LFG.HU

Symur
vegyesCimkek

Előszó

A “Menekülés Erionból” kaland kapcsán az alábbi szempontokat tartottam fontosnak, mikor kidolgoztam a kalandot. Összesen 2 játékos van csak, plusz én, mint mesélő. Próbáltam további embereket toborozni, de akinek van csapata az nem vált, a többiek pedig régen abbahagyták már és nem akarnak újra játszani. Kicsit játéktechnikai oldalról mutatom be azt, hogy milyen szempontok szerint építem fel a történeteket, amiben a játékosok részt vesznek.

Nincs egyetlen, egyetemes módszer a mesélésre, többféle lehetőség létezik ezek csak személyes véleményeim, saját módszereim.

Mivel itt csak 2 játékos van nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne a klasszikus 3-4 játékosra “számítsam ki” az ellenfeleket és magát a kalandot, hanem kisebb léptékben gondolkodjam. Opcionális NJK-kat is dolgoztam ki, hátha szükség lenne rájuk.

Mindkét játékossal már jóval a kaland kezdete előtt megbeszéltem a karakterét emailben. Az érkezési sorrend szokott dönteni, aki később küldi be a karakterötletét, annak kell alkalmazkodni a többiek karakteréhez. A legelső kalandjaim többnyire “kötelező” jellegűek, azaz a karakterek a klánjuktól, aktuális helyzetüktől függően egy szituációba keverednek vagy az első megbízást közvetlenül a klánjuktól, rendjüktől kapják. Több lehetőséggel készülök minden karakternek és amelyiket elfogadják, az lesz az induló eseményük.

A karakterek első kalandjai többnyire “civilizált helyeken”, városi helyszíneken játszódnak. Szörnyek nem nagyon vannak. A karaktereknek 1. vagy 2. szinten még megfelelő problémát vagy akadályt jelenthetnek városőrök vagy banditák, akik az életükre is törhetnek. Egy nemes tekintélye és személyes őrsége még komoly kihívást jelenthet ilyen szinteken és a karakterek sem rendelkeznek olyan hírnévvel vagy ismertséggel, ami miatt az ilyen kalandok túl könnyűek lennének számukra.
Több csapatnak is meséltem korábban, nálam ezek az események egy Yneven játszódnak, azaz hacsak a játékosok nem teljesen eltérő közegben mozognak a korábbi csapataimtól, akkor halhatnak másik játékosokról, akár “közös” NJK-kal is találkozhatnak. Néha az egyes csapatok eseményei összefügghetnek.

Úgy találtam eddigi történeteim során, hogy nekem a legjobb az, hogyha “történeti csomópontokat” dolgozok ki részletesen nem pedig a teljes kalandot egyben. Természetesen a kalandnak van eleje és az esetleges ellenséges NJK-nak konkrét terveik a végjátékra. A játékosok azonban számtalan módon dönthetnek és ha csak egyetlen utat dolgozok ki, akkor arról biztosan letérnek. Ha viszont 4-5 lehetséges eseményt kidolgozok, a cselekedeteik során biztosan beleakadnak 1-2-be vagy többe is.

A fel nem használt ötletek mennek tartalékba, kidobni semmit sem kell. Nagyon fontosnak tartom, hogy változatos események jelenjenek meg a világban, persze ezek a karakterek tevékenységén kívül eső dolgokra vonatkoznak. Az első kaland után soha nincs “kötelező” feladat. Ynev nagy, ha egy eseményben nem akarnak részt venni vagy egy “küldetést” személyes okok miatt nem fogadnak el, könnyen belefuthatnak más történetekbe. A legjobb az, ha saját, személyes indittatásból cselekednek és erre dolgozok ki valami eseménysort.

Ebben a kalandban az egyik játékos egy maremita paplovaggal játszik, akivel idős (40+) kora miatt 2. szinten indulhatott. A másik játékos teljesen kezdő – de szerencsére nagyon lelkes – az ő karaktere 1. szintű, de egyedi “felépítésű”, amit az UTK szerencsére támogat. Mindig kérek előtörténetet vagy legalább valami támpontot a karakter múltjával kapcsolatban, ha kapok, akkor ezeket az infókat igyekszem beledolgozni az induló történetekbe, hogy jobban passzoljon a karakterhez.
Mivel a kaland még folyamatban van, nem spoilerezek el semmit sem, a történet majd kiderül az eseményjegyzékből.

- Symur


Játékos karakterek

Dares del Perryn
dartonita (maremita) paplovag, 45 éves

Dares del Perryn egész életét Erionban töltötte az apja mellett, aki Darton papja volt. Az apa szerette volna, ha fia követi őt eme családi hagyományban – 5 generációra visszavezetve a família férfijai kivétel nélkül Dartont szolgálták papként -, de a teológiában is jeleskedő Dares meghallotta darton új prófétájának hívását, s a Maremita lovagrendhez csatlakozott.

Éltes kora ellenére – 44 évesen avatják lovaggá – hamar kivívja a lovagrend tagjainak tiszteletét harctudásával, s különcségeivel remekül beleillik a maremita gyülekezetbe. Vaskos tréfáiról és ádáz természetéről válik ismertté, van aki elsőre megkedveli, s vannak akik soha ebben a büdös életben. Orwella, Ranagol és Tharr híveit ki nem állhatja, ahol csak lehet, pusztítja őket, számukra nincs menekvés a pallosa elöl…

Laenyra Glover
testőr (fejvadász), 20 éves

Talált, árva gyermekként kezdi meg a történetet. Egy doriani földműves, Baldor nevelte fel, jó apa-lánya kapcsolatuk volt. Gyermekkorában kiderült, hogy mágiaérzékeny, így a falujával szomszédos katonai táborba került, ahol elkezdték fegyveres harcra kiképezni. Eleinte varázserejétől nagyon megijed, s nem használja, így ösztönös tehetsége ellenére ebben keveset fejlődik. Fiatal korát számkivetettként éli, mert mindenki fattyúnak hiszi, kevés barátja lesz.

Alapjáraton egy szelíd, kedves, humoros lány, csipetnyi szarkazmussal, de ha átverik, akkor kő kövön nem marad. Ifjúkorában egy fegyveres alakulatba osztják be, ahol felettese nagyon elégedett vele, de közben több szerelmi csalódás éri. Egyre inkább elhatárolódik az alakulat agresszív, “gyilkos” mentalitásától. Miután egy rosszul kivitelezett akció során a nomádok lemészárolják az osztagát, úgy dönt nem tér vissza a táborukba, hanem új életet kezd. Bár a nomádok támadását túléli, súlyos sebei miatt szinte halálán van, amikor rátalálnak. Megmentik, megmentőjével mély barátság alakul ki, s később szerelem szövődik köztük, megismeri a tiszta, igaz szerelmet. Vele utazik Erionba, de útjaik külön válnak…

Az első két fejezetnek a nagy része az adott játékossal történő külön egyeztetés során jött létre. Amennyire lehetséges az olyan részleteket amikor csak egy karakter van játékban igyekszem emailban vagy külön megbeszélés során tisztázni, hogy a “drága” játékidő ne menjen el egy karakter külön történetére.

Dares

Dares del Perryn, Darton elkötelezett paplovagja kitartó és hangos dörömbölésre ébredt. Kinyitotta a szemét, megnyalta cserepes ajkait, majd körülnézett a szobában Először a mennyezeten kergetőző legyeket tanulmányozta, majd lassan végig járatta a szemét az egyszerűen berendezett helyiségen. A kandalló mellett öreg asztal, mellette két szintén viseltes szék foglalt helyet. Az asztalon ezüst gyertyatartó, benne csonkig égett viaszgyertyával. Az ágya feletti könyvespolcot csak alulról látta jelen testhelyzetéből, de kívülről tudta milyen művekkel van rogyásig megrakva.
Felült, s kinézett az ablakon. A nap már magasan járt, kint az élet sürgés-forgásának hangjaitól volt hangos az udvar. Lovászok vödrökben vizet hoztak kútról, közben egymást ugratták, s egy kisebb csapat épp formagyakorlatot végzett egy idősebb lovag irányítása alatt. Ez utóbbi mosolyt csalt az idős lovag szája szélére – micsoda baromság – dörmögte magában.
Ismét dörömböltek az ajtón, kitudja már hányadszor.
- Gyere be! – kiáltott reszelős hangon. Az ajtó szélesre tárult, s belépett rajta az egyik tejfelesszájú apród.
- Mi akarsz, Jonas? – kérdezte mogorván a lovag.
- Elnézést uram, de azonnal jönnie kell, a Nagymester várja! – mondta és már fordult is ki a szobából, miután látta, hogy az idős lovag korát meghazudtoló gyorsasággal pattan ki az ágyból. Sebtében felöltözött, előtte az odakészített hideg vízzel megmosdott, haját és szakállát a kezével elegyengette, és a szentszimbólumát a nyakába akasztva kilépett az ajtón.

Átvágott az udvaron, megkerülte a templomot és belépett a főépületbe. A fogadó helyiségben ülő titkár felállva a székéből a következővel fogadta:
- Jó reggelt Dares úr! Igaz, hogy már dél is elmúlt.
- Jó reggelt Barteen! Ma nem vagyok vevő a dolgaidra! – reccsent rá Dares.
- Ma sem? – gúnyolódott a titkár, – De a Nagymesterre csak kíváncsi vagy, de az se baj, ha mégsem, mert ő látni óhajt. Ezzel egy közösen átmulatott éjszakára utalt, melyen Dares részegen közölte, hogy leszarja ő a Nagymestert is, ha kell.
- Tudom, azért jöttem, s nem azért hogy veled bájcsevegjek! – felelte Dares, s már indult is fel a lépcsőn.
- Remélem, hogy átvezényelnek a kontinens túloldalára! – kiáltott utána Barteen.
Dares meg sem állva csak annyit mondott a válla felett: – Nincs neked olyan szerencséd!

Kettejük között ez a kissé talán gyerekesnek nevezhető csipkelődés azóta tartott, hogy megismerték egymást. Az ifjú Barteen mindig is nagyszájú volt, s ezért nem egyszer bajba is került. Ám amikor a Sánta Macskában – híresen hírhedt csapszék a Kikötő negyedben – három gorviki kalózt is leanyázott, csak egy hajszálon függött az élete. Ezt a hajszálat Dares tartotta, aki alapból rühellte a gorviakat, így nem esett nehezére szétcsapni köztük. Adott is, meg kapott is, de a végére csak elismerték a matrózok, hogy az anyjuk bizony egy nagy büdös kurva! Az idős lovag szerzett állást a fiatal, tehetséges – egyébként eredeti szakmáját tekintve tolvaj – ifjúnak, aki pár év alatt a titkársági pozícióig vitte.

Dares felérve az emeletre, megállt a nagy kétszárnyú mahagóni berakásos ajtó előtt, vett egy mély sóhajt, majd benyitott. A helyiség hatalmas volt és pompázatos. A falak fekete márványból és gránittal voltak burkolva, a padló fényesre csiszolt kristálylapokból volt kirakva. A falakat különféle zászlók díszítették, némelyikről Daers azt se tudta, hogy ki fia-borjáé lehetett. A terem végében hatalmas kétszárnyú ablak volt, előtte fekete selyem függöny, ami félig el volt húzva. A falakon festmények felakasztva, melyek egytől egyik a zászlóháborúk dicsőséges eseményeket ábrázoltak, szigorúan a vörös hadurak szempontjából nézve. A terem közepén egy óriási íróasztal terpeszkedett.

Nobor Taliman – az erioni maremita rendház feje – ezen asztal mögött ült, s a nyitódó ajtóra szegezte tekintetét. A magas, kissé szikár öregember a korához képes nem volt rossz bőrben. Bár haja már régen őszbe fordult, s bőre is cserzett, ráncos lett, az alkatán bizony látszott, hogy világéletében edzésben tartotta a testét. Egyszerű főpapi talárt viselt, nyakában a rangját kifejező arany pecséten táncot jártak az asztalon lévő gyertyák fényei.
- Azt hittem sosem érsz ide Dares! Már vagy egy órája üzentem éred! – kezdte minden bevezető nélkül Nobor, – de mindegy is, kérlek, foglalj helyet, megbízássom van a számodra.
Dares leült a kényelmes fotelba a nála is öregebb nagymesterrel szemben és várt. Nobor valami papírokat pakolgatott az asztalán, majd amikor megtalálta, amit keresett, rátette egy nagyobb halom pergamen tetejére és a lovagra nézett.
- Egy godorai nemes, bizonyos Selmon Yerrong nem régiben meghalt. A maremita egyház támogatójának számított. Halála után fia, Albert Yerrong személyesen kereste fel a rendházat, hogy apjának a temetésére egy maremita paplovagot kérjen fel. A kérést a rend elfogadta, ám a nemesnek egyetlen kikötése volt, hogy lehetőleg minél idősebb, “megállapodott” férfiút küldjünk a temetési szertartást elvégezni.
Dares önkéntelenül is elmosolyodott. Hát ismételten kifizetődnek azok az évek – gondolta magában – amelyeket az apai házban azzal töltött, hogy a pyar istenek viselt dolgait tanulmányozta. Töprengéséből Nobor szavai zökkentették ki.
- Selmon nem volt egy főrangú nemes vagy bármilyen módon kivételezett személy, ezért egy kisebb rangú személyt küldenék a szertartást lebonyolítani és mivel te vagy a legöregebb a “fiatalok közt”, így rád gondoltam.

- Természetesen vállalom a feladatot! – vágta rá katonásan a lovag és ki is húzta magát közben.
- Helyes! – nyugtázta a nagymester, – még ma este keresd fel a Yerrong-házat! Majd bizalmasan közelebb hajolt Dareshez és szinte suttogva folytatta:
- Kifaggattam én ezt a „fiút”, s nem vagyok benne biztos, hogy teljesen őszinte volt velem. Nem hazudott, de valamit takargatni akart előlem, s mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy majd azzal szeretne mindent megbeszélni, aki a temetést intézi. Mindenben dönts belátásod szerint, de soha ne feledd Erion törvényeit! Bízom benned! Ha a feladatot sikerrel elvégzed, minden adósságod letudtad. Visszatérhetsz hozzánk, de járhatod a saját utadat is!

Beszéde végén a nagymester a ruhája öbléből egy súlyos pénzektől zörgő bőrzacskót vett elő és asztalra dobta:
- Útiköltségre 40 ezüstöt biztosítunk részedre. A szertartáshoz szükséges holmikat pedig Barteennel kéresd ki a raktárból. Sok szerencsét! Darton áldása kísérje utadat! Van-e kérdésed? – zárta mondandóját Nobor.
- Mit tudunk erről a halott nemesről? – kérdezte szinte azonnal Dares.
A nagymester egy tekercset vett fel az asztalról és úgy válaszolt, mintha már lezártnak tekintette volna ezt a beszélgetést.
- Kereskedő família, kicsik, nem sok vizet zavartak, de Darton hívei és Aurin elkötelezett támogatói már régóta. Politikába nem nagyon folytak bele, de úgy hallottam egy másik nemesi házzal tengelyt akasztottak nem régiben, de ne engem faggass! Szerezz információkat a helyszínen, Albert neked biztos több részletet elmond majd! – s egy kézmozdulattal elbocsájtotta beszélgető partnerét.

Dares meghajolt, és távozott. Kicsit azért csodálkozott, hogy a Nagymester pont őrá gondolt, hisz eddig mindösszesen kétszer tisztelte meg azzal a rendházvezető, hogy személyesen fogadta. Először akkor találkoztak négy szem között, amikor Rowonból visszatért Erionba és befogadását kérte. Másodszor pedig azért volt kénytelen fogadni őt Nobor, mert egy átmulatott éjszakán olyat tett egy szintén részeg, s szintén dartonita bárddal kart-karba öltve, hogy az a városiak rosszallását is kiváltotta.

Többször elmosolyodott, ahogy visszagondolt a csínyre. Egy forgalmas utcaszakaszon jó 2×2 méteres 1 méter mély gödröt ástak az éj leple alatt a bárddal. Vettek egy hordó bort, majd kiültek a legközelebbi csapszék elé részegen röhögni azokon a szerencsétleneken, akik mit sem sejtve hajnalban belehuppantak a lukba. Ugyanis a bárd illúziót mondott rá, s így szegény járókelőknek esélyük nem volt nem bele esni a leplezett árokba. Aki esetleg szóvá merte tenni a dolgot, azt pár pofon kíséretében elzavarták. Ám amikor egy komplett hintó felborult, s a benne utazó nemesek kísérete nehezményezte a az otromba tréfát, kitört a pokol! A verekedésnek a városi őrség vetett véget. Darest és cimboráját lecsukták, s a Nagymesterek személyesen kellett garanciát vállalnia értük. Alapos fejmosásban volt részük, a lovag azt gondolta, hogy azonnal útilaput kötnek a talpára. Ám Nobor miután lehordta a sárgaföldig, annyit még búcsúzóul hozzá tett:
- Egyébként ritka ötletes elképzelés volt, biztos vagyok benne, Darton betegre röhögte magát! De ilyet akkor sem lehet csinálni! – fejezte be tettettet zordsággal a hangjában.

Bár csak estére várták, Daresnek nem volt tennivalója, ezért már késő délután felkereste a palota negyedben a Yerrong család rezidenciáját, amit némi kérdezősködés és egy ezüst elköltése után könnyen megtalált. Ahogy közeledett az úti céljához, feltűnt neki, hogy elég sok a katona az épület körül, pedig a Palota-negyednél kevés biztonságosabb hely van Ynev szerte. Közelebb érve az egyik jól felszerelt katona megszólította.
- Állj! Mi járatban? – tudakolta.
- Dares del Perryn vagyok, a Maremita egyház felszentelt paplovagja, s a nem régiben elhunyt Selmon Yerrong halálának ügyében jöttem. A ház új ura már vár rám – válaszolta nyugodt hangon Dares.
- Kis türelmet kérek, utána nézek – közölte az őr, majd sarkon fordult és bement a házba.
Dares hogy az idő gyorsabban teljen rágyújtott kedvenc cigarilló márkájának egy példányára és várt. Miután egy fertály óra is eltelt, kissé ingerülten lépett oda az őrökhöz:
- Mi lesz már, nem értem miért váratnak! Engem itt várnak! Fontos ügyben járok el! – zúdította minden felgyülemlett türelmetlenségét a lovag a kaput őrző katonákra.
- Sajnálom uram, mi nem hagyhatjuk el az őrhelyünket. Kérem legyen türelemmel – válaszolt a kapuban maradt egyik őr.

A lovag gondolataiba mélyedt, amiből harangkongás zökkentette ki. Kinyílt a kapu és két katona bekísérte őt az udvarra. Körülnézve azon gondolkodott el, hogy aki fél, az veszi körül magát ennyi katonával. Az udvaron, a melléképületek körül vagy egy tucat fegyverest látott. Egy belső szökőkútnál megállították, s már azt is tudta miért. A szemközti épületből három katona kíséretében egy jól öltözött középkorú férfi közeledett. Tisztes távolban megálltak s a katonák vezetője megszólította:
- Igazold magad! – szólította fel határozott hangon.
Dares elővette a nyakában lógó szentszimbólumát és magasba emelte. A nemesi öltözéket viselő férfi arcán egyfajta megkönnyebbülést vélt fel fedezni, ami furcsa volt. A halál istenének papjait és paplovagjait sehol nem fogadják könnyű szívvel. A látogatásban általában főszerepet játszik a halál, vagy azért, mert temetni kell, vagy mert ölni. Darton hívei mind a kettőhöz értenek.

A nemesúr közelebb lépett Dareshez és intett a katonáinak, hogy minden rendben, akik erre elhagyták a belső udvar területét, és csak a katonák parancsnoka maradt a nemes közelében.
- Albert Yerrong vagyok – mutatkozott be Daresnak, és helyi szokások szerint üdvözölte, – köszönöm, hogy a Maremita egyház meghallgatta kérésemet. Kérem jöjjön velem a dolgozószobámba, ahol megbeszéljük a temetés részleteit. A nemesúr és Dares a testőrkapitány kíséretében beléptek az épületbe. Miközben felértek az emeletre, Daresnek volt lehetősége megszemlélni a palotát és a belső udvarra is rálátott. Bár kívülről az épület nem tűnt különösebben díszesnek, bent takarosan rendben volt tartva, viszont mindenféle nemesi pompa nélkül volt berendezve. Az épület „erődszerűen” vette körül a belső udvart, ahol kocsiszín és istálló is volt, a távolabbi oldalnál erős vaskaput látott a paplovag. Az emeleti folyosón néhány cseléd sietve hagyta abba a takarítást és illően köszönve utat engedtek a ház urának és a kíséretének.
Közben Albert szemlátomást teljesen „semmitmondó”, általános kérdéseket tett fel a paplovagnak, akinek feltűnt, hogy a ház ura bizonyára kerülni akarja, hogy illetlen fülekbe jusson, miért is hívatta ide valójában.
- Az apám nagyjából 6 napja meghalt a vittadorai birtokán – tért hirtelen a tárgyra Albert, majd bizalmaskodva folytatta:
- Tudja, kissé neheztelt rám, amiért egy kereskedő lányát vettem feleségül. A temetésre a vittadorai birtokon kerül majd sor.
Nagyjából ekkor érkeztek meg a dolgozószobához, ahová csak Albert és Dares lépett be. Az őket kísérő testőrkapitány kint maradt az ajtó előtt.

- Kérem foglaljon helyet – mutatott rá egy kényelmes fotelra Albert, majd az asztalán lévő kristályüveg palackból két hasonlóan díszes pohárba öntött valami folyadékot.
- Edorli párlat – mondta, miközben Daresnek nyújtotta az egyik poharat, a másikból pedig nagyot kortyolt, – sajnos mióta apám meghalt, furcsa „balesetek” történtek a család kárára.
Dares kérdőn nézett Albertre, aki folytatta mondandóját.
- Leégett egy raktáram, majd lefoglalták a hajómat, mindenféle jogi kiskapukra hivatkozva. Kicsivel később megtámadták embereim, akik éppen a kerületem heti bevételt hozták volna. – egy pillanatra szünetet tartott és közben kortyolt még egyet a közepesen erős szeszből.
- Nemcsak elvitték a pénzem, hanem öt jó emberemet is lemészárolták – hangja megbicsaklott és komor arccal letette a poharát az asztalára.

- Apám jó „embere” volt a hercegnek – folytatta Albert, – riválisaim bizonyára megfelelőnek ítélik a helyzetet, hogy keresztbe tegyenek nekem.
- Ez egy „agresszív” város, könnyen cserélődnek a kegyvesztett családok – mondta érzelemmentes hangon, – de a lányomért aggódom – tette hozzá és Dares szinte megérezte Alberten, hogy fél.
- Szegény ártatlan teremtés, az anyja halála óta mintha nem akarna felnőni, még jó hogy találtam egy női testőrt mellé. Hirtelen kiszaladtak az érzelmek Albertből, mintha a hangja is reszketett volna.
Pár pillanattal később már a korábbi érzelemmentes tónusban folytatta.
- Jóakaróim szerint a Saggarlen család áskálódik ellenem, mindent megtesznek, hogy rossz gazdaként tüntethessenek fel a herceg előtt. Úgy tudom ők minden problémám okozói.
- Kérem, kísérje el lányom a temetésre és vigyázzon rá útközben. Saját katonáim nem tudom kíséretként önnel küldeni, mert itt is nagy szükség van rájuk. Azonkívül, minél inkább titokban kellene lányomnak elhagynia Eriont, ilyen megbízásra pedig az én katonáim nem alkalmasak – fejezte be a beszédét Albert és kérdőn a paplovagra nézett.
- Laenyra, a lányom testőre persze mindenképp önnel tartana, ez az északi hölgy nagyon jól beilleszkedett hozzánk – tette hozzá a családfő.
- Öcsém – Keirass – vélhetőleg jó szívvel fogadja majd a lányom, a Vittadora pedig elég messze van innen, hogy a helyi politika ne gyakoroljon nyomást az ottani viszonyokra. Úgy tudom öcsémnek jelentős befolyása van a városban, meg fogja tudni védeni a gyermekem, amíg az itteni dolgok rendeződnek – vázolta terveit a családfő Daresnek.
- Így vagy úgy, de vagy rendbe jön az erioni helyzetünk vagy nekem is követnem kell lányomat hamarosan, jobb, ha addig sem lesz célpont belőle – tette hozzá bánatosan Albert.
- A lányomnak még nem mondtam milyen utazás vár most rá. Kérem, legyen a vendégünk ebédre, ott fogom vele közölni a hírt, jó alkalom lesz megismerkedni vele. Szegény Staesia, ez a város az „élete”, biztosan sokkolni fogja a hírt – gondolkodott hangosan a lányáról Albert.
Mintegy lezárásként egy szuszra megitta a poharában maradt italt és újra töltött magának, majd Dareshez fordult és megkérdezte, neki is tölthet-e.
Miután a paplovag elfogadta a megbízást, a ház ura a legjobb szobáját bocsátotta Dares rendelkezésére. A dartonita visszavonult a szállására és a lehetőségein kezdett el töprengeni.

Laenyra és Staesia

Staesia Yerrong és testőre – Laenyra Glover – éppen a kereskedőnegyedben tartottak bevásárló körutat, a a délelőtti “kötelező” istentiszteleten való részvétel után. Sürgő-forgó embertömeg, sűrűn felállított standok, egymáshoz közeli kisebb-nagyobb kőépületek, fogadók, tavernák és korcsmák tarkították a városteret. Lady Staesia délutánra összejövetelt szervezett barátnőivel és néhány fiúbaráttal, – természetesen Laenyra se maradhatott ki –, így miután megvették az ékszereket, díszeket, útjuk a szabóhoz vezetett. Ügyes kezű, gyorsan dolgozó szabó volt, így pár óra alatt el is készült a lányok szép új ruhája. Bár a szabónál rengeteg gyönyörű ruhaanyag volt, ők mégis gyorsan kiválogatták maguknak ami kell. Staesia világos rózsaszín pyarroni selyemruhát készíttetett, aranyszínű futtatott mintával díszítve, rövid ujjal, „v” alakú nyakkivágással. Laenyra pedig hosszú, égszínkék bársonyruhát ejtett vállrésszel, melyet fekete, mintás csipke szegélyezett alul-fölül.
- Nagyon szép ruha, szerintem bámulatos leszel benne! – jegyezte meg Laenyra, mire Staesia hasonló kedvességgel válaszolt: – Köszönöm, te is nagyon csinos leszel szerintem.
- De miért ilyen visszafogott ruhát varrattál? Hiszen atyám bőven ellátott minket pénzzel – folytatta Staesia, miközben tovább válogatott a kiegészítők között.
- Nem szórhatjuk felelőtlenül a pénzt, nem azért kaptuk. És különben is, ahhoz hogy megvédhesselek, elengedhetetlen a laza ruha – magyarázta határozottan a testőrnő.
- Ugyan Laeny, engedd el magad egy kicsit, kérlek! Szórakozni megyünk, csak nem esik bajom, más testőrök is lesznek ott – győzködte „barátnőjét” Staesia. Már több mint egy éve szolgálta Laenyra az erioni Yerrong családot, szinte családtag volt, mintsem alkalmazott.
- Azért nem árt óvatosnak lenni, lehet, hogy Mereyát és Camelia-t jól ismered, de a többieket nem, és én sem. Jobb ez így, hidd el. És nem, nem vehetünk több ékszert, van már elég – zárta le a témát Laenyra és visszatett egy kis smaragdos nyakéket a polcra. – Oké, „anyuci” – nevetett rá a Lady, de közben arra gondolt, hogy pontosan azt az ékszert fogja kérni apjától a közelgő születésnapjára.
A hazautat a palotáig a család hintójával tették meg és mivel kissé késében voltak, a két lány szinte rohant a szobájukba, hogy átöltözhessenek az ebédhez. Szinte fellöktek egy a nagyterem előtt várakozó idegent. A magas, szikár férfi Dares volt, világos hajjal, hosszú kabátban és fekete ruhában.
- Bocsánat uram, nem vettem észre, ne haragudjon, – hajolt meg illedelmesen elnézést kérve Laenyra, majd meg se várva a lovag reakcióját, rohant tovább. Staesia ott várta a szobájában, Laenyra megcsinálta neki a haját.
Miközben a világos-vörös tincseket rakogatta egymásba, Staesia észrevette zavarodottságát:
- Mi történt, ugye nincs baj? Olyan arcot vágsz, mintha vagy kísértetet láttál volna vagy valami álompasit.
- Egyiket sem, idegen van a házban – mondta komoran Laenyra, majd folytatta, – atyád vendége bár nem volt rosszul öltözve, biztos, hogy fegyverforgató.
- És helyes volt legalább? – kíváncsiskodott a kisasszony.
- Inkább kicsit öreg, valami lovagféle lehet. – tűnődött két tinccsel babrálva Laenyra. Gondolataiban a látott férfit elemezgette, megérzéseire mindig hallgatott.
- Csak nem már megint valami új házassági ajánlat? Én nem akarok egy vadidegenhez feleségül menni, kérlek segíts! – mondta a végén kétségbeesetten a Staesia, mire testőrnője nyugtatólag válaszolt:
- Szerintem biztos hogy nem házassági ajánlat, atyád lehetne inkább nem a férjed. Itt másról lesz szó, úgy érzem. Staesiának közben a szobalányok segítettek felöltözni, addig Laenyra türelmesen megvárta védencét. Laenyra egy könnyű de szép ruhát vett magára. Egyszerű szerkezetű, hosszú fehér ruháján fűzője kiemelte nőies idomait, a fehér szín pedig tűzvörös haját, melyet most apró fonatokba rakott, majd a végét egyetlen nagy fonatba rakta össze, két oldalt pedig egy-egy tincset lazán kiengedett. Végül elkészültek mindketten, s indultak a nagyterembe.
A hatalmas asztal körül csak néhányan ültek. A ház ura, Albert Yerrong, a testőrkapitány Nafran Ulkagar, valamin a fekete ruhás idegen. Yerrong nagyúr gondoskodott a bőséges étel-és italellátmányról. Sült és pirított húsfélék, zöldség és gyümölcstálak sorakoztak az asztalon, egy szolga az italos kupákat helyezte ki. Közben Albert nagyúr bemutatta a lányoknak és a kapitánynak Darton paplovagját, Darest, aki – mint az étkezés közben kiderült – imádja az alkoholt, s több évtizede Erionban él. Staesia pirított borjúszeletet választott sült pityókával, s hozzá almalevet kortyolgatott, Laenyra sült jércét zöldségekkel, a ház ura a kedvencét, sült báránybordát sült pityókával, Nafran kapitány kacsacombot, míg Dares mindenből evett valamennyit. Jókora étvágya nem látszott alkatán, ez a lányoknak is feltűnt.
- Mennyit eszik, és nem látszik meg. Úgy falja, mint aki sosem evett még – jegyezte meg irigykedve, de halkan Staesia, odahajolva Laenyrához, hogy más ne hallja.
- Jó étvágya van, annyi szent. Nem gondoltam, hogy atyád egyetlen vendég miatt fog ekkora tort rendezni – válaszolt vissza Laenyra.
- De mit akarhat, hogy ilyen ünnepélyes keretek között lett meghívva? S miért rendezett atyám csak miatta ekkora felhajtást? – sutyorgott tovább Staesia, nem törődve atyjának rosszalló pillantásával.
- Fogalmam sincs. De biztosan elmondja, mi célja van mindezzel – válaszolt Laenyra, de közben inkább Albert és Dares beszélgetésére figyelt.
Albert, a családfő az étkezés végén szót kért.
- Most, hogy mind itt vagyunk, térjünk a tárgyra. Dares, mondja kérem, hogy tervezi a kiutazást? – fordította arcát Albert Yerrong a Darton pap felé.
- Hajón, lehetőleg valami kisebben, minden feltűnés nélkül. Előtte bevetem a legalja módszert, az elterelést – mondta tárgyilagosan a paplovag.
- Ezt pontosan, hogy kivitelezi? Mert eléggé szem előtt vagyunk mostanság – kérdezte Darestől a testőrkapitány.
- Ez egyszerű. Egy másik lány, aki magasságban, alkatban egyezik a lányával, az arcát megoldjuk – válaszolt magabiztosan a paplovag, majd Albert felé fordulva folytatta:
- Ez az idegen felül egy hintóba, maga ott áll tőle nem messze, hogy mindenki azt higgye, hogy elutazik a lánya, akitől elköszön. Aztán pirkadatkor, vagy az éj leple alatt én az igazi lady Staesiával kerülőúton a kikötőbe megyek.
- De atyám, én maradni akarok, nem akarok menni sehova! – fakadt ki ijedten Staesia.
- Kislányom, ez most nagyon fontos – fordult felé az apja, – talán meg fognak támadni bennünket, s nem akarom, hogy itt legyél, bajod eshet. A biztonságod érdekében el kell utaznod. Albert határozott, ellentmondást nem tűrő hangja Laenyrát és Staesiát is meglepte.
- Így akkor hogy fogjuk a lányokkal megtartani a partit, ma délután lesz, nem akarok lemaradni – erősködött Staesia.
- Hidd el, a biztonságod mindennél fontosabb, a partit máskor is meg lehet tartani – nyugtatta Laenyra a könnyeivel küszködő Staesiát.
- Sajnálom kislányom, a partikat bizonytalan időre szüneteltetni kell. – zárta le a vitát Albert, majd folytatta: – Pár hétre Vittadorába kell hogy utazz, a nagyapád birtokára, ott biztonságosabb. Dares és Staesia gondoskodnak arról, hogy épségben meg is érkezz.
- És mikor térhetek vissza? – szipogott a kisasszony.
- Nem tudom, lányom. Talán hetek múlva, de az is lehet, hogy én megyek utánatok. Ne aggódj, üzenek majd, az öcsémnél biztonságban leszel.
- Nagyuram, én a lánya védelmére vállaltam garanciát, az udvarhölgy nem volt tervben – szólt hűvösen Dares.
- Elnézést uram, de nem udvarhölgy vagyok, hanem lady Yerrong személyes testőre, tanácsadója. És nem kell rám vigyázni, megvédem magam – szólt kissé mérgesen Laenyra. A testőrkapitány vette védelmébe a testőrlányt.
- Így igaz, Dares, Laenyra bizonyított, a legjobb fegyveresem, egyik legmegbízhatóbb emberem. Higgye el, nem lesz gond vele, és akár jó segítséget is nyújthat önnek.
- Bizonyított? Hogyan? – kérdezte elhűlve a pap.
- Nos uram, nálam jobban senki sem tanúsíthatná Laenyra kisasszony rátermettségét. Nem csak a katonáimnak, de nekem is méltó ellenfél volt – folytatta a testőrkapitány.
- A hölgy igazat mond, így történt, magam is jelen voltam. – szólt közbe Albert, elejét véve a további vitának.
- Jól van, nem bánom. De ahogy mondtam, a biztonságáért nem vállalok felelősséget. Ha bajba kerül, így járt – egyezett bele Dares nyersen.
- Azt megtudhatnánk, uram, hogy miképp szerez megbízható hajót? Mert gondolom, ön nem hajóskapitány és nincs hajója. Albert úr hajóját lefoglalták, mint bizonyára ön is tudja – kérdezte óvatosan Laenyra.
- Egyelőre nem tudom, de kitervelem. Megoldom – válaszolt tömören Dares.
- Támadt egy ötletem. Azt hiszem, felkeresem egy régi barátom – mondta bátran Laenyra, mire mindenki tágra nyílt szemmel nézett rá. – Nyugalom, lesz hajó. Ha hamar megtalálom a barátom, talán már egy napon belül meglesz a hajón – tette hozzá, de Darest ez nem nyugtatta meg.
- És mi a biztosíték rá, hogy tud hajót szerezni ez a barát? Honnan tudjuk, nem e valami simlis csaló?
- Onnan hogy régi harcostársam. Közös mesterünk volt, sok időt töltöttünk együtt, hogy kiismerjem. Megbízom benne, de nem biztos, hogy a városban van – magyarázta Laenyra.
- Mennyire megbízható? – faggatta tovább Dares.
- Állja a szavát, sose hagyott cserben. A tűzbe teszem érte a kezem. Ha éppen a városban van biztosan segít, ha nem találom meg, intézze a hajót a saját módszere szerint – vetette oda a paplovagnak Laenyra. Albert is bizalmát fejezte ki a testőrlány ötletével kapcsolatban, aki pedig egy bólintással jelezte köszönetét.
Az étkezés befejezte után mindenki fölkelt az asztaltól, a meghívottak megköszönték a bőséges ebédet. Laenyra elindult, hogy felkeresse az ismerősét, s sűrűn fohászkodott, hogy a városban találja. Úgy érezte, kellemetlen lenne „hajó nélkül” visszatérni, hogy Dares intézze a továbbiakat.

Laenyra

Laenyra először a kikötőbe ment. Szerencséjére a kapunál strázsáló őrök nem méltatták figyelemre így hamar átjutott a ki- és befelé igyekvők tömegén. Egyetlen hajót keresett − a Sletac-ot − ha azt Erionban találja, szinte biztos, hogy Galen Vaaghar is a városban van. Laenyra a lova − Anubis − hátáról kémlelte a környéket. Rengeteg hajó volt a dokkoknál, az ismerős zászlókat kereste. Közben eszébe jutott, hogyha szerelme a városban lenne, bizonyára már felkereste volna.
Szorongással vegyes izgalommal átélt fél óra múlva észrevette a hajót, így egyenesen odaügetett, közben felismerte, hogy sem kirakodás, sem berakodás nem volt folyamatban. A matrózok közül csak néhány “őrszem” volt a helyén. Miután az egyiket kikérdezte, néhány réz átadásával megtudta, hogy néhány órája érkeztek, Galen is a városban van és a férfi innen a Zeloner fogadóházhoz ment.
Laenyra sietve átlovagolt a szórakozónegyedbe, ahol ivók, tavernák, fogadók, mindenféle „kártyabarlangok”, valamint kis parkok tarkították a negyedet, messzebb versenypályák, küzdőterek sorakoztak. Egyenesen a fogadóházhoz ment, tudta, hogy a legtöbb fogadást itt kötik. Miután meggyőződött arról, hogy Galen nem kártyázik egyik asztalnál sem a földszinten, izgatottan felsietett az emeletre. Bár sokan várakoztak, hogy megtehessék tétjeiket, hatalmas megnyugvás lett úrrá rajta, mikor észrevette a férfit, aki viszont látszólag egy ismeretlen nő társaságában volt. Előrefurakodott a tömegben – nem törődve a morgolódókkal –, így sikerült Galen mellé kerülnie, miközben lerakta tétjét egy ismert gladiátorra.
Galen örömmel üdvözölte és kezet csókolt Laenyrának, majd bemutatta útitársát Lorannát. Az asszonyt itt ismerte meg, akit kisemmiztek, házát fölgyújtották. Galen találkozott vele útközben, s segített neki eljutni a belvárosba, és megígérte, hogy munkát, szállást szerez neki. Laenyra tüzes természete miatt rögtön a legrosszabbra gondolva, az ismeretlen, de csinos nőt Galen szeretőjének vélte, így kimérten és hűvösen köszöntötte mindkettőt.
Galen a “Fogadó a három sárkányfihoz” nevű helyen vett ki szállást, így oda invitálta Laenyrát is, útjuk közben mély szeretettel akarta megölelni Laenyrát, aki azonban szarkasztikusan hárította a férfi közeledését:
- Csakugyan hiányoztam? Kimondhatatlanul? – mondta, őszinte felháborodással a hangjában.
Hiába győzködte érzelmesen Galen, Laenyra minden kedvességre szúrós szavakkal válaszolt.
- Gratulálok az új barátnődhöz! – vágta az elképedt férfi fejéhez. Loranna bár velük sétált, igyekezett háttérben maradni és nem magára venni Laenyra dühét.
Esküszöm, mindig hűséges voltam, s maradok hozzád! – védekezett Galen, ám Laenyrát nem volt könnyű meggyőzni, számtalan csalódás érte már az életében. Bár Galen sose tenné – gondolta a lány magában – , mert úgy érezte tiszta szívből szereti. Heves természete miatt azonban továbbra is kötözködő hangnemben válaszolt.
- Hogyne, hűség, mi? Ha valóban semmi közötök egymáshoz, bizonyítsd is be! A szó édeskevés ide.
Erre Galen egyik kezével átfogta Laenyra kezét, térdre ereszkedett, másik kezében pedig egy gyémántgyűrűt nyújtott szerelmének, s az utcán sétáló tömeg szeme láttára megkérte a kezét.
- Leszel a feleségem? Szeretném, hogy az legyél.
Több bámészkodó lélegzet visszafojtva várta Laenyra reakcióját, aki különös válaszra szánta el magát:
- Hozzád megyek, igen. De csak akkor, ha kihívhatlak egy kardpárbajra.
Mivel megérkeztek közben a férfi szállásához, Loranna igyekezett elbúcsúzni a civakodó pártól.
- Természetesen a barátnőd is nézze végig – tette hozzá Laenyra és rámosolygott Lorannára, aki nagyot sóhajtva megállt és visszalépett a párocska mellé.
A párbaj természetesen nem élet-halál harc lesz – tette hozzá, – az győz, aki előbb lenyomja a másikat. Aki feladja és nem bírja tovább, vesztett – folytatta ellentmondást nem tűrő hangon.
Galen Vaaghar elfogadta kihívást, egyrészt ismerte Laenyrát, – az akaratos természetét –, de kíváncsi is volt, hogy jobb lett-e a nő, mint régen, mikor még egy csapatban voltak. Szeretett harcolni, de igazi harcot rég nem vívott komolyabb ellenféllel, másrészt, ha a szerelmének ez kell, akkor be fogja bizonyítani hűségét, s azt, hogy sose árulná el.
A fogadóssal megegyezve Laenyra a belső udvarra ment, ahol kikiáltották a párviadal feltételeit és lehetővé tették a fogadást a jelen lévő vendégek számára. Voltak akik Galenre, mások meg a lányra szavaztak. Még Loranna is a lányra tett, mert bár Galent erőskezű embernek ismerte, de még sose látta párbajozni, a lányt pedig sokkal bátrabbnak látta. Mivel Laenyra nem hozta magával kardját, mert nem akart feltűnést kelteni, így valamelyik helybélitől kapott kölcsön egy kardot. Galen valóban gyors volt, kardcsapásai hamarabb indultak és elég erősek is voltak. Azonban Laenyra nem ijedt meg, sőt felbátorodott még jobban a csata hevében. Ütéseket védtek, s mértek egymásra, hol egyikük, hol másikuk ütött jobban. Úgy belejöttek, hogy a végén már mindenük sajgott mindkettőnek, egyértelmű volt, hogy éles küzdelemben képesek lennének megölni is egymást és hogy hasonlóan képzett harcosok mindketten.
- Egyezzünk meg döntetlenben mit szólsz? – szólalt meg végül, pihegve Galen.
- Feladod? Akkor gyáva vagy, kis nyuszi!. – jegyezte meg Laenyra csípősen, de már ő is eléggé ki volt merülve.
- Én nem adom fel úgy, mint te. Győzz le, ha tudsz! – folytatta a testőrlány és továbbra is vívóállásban maradt.
- Félek, hogy a következő csapásom már nem tudod hárítani. Értsd meg, Szeretlek! Nem akarlak megölni. – fakadt ki végül Galen. Ez már meggyőzte Laenyrát, hisz ő sem akarta megölni a férfit, csak egy kicsit megleckéztetni. -
Jól van. – mondta és eltette a kardját. – Akkor egy végső futás. Ott kinn a tér közepén a szoborig. Aki előbb ér vissza, az győzött – azzal a lány elindult, hogy kijelölje a starthelyet és egy “nézőt” kért meg arra, hogy indítsa el a futásukat.
Galen beleegyezett a végső versenybe, tudta és ismerte a lányt. Észérvekkel most semmire se ment volna. Eleinte fej fej mellett haladtak, majd a fiú apait-anyait beleadva felgyorsult, lehagyva a lányt, sikeresen elért a szoborig.
- Mondtam, hogy bebizonyítom hűségemet. Neked sose hazudnék – a fiú zihálva szólt, miután Laenyra is visszaért a rajtvonalra. Erre megenyhülve a lány közelebb hajolt Galenhez, átkarolva őt.
- Bebizonyítottad, hogy érdemes vagy szívemre, A feleséged leszek, minél előbb szeretnék az lenni.
Aztán lágyan megcsókolták egymást, majd mindkettejüket fölsegítették a többiek, a győztest pedig felcipelték a szobába, ahol megszállt. Loranna, miután gratulált a győztesnek visszavonult saját szobájába.
Mikor magukra maradtak, Galen azt kérdezte Laenyrától:
- Mondd, mi járatban vagy erre. Abban biztos vagyok, nem csak azért jöttél, hogy széttrancsírozz – mondta nevetve.
- Elsősorban örülök, hogy látlak. Tényleg a feleséged szeretnék lenni – kezdett bele a lány, – a segítséged kérem. Szükségem van egy hajóra. Kis társasággal megyek, elég egy egész kicsi is. Velem együtt hárman mennénk.
Mihelyt elmondta Laenyra, mi járatban van, Galen megígérte, hogy legfeljebb másnap délre megszerzi a szükséges hajót. Elmesélte szerelmének, hogy sokat utazik, és kapcsolatokat épít, miközben szerencsejátékozik. Lorannának is e módon tudott segíteni. Szívességeket tesz, majd „kereskedik” velük, Erionban másként nehezebben nem boldogulna. Töredelmesen bevallotta, hogy a harci edzéseket mostanság hanyagolta, ugyanis kerüli a feltűnést, mióta elhagyták a kiképzőtelepet.
Galen megfogadta, hogy mielőbb elveszi feleségül Laenyrát, s végleg vele marad. Viszont az alvilági ügyei felett átsiklott, hisz esze ágába se volt a lányt bajba sodorni. Kiszáll belőle, amikor alkalma lesz arra. Aztán olyan kedvesen kérlelte a lányt, hogy maradjon nála estére, hogy ő, tekintettel a kimerült állapotukra vele maradt. De előtte küldött egy üzenetet a Yerrong palotába, Daresnak címezve. Röviden megírta benne, hogy ma éjszaka nem tér vissza, de legkésőbb másnap délben a átrakó dokkoknál várja a hajó őket. A lovas futár hamar el is vitte a célszemélyhez a levelet. Ezalatt Laenyra és Galen szerelme beteljesedhetett, örömmel adták át magukat a szerelem gyönyörének. Boldogok voltak, hogy egymásra találtak, és boldogok mert egymás karjaiban ébredhettek. Hajnalban nehezen szakadtak el egymástól, de Galen biztosította Laenyrát, hogy ne aggódjon, minél előbb megszerzi neki a hajót, ezért gyorsan kell most cselekednie. Csókkal, öleléssel köszöntek el egymástól, Galen elment fölkeresni pár barátját, Laenyra pedig később a kikötőbe ment a megígért helyre, ahol a többieket bevárja.

Dares és Staesia

Miután Laenyra elhagyta a Yerrong család palotáját, Dares nem nagyon találta a helyét. Aggódott, hogy újonnan megismert leendő társa sikerrel fog-e járni.
- Nekem kellett volna intéznem a hajót – dörmögte csak úgy magának, amikor senki se látta. Már legalább tíz éve Erionban élt, kapásból fel tudott sorolni 3-4 olyan kapitányt, aki szóba jöhetne ehhez a kényes feladathoz.
Idegességében és hogy lefoglalja magát, többször is átbeszélte a Alberttel és a katonák parancsnokával a „tervet”, hogy a lehetőleg legmegbízhatóbb embereket találják meg a feladatra. Miután mindent elrendezett, tudta, hogy még egy dolog hátravan. Mindenképp beszélnie kell Albert lányával, hiszen a lány élete a dartonita kezében lesz. Erre kissé elmosolyodott, hisz bizonyára Darton tréfája, hogy a halál istenének a papjának egy élő személyre kell vigyáznia. A harctól sosem félt, de hogy egy úrilányt pátyolgasson, az új volt neki és nem akarta, hogy egy kényeskedő csitri veszélybe sodorja.
Felment hát Staesia szobájához és határozottan bekopogott.
- Ki az? – szólt ki remegő hangon Staesia. A paplovag meg volt győződve róla, hogy a lány könnyeivel küszködik.
- Dares vagyok, mindenképp beszélnünk kell! – vette elő legjobb modorát a maremita. Kisvártatva a könnyes szemű Staesia kinyitotta az ajtót és behívta a paplovagot. A szoba belülről sokkal díszesebb volt, mint az egész épület egyszerre, szemmel láthatóan az apa nem sajnálta lányától a luxuscikkeket. Ahogy Dares körülnézett a szobában észrevette, hogy Staesia a hatalmas baldachinos ágyára három eltérő méretű bőröndöt rakott és éppen a ruháit és holmijait rakosgatta beléjük.
- Ezt most azonnal be kell fejeznie hölgyem – szólalt meg nyersen a paplovag, – ennyi holmit semmiképp sem fogunk magunkkal vinni. Staesia már azon volt, hogy nemesi tekintélyét latba vetve rápirítson Daresre, aki azonban olyan szigorúan nézett, amitől rögtön sírásra görbült a szája.
Dares emlékeztette magát, hogy egy fiatal lánnyal beszél, így kedvesebb arckifejezéssel folytatta.
- Kérem, értse meg, hogy Laenyrával együtt is csak hárman leszünk. Nekem az lesz a feladatom, hogy megvédjem önt az esetleges veszélyektől. Egyetlen bőröndöt hozhat csak – fejezte ki nyilvánvalóan a véleményét a pakolásról a maremita.
Staesia egyetlen mukkot sem tudott kiadni, szótlanul elkezdte átpakolni a cuccait a legnagyobb bőrödbe. Dares magában somolyogva várt néhány pillanatot, aztán határozottan hozzátette:
- Az egyetlen bőröndjét ön fogja cipelni, jól gondolja meg, melyiket hozzá magával.
Staesia szinte kapásból válaszolt:
- Majd Laenyrát megkérem, hogy cipelje helyettem – válaszolt könnyedén, majd tovább pakolt a legnagyobb bőröndbe.
- A testőrnő nekem fog segíteni az ön védelmében, semmiképp sem fogom hagyni, hogy az ön bőröndje hátrányba sodorja – közölte Dares, majd mivel látta, hogy Staesiának szólásra nyílik a szája, gyorsan hozzátette, – már megbeszéltem az édesapjával.
Staesia szinte lelkileg összetörve, kaotikusan elkezdte kiszórni a nagy bőröndből a holmijait és a legkisebb bőröndöt vette maga elé. Daresnek ezt már nem volt kedve végignézni, úgy vélte megbeszéltek mindent. Jókedvűen hagyta el a lány szobáját.
A szobájába vonult vissza és kedvenc cigarellóinak pöfékelése közbe átgondolta a lehetséges útvonalakat a kikötőbe, az esetleges álcázási lehetőségeket és a tervével kapcsolatos többi lehetséges buktatót. Könnyedén hagyta össze vissza a csikkeket, bár arra azért vigyázott, hogy a hamuzása ne gyújtson fel valamit. A gondolataiból egy a szobájába bekopogó inas zavarta meg, aki Laenyrától hozott neki levelet. Miután átolvasta azonnal felkereste Albertet és tájékoztatta, hogy a testőrnő sikerrel járt. Még egyszer, utoljára átbeszéltek mindent, kitérve Staesia és a „hamis lány” ruháira és megjelenésére is, majd egy gyors vacsora után visszatért szobájába. A bekészített hamuzó tálat most se használta., hisz egy helyben nem akart ücsörögni, cipelni meg nem akarta magával mindenfelé. Este még pöfékelt egy kicsit, majd kétségektől gyötrődve, de elaludt.
Reggel korán ébredt és még a reggeli előtt meggyőződött arról, hogy minden a terv szerint kész. A család hintója fellobogózva várta, hogy az egyik mosónő lánya kicicomázva beleüljön, az esetleges figyelő szemek pedig láthatták, hogy a palota előtt Albert könnyes búcsút vesz a hintóban lévő személytől és három lovaskatona a szokott módon zárja körül a hintót, majd elindulnak a keleti kapu felé. Felhívta Albert figyelmét, hogy próbáljon segítséget kérni a helyi maremita egyháztól, hogy a kieső fegyvereseket pótolhassa jól képzett dartonita paplovagokkal.
Egy kevés reggeli után a maremita – kihasználva az időközben gyarapodó utcai tömeg nyújtotta takarást – kisurrant a szolgaszálláson keresztül a cselédlánynak öltözött Staesiával. Bár a kikötő viszonylag közel lett volna a palotanegyedhez, Dares számtalan felesleges kanyar és kerülő közbeiktatásával haladt célja felé. Bár a tolvajtrükkökhöz nem értett, igyekezett figyelni minden irányba. Staesia szótlanul követte, bőröndjét cipelve. Egy avatatlan szemlélő azt is gondolhatta, hogy egy szolga cipeli a bőröndöt egy úr után.
Bár számtalanszor átgondolta a dolgokat, egyetlen buktatót képtelen volt kiküszöbölni és csak a vakszerencsében bízhatott. A kikötői őrség tagjai a Saggarlen család katonái közül kerültek ki. Dares tudta jól mi az eljárás, a hatalmas emberforgatagot szinte lehetetlen úgy ellenőrizni, hogy ne legyen torlódás és fennakadás. Persze, ha tudják, hogy jönnek, lezárhatják a kapukat és egyenként ellenőrizhetnek mindenkit, de bízott abban, hogy nem számítanak rájuk.
A kapuőrség tagjai minden kereskedőt és árut szállító utazót megállítanak és vámfizetésre köteleznek, de a gyalogos forgalmat csak szúrópróbaszerűen vizsgálják. Egy-egy személyt kivesznek a sorból és kikérdeznek, ha rosszul válaszol, kapupénzt követelnek. Közelebb húzta magához Staesiát és igyekezett beleolvadni a tömegbe, de méretes termete miatt kevés magasabb ember volt a környezetében.
Ahogy a kapu felé haladt, a Saggarlen család katonái megállították.
- A fene enné meg valamennyit! – gondolta magában, de csendben volt, várta, hogy az őr szólaljon meg hamarabb. Nem kapkodtak a fegyvereik után a katonák, így Dares biztos volt abban, hogy nem ismerték fel sem őt, sem a gondjaira bízott lányt. Mintha Staesia még közelebb húzódott volna hozzá.
- Hová megy az úr? – kérdezte flegmán a fegyveres, a kapun áthaladó tömeg megkerülte őket mindkét irányban, miközben egy másik katona is a beszélő mellé lépett.
- A kikötőben vár egy hajó – válaszolt kissé lekezelően Dares és közben a két katona viselkedését fürkészte.
- Melyik hajóval fog utazni? – tette fel újabb kérdését az első fegyveres, közben alaposan szemügyre vette Darest.
- A Fekete Gyöngy fog várni – mondott egy eszébe jutó hajót a maremita, majd látta, hogy a két fegyveres sutyorogva vált pár szót.
- Olyan hajó nincs is a kikötőben – mondta horkantva az őr, majd nagy magabiztosan folytatta – biztosan átverték az urat, ezért kár volt idefáradnia. Darest kizökkentette nyugalmából az őr okoskodása.
- Ó, hát honnan tudhatná egy ilyen bugris, hogy mikor melyik hajó van a kikötőben. Mikor kimondta a szavakat, már látta, hogy a fegyveresek csak arra várnak, hogy valamibe beleköthessenek.
- Micsoda? – emelte fel a hangját az egyik őr, majd a társához fordulva folytatta, – ez a fickó sértegeti a kapuőröket. A második őr vette át a szót.
- Ezért bírság jár uram! – és határozottan a kardjára tette a kezét. Dares dühösen körbenézett, 6 őrszemet látott a környéken, gondolataiból az első őr szavai zökkentették ki.
- Jobban jár, ha kifizeti a bírságot, hisz lehet, hogy maga nagydarab, de mi többen vagyunk – majd nyomatékosan folytatta, – itt mi vagyunk a hatóság, nem lenne jó, ha megsérülne bárki is. Közben sokat sejtetően az álruhás Staesia felé biccentett.
- Mennyit kell fizetnem? – szűrte át Dares dühösen a vicsorgó fogai közt a szavakat? Eszébe jutott egy ötlet és közben végiggondolta, milyen varázslatokat ismer.
Az őr mondott egy összeget, majd Dares habozás nélkül 10 ezüstöt vett elő az erszényéből. Ez jóval több volt, mint amit kértek tőle. A két fegyveresnek elkerekedtek a szemei, az egyik már nyúlt is a pénztért.
Miközben átadta a pénzt az őrnek, finoman meglökte Staesiát, aki rögtön el is indult a paplovag előtt. A két fegyveres a pénzt osztotta már el, miközben Dares ellépve mellettük megérintette a pénzt tartó férfit és megidézte istene mágiáját.
- Dobd el! – utasította magabiztos hangon, mire az őr eldobta a földre a kezében lévő ezüstöket.
Sietve, – Staesiát maga előtt tolva – igyekezett a maremita minél messzebb kerülni a két fegyverestől. Tudta jól, hogy nemsokára pontosan tisztában lesznek a katonák azzal, hogy mágia áldozatává vált az, aki eldobta a csengő ezüstöket. Szerencsére többen is elkezdték keresni a szétgurult vagyont, így a kisebb fennakadás is Daresnek kedvezett.
Amint átjutottak a kapun, Dares csak ennyit mondott Steasieának:
- Most pedig futás, de gyorsan.
A legelső sikátorba rohantak be, majd a szűk, kanyargós utcákon keresztül siettek úti céljuk felé, ahol reményeik szerint Laenyra már várta őket. Dares folyamatosan figyelte, nem követik-e őket a Saggarlen család katonái, de szerencsére senkit sem látott a nyomukban. Annál több gyanús alakot vett észre a a környező utcákban. Nem egy fickót látott haladásuk során, akik alaposan megbámulták Staesiát, így kénytelen volt lassítani és a lányt közel tartania magához. Ha a kisasszony egyedül lenne és az egyik késes kirabolná, talán a legenyhébb dolog lenne azok közül, amiket kinézett belőlük.
Végül kiértek a sikátorok labirintusából és meglátták Laenyrát, aki a megbeszélt helyen várakozott.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához