LFG.HU

CikkBot
hírekCimkek

A Frictional Games rajongói örülhetnek, hiszen a horrorra specializálódott stúdió öt hosszú esztendő után újfent hallatott magáról, ráadásul az egyik legnépszerűbb sorozatukat folytatták. Az október 20-án debütált Amnesia Rebirth 1937-ben játszódik, és az egy repülőgép-szerencsétlenséget követően az Algéria megannyi titkot, illetve veszélyt rejtő sivatagában magához térő Tasi Trianon kálváriáját élhetjük át benne.

A katasztrófa során férjétől elszakadó hősnőnk hamar kénytelen ráébredni, hogy akaratán kívül nem erről a világról való erők játékszerévé vált. Ezért az egyetlen esélye a túlélésre az, ha követi egy furcsa szövetséges útmutatását. Megkezdi hát borzongató utazását, és eközben feltárul előtte elfeledettnek hitt múltja.

A játékmenet fő érdekessége, hogy bár Tasi felettébb elszánt, a széria hagyományainak megfelelően nem hord magánál fegyvert, és verekedni sem igazán tud. Azaz ha rajtunk üt egy bizarr kreatúra, akkor ajánlott felvennünk a nyúlcipőt, messzire szaladnunk, és megbújnunk valahol, míg elül a vész. Ezt persze jócskán megnehezíti, hogy a megannyi traumán átesett asszony betegesen retteg a sötétségtől, és idegei is megkoptak. Így ha gyors egymásutánban túl sok szörnyűséget él át, vagy nincs a közelben fényforrás, pánikroham törhet rá, vagy hallucinációk gyötörhetik. Barangolásaink során érdemes hát minél több gyufát és lámpaolajat gyűjtenünk, hogy súlyos niktofóbiája ne jelentsen problémát.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához