LFG.HU

Enkara
ismertetőCimkek

Duels RPG ikon 400x400

Április elején kezdtem el játszani a Duels RPG nevű mobiljátékkal, amelynek egyedüli fejlesztője Várhegyi Ádám. Volt, hogy csak egy szűk órát, volt, hogy fél napokat is eltöltöttem az alkalmazással. Nem tudtam, meddig tartana végigjátszani, csak úgy voltam vele, hogy amíg van kedvem, tolom, aztán összegzem a tapasztalataimat.

Mint neve is mutatja, szerepjátékról van szó. A karakteralkotás egyszerű, nincsenek kasztok, egy rövid bevezető szöveget követően csak választasz egy arcképet, és bepötyögsz egy nevet, majd eldöntöd, melyik két tulajdonság segítsen utadon – van, amelyik pénzt spórol neked, van, amelyik segítségével könnyebben tanulhatsz, de olyan is akad, amely az ellenség hatékonyabb tanulmányozásában, s így az ellene való felkészülésben segít. Én ez első kettőnél maradtam. Ha ezzel megvagy, már indulhat is a kaland!

Duels RPG nagyobb 01

Klikk a képre a nagyobb verzióhoz

Megkapod első feladatodat – nyilván a fogadóban kezdesz. A küldetéseden végigsegít az alkalmazás, szó szerint rávilágítva, hogy például hol találod az elsődleges támadásodat. Alapszintű fegyverrel és védőfelszereléssel kezdesz, természetesen, és ahogy egyre több küldit megoldasz, egyre több zsákmányt találsz, és egyre jobbak lesznek a cuccaid is, ahogyan a képességeid is erősödnek és bővülnek.

Az egyszerű, lineáris küldetéseken kívül kapunk olyanokat is, amelyekben már választhatunk néhány lehetőség közül – van, hogy elkerülhetjük a harcot, és összebarátkozhatunk az ellenségnek vélt ellenféllel, vagy éppenséggel több csatába is belekeveredhetünk nagyobb zsákmány reményében. Választásaink azonban nem befolyásolják a feladat végső céljának az elérését: ha életben maradsz, nem buktad a küldit, bármely utat válaszottad is. Ha pedig meghalsz, általában kapsz egy tippet/javaslatot, hogy legközelebb hogyan lehetnél sikeresebb; aztán a fogadóban újra felveheted a küldetést, akár úgy, hogy elkezded az egészet elölről, akár úgy, hogy csak a vesztett csatát játszod újra, persze miután az ellenfélnek megfelelően átvariáltad a használt fegyvert-páncélt-képzettségkészletet. Érdemes a lehető legtöbbféle felszerelést felhalmozni, mert sokféle az ellen, sokféle hát a szükséges ellen-szer is (bocs). A sebzések többfélék: fizikai, tűz, fagy, méreg, villám, stb, és mind ellen léteznek külön védőértékek a páncélokban, mágikus nyakékekben, egyebekben. Elkezdhetsz talizmánokat (charm) is gyűjteni, amikből maximum négy lehet rajtad, és amelyek kettes-hármas vagy négyes szettekben különféle védettségeket adhatnak neked. Akad olyan ellenség, amelyen efféle immunitás nélkül le sem lehet győzni. Illetve rúnából is legyen minél többed, azokból egyszerre egy lehet aktív, és te döntöd el, melyik hasznosabb az adott csatában – némi plusz gyógyulás, védelem, vagy épp tűzerő.

Duels RPG nagyobb 02

Klikk a képre a nagyobb verzióhoz

A feladatok teljesítéséért cserébe pénzt kapsz, XP-t, olykor fegyvert, páncélt, képzettséget, vagy receptet, és kis ficni papíroskákat, amelyekből ha száz összegyűlt, megalkothatod belőle a bölcsesség könyvét, aminek a befogadása egy tanulásponttal jutalmaz meg. Ezeket a pontokat költheted el a „Perks” fül alatt. Most szólok, hogy lassú a folyamat, nem jön ki még az egy pont per szint arány sem, és ahogy látod, minden kis kockának három szintje van. Mivel minden szint egy pontba (ÉS párszáz aranyba) kerül, könnyen kiszámolhatod, hogy mind az ötvenkét kocka kimaxolásához százötvenhat pontra lenne szükséged. A szintlépés nincs agyonbonyolítva: minden száz ikszpé után lépsz egyet fölfelé, és egy három, max négy küldiből lehet összehozni.

A csata lehet könnyű, közepes, vagy izzasztó is. Illetve ugye lehetetlen, amíg meg nem találod a megfelelő fegyver/páncél/képzettség kombót. Akárhányszor nekifuthatsz, és ha nagyon sokszor halsz meg ugyanabban a harcban, előbb-utóbb felbukkan három jószellem (később több közül is választhatsz), hogy segítsen. Ami a harcrendszer hiányossága (szerintem), hogy nincs lehetőség visszavonulni (NEM megfutamodni, csak taktikailag rugalmasan elszakadni, ééérteeeed), ha úgy látod, hogy a csata reménytelen, és nem akarsz időt vesztegetni, míg az ellen leöl. Volt például egy olyan harc, ahol az ellenséggel pöccre egyforma erősek voltunk, félórás kemény küzdelem után sem jutottam közelebb a legyőzéséhez, és az, hogy ne védekezzek, csak hagyjam, hogy apránként lecsipegesse rólam az életerő-pontokat, további hosszú perceket vett igénybe. Kiszálhattam volna, de akkor a komplett küldit el kellett volna dobnom, nem csak ezt a legutolsó csatát, és azt nem akartam elölről kezdeni. Na, ez bosszantó volt.

A csata menete körökre osztott, és a szituációtól függ, hogy ki kezd. Van egy fő fegyvered, amivel akármikor támadhatsz, amikor a támadásod amúgy nem korlátozott (pédául lehetsz épp eszméletlen is), nem kerül semmibe. Minden más manapontot igényel, akkor is, ha egyszerű, nem mágikus tevékenységről van szó (például csapdaállítás). A fegyvered lehet közelharci (melee), távolsági (ranged), és mágikus, és a harcban használt képzettségeid is eszerint csoportosulnak. A negyedik kategória a felkészülés, érdekes módon a gyógyulásos varázslatok is ide tartoznak. Ezek a kategóriák amiatt bírnak jelentőséggel, hogy különféle dolgokat aktiválhatnak – csapdát, védelmet, gyógyulást, rúnákat, stb. Minél többször harcolsz a különféle ellenségekkel, annál jobban belejössz majd a képzettségeid és a felszerelésed használatába, így egyre könnyedebben fogod tudni cserélgetni őket, annak érdekében, hogy a legütősebb kombókat hozd ki az adott küldetésnek megfelelően.

Aztán úgy ötödik szint környékén egyszer csak belefutsz egy Smaf nevű kis manócskába, ami azért jó, mert onnantól, hogy összehaverkodtok, lehetőséged van kissé felfuttatni az aranyszerzést. Ő ugyanis beköltözik a piacra, és ott időről időre felajánlja majd neked, hogy ad egy szütyő sárga csikót, ha cserébe ráádolzol fél percet az életedből egy reklám megtekintésére. Háromszor tudod ezt megtenni, ugyanígy szerválhatsz három extra helyet a hátizsákodban az egyre növekvő mennyiségű cuccaidnak, tehát uszkve nettó három percért lesz három helyed, plusz három erszény aranyad. És mindez kétóránként ismételhető. Az arany mennyisége a szinteddel együtt nő, hiszen a neked kellő, és kellően hasznos cuccok is értelemszerűen egyre drágábbak lesznek a játék során. Aztán egyszer csak esik egy fontos tárgy, Wonder Piece fedőnevű – ebből gyárthatod azt az eszenciát, ami rengeteg képzettség, recept, és felszerelés árát képezi, többek között. Mókás bug, hogy bár nem eladható, mégis van rajta eladás gomb, és ha rányomsz, a rendszer közli veled, hogy kereskedő nem tart igényt az árudra. Viszont! Innentől kezdve Smafnál az aranyon és a pakolós helyen kívül már ezt a csodadarabot is megkaphatod, szintén kétóránként hármat, reklámért cserébe.

Nagyjából kilencedik szintnél jutottam el odáig, hogy egyrészt baromira idegesítettek az olykor felbukkanó beágyazott reklámok, másrészt tetszett annyira a játék, hogy kedvem legyen támogatni a fejlesztőjét, így egy szerény hétszáz forintos összegért cserébe megszabadultam ezektől a bosszantóságoktól. Smaf felajánlásai természetesen továbbra is éltek, szóval ha akartam, nézhettem reklámokat a fentiekért cserébe. Nyilván akartam, grindelni fontos.

Duels RPG nagyobb 03

Klikk a képre a nagyobb verzióhoz

Aztán megnyílt egy új fül, a térkép. Ezt jó, hogy észrevettem, mert a játék elejével ellentétben, ahol szinte szájbarágósan világított rá a játék, hogy „kattints ide”, „kattints oda”, ezúttal ezt nem tette. A térképen kis mellékküldik vannak, amelyek ízlés szerint bármikor elvégezhetőek – a nehezebbekkel érdemes várni pár szintlépést, vagy ugye spéci felszerelést gyűjteni a boss ellen. Általában a magad nevében harcolsz ezeknél, de mint a főküldik esetében, olykor itt is előferdül, hogy egy-egy szövetségesed bőrébe bújsz. Ezeknél a harcoknál az ő képettségeiket használhatod csak, tehát hiába lépsz szintet, vagy lenne májer fegyvered, ezúttal nem segít. Ha elsőre nem megy, annyiszor kell nekifutnod, amíg egyszer csak sikerül, de nem történik semmi, ha nem csinálod meg őket, max elesel némi zsákmánytól (ami mondjuk akár tényleg értékes is lehet). Itt is felbukkannak a segítő szellemek egy idő után, volt, akit csak így tudtam legyőzni – és volt, akit még így sem. Szpojler: van egy melléküldi, amit nem lehet megcsinálni egy bizonyos fajta talizmán négyes készlete nélkül, és a játék során eddig csak kettőt sikerült összegyűjteni; illetve van két szövetséges-csata is, amit meg simán csak nem sikerül, bárhogy próbálom a haver erejével, egyszerűen túl erős az ellenség.

A másik lényeges eleme a térképnek a középtájon, kissé balra elhelyezkedő kérdőjel, ami az egyszeri mellékküldetésekkel ellentétben valami ismétlődőt rejt: kisállat-harcot! Random kerül kiválasztásra a tied és az ellenfeledé – lehet cica, kakadu, béka, denevér, teknős és kecske, mind saját spéci képzettségkészlettel. A csata nehézségi szintje nincs brutál hardkórra állítva, szóval miután kitapasztaltad az állatkák lehetőségeit, viszonylag könnyű nyerési sorozatot elérned a legtöbb kombóval, de létezik olyan párosítás, amikor kvázi lehetetlen győznöd. Bár  ez ritkán fordul elő. Ezek a miniharcok jók időtöltésnek, ha nincs kedved a fő küldikhez, illetve farmolásra kiválóak, hiszen egyrészt kapsz egy fix összeget minden nyert csatáért, másrészt zsákmányt, amiben további (szinteddel arányosan növekvő mennyiségű) arany van, és alacsony szintű nyersanyagok, amik azonban alapjául szolgálhatnak sok jó fegyvernek, páncélnak, csecsebecsének, vagy magasabb szintű anyagnak erőteljesebb holmik megalkotásához. Javaslat: az egyik utolsó frissítést követően az esett zsákmány egy része könnyebben kibontható volt (ha volt több ládád, elég volt egyszer rákattintani, hogy mindent kinyissad) – ugyanez a módszer király lenne az aranyas zacskóknál és a hátizsák-helyeknél, illetve eszencia-ivás esetében is, pláne, ha egy csúszkán ki is választhatnád (mint eladásnál), hogy hány darabot akarsz kibontani, illetve elfogyasztani.

Aztán egyszer csak elérsz az első nagyobb etapod végére. Olyan huszonegyedik szintű lehetsz most. Lezárul egy új fejezet, de meg is nyílik egy új, és ezzel együtt az utolsó, eleddig zárolt fülecske is végre felfedi magát a főoldalon. Ez az uradalom (domain) fül, és itt új lehetőség nyílik némi farmolásra. A kalandozásaid közben megismert szövetségeseid ajánlkoznak itt munkára, és egy egyszeri, párszáz aranyas összegért fel is veheted őket (ha nincs elég pénzed, nem jelenik meg a „felvétel” gomb). Előtte természetesen megnézheted a képességeiket, mindnyájan kettővel rendelkeznek, van köztük átfedés. Aztán elküldheted őket különféle missziókra, amelyek ezen képességek meglétét igénylik. Vigyázz! Ha olyan embert küldesz egy küldetésre, aki nem rendelkezik a szükséges képzettséggel, belebukik a feladatba, és te elveszted a feladat indításáért befizetett összeget! Ami egy vagy több lila varázseszencia, azt pedig nem jön gyorsan, még Smaf segítségével sem. Az egyetlen kivétel amúgy pont az eszencia alapanyagának a létrehozása, és csak egyetlen képzettséget igényel, ráadásul ingyenes. És, óránként ismételhető. Vannak/lesznek később is még ismételhető feladatok, de van több egyszeri is.
Szpojler: még mindig van olyan egyszeri, aminek nem bírtam nekiállni, mert kéne hozzá egy olyan képzettség, amellyel egyik emberem sem rendelkezik, és úgy sejtem, a megfelelő napszámosra várnom kell még pár főküldit.

Körülbelül huszonötödik szintnél járhattam, amikor elkezdtem megfogalmazni ezt a beszámolót, úgy sejtvén (főleg a perk részleg mérete és igencsak lassú telítődése miatt), hogy még rengeteg játszható szint áll előttem, és még nagyon hosszú idő, mire elérem a játék végét. Így aztán meglehetősen váratlanul ért, amikor a huszonhetedik szint elérése után egyszercsak szembejött az „elfogyott” tábla. Ám egyben bíztatást is tartalmazott, hogy hamarosan jön még három szint, aztán majd szépen csordogál a többi. Ami a tök király, hogy a kisállatharcot, a farmolós küldiket, és Smaf reklámért adott árucikkeinek a grindelését addig is lehet folytatni. Jelenlegi célom, hogy addig is, amíg elérhetővé válnak az újabb szintek, annyi eszenciát és aranyat farmolok, amennyi a csövön kifér (és amennyit nem felejtek el kattintgatni), és megveszek minden jelenleg elérhető receptet, képzettséget és felszerelést, amit a piacon az árusok csak kínálnak. Plusz farmolok belőlük felhalmozásra is, hogy az új cuccok megjelenését is felkészülve várjam.

A játékot magyar srác fejleszti ugyan, de – nyilván a piaci kívánalmaknak megfelelően – angol nyelven írta meg. Szép, kellemes, nem túlcifrázott, „túlfentezizett” fogalmazásmódot használ, bár egy alapos átnézés ráfért volna, mert főleg a végefelé azért akadtak benne nyelvtani hibák. Angol anyanyelvűek véleményei között szerepelt még „furcsa szóhasználat” is, amivel magam is egyetértettem helyenként. Ami viszont egy mókás velejárója a nem anyanyelven írt játéknak, hogy a sajátodat használhatod, mint egzotikus nyelvet egy vagy több karakter vagy nép számára, sőt, még a szövegiránnyal is játszhatsz, ha kellene még némi különleges hangzás. Az átnézési javaslat a magyar szövegekre is vonatkozik, főleg fogalmazás terén. Meg szvsz jobban nézne ki rendesen, ékezetekkel írva.

A játék ingyenesen letölthető, és ingyenesen játszható is, ha nem zavarnak a beépített reklámok. Ha igen, vagy úgy gondolod, hogy szívesen támogatsz egy hazai fejlesztőt, akkor is csupán egyszeri hétszáz forintodba kerül ezeknek a megszüntetése. Huszonöt hátizsákhelyet is vásárolhatsz háromszáz forintért, de ezeken felül „csak” támogató címeket vehetsz különböző összegekért, szóval nincsen az embernek „pay to win” – aki tejel, az nyer – érzése. Ami szerintem tök király.

Ha kipróbáltad, meséld mejd el, hogy tetszett! Én személy szerint várom az újabb és újabb szinteket.

Duels RPG nagyobb 04

Klikk a képre a nagyobb verzióhoz


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához