LFG.HU

Petrus
ismertetőCimkek

Victor Shelby egy szerény körülmények között élő állatbefogó LA egzotikus városában. Magányosan éldegél és a napi betevőt is alig tudja megkeresni. Bár képesítései magasabb munkára is alkalmassá tennék, gyakorlatilag ő a mindenese az állattelepnek, amit főnöknője rendesen ki is használ. Egy nap LA ultragazdag részére hívják, hogy befogjon egy odakeveredett csörgőkígyót. Eközben találkozik régi iskolai szerelmével, és ez, úgy tűnik, megváltoztathatja majd az életét. Csak nem úgy, ahogy ő gondolja: az történik ugyanis, hogy elrabolják az ufók (…) és lerakják a múltban, a dinoszauruszok idejében. Vagy nem a múltban, de mindenesetre baromira máshol, mint a Föld: a tengerpart, a sűrű dzsungel, a vulkánok, és a sziklás dombok mintha egy képeskönyv darabjai lennének, olyan furcsán vannak összeillesztve és egymásra dobálva. Itt előbb különös, más világokról származó humanoid szerzetekkel találkozik, majd az életéért kell küzdenie és menekülnie, míg végül összetalálkozik három idegen nővel, akik befogadják egy barlangba. Ettől még a mindennapi fennmaradásért folytatott küzdelem nem lesz ugyan könnyebb, csak elviselhetőbb. Victor azonban nem elégszik meg ezzel: emberi kreativitását és egy különös, számítógépes interfészre emlékeztető rendszert kihasználva próbálja még otthonosabbá és kényelmesebbé tenni a mindennapi életüket – amit a nők is hálásan fogadnak. Viszont veszély fenyeget a horizonton: egy aggresszívan terjeszkedő dínófaj pont az ő barlangjukat nézte ki a következő fészkelőhelyének, és valamit tenniük kell, különben csakhamar százával fognak hemzsegni a környéken az éles fogú és karmú ragadozók…

Control dinosaurs. Tame women. Rule the world.

Rögtön kezdjük a legfontosabbal: ez nem őskori barbáros kaland-pornó. Bár a szoft-erotikus utalások lépten-nyomon jelen vannak (mint azt hősünk oldalanként tucatszor megjegyzi, mindhárom nő észbontóan gyönyörű és világbajnok modell testű, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem földi származásúak), és a címlap is megtévesztő (szó nincs magas sarkúban a dzsungelben tébláboló, megmentésre váró csinibabákról – legalábbis a könyv egy bizonyos pontjáig…), semmi nem történik némi testi érintkezésen és óvatos flörtölésen kívül. Hetek telnek el (az első könyvben, mivel ez is egy sorozat része) a főszereplő kanos, félénk ábrándozásaival fűszerezve és még akkor sem mer lépni, mikor az egyik nő már egészen nyilvánvalóan rányomul…

Ez a visszafogott feszültség az egész történeten végigvonul: hősünk eleinte az elvárható kliséket meghazudtolóan nyámnyila tud lenni, sokat bénázik, és több hülyeséget is csinál feleslegesen. Sokszor tűnik úgy, hogy akármennyire is szimpatikus, őszinte, figyelmes, és lovagias Average Joe-ként próbálják bemutatni, aki érzi a felelősség súlyát, egyszerűen túl sok “plot armor” védi meg a saját bénázásaitól – miközben félig-meddig titokban a nőkre nyáladzik és áradozik a bombázó testükről (a nőkön természetesen csak alig falatnyi, semmike, áttetsző ruhácskák vannak), és bekezdéseken át agonizál magáról és hogy mások mit gondolhatnak róla. Egyetlen képessége egy otromba cheat, ami a litRPG irodalmat is megszégyenítően bután működik: kap egy egyfajta enciklopédiát, amivel azonosítani tud ősállatokat (ráfókuszál és megjelenik egy virtuális képernyőn – már ha van róla infó, mert gyakran nincs; amúgy az ufók tök rendesek voltak, mert a földi őslénytani latin elnevezéseket is feltöltötték neki, amivel persze baromira nem tud mit kezdeni…), és van egy “szelidítő” szakértelme, ami – a leírtak szerint – igazodni próbál földi élete természetes állatismerő és -együttérző képességéhez. Ez persze a kezdeti magas érték ellenére sem működik semmin egyetlen, buta tyúkszerű ősállatot kivéve. Később persze fejlődik még és egy nagyobb állatot is meg tud szelidíteni vele, ami nagy segítségükre lesz, de sokáig nincs olyan sok haszna, mint aminek látszik. Egyébként ez a könyv legbutább része, annyira elüt az egész környezettől és ponyva-kliséktől, hogy mindenfelől kilóg belőle – akárcsak a nők a ruháikból. És még a nőknek is vannak ilyen státusz ablakaik, tudják is kezelni azokat…

“…and I watched her tight fuzzy ass cheeks bounce as she walked away.”

Apropó, a nők. Aprólékos testi kidolgozottságuk ellenére van némi karakterük is. Sheela komoly, megfontolt, macskaszerű harcos, aki Victor érkezéséig egyedül látta el társai ellátásának feladatait, képességei is inkább harcos-vadász irányba orientálódnak. Egy egyszerűbb világról származik, neki nem annyira idegen a túlélésért folytatott harc, és felelősséget is érez a többiek iránt. Mivel erősen férfiközpontú társadalomból jött, titokban elvárja, hogy Victor irányítsa és utasítsa őt, ami (eleinte) persze gyakran vezet tétova totojázásokhoz. Bár állítása szerint van férje otthon, idővel vonzódni kezd hősünkhöz is… Galmine titokzatosabb, keveset árul el magáról, de nyílt szívű, barátságos teremtés, akinek valami köze lehet a kövekhez, mert szürkés, töredezett mintázatú (de amúgy persze tökéletes simaságú) bőre van, és elég lassan tud mozogni, ennélfogva nagyon rá van utalva társai segítségére. Ő az, aki először és a legegyértelműbben nyomul hősünkre, sajna mindhiába (vannak jelenetek, amikor már majdnem… és erre történik valami váratlan és veszélyes). Végül pedig ott van Trel, aki egy… drow. Mármint nincs így néven nevezve, de szinte minden külső és belső adottsága passzol, bár a hátából kiálló hosszú póklábak első olvastán azért felröhögtem… Trel egy modern világ szülötte, folyton a megmentésére érkező űrhajót várja, és magas rangú hercegnő, vagy micsoda, ennélfogva semmiben sem segít és elvárja, hogy mindenki kiszolgálja őt. Victor érkezése teljesen kiborítja, az ő társadalmában a férfiak alantas pondrók és szolgák (nahát…), tehát bármi történik, bármit is csinál hősünk, az csak rossz lehet és teljesen rosszul is csinálja. Az a típusú karakter, aki máshol irritáló ellenpont is lehetne, de itt inkább csak röhejes az elképesztően felfuvalkodott pökhendisége. Idővel már a másik két nő sem vesz róla nagyon tudomást, ahelyett, hogy lekevernének neki két pofont.

A könyv kétharmadánál aztán történik egy fontosabb esemény, ami némileg változtat a helyzeten, a kis csapat szorosabban összekovácsolódik, még Trel undoksága is lankad és hajlandó beállni a sorba, hogy életben maradjanak, a vége meg eléggé pörgős és izgalmas lesz, némi sejtetéssel, hogy mi vár majd hőseinkre a folytatásokban…

“Damn, it’s good to be the king,” I whispered (…)

A későbbi könyveket Earle már egyedül írta (“kreatív nézetkülönbségek” miatt szétváltak útjaik) és a recenziók szerint sokkal jobbak is lettek: azokban Victor határozottabb, férfiasabb, a litRPG részek visszaszorultak, és jobban működik a kémia a nőkkel, miközben persze az első könyv végére felépített kis satnya erődből és kezdetleges szerszámkészletből is sokkal komolyabb dolgok születnek majd.

3/5


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához