LFG.HU

Gwaeron
vegyesCimkek

Történetünk egy L’Tortyogó nevű falucskában vette kezdetét, mélyen a mocsár szívében. Itt élt Taniel, aki minden mögött a háttérhatalmista szellemek tevékenységét látta, valamint Osos, a falu sámánja, aki lelkes kutyatartó hírében állt, és boldogan fogadta a szellemek érdeklődését, főleg, ha azok Holtak Apostolának becézték. A falu igazi nevezetessége azonban Giselle volt, akit a helybéliek egy rendkívül előzékeny és vendégszerető asszonyként ismertek: örömmel osztotta meg a gyékényét minden arra tévedt utazóval. Na és persze meg kell emlékeznünk még a drága jó Carrie-ről, az aranyos kislányról, aki mondhatni afroamerikaiak közt az egyedüli kaukázusiként kissé kilógott a mocsárból. Nagyon szerette a kutyákat. Mint utóbb kiderült leginkább a belső részüket. De hát illetlenség lenne elítélni egy szegény bevándorlót a sajátos kulináris szokásai alapján. Ha már bevándorlók. Itt volt még Ghalek, a messzi Krynnből érkező elf pap, aki Kiri-Jolith követőjeként már azelőtt kiűzte belőled a gonoszt, mielőtt észrevetted volna, hogy benned van.

Hőseink a gazdasági kényszer hatására adták kalandozásra fejüket. Taniel úgy döntött, pénzzé teszi a vadászat során begyűjtött bőröket. Osos, mivel nem bízott a fiatal lápi suhanc üzleti képességeiben és érdekérvényesítő erejében, úgy döntött, ő és hűséges ebe elkísérik a fiút. Ghalek pedig azért tartott velük, mert megszimatolta a kiváló lehetőséget, hogy újabb elűzendő gonoszt és megtérítendő híveket találjon. Így hát tutajra szálltak, hogy keresztülvágjanak a mocsáron, melyet a Holtak Urának nevezett, senki által még nem látott, de mindenki által rettegett góré üzemeltetett.

Bár a teletutaj intézménye ekkor még nem jött divatba, hőseinket feszélyezte, hogy van még egy szabad hely a ladikon, így hát felvették a láp közepén tébláboló, fura, szakállas-turbános fazont, aki Farooq néven mutatkozott be. Az illemnek eleget téve azonnal faggatni kezdték, mi járatban van erre felé. Farooq ekkor tanácstalanul az égre emelte tekintetét, mintha az univerzumtól várná, hogy megsúgja, tulajdonképpen mi is volt az ő előtörténete. Taniel még évekkel később is megesküdött volna rá, hogy hallotta, amint a mocsár szelleme azt suttogja: „Én átküldtem. Mondtam, hogy olvasd el. Pedig még egy regény is megjelent hozzá.” Erre mintha Farooq valami olyasmit habogott volna, hogy: „Nincs nekem időm ilyeneket olvasni.” Mindenesetre abban maradtak, hogy valami vándorcirkuszos mutatványos, és a továbbiakban nem erőltették a témát.

Így esett, hogy a négy „páncélos” és a kutya rozzant „harci” tutaján elvergődött egy mocsárszéli faluig, ahol mit ad iste… illetve a szellemek furcsa közjátékának köszönhetően belekeveredtek a lokális osztályharc sajátos megnyilvánulásába. Történt ugyanis, hogy a helyi földesúr valamiért úgy döntött, letöri a helyi munkásosztály öntudatát, és gyilkolni kezdte a népeket, majd pedig rájuk uszított egy kisebb zombi hordát. Hogy pontosan mi váltotta ki nála ezt az úri hóbortot, azt hőseinknek nem sikerült kiderítenie. De látva az elhanyagolt ültetvényeket, arra következtettek, hogy valamifajta sztrájktörő megoldásnak tekinthette az élőholtak „munkába” állítását. Mindenesetre hőseink egy agresszív véleménycsere keretében jobb belátásra bírták a földesurat, aki azon nyomban jobblétre szenderült.

Hiába éltették a falusiak hőseinket, máris kezdtek megmutatkozni a csapaton belüli széthúzás jelei. Nem sokkal az úri osztály zombijaival történő nagy összecsapás előtt vita bontakozott ki hőseink között annak a kérdésnek a morális megítélését illetően, hogy pusztán a kíváncsiságtól vezérelve szabad-e éjnek évadján betörni egy nemesi kúriába. Farooq úgy vélte, a morális imperatívusz minden kétséget kizáróan az ő álláspontját támasztja alá, ezért az éjszaka sötétségét kihasználva odaosont a nemesi lak falához. Ám az univerzum, aki ugyebár két ősrobbanás között szakított időt arra, hogy elolvassa az előtörténetet, tudta, hogy mi a teendő ilyenkor, és kockát vetett. Miután a helyi plébános összevakarta és visszavitte a fogadóba társaihoz a sérült és félig öntudatlan mutatványost, tudatták vele a szomorú hírt, hogy megtámadta egy ghoul. Ám ekkor lett csak igazán viharos a kalandozók viszonya. Hiszen az összevert mutatványos ápolása közben kiderült, hogy a szakálla nem valódi, és valójában egy elf rejtőzik az álca alatt.

Az elf pap rendkívül paprikás hangulatba került. Számára mindegy volt, hogy Farooq egy szélhámos, vagy egy öngyűlölő elf, követelte a szalon azonnali feltalálást, hogy rögvest ki is rekeszthesse onnan a mutatványost. A szalon végül egy kereskedő szekere formájában öltött testet. Ám a huzakodás vége az lett, hogy Farooq és a többiek a szekéren utazva indultak el északra a város felé, míg Ghalek a biztonságos tér ősi elméletére alapozva jócskán csak lemaradva, gyalog követte társait. Taniel pedig úgy döntött, hátramarad GMK-zni egy kicsit, és a tímár műhelyében feldolgozza a leszállított bőröket. Ekkor csatlakozott a kissé morcos kompániához az ázsiai vonásokkal büszkélkedő férfiú, aki térképészként mutatkozott be, és akinek nevét sajnos nem őrizte meg az emlékezet. (Az univerzum sem emlékszik rá, a derék térképész pedig úgy van ezzel, mint az ember a saját mobilszámával: „Sosem hívom magam, honnan tudhatnám”.) De mivel jól láthatóan külföldiről volt szó, és tudósember, a krónikások elnevezték Herr Kartograph-nak.

Hőseink, tehát a város felé vették az irányt, hogy bezsebeljék a sziget első emberének, Port d’Elhour polgármesterének remélhetőleg bőkezű (ugye univerzum?) elismerését a falu megmentéséért. A városban, ahogy az lenni szokott hőseink megint mindenféle kalandokba keveredtek: ujjakat gyűjtögető sorozatgyilkos után nyomoztak, viaszbábukkal viaskodtak, életre kelt bútorokkal folytattak eszmecserét a feng shuiról, és Ed Harris-i tapintatossággal közölték egy ifjú hölggyel, hogy ő valójában csak egy gép, és a mintájául szolgáló alany őrült fivére minden követ megmozgat érte, hogy végleg „lekapcsolhassa”.

De ha mindez nem lenne elég, összetűzésbe keveredtek egy ellenérdekelt „térképésszel”, akinek a varázskönyvét Osos szemfülesen elkommunizálta. Mint utóbb kiderült errefelé elég komoly versengés zajlik a térképészek között, és a legyőzött térképész nem Herr Kartograph iskolájához tartozott. Hogy valójában mi állt a vita hátterében (az akadémiai férőhelyek, a publikálási lehetőségek vagy a jó parkolás), arra sosem derült fény.

Természetesen, az elmaradhatatlan folklórelemek ezúttal sem hiányozhattak: Farooq megint a kezébe vette az irányítást, és egymaga vágott neki felderíteni a város kevésbé prominens negyedét. A helyi értékmentők kitörő lelkesedéssel fogadták a mutatványos „önkéntes” felajánlásait. Farooq, mint egy igazi Trebitsch, hogy pótolja a hiányzó javait, mindjárt fel is vette a kapcsolatot egy helyi „üzletemberrel”, aki épp egy elszámolási vitába keveredett egy hivatali dolgozóval. A mutatványos rendkívül nagyvonalúan felajánlotta, hogy értesíti az említett tisztviselőt arról, hogy esedékes lenne kiegyenlítenie a tartozását. Sajnos úgy tűnt, Farooq nem volt képes diplomatikusan átadni az üzenetet, mert a hivatalnok úgy döntött, értesíti a hatóságokat, aminek köszönhetően a mutatványos csakhamar a városőrség egyik kihallgató szobájában találta magát. Végül abban maradtak, hogy Farooq egészségének megőrzés érdekében az lenne a legcélravezetőbb, ha minél előbb elhagyná a várost, és a jövőben sem választaná nyaralása úti céljául.

Na és persze ott volt a híres-neves lépcsős incidens. Hőseink egy pincébe ereszkedve, Ghalek mágikus praktikájának köszönhetően, ügyesen kikerülték az egyik lépcsőfokra helyezett tüzes varázslatot rejtő csapdát. Már mindnyájan odalent tartózkodtak, amikor az univerzumnak eszébe jutott, hogy a mindig csendes ölebnek senki sem mondta, hogy „ülj, te kint maradsz”, így hát a derék eb elindult lefelé a lépcsőn. Nem tudni, hogy az univerzumnak köszönhető, vagy a kutya hosszas evolúciós fejlődése során kialakult statjainak, de a nagy bumm végül elmaradt.

Mindenesetre derék kalandozóink megint megmentették a napot, és arra kérték a polgármestert, hogy szolgálataikért cserébe indítson útnak egy termékekkel gazdagon megrakott szekeret L’Tortyogóba.

Mindeközben Taniel útban a város felé Bátor Sir Robin szellemét megidézve fogadta egy bajbajutott elf mágikus segélyhívását. A szörnyű körülmények között elhalálozott utazó teteme felett állva, politikusok erkölcsi magasságába emelkedve sikerült meggyőznie az őt figyelő ősi szellemeket (na meg persze az univerzumot), hogy jó jellem ide vagy oda, miért lenne biztonságosabb az elhunyt holmijának, ha átvándorolna az ő zsákjába ahelyett, hogy veszendőbe menne. Így tett szert Taniel egy – jogi nyelven szólva – plusz 2-es machetére. Ettől fogva bármilyen veszélyes helyzetbe is keveredett, mindenre a jó öreg tizenhetedik századi hajóorvosok frázisával felelt: „Vágjuk le!”

Mivel amikor Taniel befutott a városba Farooqnak már igencsak kezdett lejárni a zöldkártyája, a polgármester pedig amúgy is új megbízással látta el hőseinket, fogták a csomagjukat, és északnak vették az irányt. Egy kísértet járta vidéki kúrián belebonyolódtak egy furcsa szerelmi sokszögbe, próbálva megfejteni, miért kísérti a szellem mágnásékat. Csavaros észjárású kalandozóink megint bevetették zseniális nyomozó tudásukat, és bár a mindenkire rámutatás poirot-i módszerét alkalmazták, végül mégis kénytelenek voltak megküzdeni az említett kísértettel. Ismét fényes diadalt arattak. (Egyes rosszindulatú krónikások szerint, miután a kísértet jól elpi… akarom mondani ellátta a bajukat, rávették a gyilkosát, hogy kérjen már tőle bocsánatot, mire a szellem ezt követően békésen eltávozott az örök vadászmezőkre.)

A szelleműző kaland egyik kellemetlen pillanatának számított, amikor Farooq belerúgott az eszméletlenül fekvő Tanielbe. A mocsári vadász sajnos elértette a mutatványos baráti gesztusát, és emiatt nagyon megorrolt a társára. Ezt követően, mivel hőseink újból a város felé indultak, és Farooq egyébként is ki volt tiltva onnan, közös megegyezéssel elváltak útjaik. Osos, aki ekkor már tökélyre fejlesztette a varázskönyv-kisajátítás művészetét, úgy döntött magánál tartja megőrzésre a mutatványos varázskönyvét is. (Egyébként a mutatványos bárdként volt elkönyvelve az égi vállalkozójegyzékben, de mivel varázsolni sosem látta senki… „nincs időm elolvasni a varázslatokat”… így erről egészen eddig csak az univerzumnak volt tudomása.) Miután visszaértek a városba, fülükbe jutott, hogy valami baj történt a falujukkal. Bokros teendőire hivatkozva, Herr Kartograph elhagyta hőseinket, akik – immár csak hárman – felpakoltak, és elemózsiával megrakva elindultak hazafelé, hogy kivizsgálják, mi történhetett szeretett otthonukkal.

Ám nem az otthon melege fogadta őket. A kis Carrie-n és egy intelligens beszélő zombin kívül (akit a plusz kettes machete is csak Kiri-Jolith áldásával tudott fejetlenségre késztetni) senki ember fia nem maradt életben a faluban. Hamarosan megkapták Herr Kartograph üzenetét, melyből kiderült, hogy az elkövetők a rivális térképésziskolához tartoztak, és valamiért úgy gondolták, hogy jó ötlet L’Tortyogó népének kiirtásával tisztázni a hőseinkkel kialakult „tudományos” nézeteltéréseiket. Egyértelművé vált kalandozóink számára, hogy ideje lenne hajóra szállniuk. (Az univerzum „fejében” már amúgy is nagyon érőben volt egy hajós kaland ötlete.) Így hát maguk mellé vették a kissé furcsán viselkedő kislányt, és elindultak vissza a városba. Ekkor történt az ominózus eset, amikor a kis Carrie kimutatta gasztronómiai érdeklődését Osos kutyája iránt: Kár érte, kiváló kutya volt!

Nem tudni miért, de az eb halála minden szülői érzést kiölt hőseinkből, így egy levél kíséretében ott hagyták szegény csöppséget a várfal tövében. A kikötőben megpróbáltak inkognitóban hajót bérelni, hogy észrevétlenül elhagyhassák a szigetet. Valamiért az a merész ötletük támadt, hogy Tanielre bízzák az utazás leszervezését. A mocsári békákkal és aligátorokkal rendkívül közvetlenül társalgó fiú minden diplomáciai érzékét bevetette az ügy érdekében. Természetesen, az eredmény nem sokáig váratott magára. A lefoglalt hajónak nyoma veszett, és üldözőiknek is a tudomására jutott, hogy visszatértek a városba.

Megint csak Herr Kartograph sietett hőseink segítségére. Elküldte egyik térképésztársát, aki felajánlotta, hogy feljuttatja őket egy hajóra, amennyiben segítenek neki elrendezni egy kisebb félreértést a rivális térképésztársasággal. Mondanom sem kell hőseink merész akcióba fogtak, mely során még a kis Carrie-t is kiszabadították az árvaházból, aki persze ezúttal is megéhezett, és – kutya hiányában – megkóstolta a derék sámánt. (Kiderült, másodállásban a kis Carrie is a térképészeknek dolgozott.) Hőseink végül feljutottak a beígért hajóra magukkal hurcolva a magatehetetlen, vérző és egy varázslat folytán láthatatlan Osost.

A hajón, ahogy az már lenni szokott, hőseink megint kalamajkába keveredtek. Beúszott valami lila köd, és egy fura dimenziótörés következtében egy patchwork világban találták magukat. És ha lúd, legyen kövér alapon, az egész betetőződéseként, gyerektestbe zárva tértek magukhoz. Csatlakozott hozzájuk Herr Kartograph is, aki – ugyancsak fiatalon – stílusosan egy szekrényből lépett elő. Időközben a térképészet helyett a domborművek felé fordult az érdeklődése, és megszállottan keresni kezdte a falba vésett arcokat. Osos, aki elpártolva a kutyáktól, barátságot kötött egy beszélő macskával, megtudta, hogy a Holtak Apostola egy sokkal nagyobb brand része, ami roppant nagy büszkeséggel töltötte el. A nagy rohanásban jutott idejük a divatra is. Szereztek egy csomó kalapot egy idegesítő gnómtól, majd egy kis kardió keretében több napon át lépcsőztek felfelé a magasba, hogy ott aztán legyőzzenek valami furcsa lényt, aki valami spinét fenyegetett. (Ja, és tekergettek mindenféle imamalmot, gongot ütögettek, kihúztak egy kardot valami húsos trutymákból, szóval univerzum legyen a talpán, hogy észben tartsa, mi minden szakadhat még menet közben a nyakukba…)

Végül megint jött a lila köd, mire hőseink ismét a hajó fedélzetén találták magukat, immár felnőtt valójukban, körülöttük – ahogy azt már megszokhattuk – mindenki halott volt. Hogy mi jöhet ezután azt csak az univerzum tudhatja…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához