LFG.HU

HammerTimeCafe
Navia
ismertető

Dorota Mas³owska: Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt

A spontaneitás néha fantasztikus tettekre ragadtatja az embert. Tavaly nyáron a havi zsebpénzadagommal a tárcámban betértem egy könyvesboltba, és titokban abban reménykedtem, hogy egy régen Európa-gondozásban megjelent Vonnegut-regényt (amely ma már antikváriumokban is beszerezhetetlen cikknek számít) újra kiadtak. És akkor megvillant előttem egy borító, amely kicsit az amerikai képregények (vagy ha mindenáron klasszikusoknál akarok maradni, Roy Lichtenstein) stílusában készült: óriási narancssárga pólós kopasz ember áll egy vörös-fehérre festett ház hátterében. Az árát meg sem nézve tettem a kosárba, és mentem fizetni.

Mint utóbb kiderült, nagyon is jól tettem. Az író, Dorota Mas³owska, a “szöveggyilkos alvóbaba” a legkülönösebb ember lehet a kortárs irodalom alakjai közül. Lázadó tini, tűsarkain egynsúlyozó álarcos boszorkány, vagy egyszerűen csak egy kallódó, drogos fiatal, aki könyvbe fojtotta húsz évének minden keservét? Mindegyik, és egyik sem: az 1983-ban született Dorota már tizenhat éves korában elnyerte a legnagyobb példányszámban nyomtatott női hetilap irodalmi díját, legutóbb a Polityka ösztöndíjában részesült. Mostanában pedig – milyen meglepő – a gdañski egyetemen pszichológiát tanul (a szellem öngyógyító funkciója beindul?), és úgy tűnik, nagyon elégedett azzal, hogy sikerült egy bestsellert írnia nem Stephen King és Danielle Steel stílusában.

Mi tehát a Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt? Egy formabontó regény, amilyeneket a maga korában Bohumil Hrabal írhatott, és teljes mértékben szakít a klasszikus irodalmi stílus hagyományaival. A könyv fülszövegében ez olvasható: “…olyan tökéletesen uralja a nyelvet, olyan tehetséggel lúgozza ki, semmisíti meg, pusztítja el, zúzza péppé, majd teremti újjá ebből a pépből a saját, mindig személyesen költői nyelvét, hogy további fejlődési lehetőségei szinte felmérhetetlenek”. Saját hazájában nagyon bíznak a kis hölgy tehetségében, és valószínűleg nem teszik hiába: ha soha nem ír többé egyetlen sort sem egész hátralévő életében, akkor is letett valamit az asztalra. Húsz, harminc, vagy ötven év múlva egy tizenéves lengyel fiatal Mas³owskát fog olvasni, miközben belövi magát vagy szerelmi csalódásán kesereg, míg nekünk, magyaroknak – ha rajtunk és “kortárs irodalmunkon” múlik, Salinger Richárd helyett marad J. D. Sallinger Zabhegyezője.

Egyedi ennek a könyvnek minden oldala, minden szereplője, a legapróbb mozzanatáig. Egyetlen hosszú és változó hangnemű monológ az egész, amelyet főhősünk, Bivaly nevében roppant személyesen és mélyrehatóan mesél el Mas³owska kisasszony. Bivaly, polgári nevén Andrzej Robakowski a maga módján ugyanúgy szenved, mint a Trainspotting hősei; tele van nagy vágyakkal, nagy érzelmekkel, amelyek oldalanként változnak és ellentmondanak – attól függően, hogy mennyire van beállva. Néha tiszta és világos, néha már-már érthetővé válik az a politikai helyzet, amely körülveszi őt és környezetét – a titokzatos “lengyel-ruszki háború”, amely nacionalista tettekre ragadtatja a polgárokat (például a házak piros-fehér csíkosra festésére), és Bivalyt magát is (“Egy lengyel kutyáért két ruszkit” – mondja, ahogy eltemeti kis kedvencét, aki éhen halt, miközben Bivaly öntudatlanul fetrengett az ágyában egy nagyobb löket után). Nem érthető ez az egész háború, a titokzatos utalások arra, hogy jönnek az oroszok hamisított cédékkel, csempészett cigarettákkal; és ostromolják a várost, amely épp a “ruszkimentes napra” készül. A helyzetet csak bonyolítja, hogy Bivaly afféle se vele-se nélküle kapcsolatot folytat egy Magda nevű lánnyal, aki hol kihasználja, hol megalázza, hol megcsalja – mert csupán arra vágyik, hogy kiszabaduljon ebből a “mocskos közegből”, amelyben ő és barátai élnek. Aztán belecsöppen a történetbe Vödör Andzselika, a gót szűzlány, aki egy Bivallyal töltött görbe éjszaka után már nem is annyira szűz – cserébe lelkes állatbarát és természetvédő. Olyannyira, hogy még növényeket sem hajlandó megenni, és amikor Bivaly utána megy a fürdőszobába, azt látja (vagy hallucinálja?), hogy Andzselika, a csupa fekete ruha és fekete festék lány öklömnyi kövekkel hányja tele a kádat.
Talán ennyi adalék-információ már elég is ahhoz, hogy kellően nyitott és “alternatív” embereknek felkeltse az érdeklődését a könyv iránt.

Miért érdemes megvenni? Elsősorban azért, mert ez egy hiánypótló mű. Nem volt, és egyhamar nem is lesz még ilyen a magyar könyvpiacon, mert szemét nyelvezete, mondanivaló- és konklúzió-nélkülisége ellenére sem válik gyorsan emészthető fogyasztási cikké. Ez egy “lazán roncsolt irodalmi cucc”, valami, amivel el lehet hencegni egy intellektuell társaságban, vagy ami aláfestő hangulatot adhat egy ilyen tél végi délutánhoz, mint a mai. Aki pedig kifejezetten esztétikai élvezetekre vágyik, az bámulhatja a könyv illusztrációit, akad belőlük nem is kevés. A képeket Krzysztof Ostrowski készítette, aki jelenleg huszonnyolc éves, £odzban él, képregényeket rajzol, és a “Cool Kids Of Death” nevezetű rockzenekar frontembere.
Aki pedig egészen odaáig elragadtatja magát, hogy elolvassa a könyvet, annak ajánlom a Myslovitz zenekar számait; az egyik kedvencemre, az Amfetamin nővérre (Amfetaminowa siostra) itt-ott még a könyv is tartalmaz utalásokat. Talán ispirálta is a szerzőt a megírásában, ki tudja?

Dorota Mas³owska: Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt
(Wojna polsko-ruska pod flag± bia³o-czerwon± – fordította: Keresztes Gáspár)
Európa Kiadó, 2003; 200 oldal, kötve (jó minőségű, kemény, elnyűhetetlen borító)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.