LFG.HU

Pete Sears
novellaCimkek

Napló bejegyzés: Dec. 2.

Hosszú távollét után végre hazatértem. Úgy tûnik mintha, az idõ messze elkerülte volna Arkham városát. Persze megjelentek az utcákon a korunkra oly’ jellemzõ mobiltelefonok, de a szerszámbolt körül üldögélõ öregfiú mintha ugyanaz a férfi volna, aki fiatal éveimben ült ott. Oly’ sok idõt töltöttem a világ távoli sarkaiban, hogy saját gyermekkorom színhelye olyan különösnek és szokatlannak tûnik számomra, mint azok a Yoruba törzsi harcosok. Lépten-nyomon azon veszem észre magam, hogy bilincset kell tennem a nyelvemre, mikor késztetést érzek rá, hogy a helyiektõl a szokásaikról érdeklõdjek. New England lakóinak hagyományos zárkózottsága olyasvalami, amit újra meg kell tanulnom. Családom õsi otthonában szálltam meg, amely elég csendes hozzá, hogy zavartalanul folytathassam tanulmányaimat, s elég távoli ahhoz, hogy nyugotan elsüthessek egy-két apróbb varázslatot a kertben anélkül, hogy ez bárkinek is feltûnne. De minden alkalommal, amikor a városba merészkedek, meghökkentenek az apró változások, melyek szinte a szemem elõtt zajlanak. A helyiek, akik úgy vélem csak velem akarnak barátságosan viselkedni, minduntalan kédezgetik, hogy “Készülök-e már az ünnepekre?” Magam viszont semmilyen jelentõs ünneprõl nem tudok, ami a közeljövõben volna esedékes. Talán valamiféle fesztivál van készülõben. Meg kellene kérdeznem.

Napló bejegyzés: Dec. 4.

Úgy tûnik, valamilyen téli ünnepségre készülnek a helybéliek. Mikor érdeklõdni próbáltam, furcsán néztek rám, és inkább elkerültek, de végüls sikerült egyenes választ kapnom a kérdéseimre. Szintén észrevettem, hogy az emberek kezdenek furcsán viselkedni a városban: úgy tûnik, sokat… mosolyognak. Rendkívül elfoglaltnak tûnnek, és rengeteg gyanús csomagot cipelnek.

Napló bejegyzés: Dec. 13.

Megfigyeltem ma egy különös szertartást. Múlt éjjel két tagbaszakadt férfi osont a kastélyom kertjébe, és kivágtak egy fenyõfát. Ahogy felkaptam a sörétes puskámat, hogy elbánjak a birtokháborítókkal, láttam, amint kivonszolták a fát az autójukhoz. Ez lett volna, amiért jöttek? Mindössze azért szegték meg a törvényt, hogy eltulajdonítsanak egy fát? Megigézve és megrettenve követtem a tolvajokat az otthonukig, ahol leemelték a fát a jármûvükrõl, és a házba cipelték. A bokrok közt lapulva figyeltem, amint a fa-tolvajok a törvénytelenül szerzett növényt furcsa, villódzó fényekkel és valamiféle szokatlan ikonokkal aggatják teli. Valamiféle szokatlan kultista tevékenység volna, amit tesznek? Talán egyfajta bizarr termékenységi rituálé. (Shub-Niggurath?!) Vagy talán a fa egy oltár volna? Esetleg maga az áldozat? Antenna? Több kutatásra van szükség.

Napló bejegyzés: Dec. 16.

Ez a szekta sokkal kiterjedtebb, mint gondoltam volna. Úgy tûnik, a város nagyobbik része érintett. Fontolgatom, ne hívjak-e segítséget. A helyiek közül sokan ugyanazzal bárgyú mosollyal mosolyognak. Kezdek aggódni. Éppen a városban sétáltam, s a furcsa jelenség általam ismert részeit jegyeztem le, mikor betértem egy bevásárlóközpontba még egy kevés papírért. Egy hatalmas vörös ruhás, dús, fehér szakállú férfi rámbámult, és megcsengetett egy apró csengõt. Úgy tûnt, azt várja tõlem, hogy valamiféle áldozatot helyezzek egy apró üstbe, amely egy három lábú állványon állt, s mérges pillantást vetett felém, mikor nem tettem meg, amit akart. Az üzletvezetõtõl megérdeklõdtem, van-e a központnak hátsó kijárata, s inkább azon keresztül távoztam.

Napló bejegyzés: Dec. 17.

Szörnyû fordulat következett ma be az események folyásában. Hazaérvén azt vettem észre, hogy a szobalány felállított egy fa-oltárt a nappali szobában. Hihetetlenül megrémültem az eset kapcsán. A szobalány õszintén elképedt látván a reakciómat. “De hisz’ ez a szokás” mondta. El kellett õt bocsájtanom.

Napló bejegyzés: Dec. 19.

A magánkönyvtáram hasztalannak bizonyult ezzel a “Téli Ünnep”-pel kapcsolatban. Megint be kell merészkednem a városba, és meg kell próbálnom a nyilvános könyvtárban folytatni a kutatást. Attól félek, hogy az idõ egyre csak fogy… és ezt a félelmet a zuhogó hó egyre csak erõsíti. Attól félek, ha ez így megy tovább, a hó miatt itt ragadok.

Napló bejegyzés: Dec. 20.

Elöntött a rettegés. Amint bemerészkedtem a városba, hogy elmehessek a könyvtárba, újra találkoztam a vörös ruhás férfivel. Nagyon odaadóan beszélt egy igen fiatal gyermekhez, aki feszült figyelemmel kísérte szavait. Gyorsan továbbálltam, mielõtt észrevehetett volna. A könyvtárban antropológusként mutatkoztam be, aki a helyi “Téli Ünnep” alapjait tanulmányozza. A fiatal hölgy, aki az asztalnál ült, furcsálkodva nézett rám, de megfelelõen kisegített. Úgy tûnik, ez a szekta igen öreg, és a szokásai fölöttébb hátborzongatóak. Olybá tetszik, hogy az egész a keltákkal kezdõdött (akik mára mellesleg – lehet hogy ezeknek a rémes szokásoknak köszönhetõen? – kihaltak). Mostanság a feszivál valamiféle keresztény mártír születésének ünnepeként jelenik meg, de a szokásai igen gyanúsak. Természeresen a sorok közt kell olvasnom, de egy rettenetes kép kezd összeállni elõttem. Úgy tûnik, létezik valamiféle repülõ lény hatalmas karmokkal (*), (Ezen a részen az eredeti szöveg nem pontos – talán a fordítás hibás?) amely minden évben egyszer megjelenik, hogy megjutalmazza az állhatatosakat, s megbüntesse a vétkezõket. A lény különösen szereti az “édességet” (amit én úgy értelmezek, hogy az édestestvérek feláldozására vonatkozik. Rettenetes!), és elfogadja, ha ilyesfajta áldozatot hagynak neki. Úgy tûnik, egyetlen otthon sem biztonságos ez ellen a szörnyeteg ellen, aki képes a legkissebb kéményen át is bejutni. (Jelentõs tény? Talán a Hastur-ral való rokonság bizonyítéka?) Az állhatatosaknak az is meg van hagyva, hogy akasszanak zoknit a kandallópárkányra, s azok majd meg lesznek “töltve”. Csak azt tudom feltételezni, hogy a “rossz gyerekek” levágott lábával. Szintén említenek a források valamiféle kapcsolatot egy bizonyos “Hóember”-rel (Inutos? Az kell hogy legyen!). Ez végre magyarázatot ad a városban mindenütt fellelhetõ különös nyomokra a hóban, és furcsa hószobrokra. Amint hazafelé tartottam, és ennek a rettentõ kirakónak a darabkáit próbáltam összeilleszteni, ismét láttam a vörös ruhás férfit. Úgy tûnik, mindenütt ott van? Lehet, hogy engem követ?

Napló bejegyzés: Dec. 21.

Múlt éjszaka szörnyû álmaim voltak. A Vörös Ruhás Férfi egy hatalmas zsákkal betört az otthonomba. Hogy mi okból, azt nem tudom. Rémülten ordítva riadtam föl, amikor felém fordult, és felismertem az arcát. De nem ez volt az egyetlen különös eset ma. Mivel a hó meghiúsította a reményeimet, miszerint elhagyom a várost, mieltõtt a borzalmas rituálé elkezdõdhetne, körbejártam a házat. Felfedeztem, hogy a hûtõszekrény különös ételféleségek otthonává vált. Találtam egy kancsó különös szagú fûszeres folyadékot, ami úgy nézett ki, mint a romlott tej. Találtam még egy különös süteményt is, amely meghatározhatatlan vörös és zöld DOLGOKAT tartalmazott. El kellett bocsájtanom a szakácsot. Ezek a kultisták mindenütt ott vannak – de legalább most már magam vagyok csak a házban.

Napló bejegyzés: Dec. 22.

Megint ugyanazt álmodtam. Véget érnek vajon valaha ezek a rémálmok? Vízióim is voltak – mintha valami táncolt volna a fejemben. Érzem, amint szörnyû változáson esek át. Lassú és végzetes, de kezdem érezni a hatását. Amint ma a tükörbe néztem, alig ismertem rá magamra. Ott volt az arcomon az a MOSOLY. Nem ez nem is egy mosoly, jóval inkább emlékeztet valamiféle vicsorgásra. Komoly erõfeszítésembe került, hogy eltüntessem az arcomról. Nem sokkal késõbb a hûtõ elõtt találtam magam, a folyadékot és a rettenetes kinézetû süteményt bámulva… és azon töprengve, milyen ízük lehet. Rettegek halhatatlan lelkem épségéért.

Napló bejegyzés: Dec. 23.

Múlt éjjel a tûz mellett próbáltam megnyugodni (amit mostanában folyamatosan égve tartok). Hallottam a kultisták magas, vékony hangját az ajtóm elõl. Énekeltek nekem… latinul. Valami olyasmit, hogy “Jöjjetek mind, ti hívõk…”, vagy valami hasonlót. Olyan hatalmas félelem öntött el, hogy arra kényszerültem, hogy visszavonuljak az alagsorba. Ott ültem és remegtem, ameddig végleg el nem mentek. Ki akartam menni hozzájuk… akartam… Nem. Jobb erre nem is gondolni.

Napló bejegyzés: Dec. 24.

Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem. Már volt dolgom néhány rettenetes dologgal életem során, de ez túl hatalmas ahhoz, hogy egyedül szálljak szembe vele. Drasztikus intézkedések foganatosítására kényszerültem. Néhány háztartási vegyszerbõl primitív detonátort készítettem, amit a garázsból tudok mûködésbe hozni. Képes megölni bármit, ami a házban tartózkodik… legalább is ezt remélem. Érzem, amint a “Karácsony Szelleme” átveszi az uralmat a testem fölött, de én nem kérek ebbõl. Vagy megölöm a Repülõ Karmokat, vagy halálra fagyok idekint. A házat veszítem el, vagy az életem. Csupán egy apró ár, amit meg kell fizetnem, hogy véget vethessek ennek a végzetes, mindannyiunkra leselkedõ fenyegetésnek…

(*): Angol szójáték a Mikulás nevével: Santa Claus -> Santa Claws, azaz Santa Karmok. A fordítás nem ment… Cthulhu legyen irgalmas hozzám ezért… :)

Kellõen Cthulhoid, de azért meglehetõsen kellemes karácsonyi ünnepeket.

Tisztelettel:
R’naggol


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához