LFG.HU

CikkBot
hírekCimkek

PC-n, PS4-en, Xbox One-on, illetve a Microsoft tegnap debütált konzoljain, a Xbox Series X-en és S-en is elérhető már az Assassin’s Creed Valhalla.

Ahogy azt nem nehéz kitalálni, Ubisoft sikersorozatának legújabb epizódjában a döntésünktől függő nemű viking harcos, Eivor felett vehetjük át az irányítást. Az angolszászok királyságai ellen küzdő emberünk profin képzett harcosként egyszerre akár két fegyvert is forgathat csata közben, és magától értetődik, hogy a széria védjegyévé vált rejtett pengét is használhatja. Emellett ha úgy alakul, halottnak tettetheti magát, és hű hollójával is megzavarhatja az őröket.
Természetesen az élet-halál viadalok mellett más ténykedésekkel is elüthetjük az időnk: kockajátékkal, halászattal, vadászattal és sajátos, gúnyos hangvételű verspárbajokkal lazíthatunk két komolyabb küldetés között.

Szerencsére a PS5 tulajok sem fognak kimaradni a jóból, nekik azonban értelemszerűen a konzol európai debütálásáig, azaz november 19-éig kell várniuk arra, hogy belevethessék magukat a nagy kalandba.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához