LFG.HU

Enkara
vegyesCimkek

Pár héttel ezelőtt végeztem a Hősök/Heroes (és az Újjászületés/Reborn egyetlen évadjának) újranézésével, és felmerültek bennem különféle kérdések (nem először már). Hiszen a legtöbbünk legalább futólag ábrándozott már valamiféle emberfeletti erőről… én legalábbis biztosan. Kábé állandóan.

Megpróbálom megfogalmazni a gyülekező gondolatkáimat.

Superpower 01

Mindenféle dolgokat feszeget ez a téma – ahogy én látom, a központi probléma a különbözőségen alapuló félelem/utálat, lényegében rasszizmus. Aztán ott van a sokféle potenciális veszély, amit ez egyes szupererők – pontosabban a viselőik – képviselnek.

Azt hiszem, én a fegyverviseléshez tudnám leginkább hasonlítani – azzal a különbséggel, hogy a fegyverekkel ellentétben a szupererő megléte nem (feltétlenül) vizsgához kötött (lásd lejjebb), és nem adható le a ruhatárban. Így valahol érthetőnek tartom, hogy ahogy puskát sem vihetsz bankba, meg kormányépületbe, úgy esetleg meghatározott típusú – vagy akár bármiféle – szupererővel nem engedélyezett a belépés bizonyos helyekre. Ami viszont azt feltételezi, hogy a szupererő megléte – és milyensége – megállapítható, és nyilvántartott. De hol a határ? Hová vezet ez? Megkülönböztetés, megjelölés, szeparáció… „az én gyerekemmel ne járjon egy efféle egy iskolába”… „nem vagyok hajlandó egy effélével együtt dolgozni”… „nekik lenne kötelességük ezt meg ezt elvégezni, odamenni, kockáztatni”…  „ez egy gyógyító, mért nem megy oda (mindenhová is), és menti meg az embereket hosszú tömött sorban, lehetőleg ingyen”… „ez idejön és elveszi a munkámat, mert én taxis/buszsofőr/légivállalat vagyok, ő meg teleportál embereket akárhová is”… satöbbi. Üldöztetés, orvosi kísérletezések, eliminációs próbálkozások, kényszersorozások magán- és kormányzati szinten, fegyveresítés, ami tetszik.

Úgy vélem, az emberek reakciója, és a közös létezés szabályai nagyban függenek attól, hogy mi az alapszitu. Én elképzeltem most néhányat.

A” univerzum: nagyjából a mi jelenkori Földünk, ahol a szupererő a populáció döntő többsége szerint csak mese, kitaláció. Ám egyszer csak kiderül, hogy bizonyos emberek képesek bizonyos emberfeletti, tudományosan megmagyarázhatatlan dolgokra. A szupererő megléte genetikai: egy konkrét génhez kötött, ami vagy megvan benned, vagy nincs, de a gén maga létezik már az ősember óta. Ha megvan benned, akkor valószínűleg előbb-utóbb manifesztálódik a szupererőd – lehet, hogy már babakorodban, lehet, hogy pubertáskor, és lehet, hogy csak felnőtt-, vagy akár öregkorodban; nincs kizárva, hogy csak egy katartikus, vagy traumatikus élmény hatására (de nem időjárás/kozmikus jelenség, teszemazt napfogyatkozás miatt). Nagyon-nagyon ritkán nem manifesztálódik sosem (legyen mondjuk tízezerből egy).

Két szupererővel rendelkező ember gyereke esélyesebben lesz szintén szupererejű, mint nem, de nem száz százalékig biztosan (ha számszerűsíteni kell, akkor legyen mondjuk nyolcvan százalék rá az esély, hogy az lesz). És két “hagyományos” ember gyereke is lehet szuper, a lappangó gén miatt, ami a szülőkben nem kimutatható, de a kölyökben felszínre kerül – legyen erre mindösszesen egy százalék esély (érdekes élmény lehet ennek a kiderülése, pláne, ha konfliktust okoz – mint mikor homofób házaspár gyereke homoszexuális lesz, vagy a rasszisták csemetéje beleszeret egy másmilyen bőrszínű emberbe).

A “hagyományos” emberek és a szuperek közti konfliktus alapjaiban ebben az univerzumban az ismeretlentől való félelmen/rasszizmuson túl az irigység is szerepet játszik – „mért lehet neki, ami nekem nincs? => gyűlölöm őt ezért”.

Felcseperedvén lehetsz tisztában a szuperségeddel, meg nem is (utóbbi főleg akkor, ha “hagyományos” családba születsz) – ez sokat számít majd az énképedben, meg a világszemléletedben.

A szupererő korai manifesztálódása lehet véletlenszerű, nem akaratlagos; ha szuperes közösségbe születik valaki, akkor lehet megfigyelt/irányított is (azaz jó eséllyel az).

Az erő milyensége totál random, és a szuperes felmenők sem garantálják még csak a típust/kategóriát sem a leszármazottaik számára – simán lehet, hogy a tűzgyújtónak repülő gyereke lesz, a teleporternek meg vízlégzős.

Lehetséges, hogy előbb-utóbb kialakul az az erő, ami a többi erő digitalizálását teszi lehetővé – az univerzum jelenében ez nincs, és technikailag is kivitelezhetetlen.

Ebben az univerzumban a technika jelenlegi szintjén a szupergén megléte megállapítható vérvétellel, de a típusa nem – azt meg kell mutatni/ki kell lesni, hogy kiderüljön. Elnyomni viszont technikai megoldásokkal nem lehet az erőt (nincs blokkoló nyakörv meg ilyesmi) – szuperek kordában tartásához hagyományos eszközök kellenek: drogok, beleműtött mikrobomba, szerettekkel való zsarolás, lefizetés, satöbbi. Létezhet azonban olyan szuper, akinek képességblokkolás/ellopás/megszüntetés az ereje, és hajlandó is azt használni a másik ellen.

B” univerzum – fejlett technikájú hely, ahol már rég ismerik a szupererőt adó gént, és eljutottak arra szintre, hogy már szintetizálni is tudják, azaz bárkinek adható szuperképesség. A beadott gén (maga a tech, amellyel előállítják) nem hamisítható (mint például a majdnem-olyan-szagú-parfüm, vagy a négycsíkos abidas), de a kész termék ellopható és csepészhető (nagyon nehezen, nyilván). A gén hatása itt technikával is elnyomható – létezik nyakörv, chip, erőtér (AoE), és/vagy egyéb formájú blokkoló mechanizmus. Sőt mi több, a beadott gén egy másik eljárás segítségével véglegesen deaktiválható/lebontható – és onnantól nincs újra-beadom-és-újra-lesz-erőm. Slussz-passz, soha többé szupererő.

Variációk:

I. A képesség random. Az irigység alapú gyűlölködés már nem a “van-nincs”, hanem a “kinek-a-képessége-menőbb/hasznosabb” típusú péniszméregetésen alapul.

1. Mindenkinek alanyi jogon jár, születéskor beadják, és letétbe helyeznek hozzá egy aktivátort, ami teszemazt tizennégy-tizenhat éves korban válik hozzáférhetővé (hogy a csecsemőkori random okozott effekteket és a legdurvább  kölyöktréfákat, iskolai csalásokat, satöbbiket kiküszöböljék), és egy pár hetes/hónapos/éves kiképzés, valamint sikeres záróvizsga kell, hogy ezt kövesse (például spéci táborba megy az alany, és ott felmérik. Ha megfelel, aktiválják, majd kiképzik az ereje használatára, aztán vizsgáztatják, és ha átmegy, mehet isten hírével. Ha megbukik (akár pszichológiai, vagy fizikai alkalmatlanság révén), akkor deaktiválják a génjét). Az aktiválási életkor saját kérésre kitolható akármeddig is, a szülő/gyám kivételesen ebbe nem szólhat bele kiskorú gyermek esetén sem. Viszont onnantól szigorú rendszabályok és törvények vonatkoznak, és még a tizenégy éves kölyök is terroristaként büntethető, ha visszaél az erejével. A regisztráció és a nyilvántartás itt természetes.

2. Nem jár alanyi jogon.

a.) Kérésre adják, ingyen, szintén tizennégy-tizenhat éves kor fölött, a fenti megkötésekkel és szabályozásokkal.

b.) Aki meg tudja fizetni, az megkaphatja/megszerezheti más számára is (az ár is lehet változó, akár országonként is, meg ugye csempészet is van a világon). Felmérő tesztek, kiképzés és vizsga itt is kötelező a legális beszerzés esetén, ahogy regisztráció/nyilvántartás is – a lopott/csempészett cuccoknál ez ugye nincs.

II. A képesség (egyszer, csakis a beadáskor) választható: nem gondolhatod meg magad, így másra cserélni, vagy váltogatni nem lehet. Az irigység alapú gyűlölködés itt is a kinek-a-képessége-menőbb/hasznosabb-típusú péniszméregetésen alapul, annak ellenére, hogy te magad választod ki az erődet (mivel tévedhetsz is a hasznosságát illetően, ugye, vagy belefuthatsz egy másikba később, ami jobban tetszik).

1. Nem jár alanyi jogon, de tizennégy-tizenhat éves korban ingyenesen kérhető. Viszont nem választhat bárki bármit, egyes képességek talán csak meghatározott foglalkozású emberek számára lesznek hozzáférhetőek (hatóság, fegyveres erők, kormány, satöbbi). Illetve lehet másféle, nem pénzbeni ára is a képességnek, pontosabban kötelezettségvállalás is járhat vele (példul az erőért cserébe gyógyítóknak X évig kell majd orvoskodni, sebezhetetleneknek/regenerálódóknak rendfenntartó erőkhöz csatlakozni, láthatatlanoknak, teleportereknek, elmeolvasóknak kémkedni, satöbbi). A regisztráción és a nyilvántartáson felül aktív megfigyelés és nyomkövetés is jár a képességgel (ha ezt ki karod kerülni, akkor lopott holmit kell szerezned, és életed végéig odafigyelni, hogy le ne bukjál, mert a regisztrálatlanokat durván büntetik, ahogyan a visszaélőket is).

2. Nem jár alanyi jogon, de pénzért a fenti életkort követően megvásárolható – a legális génekért így “csak” pénzt kell adni, kötelezettségvállalás nincs. A képességek ára a legkülönfélébb lehet, szubjektív és objektív hasznosságuknak/népszerűségüknek megfelelően, illetve ország/kormány/cégfüggően. Regisztráció, nyilvántartás, helyzetjelzés és megfigyelés, mint fent – az illegál adagoknál nyilván itt sem. Illetve cégek használhatják toborzási eszközként is, felajánlva a képességet a náluk dolgozók számára – nyilván csak amíg az alkalmazásukban állnak, mintegy bónuszként a fizu mellé, szóval felmondás/kirúgás/nyugdíj után soha többé nem lehet semmiféle szupererőd már, ugye.

C” univerzum – hasonló a “B” univerzumhoz, azzal a különbséggel, hogy itt mindenkiben megvan a gén (mindenkit eszerint is kezelnek), és a fenti életkor után akaratlagosan aktiválható a szupererő, tehát pusztán döntés kérdése, hogy használják-e, vagy sem. Az aktiválás regisztrációs kötelezettséggel jár, amelynek az elmulasztása/elsumákolása súlyosan büntetendő. Dönthet úgy az illető, hogy végleg kikapcsolja magában a gént – ez visszavonhatatlan, és onnantól más sem adhat neki semmiféle szupererőt sem tech, sem képesség útján. Az eredeti képesség ugyan random, de létezik szupererő is, tech is annak megváltoztatására egy magad által választottra. Ez attól függően kerül bármibe is, hogy ki szolgáltatja. Szintén bejelentésköteles.

D” univerzum – egyik kedvenc főszerkesztőm javaslatára egy ilyent is elképzelek. Itt bárkinek bármiféle képessége lehet, és szabadon, bárhányszor lehetőség van azt megváltoztatni egy másikra. Egyetlen korlátozást azért itt is elhelyeznék: még mindig csak egyféle képességed lehet egyszerre, és amikor azt először “felveszed a karakterlapodra”, a legkisebb szinten kapod meg, és gyakorolni, tanulni kell, hogy feljlődjön. Ha cseréled, aztán később újra felveszed, akkor azon a szinten kapod meg, ahol előzőleg abbahagytad a fejlesztését. A képességhalmozásnak viszont nem látom értelmét ebben a fejtegetésben, hiszen ki akarná limitálni magát? Én tutira nem. :D

Ami közös az univerzumokban:

Egyszerre csak egyfajta szupererőd lehet, bár annak lehetnek holmiféle oldalhajtásai, következményei (például, ha emberfelettien erős vagy, akkor valamilyen szinten ellenállónak is kell lenned, mert mi értelme annak, hogy le bírsz zúzni egy betonfalat, de közben pozdorjává törik az összes csontod – viszont nem jár együtt automatikusan érzéketlenséggel, szóval sanszos, hogy nagyon fájni fog). Tehát nem lehet egyszerre kettő vagy több erőd – például Hiro Nakamurával és a Doktorral ellentétben vagy teleporter vagy, vagy időutazó, de akkor térben nem mozdulsz el. Ha szupergyorsan tudsz mozogni, az – Flash-sel, vagy Daphnéval ellentétben – nem jelenti azt, hogy nem fáradsz el pont úgy, mint a szupererő nélküliek (edzettségtől függően), szóval nem tudsz elrohanni Makótól Jeruzsálemig és vissza másfél perc alatt, még ha a sebességed lehetővé is tenné, mert egyszerűen nem bírod fizikailag a sokezer kilométert lefutni. Aztán, vagy gondolatolvasó vagy, vagy akaratátvivő/sugalló (read-only, vagy write-only). Különbség van a sejtszinten regeneráló (sérülés) és a betegségeket gyógyító erő között; illetve a sima láthatatlanság és a mindenre kiterjedő érzékelhetetlenség között is; és az sem mindegy, hogy a képességeddel azt tudod megállapítani, hogy egy kérdésre valaki őszintén felel-e, vagy sem, illetve a valóságot mondja-e, vagy sem (objektív vs. szubjektív igazság). Satöbbi.

Az erő gyakorlással mindenképpen fejleszthető (nem esel át a padlón, miközben falakon sétálsz át), akár erősíthető is (pl. először  egyszerre csak egyvalakire tudsz illúzióval hatni, később egyre többre (AoE), és aztán lehet, hogy egyszercsak már szűrni is tudod (pl AoE, de kiválaszthatsz benne kivételeket)).

Az erődnek lehetnek negatív következményei is – teszemazt, ha szupergyors vagy, akkor amíg felgyorsult állapotban vagy, a te szubjektív időd nem áll meg. Ez annyit tesz, hogy a külvilág számára villanásnyi idő alatt a te számodra jóval több telik el – magyarán szólva sokkal gyorsabban öregszel a lassúaknál, ha aktívan használod a képességedet.

Korlátai is lehetnek. Például szerintem (és lehet, hogy ennek a fizikáját illetően homályban vagyok, de így találom valamilyen szinten logikusnak) ha megállítod az időt, bár te magad szabadon mozoghatsz, ettől még mást nem fogsz tudni mozgatni, hiszen azok “bele vannak fagyva” az időbe; szóval szvsz nem tehetsz arrébb tárgyakat, pöckölhetsz félre kilőtt golyókat, mint Hiro, és nem okozhatsz sérüléseket sem – effektíve mintha minden üvegbe lenne öntve, mozdulatlanul és mozdíthatatlanul. Vagy, ha alakváltással egy konkrétan lézető másik személlyé akarsz változni, akkor a puszta látvány (fénykép, videofelvétel, találkozás, satöbbi) alapján kizárólag azt tudod az eredetihez megtévesztően megjeleníteni, amit látsz is, vagy tudomásod van róla. Ha egy-az-egyben le akarsz másolni valakit az utolsó rejtett anyajegyéig, balkezességéig, hiányzó lengőbordájáig és vércsoportjáig, akkor ahhoz minimum bőr-bőr érintés szükséges, de én nehezíteném dns-re inkább (vér, nyál, hajszál, vagy bármi, amiből ki lehet szedni).

Az elérhető képességek listája az idő előrehaladtával bővül – a modern korral megjelennek egyre újabbak is, mint a gépekkel való kommunikáció, eszköz nélküli wificsatlakozás/adatkinyerés, elektromosság manipulálása (a drótba zárt, nem csak a statikus, vagy a villámos), satöbbi.

Létezik olyan erő, ami blokkolja a többit, ez a gyakorlott felhasználó számára akaratlagosan ki- és bekapcsolható, csakúgy, mint a többi erő.

Létezik olyan erő, ami lemásol, vagy ellop más erőt (ctrlc+ctrlv, illetve ctrlx-ctrlv), de mindig csak a legutoljára szerzett használható (a megszerzés képességén felül természetesen), nem lehet felhalmozni őket.

Létezik olyan erő, ami nem blokkolja, hanem egyszerűen megszünteti a másik szupererejét, végérvényesen és visszavonhatatlanul (anélkül, hogy ő maga megszerezné azt).

Lehetséges, hogy egyszer létrejön majd egy olyan szupererő, ami adni (=teremteni) is tud másoknak szupererőt (“belédteszi a gént”), de az univerzumok jelenében nem tudnak efféléről. Olyan mondjuk van, ami be tudja indítani a lappangó erőt.

Az erő használata és hatásuk alkalmazása, főleg a fenntartása akaratlagos (nem ideértve a váratlan manifesztálódás közbeni, különösen a fiatalkori, kizárólag kezdeti véletleneket az “A” univerzumban). Ha nem akarod lemásolni/ellopni/blokkolni valaki más erejét/külsejét/emlékeit, nem fogod. Ébrenlét és tiszta tudatállapot szükséges hozzá (nyilván az álomalapú képességek ez alól kivételek).

Léteznek maradandó hatások, de ami nem ebbe a kategóriába tartozik, az az erő alkalmazásának a megszűnésekor szintén abbamarad (példul a szupererővel rendelkező egyén elbódulásakor, elalvásakor, eszméletvesztésekor, vagy halálakor). Példa: ha meg tudsz valakit betegíteni, az nem fog egy csapásra meggyógyulni, ha már nem figyelsz oda, és a sérülése sem fog varázsütésre begyógyulni; de például ha illúziót keltesz, képességet blokkolsz, akaratátviszel, alakot váltasz, satöbbi, akkor azok befejeződnek azonnal. Viszont az alap túlélés érdekében van egy “fail safe”, egy biztosági relé minden szuperben: nem szűnhet meg úgy az erőd, hogy annak hiányába emiatt belehalj. Olyasmikre gondolok, hogy ha vízlégző vagy, és megsérülsz az óceán mélyén, ami miatt elájulsz, akkor azért nem fog a képességed kikapcsolni, így nem fogsz megfulladni. Vagy repülés közben nem fogsz hirtelen lezuhanni – mondjuk, hogy túlélhető sebességgel lelebegsz/süllyedsz a talajig (de ha teszemazt víz, helikopter propellerje, vagy izzó láva van alattad, az szívás). Ha gyorsrohansz és megállásra kényszerülsz, nem fog az összes belső szerved kocsonyává préselődni benned. Ha falon átmenés közben vagy, úgy maradsz, nem szilárdulsz vissza ájuláskor/bóduláskor. Ha regenerálódsz, és emiatt nem öregszel, és elveszted a képességed, akkor “csak” nem gyógyulsz onnantól kezdve már, és öregszel is, de nem fogsz hirtelen egy másodperc alatt több/tíz/száz évet öregedni, elfonnyadni, meghalni és porrá omlani. Ilyesmi.

Kérdéseim a következőek, ha van kedved játszani. :)

Bemelegítő körök:

1.      Kinek az erejét vennéd fel a mi világunkban “létező”, azaz nevesített, dokumentált szuperszemélyek közül – könyvből, filmből, sorozatból, képregényből, meséből, video- vagy szerepjátékból? Nem változnál át azzá a személlyé, te magad maradnál, de megnyernéd az illető összes képességét.

2.      Ha több random képességed lehetne (bármelyik univerzumban) – könyvből, filmből, soriból, képregényből, meséből, szerep/videojátékból -, amik egymással azért valamilyen szinten összefüggenek (pl elmeolvasás+írás, teleportáció időben ÉS térben, sérülés regenerálása ÉS fájdalom hiánya), minek örülnél? Mire használnád? Miket nem akarnál semmiképp sem megkapni?

3.      Ha csak egy random képességed lehetne a fenti szerint, minek örülnél (nyugodtan sorolj fel többet akár, amiből bármelyik megfelelne), mire használnád? Mit nem kérnél semmiképp?

4.      Ha több kiválasztott képességed lehetne, mik lennének azok? Mire használnád őket?

5.      Ha csak egy kiválasztott képességed lehetne, mi lenne az, mire használnád?

6.     Ha egyetlen erőd lehetne csak, és az jól látható, és egyértelmű külső megjelenésbeli változással járna, amiből azonnal lehet tudni bárki számára, hogy mi is a te képességed – akkor is szeretnéd, ha lenne?

Komoly kérdéscsoportok:

7 .    Hogyan és mennyire szabályoznád a dolgokat az egyes univerzumokban (ha egyáltalán)? A regisztrációtól elkezdve a használatig, a hozzáférhetőségtől a retorziókig.

8.      Ha a regisztráció kötelező, kinek legyen hozzáférhető az adat – hatóság, egészségügy? Vagy bárki, mert joguk van tudni? (fegyvertartás analógia: van ország, ahol muszáj rejtve viselni, meg van, ahol éppenséggel nyíltan kell) Ha hozzáférhető az adat, milyen mélységben legyen az: cask annyi, hogy van, vagy nincs; avagy fajtára is; illetve milyen formában: chip, tetkó?;  nyomkövetéssel/állandó megfigyeléssel is járna-e?

9.      Szerinted milyen problémákat okozna, vagy épp oldana meg a szupererők létezése (biztonság, gazdaság (ideértve az egyes állásokat is), fejlődés, egyéni szabadságjogok)? Katasztrófa lenne, vagy soha nem látott fejlődés? Az emberek többsége szerinted “jól” használná ki a képességeit, vagy visszaélne vele? Milyen hatással lenne családokra, barátságokra?

10.      Bármiféle (és bárhány) erő megléte esetén hogyan változna meg az életed, a hozzáállásod, a világszemléleted? A lehetőségekhez képest titkolnád a képességeidet, vagy büszkén vállalnád, netán még mutogatnád is? Utóbbi esetben mi lennél inkább: hős, antihős, vagy gonosz?

11.  Hogyan éreznéd magad, ha kiderülne a szerelmedről, vagy a legjobb barátodról, hogy neki szuperereje van, neked pedig nincs? Örülnél-e vele együtt, sajnálnád-e, ha haszontalannak, vagy károsnak tartaná a képességét? Irigykednél rá, megszakítanád vele a kapcsolatot a féltékenység miatt? Megpróbálnád befolyásolni, hogyan használja az erejét? Vele tartanál „sidekick”-ként, élnél „az árnyékában”? És mi lenne a helyzet fordítva, ha te kapnál szuperképességet, a társad/jóbarátod pedig nem?

Bónuszkérdés I.: Sorolj fel olyan képességeket, amiket még nem láttál máshol dokumentálva, de szerinted van értelmük. Mik lennének a fokozatai (feltéve, ha ez is, mint a legtöbb képesség/képzettség, egyfajta alapszintről indulna, és gyakorlással/tanulással lenne fejleszthető)?

Bónuszkérdés II: Mondj mókásan értelmetlen képességeket (pl. láthatatlanság, de csak totál vaksötétben).

Válaszodat érdeklődve várom, és nagyon szépen köszönöm.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához