eszünk meg először).

Közben az erdőből valami idegesítő, őrült nevetést hallottunk. Csodás. Mivel tudtommal Kanadában viszonylag kevés hiéna él, úgy tűnik, nem vagyunk egyedül. Hamarosan találtunk is egy fára felszögelt holttestet. Valami halász lehetett és nem tegnap halt meg. Még csodásabb.

Utána páran elindultunk megkeresni az esetleg szétszóródott bőröndöket. Sokat segített, hogy korábban mindegyikbe nyomkövetőt rakattunk, de igazából semmi hasznosat nem találtunk, legfeljebb nagy rakás szétszakadt ruhát. De vibrátorból van vagy négy. Közben az erdőben kiszúrtam három alakot, akik minket figyeltek. Viszonylag normálisabb ruhák voltak rajtuk, de íjakkal és nyilakkal voltak felfegyverezve. Éppen azzal foglalatoskodtak, hogy felgyújtsanak egy szalmabábút. Amikor odakiáltottam nekik, elszaladtak.

Visszaérve némi megelégedéssel konstatáltam, hogy senki nem ölt meg senkit, sőt, egész produktívak voltak és valami hevenyészett menedéket is összeeszkábáltak.  Füst pár mobil, a kiberdekkje és a gépből kimentett alkatrészek segítségével összeeszkábált valami jeladófélét, de nem fűztem hozzá sok reményt. Mivel kezdett sötétedni, lovagiasan felajánlottam a japán csajnak a takaróm melegét, de nem élt vele. Bár állítottunk őröket, kíváncsi voltam, mind megérjük-e a reggelt.

Március 7.-8.

Az éjszaka esemény nélkül telt. Szerveztem egy kisebb expedíciót a gép korábban leszakadt farokrészének megtalálására, Mei és Füst mellett Yorick is közölte, hogy jönni akar. Viszonylag könnyen megtaláltuk, de egy rakás helyi éppen hatalmas tüzet rakott mellette a kitépett székekből, miközben elvadult vezetőjük arról szónokolt, hogy holdtöltekor “megtisztítják a szigetet”. Feltehetően tőlünk. Mivel pár nap volt már csak holdtöltéig, úgy gondoltam hogy jó lenne záros határidőn belül eltűnnünk innen. Elgondolkodtam rajta, hogy néhány lövéssel szétkergetem őket, mielőtt túl nagy kárt csinálnak, de a pisztolyomban csak nyolc golyó volt, ők meg több mint húszan voltak. Plusz Dr. Glick is figyelmeztetett, hogy az ilyen késztetésekre talán inkább ne hallgassak. Mindenesetre amíg lapultunk, a többiek megállapították, hogy mindenféle külső jelek alapján ezek valamiféle itt ragadt druidahívők lehetnek, akármit is jelentsen ez. Talán mégis jó lett volna továbbtanulnom, de akkoriban én már másféle dolgokat tanultam.

Úgyhogy megvártuk szépen, amíg elvonulnak és csak utána bújtunk elő. Füst távolból követte őket, mi pedig megnéztük, találunk-e még valami használhatót. Meglepetésünkre az egyik fán Jeff, az eltűnt steward felakasztott holttestére bukkantunk. Levágtam (van kötelünk!) és amikor megvizsgáltuk, kiderült, hogy talán nem a helyiek voltak. Úgy döntöttem, hogy visszaviszem a táborunkba a testét, hogy a doki is megvizsgálhassa.

A roncsban találtunk némi élelmet és vizet (feltehetően nem találták meg a helyiek), de ezen túl semmi érdemlegeset. Bár Füst még nem tért vissza, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk, útközben jeleket hagyva neki.

Visszafelé Mei elmondta, hogy sejtése szerint nem csupán Kanada keleti partjainál vagyunk, hanem a Füst által a repülő fekete dobozából lementett adatok alapján egy szigeten, amelyiket anno a milliárdos Vanderbilt család megvett magánbirtoknak. A jelek szerint jól itt ragadhattak. Miközben magyarázott, megakadályoztam, hogy beessen egy veremcsapdába. Ez a sziget veszélyesebb, mint amilyennek kinéz.

Visszaérve a táborba hullák és véres túlélők fogadtak. Kiderült, hogy távollétünkben beállított hat helyi és közölték, hogy a kajánk és Susan, az egyetlen túlélő stewardess és egyben egyetlen jelen lévő nő mostantól az ő tulajdonukat képezi. Mivel ezt az álláspontot a jelenlévő társaink nem igazán tudták elfogadni, kitört a harc. A hatból ketten elmenekültek, de addigra mi is három embert vesztettünk: Jessie, Cliff és István már soha nem fogják elhagyni a szigetet, Miguel pedig súlyos sérülést kapott. Szerencsére a Doki meg tudta menteni.

Nagy máglyát építettünk a halottaknak (mellékesen van két íjunk összesen hat nyílvesszővel), de előtte a Doki még megvizsgálta Jeff holttestét, akit idáig cipeltem. Korábban Yorick a felvételei és Suzan, a stewardess információi alapján összerakta, hogy feltehetően ő mérgezte meg a pilótákat. Meglepetésünkre a Doki hosszas vizsgálódás után közölte, hogy Jeff minden jel szerint öngyilkos lett, méghozzá percekkel a gép elhagyása után. Ez sehogy sem illett abba, amit kiderítettünk róla, valószínűleg valahogy befolyásolhatták. De hogy ki és hogyan, azt rohadtul szeretnénk tudni. Doki mellékesen azt is megsúgta, hogy az egyik túlélő, egy Gordon nevű öltönyös seggfej, kezd elvonási tünetektől szenvedni. Csodás. Most már értem, miért kereste annyira vehemensen a bőröndjét.

Még sötétedés előtt megkerestem a környék legmagasabb fáját és felmásztam rá. Nem láttam ugyan be az egész szigetet, de délen a messzeségben (jó nagy ez a sziget!) egy roskadozó települést láttam néhány házzal. Északkeletre egy jól védett, elkerített veteményest és rönkházat. Északnyugatra pedig egy másik “falut”, ebben azonban egész takaros kis bungallók álltak, mintha csak valami kis karib tengeri nyaralóhely lenne. De a legfontosabb: a falu mellett egy kisebb hajó ringatózott! Miután megosztottam a többiekkel, már meg is volt, hová kirándulunk másnap.

Füst nem tért vissza sötétedésig. Kicsit aggódtam, már vissza kellett volna érnie.

Bár a macsó külső alatt azt hiszem, mind eléggé be voltunk tojva, ez az éjszaka is eseménytelenül telt. Mei megintcsak inkább kerülte a társaságomat, bár a szándékaim tisztességesek voltak. Oké, többé-kevésbé azok.

Reggelre visszaért Füst, éhesen, szomjasan, nyakig taknyosan és iszonyú rémülten. Elmondta, hogy egy hatalmas, félszemű grizzlymedvével találkozott az erdőben, alig tudott elmenekülni. Jó tudni. Eljutott viszont a helyieket követve az északnyugati faluig, ahol készített képeket is a bungallókról és a hajóról. Utóbbi eléggé régi, de Miguel szerint, aki ért valamennyire a hajózáshoz, talán még működőképes, látni kéne belülről.

Gyorsan összeraktunk egy tervet. A többség elmegy egy előre megbeszélt pontra északra a falutól. Én és Füst este beúszunk a hajóhoz és megnézzük, mit lehet vele kezdeni. Ha el lehet indítani és van benne elég üzemanyag Kanadáig, itt hagyunk mindenkit a francba… Mármint természetesen fölszedünk mindenkit az előre megbeszélt ponton. Fix hátramarad, és elterelésképpen felgyújtja a jelzőpisztollyal a legközelebbi kunyhót, majd utána pucol.
Útra keltünk hát és amikor elértünk a megfelelő pontra, Füst és én nekivetkőztünk, bekentük magunkat korommal és elindultunk a part felé. Kicsit megszívtam, mert a legtöbb ruhadarabom erősen páncélozott, úgyhogy mehettem egy szál boxeralsóban a víz felé. Azért egy takarót magamra terítettem és magammal vittem egy kést is. A cuccaimait Meinek adtam megőrzésre, a pisztolyt pedig Fixnek, úgy hittem, neki nagyobb szüksége lesz rá.

Szépen is ment minden az elején, a felgyújtott kunyhót serényen oltották a helyiek, Füst már úszott a hajó felé, én épp készültem követni, amikor észrevettek minket. Jó féltucatnyian eredtek a nyomunkba, úgyhogy én elkezdtem rohanni a dzsungel felé, hogy elcsaljam őket. Sajnálatomra ez be is jött, követtek. Rohantam mint az őrült, nem tudom, le tudtam-e volna hagyni őket (ők ismerték a terepet), de ekkor Fix előbukkant a bozótosból és lelőtte egyiküket. Azt hiszem, ha nem teszi és utolérnek, eléggé kihegyezett küzdelem lett volna. Ki tudok csavarni egy kisebb fát puszta kézzel a földből és a bőröm mérsékelten golyóálló, de azok a dárdák fene élesnek látszottak. MIndegy, Fixxel gyorsan lerendeztük őket. Ő ment a többiek után, én pedig megnézni, mi van a hajóval. Többé-kevésbé gond nélkül odaértem, már ment a motor, a legutolsó pillanatban sikerült rá fölkapaszkodnom, amikor elindult. Felérve megtekintettem, hogy Füst bezárkózott a fülkébe, de hárman már felmásztak a hajóra és éppen azon foglalatoskodnak, hogy kihalásszák onnan. Balszerencséjükre nem figyeltek ránk, így lett három eszméletlen foglyunk. Próbáltak ugyan üldözni minket valami csónakkal, de miután egyiküket leszedtem egy frissen zsákmányolt dárdával, letettek róla.

A többiek közben megbeszéltek velünk egy új találkozási pontot a Walkie-talkie-n, amit alaposan becsomagolva Füst hozott magával. Az új pont a korábban látott faház mellett van. Minden bizonnyal érdekes történet.

Odaérve a túlélők pánikszerű gyorsasággal kezdtek kirohanni a hajóhoz. Volt velük egy derékig érő szakállú, elvadult külsejű férfi is, de a létszám láthatóan még így sem volt a korábbi. Felérve a szakállas mint VI. Cornelius Vanderbilt mutatkozott be, de láthatólag a több éves itt tartózkodás már eléggé az agyára ment. A többiek elmondták, hogy a tengerparton találkoztak vele és mivel nagyjából ő volt az első a szigeten, aki nem próbálta megölni őket, sőt, örült hogy végre elmehet, elhatározták, hogy megmentik. Ebben valószínűleg segíthetett, hogy a félőrült nyakában egy rohampuska lógott. Meg hogy feltehetően dúsgazdag. Ekkor beszélték meg velünk az újabb találkozóhelyet az öreg védett házánál.

Az odaúton azonban az erdőből váratlanul előtört a már korábban látott grizzly és rájuk támadt. Amikor pedig próbáltak elmenekülni, kiderült, hogy van egy másik. Itt tudatosult csak bennem, hogy Mei hiányzik a csapatból. Elmondták, hogy ő nem tudott elmenekülni. Szintén meghalt Gordon, az öltönyös, kábszerfüggő seggfej. Mondjuk őt senki se hiányolta, de a stewardess vádaskodásaiból kiderült, hogy amikor a sérült, ámde hajózáshoz egyedüliként értő Miguelről kiderült, hogy nem tudna elmenekülni, Yorick lábon lőtte Gordont egy az öregtől kapott pisztollyal, hogy fedezze a menekülését.

Gyorsan a kanadai part felé vettük az irányt. Mint kiderült, az öreg csakugyan elég gazdag, pár éve ragadt itt, amikor eljött szemrevételezni a szigetet. A társait megölték a helyiek, akik valamiféle elvadult Vanderbilt leszármazottak. Nem lehet mentálisan túl stabil a família.

Amikor a három megkötözött foglyunkra terelődött a figyelem, Cornelius ragaszkodott hozzá, hogy megkötözve dobáljuk őket a vízbe. Mivel efféle halált senkinek sem kívánnék, előtte gyorsan elvágtam a torkukat.

A hajóúton Yorick beadott némi igazságszérumot Doki készletéből Suzannak és Miguelnek, a két túlélőnek, de egyikük sem a Cickány. Vagy nem volt a repülőn, vagy nem élte túl a szigetet.

A kontinenst elérve végül egy kis halászfaluban kötöttünk ki. Elmerültünk a civilizáció áldásaiban, úgymint fürdő, tiszta ruha, rendes étel (azt hiszem többé ránézni se tudok sós mogyoróra) és legfőképp – térerő. Yorickot több százszor kereste Kazimir. Engem senki. Fura, de mindezek után, amin átmentünk, ez mégis fájt.

Hamarosan megérkezett helikopterrel a legközelebbi Vanderbilt a kíséretével és összeszedte a szerencsésen megtalált családtagot. Mindannyian aláírtunk egy titoktartási nyilatkozatot, Yorick pedig megígérte, hogy a szigetes videóanyagaiból összevágott riportjából (szerintem ütős sztori) kihagyja a Vanderbilt nevet. Diszkréciónkat a család fejenként tízezer eb-vel honorálta.

A hazaúton a vonaton (repülőre valamiért egyikünk sem akart szállni) megfogadtam, hogy egy napon visszatérek ide valami nagy kaliberűvel és levadászom a szigeten élő összes medvét. Meiért.

Március 10.

Visszaérve Kazimir Arcadas mindenkit az örmény vendéglőbe kéretett. Fix és Füst holmi káros szenvedélyek miatt fizikailag nem voltak olyan állapotban, de mi többiek elmentünk. A maffiózó elmondta, hogy így, hogy a Cickányhoz vezető nyomok feltehetően lezárultak, véghez kellene vinnünk a csodát, és kiderítenünk, mivel foglalatoskodott utoljára. Fél szívvel beleegyeztünk, hogy megnézzük, mit tehetünk. Kifelé menet csörgött Yorick mobilja, intett, hogy várjunk. Mint kiderült, valami céges kereste, hogy lenne egy nagyon jövedelmező ajánlata számára, amit az irodályában, mééélyen a céges zónában szeretne vele megtárgyalni. Mivel egy gyors keresés elárulta, hogy ilyen cég nem létezik, én is vele mentem. A Doki hazament, de valamiért Kabóca is közölte, hogy velünk tart és mi nem ellenkeztünk. Gyorsan hazaugrottunk átöltözni. Én és Yorick egészen kiöltöztünk, de Kabóca nem volt túl meggyőző a konfekció öltönyében, főleg mivel magával hozta Szikla névre hallgató, Harcizónából szalajtott testőrét.

Odérve a kérdéses irodaházhoz kiderült, hogy csak egy emberre szól a meghívás így én lent maradtam a hallban. Persze az adást zavarták, ami némileg idegessé tett, de Yorick végül élve jött vissza. Csatlakoztunk a szemközti kávéházban várakozó Kabócáékhoz. Yorick elmondta, hogy valami nagyon bizalmas üzleti ajánlattal akarták megbízni, de mivel ez az elcsöpögtetett információk alapján Kazimir elárulását is magában foglalta volna és az ösztönei szerint amúgy is bűzlött az egész, közölte a megdöbbent öltönyössel, hogy nem érdekli és eljött.

Ekkor csörrent meg Kabóca telefonja…

Ugyanaz a hang, ugyanaz a helyszín. Felajánlottuk, hogy megvárjuk.

Amikor lejött, nem sokat beszélt, csak magához intette a testőrét, elköszönt és beszállt egy taxiba. Yorick a paninijével küzdve közölte, hogy lemaradva kövessük, mert szerinte valami nagyon nem stimmelt a viselkedésében. Mióta a beültetéseim révén az ilyen finomságokra az emberi viselkedésben egy átlag hatéves szintjén vagyok fogékony, elhittem neki, beszálltunk a kis cipősdobozomba és követtük. Hamarosan láttuk, hogy egy tökig felfegyverzett fekete AV-4-es ered a taxi nyomába. Szerencséjükre jött egy alagút, amiben Kabóca kiszállt, a taxi pedig továbbment. Elhajtottunk Kabóca mellett és távolról figyeltük a taxit, ami amint kiért, az AV-4-es szarrá lőtte, testőröstül-mindenestül.

Még mindig döbbent csendben tartottunk hazafelé, amikor mindkettőnk telefonja csöngött és egy udvarias férfihang közölte, hogy most azonnal menjünk egy bizonyos másik címre a céges zónában. Udvariasságból nem tette hozzá, hogy “Mert különben…”, én pedig természetesen szintén udvariasságból szintén nem néztem meg, lebeg-e felettünk egy fekete AV-4-es. Gyorsan odaértünk, ahol a fegyvereink nélkül betereltek minket egy tárgyalóba és megvártuk, amíg megérkezik a Doki. Utána egy végtelenül udvarias céges, aki mint az Zetatech területi igazgatója mutatkozott be, megkért minket, hogy nézzünk meg egy kis videót. Mivel a tárgyaló fala egymástól szabályos távolságra elhelyezett Szólókkal volt kitapétázva (a rohampuska mintás fajtából), megnéztük. A felvételen Kabócát láthattuk, amint felmegy az  irodába, ahol Yorick is járt, találkozik a Zetatech területi igazgatójával, meghallgatja az ajánlatát (további nyomozás a Cickány ügyben, Kazimirnak halnia kell, stb.) és alkudozik vele az árról. Majd egyetlen mozdulattal felnyomja a céges orrát az agyába, kifosztja a holttestet és az irodát, utána elégedetten távozik.

Döbbent csendben figyeltünk. Az ÚJ területi igazgató elmondta, hogy mostantól kezdve Kabóca halott ember és mi is csak azért vagyunk életben, mert a jelek szerint nincs közünk az ügyhöz, de ha a közeljövőben akár csak csúnyát gondolunk a Zetatechre, annak komoly következményei lesznek. Plusz megkértek, hogy Kazimírnek mostanában a közelébe se menjünk, mert akkor esetleg még azt találják gondolni, hogy mégis közünk van az ügyhöz. Utána kidobtak.

Úgyhogy most közös megbeszélés alapján egy hónapra visszavonulunk, amíg kicsit lecsillapodnak  kedélyek. A Doki legális munkát vállal (fene az esküjébe), Füst csak a Mátrixon keresztül mozdul ki otthonról, Fix a kedvenc kocsmájából még úgy se, Yorick pedig úgy döntött, hogy mégis megnézi New York csodáit, én pedig elkísérem. Kabócával nem tudjuk mi lett, de egy combosabb vérdíj még mindig él a fején. Szerintem mostanra már valahol Mexikó magasságában jár.

Április 13.

Kazimir éttermének tragikus leégése kapcsán, amelyben sajnálatos módon ő maga is ott veszett, úgy döntöttünk, hogy mindenki meghúzza magát egy hónapra és utána találkozunk. Mi Yorickkal New Yorkot szemeltük ki, ha már úgyis oda indultunk a legutóbb. Kicsit azért be voltunk tojva a repülőn, de rendben megérkeztünk. Igazság szerint miután megtekintettük a város látnivalóit (kemény itt a közbiztonság), kezdtem hülyére unni a fejem, úgyhogy jó két hétig főként virtuális oktatóprogramokban múlattam az időt. Legalább most már tudok pár olyan dolgot, amit legutóbb nagyon kellett volna, mint hajót vezetni és túlélni a semmi közepén. Remélem, Yorick nem találta meg a PUA kazettáimat, de kicsit arra is ráfeküdtem. Talán egy napon én is találok valakit.

A kilométerhiányomban az is közrejátszhatott, hogy indulás előtt magamba lövettem a megfelelő nanitokat egy kicsit vastagabb Bőrátszövéshez és még pár aprósághoz. Asszem újabb lépést tettem a teljes kiberpszichózis felé. Akárhogy is, két hét után elbúcsúztam Yoricktól és visszajöttem Night Citybe. Mivel a helyzet még mindig nem volt biztonságos, beköltöztem az Armyjához és vagy két hétig bújócskáztam, ittam és lövöldöztem velük a Harcizóna legmélyén. A beültetett méregsemlegesítők sokszorosan megdolgoztak a pénzükért, de azt hiszem, a sok vodka miatt előbb-utóbb így is szükségem lehet egy új májra.

Amikor már ott is nagyon untam magamat, belekezdtem egy titkos projektbe, amit már tervezgettem egy ideje. Először is felutaztam északra, Kanadába, aztán vettem egy rohadt nagy kaliberű vadászpuskát és némi egyéb lőszert, aztán kerestem egy vállalkozó helybélit, aki elvitt és kirakott a szigeten. Mire visszajött értem, én már egy lenyúzott medvebőr tulajdonosa voltam. Természetesen azé, amelyik Yorick felvételei alapján megölte Meit. Tudom, hogy baromság és nem ettől fog békében nyugodni, de azt hiszem, nem vagyok egy megbocsátó típus. Akárhogy is, ha készen lesz a bőr, akár oda is teríthetem a kandalló elé. Mármint teríthetném, ha nem egy egyszobás lyukban laknék, de majd egyszer.

Visszatérve ismét Night Citybe, egy folyó bandaháború közepében találtam magam. Kiderült, hogy Füst Fix segítségét kérte valami előnyös áron megvásárolt garázs kitakarításához, amelybe egy valami kardmániás banda, a Sacred Blades vette be magát. Miután Fixet úgy-ahogy összedrótozták a sürgősségin, rájött hogy sikeresen kirobbantott egy jó kis bandaháborút a saját bandája (valami farkasos nevük van, sose tudom megjegyezni) és a zsebszamurájok között.

A Doki közben megmentette holmi maffiakatona életét, cserébe elárulták neki, hogy fejpénz van a csapat fején. 8k mindenkin, még az eltűnt Kabócán is. Egy régebbi szívességért cserébe, amit nekik tett, a Doki elérte, hogy 48 óráig ez elegánsan figyelmen kívül hagyják, némi mozgásteret biztosítva nekünk. Érdekes módon, mindenki élve kellett volna az ismeretlennek (8k-ért fejenként), kivéve Fix és én. Mindig jó érzés, ha szakmailag elismerik az embert. A fejpénzt meghirdető nevét viszont nem nagyon tudta kiszedni belőlük, cserébe elvárták, hogy derítsük ki, ki fosztogatta a számláikat és vigyük el hozzájuk egy kis baráti beszélgetésre. Gondolom jó sok cementtel.

Kicsit besegítettem Fix bandájának abban, hogy a saját fixerük, egy “T” névre hallgató bukméker élve visszajöhessen egy találkozóról a maffiával egy képgaléria alatti pincéből. A maffia bizonyos igen komoly százalékért cserébe hajlandó lett volna segítséget nyújtani nekik a másik bandával szemben, de ehhez az alkuhoz T-nek a bandafőnök hozzájárulására is szüksége lett volna.

Yorick a segítségemet kérte, mert az egyik kollégája, egy Cingár névre hallgató bűnügyi riporter beszélni akart vele és elég rémült volt a hangja. Elkísértem a munkahelyére, de azt nem tudtam megakadályozni, hogy a kollégáját lelőjék a szemközti házból az ablakon keresztül. Igazi profi csinálta és feltehetően nem egyedül. A kavarodást és némi elterelést kihasználva Yorick diszkréten eltette az elhunyt mobilját. Később kielemezve (szerencsére a mobillal és Yorick tudásával be tudtunk lépni távolról a WNS ultrabiztonságos szerverére) kiderült, hogy a bünügyi rovat üdvöskéje a korábban képbe került táskaatom után nyomozott. Megtudtuk azt is, hogy a kisöreg halott: bérelt egy csapatot, bement a szektához elhozni a cuccost, majd kifelé a saját felbérelt csapata nyírta ki a táskáért. Akiket perceken belül lemészárolt egy tökig Arasakába öltözött társaság, csak éppen az Arasaka semmit nem tud róluk. Teljes a káosz.

Végül holmi gyanús híváslista alapján eljutottunk egy lelkisegély szolgálathoz, ahol a helyi hülyék semmit nem tudtak, de a hely szinte bűzlött a titkoktól. Például Cingár hívásai eltűntek a rendszerükből, akivel pedig beszélt (egy ex-rendőrségi konzolcowboy), az pár napja öngyilkos lett. Nem vertem meg a tulajt, mert féltem, hogy véletlenül belehal, de Füstöt ráuszítottuk a Mátrixukra. Amikor viszont fél órával később sem válaszolt a hívásunkra, kezdtünk aggódni. Szerencsére én vittem el egy bizonyos biztonságos házba (sose lehet tudni, amikor lesz hasonlóra szükségem), így amikor felhívtak onnan minket, hogy Füstnek sürgős orvosi segítségre van szüksége, CSINÁLJUNK VALAMIT, már félúton voltam odafelé. Gyorsan összeszedtem a Dokit és száguldottunk arra, amennyire csak a kis cipősdobozomtól tellett. Odaérve a földön talátuk a vérző orrú-fülű Füstöt, mellette egy drága kiberdekkből képződött tócsával. Miután a Doki gyorsan megtette, amit tudott, felnyaláboltuk és elhoztuk onnan, hátha vissza is követték. Sajnos Füst a jelek szerint beszedett némi agykárosodást, a beszédét nem igazán lehetett érteni. Szerencsére miután elvittem a saját orvosához, kiderült, hogy a fejlett orvostudománnyal nagyjából lehet regenerálni a sérült részeket, de egy ideig nem lesz finoman szólva a Mátrix (és a fejtörők) istene.

Mivel fogytak a lehetőségeink, Yorick felkereste régi ismerősünket, Guptát, a NCPD Szevezett Bűnözés Elleni Ügyosztályának vezetőjét. Elmondott neki mindent, amit a legutóbbi tájékoztatónk óta kiderített a táskaatomos ügyről. Az láthatóan nem örült neki, mert miután utánanézett, kiderült, hogy a jelek szerint valaki a Különleges Ügyosztályról próbálja elsikálni az egész ügyet.

Mivel elég sokfelé kellett rohangálnom, Yorick a médiacég segítségével szerzett magának egy Celestine nevű testőrnőt. Még nem döntöttem el, kedvelem-e.

Fix és T bandáját eléggé megszorongatták közben. Fix még mindig sérült, ezért vezérük kirendelte testőrnek T mellé, aki fogadásaival a banda bevételének tekintélyes részét biztosítja. Bár annak már volt saját testőre, egy Gedden nevű kiberverellenes alak, de gondolom nagyon féltették.

Gupta megkereste Yorickot, hogy szüksége lenne a szolgálataimra. Egy találkozót kellett volna biztosítanom titokban, Miután sejtettük, hogy ez a mi érdekünk is, belementünk, úgyhogy gyorsan elugrottam az Armyjához a Militech Dragonomért. Odafelé valami barom összekevert valakivel (vannak hátrányai is a sebészileg felejthetőre fazonírozott arcvonásoknak) és a kezembe nyomott egy bőröndöt, benne egy lefűrészelt csövű sörétessel és valami helyi strici arcképével. Egy újabb puska sose árt.

Bár mindent megtettem, a találkozó elég szarul sült el. Elrejtőztem, és amikor Gupta, egy Grant nevű beosztottja és nagydarab testőrük beszélgetőpartnere váratlanul fegyvert rántott, kilőttem a kezéből. Úgy sejtem a keze egy részével együtt, de majd biztos kap újat. Ezután Guptát, reménybeli rendőrségi kapcsolatunkat lelőtték egy kilométerről egy .50-es kaliberű rombolópuskával. Esélye se volt.

Miután az efféle foltokat a szakmai becsületemen elég nehezen viselem, a merénylő után eredtem és némi üldözés után torkon vágtam és lenyúltam túlméretezett táskáját a gyilkos fegyverrel. Nem teljesen tudom mondjuk, hogy ez utóbbit mi a fenéért tettem, az ösztöneimet követtem csak. Miután még a környéket is elhagytam, gyorsan beraktam egy fizetős raktárba.

Hamarosan Yorick felvette a kapcsolatot Granttel, aki a hírek szerint átvette Gupta helyét és továbbította neki is az összegyűjtött anyagokat, amiket korábban neki. A fegyverről a raktárban egyelőre hallgatunk, talán jó lesz alkupozíciónak.

Előástunk közben pár infót a maffia számláit fosztogató konzolcowboyról, de kiderült, hogy elég keményen védik a vietnámiak, konkrétan egy Zöld Szögek nevű, befutott vietnámi csempészbanda. Ráadásul a pontos tartózkodási helyének kiderítése 6k-ba fájt volna, amit inkább hagytunk. Hamarosan kiderült, hogy csak fejenként 1k van rajtunk (aligha összeg egy profinak), feltehetően csak a maffia akart beugratni minket valamibe.

Yorick elküldte a testőrnőjét (Celestine), hogy nézzen kicsit körbe azon a környéken, ahol feladták egy lopott wifiről a vérdíjat.

Közben a védendő személyét én védtem, és mert persze nem tudtunk megülni a seggünkön és Fixék láthatóan elég rosszul boldogultak, besegítettünk kicsit a bandaháborúba. Szerencsére Füst még korábban háromszögelte valamennyire a vezérük mobilját valami lakótelepre, de a konkrét adatokhoz maradt a jó öreg lábmunka. Yorick emlékeztetett rá, hogy még mindig a The Globe nevű magánnyomozóirodájának alapító tagja vagyok, szóval átmentünk Sam Spadbe és kicsit körbekérdezősködtünk a környéken. Néhány eurodollárért cserébe hamarosan meg is tudtuk, hogy melyik ház melyik lakásában rejtőzködik a keresett személy. Utána léptünk, hogy legyen valami rendes alibink, ha elszabadul a pokol. Ne felejtsünk el létrehozni egy visszadátumozott megbízást, ami szerint Mr. Anonymus megbízott minket a bandafőnök megtalálásával, mi pedig leadtuk neki az infókat és átvettük a fizetséget.

Akkor jött a telefon, hogy a pengés őrültek megtámadták a banda főhadiszállását, ahol véletlenül a Doki is időzött.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához