LFG.HU

Horus
novellaCimkek

Olyan volt, akár egy látomás.
Mintha a semmiből lépett volna elő. Sejtelmesen lengte körbe testét az ablakon beragyogó hold sápadt fénye.
Vágyakozó tekintettel, szinte megigézetten bámulta a lányt. Egy angyal, más nem lehet.
Amint beléptek az ajtón, azonnal egymásnak estek. A férfi mohón borította el csókokkal a lány testét, az ajkaik remegve egybe tapadtak. Egy gyertya halovány fénye hasította ketté a szoba sötétjét. A helyet csendes nyugalom járta át, titok áradt a falakból, ahogy a pillanat varázsa megállni látszott s hű társként velük maradt.
A férfi a hátán feküdt és figyelte a lány testéről lassan lehulló selymet. Semmi sem takarta immár a szoborszerűen tökéletes testet. Nem volt rajta más, csak a nyakában függő aranylánc egy szív alakú kis medállal. Közelebb lépett és fölé hajolt, halk sóhajtással megadta magát a sürgető vágynak. Míg az árnyak őrként álltak felettük, ők egymást ölelték. A tűzben égő testek, végül a gyönyör nyomába eredtek.
Sohasem volt még ennyire egyszerű és mégis ennyire tökéletes összhang. Olyan finoman cirógatta a lány testét, mintha törékeny porcelánból lenne. Éppen csak megérintette az ujjai hegyével. Gyengéden játszott a bőrén, akár egy hangszeren.
A lány a férfi forró leheletét érezte nyakán, csókra csókkal válaszolt. Nem szóltak, feleslegesek voltak a szavak. Értették egymást. Minden rezdülés, érintés, felért egy költeménnyel. Szívük minden egyes dobbanása egy vallomással, s az a szerelem ütemére titkos taktust vert. Az ősi ritmusra pedig a tűzben égő vérük válaszolt.
Aztán egy vonagló táncban végre eggyé váltak.
Nem tudta. Nem is sejtette, hogy létezik, létezhet ilyen csodálatos gyönyör. Csoda volt ez, egy angyal ajándéka. Átölelte és szorította. Olyan erősen fonta körül karjaival, mintha sohasem akarná elengedni többé. Végre úgy érezte céltalan léte ismét értelmet nyert. Belenézett a gyönyörű égszínkék szemekbe és elveszett ebben a pillantásban. A lány rámosolygott. Hirtelen végtelen nyugalom szállta meg. Ilyen lehet a mennyország.
A férfi élete folyamán először úgy érezte végre megtalálta, amit keresett.
A boldogságot.

Hunyorogva nyitotta ki a szemét.
A kora reggeli nap fénye sápadtan ragyogta be a szobát. Álmosan pillantott körbe, de csak a megszokott unalom mindenütt. Reménykedve oldalra fordult, ám hiába az ágy ma is üresen tátongott mellette, mint minden áldott nap. Kezével kisimította a gyűrött ráncokat a lepedőn, és elképzelte, hogy Ő fekszik itt. Felsóhajtott.
Micsoda álom!
Annyira jól emlékezett miden kis részletre, annyira szép volt. A valóság nem lehet ennyire gyönyörű. Nem tudta megmagyarázni miért, de valami megváltozott. A tárgyak halkan suttogtak, csak róla meséltek.
A férfi csüggedten visszahanyatlott. Magány és szomorúság érzése vett rajta erőt. Csak egy álom, semmi más! Bele kell törődnie, az élet úgy látszik mindössze ennyit tartogatott a számára. Micsoda kegyetlenség megmutatni ezt a szépséget, hogy aztán örökre elveszítse.

Ma mégis másképpen látta a világot, valami derengés tűnt fel a sötét alagút végén. Minden megváltozott és valahogy más lett a szoba is. Eddig nem vette észre, de az unalmas megszokott tárgyak most mind rá emlékeztették. A hely, ahol sok éve magányában élt, hirtelen megszépült. Csodálatos emlékek töltötték meg.
Talán van még remény.
Ekkor vette észre, hogy mióta csak felébredt ökölbe szorítva tartja a jobb kezét. Lassan óvatosan nyitotta ki. Halk koppanással hullott az ágyra a apró csillogó holmi. Közelebb hajolt. Nem akart hinni a szemének, akaratlanul is felkiáltott. Ez nem lehet! Elszorult a torka, ahogy ismét megrohanták az emlékek. Könnyek szöktek a szemébe.

A gyűrött lepedőn pedig tompán csillogott az angyal nyakában látott szív alakú kis medál.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához