LFG.HU

Raffy4
novellaCimkek

Turnfelt minden délelőtt tizenegykor tartott egy negyed órás kávészünetet, előballagott a ház mögötti műhelyből, elment a szomszéd sarokig az éjjel-nappaliba, odaadta a lassan átláthatatlan falú üvegpoharát; aztán a kávéval együtt visszament a ház elé, a lépcsőre ült és elkortyolgatta a híg, keserű löttyöt. Aznap volt némi baljós előérzete a bal térdében, abban, amit kissrác korában kosarazás közben – véletlenül, vagy szándékosan, egyre megy – szétrúgtak; és amely mindig időben szólt neki az időváltozásról. Egyszer, pár évvel ezelőtt nagyon hasogatni kezdett a térde, abba is kellett hagynia a munkát – abban az órában rengeni kezdett a föld a nyugati parton. És Celia eltűnése előtt egy nappal is különösen heves fájdalmat érzett, amely átterjedt az egész lábára és csaknem megbénította.

Mikor már alig egy ujjnyi maradt csak a poharában, meghallotta Celia hangját a távolból, amint egyre közeledett felé – az a borzasztóan erős, érdes, majdhogynem gospel-éneklésre való hang egy csomó ritmus és egy kevés dallam közé vegyült, majd egy sarokkal távolabb kibukkant egy bérház takarásából. A lány, aki az óriási elemes magnót a kezében lóbálta, testalkata alapján nem lehetett több tizenhárom évesnél, kissé vad sminkje legalább két évet hozzáadott ehhez. Járás közben a zene ütemére rázta vagy száz vékony copfját, amíg oda nem ért Turnfelt lépcsője mellé és helyet nem foglalt rajta. A kövér autószerelő megnyomta a magnón a stop gombot.
- Prücsök, neked suliban kéne lenned.
- Lógok. – mondta, miközben nadrágja tucatnyi zsebeinek egyikéből egy kompakt tükröt és egy rúzst vett elő, majd kiskamaszkorának minden esetlenségével és erőltetett erotikájával hozzálátott, hogy megigazítsa száján a piros szín egy meghatározhatatlan árnyalatát.
- Veszem észre.
- Ne prédikálj, mint anyám szokta, azt utálom. Úgysem abból fogok megélni, amit a suliban tanulok.
- Anyádnak néha igaza is van. Éneklésből meg táncolásból nem lehet megélni. – Turnfelt kiitta az utolsó csepp kávéját, és a lépcsőt megkerülve hátraindult a műhelybe.
A lány újra visszakapcsolta a kazettát, és a fekete műanyag zajládát felkapva sietett utána.
- Állítsd le. – szólt hátra neki a szerelő, tiltakozást nem tűrő hangon.
- De miért? Te is imádtad hallgatni, ahogy énekelt.
- Ne beszélj róla múlt időben, egyáltalán nem biztos, hogy meghalt. Különben meg, ha nem akarsz a sarkon kikötni, jobban teszed, ha…

A kapubeállóban ekkor megállt valaki egy 1970-es régi Ford terepjáróval – azzal a monstrummal, azzal a csukott fajtájúval, aminek a rakterében akár két kisebb tehenet is el lehetne szállítani. Feltéve, a tehenek is beleegyeznének.
A vezető kihajolt az ablakon: fekete hajú, sármos fiatalember volt, és vidáman füttyentett a néger szerelő felé:
- Ide süss, komám, mit fogtam!
Turnfelt ekkor láthatóan dühös lett, a poharát a kislány kezébe nyomta, és közelebb lépett a kocsi ajtajához, majd halkan a férfi képébe sziszegte:
- A rohadt életbe, Digó, mondtam neked, hogy ne hozz a nyakamra több lopott tragacsot!
- Ne parázz, apafej. Szétszedjük, ami a motorháztető alatt van, az a tiéd, ami a raktérben, az az enyém. – vigyorgott a fickó, miközben flanelingje mellényzsebéből előkapott egy doboz gyufát, a füle mögül egy szál cigarettát, a foga közé harapta és készült rágyújtani.
A szerelő ekkor kirántotta a szájából, a földre dobta és fojtott hangon tovább beszélt hozzá:
- Digó, vidd vissza ugyanoda, ahonnan hoztad.
- Egy fenét, a lábam se teszem többé arra a környékre!
- Honnan van?

Egy végtelenül hosszú pillanat erejéig egymás szemébe néztek, majd az olasz tetovált karjával rátámaszkodott a letekert ablak résére, és szinte dicsekedve válaszolt:
- A Wishbone melletti sikátorban állt, két másik hasonló veteránnal együtt. Azok nem indultak be, ez viszont igen.
- A rohadt életbe, Digó, hányszor mondtam, hogy ne menj annak a lebujnak a közelébe!
- Hé, az a hely csak éjszaka gáz, nappal a kutya se megy arra… gondolod, máskülönben meg mertem volna kockáztatni?
A szerelő sarkon fordult és sietős léptekkel visszament a műhelybe. A lány, egyik kezében az üres pohárral, a másikkal a magnót a földre téve közelebb lépett az autóhoz, és megszemlélte szemből a hűtőrácsát. Időközben az olasz is lekászálódott a vezetőülésről, odalépett a kis fekete lányhoz, ujjaival beletúrt a hajába.
- Nincs ma délelőtt suli, Prücsök?
A lány elhúzódott tőle, mintha attól félne, hogy valami a frizurájába kerül a férfi kezéről.
- Hagyj békén, nem vagy az apám!
- Jól van, azért ne nyeljél le keresztbe! – azzal letérdelt a lány mellé, megfogta a jobb kezét, és az ajkához emelte csókra, miközben csábosan nézett rám. – Ne haragudj rám, bella principessa.
- Jól magára haragítottad, ugye tudod? Celia is… ott tűnt el… azt hiszem.

Digó egy percre lehorgasztotta a fejét, mintha vissza próbálna emlékezni a lányra, majd férfiasan felállt, és a szerelő után sietett, hátra az udvarba. Turnfelt nagyon zaklatottan tett-vett, mintha semmi dolga nem lenne, és csak a látszat kedvéért rakosgatta egyik helyről a másikra a szerszámait. Az olasz megpróbált közelebb kerülni hozzá, de attól félt, hogy a szerelő egy nem is annyira óvatlan, de lendületes mozdulattal alaposan fejbe vágja őt egy villáskulccsal vagy hasonlóval.
- Haver, ne csináld ezt velem… segítened kell… Az ablakai le vannak sötétítve belülről, az utastér egy fix fémlappal le van zárva, az ajtaja szerintem be van hegesztve, nem tudtam kifeszegetni… Tuti, hogy valami nagyon értékes anyag van benne!
- Akkor valószínűleg a tulajdonosának is hiányozni fog. – jelentette ki Turnfelt, rá sem pillantva a másik férfira.
- Kérlek… hadd hozzam be ide a műhelybe… becsukjuk az ajtót, és lángvágóval felnyitjuk. Na? Kérlek, kérlek, testvér, ne csináld ezt!
- Nem vagyok a testvéred, Digó. És vidd innen a francba ezt a kocsit.

Az olasz erre belevágta az öklét a műhely bádogajtajába, visszacsörtetett a Fordhoz, felugrott rá, elindította és egyenesen a műhely felé hajtott vele. A lány félreállt a roppant kocsi útjából, és kíváncsian nézte, vajon ki lesz az erősebb, és ki fog hamarabb engedni a másiknak. Turnfelt a műhely bejáratában megállt keresztbe tett karokkal, szemei szikráztak a dühtől.
- Tolass vissza!
- Ha nem engedsz be a műhelybe, megnyomom a dudát, és addig tenyerelek rajta, amíg valamelyik szomszéd fel nem hívja a rendőröket! Aztán magyarázkodhatsz nekik, hogy lopott kocsikat bontasz szét, és nem ez lenne az első eset, hogy rajtakapnak! – kiáltotta ki Digó a kocsi ablakán.
A zsarolás, úgy tűnt, működik: Turnfelt szélesre tárta a műhely ajtaját, majd nem éppen barátságos tessékelő mozdulatot tett a karjával, hogy minél sürgősebben eltüntesse a kocsit a kíváncsi szomszédok látóköréből.
- De ez az utolsó, hogy segítek. – mondta halkan és szomorúan, miközben lelakatolta a műhely ajtaját.
- Kilencre idejövök és segítek kinyitni ezt a konzervdobozt.
- Én is jövök! – kiáltotta a lány, miközben jelentkezésre emelte a poharat tartó kezét, mindezt akkora lendülettel, hogy az üveg kicsúszott a tenyeréből, és szilánkos csörrenéssel végezte az aszfalton.
- Nem jössz! És söpörd össze, mielőtt kilyukasztja valamelyik kocsi gumiját!
Ezt már valószínűleg nem hallotta meg, mert a magnóját felkapva kiszaladt az utcára, és hazafelé vette az útját; déli tizenkettőkor már bátran haza mert állítani azzal a hazugsággal, hogy az iskolának korábban lett vége.

A szerelő és az olasz nekikészült a nagy műveletnek: Turnfelt felizzította a lángvágót, és vészjóslóan közeledett vele a kocsi hátsó ajtajához. Digó ámult szemekkel nézte, ahogy az egymáshoz égetett ajtószárnyak lassan szétválnak, majd egy pajszerrel besegített a korrodálódott fém szétfeszítésében. A korához képest meglehetősen masszívnak tűnt az anyag, így aztán már ketten erőlködtek rajta – majdhogynem hiábavalóan, amikor valaki megkopogtatta kívülről a műhely ajtaját.

Turnfelt attól tartott, hogy a műhely ajtaja alól kiszűrődő fény vagy az éjszaka szokatlan munkazaj fellármázott valakit, akinek semmi keresnivalója nem lenne éjjel ezen a viszonylag csendes, külvárosi környéken. Így aztán óvatosan megközelítette az ajtót, egyik kezében a még izzó lángvágóval, és halkan kiszólt, mintha a műhely másik feléből beszélne:
- Ki az?
- Csak én vagyok, engedjetek be! – válaszolt suttogva a lány.
Turnfelt gondolkodás nélkül elhúzta a reteszt és beeresztette. Túlságosan fáradt és zaklatott volt ahhoz, hogy egy erkölcsi prédikációval is gazdagabbá tegye a lány lelki világát; és amúgy is kezdett feloldódni benne az a fél-szülői ösztön, amellyel eleinte körülvette. Ügyetlen próbálkozásai Prücsök megnevelésére, vagy legalább “jó irányba terelésére” akkor mondtak teljes kudarcot, amikor a lány apja lelépett – ezzel valahogy kiveszett belőle az apakép iránti tisztelet.
- Kinyitottátok már? Mi van benne?

A szerelő újból nekiveselkedett a lángvágóval, amíg végül az egyik ajtószárnyat le tudták operálni a karosszéria egészéről. Turnfelt egy erős fényű zseblámpával megvilágította a raktér belsejét: egyik oldalt néhány összegyűrt pokróc hevert, a másikon különböző méretű kartondobozok.
- Bemászom és megnézem! – ajánlkozott a lány.
- Francokat mászol te be, én megyek! – azzal az olasz kikapta Turnfelt kezéből a lámpát, és befurakodott a fél ajtónyi résen keresztül az autó hátsó felébe. Néhány dobozban ruhákat talált, ezeket aztán félretette az útjából, hogy hozzáférhessen a többihez – így eltakarta a kilátást a szerelő és a mellette lábujjhegyen pipiskedő Prücsök elől, de közben folyamatosan közvetített nekik: – Ebben egy csomó koszos gönc van, ebben valami… hé, ez pénz! A fenébe, ez csak pár száz dollár… Itt valami üveg van… valami vörösbor vagy mi, fene a belét a hülye csövesnek, aki itt lakott… várjatok csak, az utastér…
- Mi van? – Turnfelt egy kicsit aggódva próbálta odébb tolni a dobozokat, Digó hangjának furcsa csengése elbizonytalanította.
- Amikor beszálltam az ülésre, egy jó vastag fémlemez volt az utastér és a raktér közé hegesztve… de most látom, hogy ezen van valami csapóajtószerűség… kábé 60×60-as, föl lehet húzni, előredönteni az anyósülést, és…
- Digó, gyere ki… – a szerelő moccanatlanul állt, és a háta mögé rántotta a lányt, aki eddigi lelkesedését elfeledve már maga is ijedten kapaszkodott hátulról a néger overalljába
Már nem nézett ki tizenötnek, de tizenháromnak se. Nagyon csöndesen felszipogott, mintha sírni készülne.
- Átmászom ezen a lyukon…
Fémes szisszenés hallatszott, a lány felnyögött – mindketten tudták, hogy Digó halott. Turnfelt kikövetkeztette azt is, hogy a gyilkosa még a kocsiban van, és minden valószínűség szerint őket is ugyanerre a sorsra szánja, ezért lassan hátrálni kezdett az ajtó felé, apróra szűkült pupillájával szemmel tartva a fél ajtajától megfosztott autót és ügyelve, nehogy a lány lábára lépjen. Amikor elérte az ajtó közelségét, hátranyúlt, hogy eltolja a reteszt, és már azon törte a fejét, merrefelé meneküljenek kint az utcán. Aztán az a valami, ami levágta Digó fejét, ott termett törökülésben a kocsi tetején, és rá vicsorgott, vagy – vigyorgott?

A micsoda valószínűleg ember lehetett, fekete napszemüvegét az orra hegyére tolta, fölötte apró patkányszemeivel szúrósan nézett a szerelőre, elkeskenyülő orra tövénél hosszú bajuszszálak mocorogtak és himbálóztak, ahogy a levegőbe szagolt. És mindehhez egy idióta, hawaii-mintás inget viselt, kék ananászokkal és lila pálmafákkal a dzsekije alatt; kezei pedig ha hasonlítottak is az emberére, karmokban végződtek.

Szeppent arcukat látva meglehetősen emberien elnevette magát, majd testhelyzetet változtatott: fél térdére nehezedett, karmos ujjaival a kocsi tetejébe kapaszkodott, mintha elrugaszkodni készülne. Aztán a műhely ajtaja akkora lendülettel pattant fel, hogy csaknem kiszakadt tartópántjaiból; a hirtelen támadt pillanatnyi űrben a patkányfajzat rávetette magát Turnfeltre és hosszú körmével vagy karmával végigszántott az arcán és a nyakán. Prücsök menekülőre vette volna, de beleütközött egy nagyon magas, nagyon csinos kabátot, és az övéhez megszólalásig hasonlító frizurát viselő fekete hajú nőbe; aki a vállánál fogva félrerántotta őt az útjából és ujjaival a patkány nyakát kezdte ropogtatni.
- Mit mondtam neked, Hippi? – vicsorogta, miközben a nyüszítő korcsot lerángatta a szerelőről.
Turnfelt látta: olyan tépőfogak meredtek ki a szájából, mint a ragadozó macskáknak.
- Ellopták a verdámat… szétszedték… most miben fogok aludni nappal? – sziszegte, miközben napszemüvege a földre esett, így ábrázata még patkányszerűbbé vált.
- Elmész Kisfőnökhöz, és megvársz, aztán hazaviszlek. Holnap este meg lopsz egy másik kocsit. Na tűnj el.
Lökött rajta egyet és kipenderítette az ajtón; aztán hol az autószerelőre, hol a lányra pillantott. Végül kinyújtotta a kezét, és sok-gyűrűs mutatóujját a gyerekre szegezte:
- Most pedig hazamész, Prücsök. Bepakolod az iskolatáskádat, holnap reggel megjelensz az iskolában, és soha többé nem fogsz lógni. Különben úgy fogod végezni, mint a nagynénéd: gogót táncolsz egy night-clubban, aztán egyik este holtan ébredsz egy szaros sikátor mélyén. Na tünés.
Nem kellett kétszer mondania, a lány még a magnóját is hátrahagyva szaladt ki a lámpáktól világos utcára, és valószínűleg meg sem állt hazáig.

A szerelő közben a nyakát simogatta ujjaival, ahogy a bűnözők a csuklójukat szokták a bilincs levétele után, és szemügyre vette a nőt: a bőre sápadt lett, mint a tévében mutogatott fekete modelleké; mégis, sötét kabátjában és hosszú szárú csizmájában éppen úgy festett, mint régen, mielőtt dolgozni indult.
- Megmentettél – mondta halkan és közhelyesen, de egyszerűen semmi más nem jutott eszébe abban a pillanatban. – Celia. Megmentettél.
- Utoljára. Most még elviselem, hogy a Kisfőnök gúnyt űz belőlem, a “családi érzésekből” meg a “nigger összetartásból”, de ha én leszek a Kisfőnök, már nem fogom megtenni.

A szerelőnek majd kicsordult a szíve a viszontlátás örömétől; tett néhány tétova lépést a húga felé, de ő ismételten felemelte a karácsonyfa-módra díszített kezét és megállította.
- Maradj ott. Vérzel.
- Tudtam, hogy nem haltál meg.
- Rosszul tudtad, testvér. Rosszul tudtad.
Megfordult törékeny tűsarkain, és odalépett az öreg Fordhoz, felszökkent a vezetőülésre, majd intett Turnfeltnek, hogy nyissa szélesre a műhely ajtaját. Sietősen tolatott hátra a kapubejáróban, hogy még véletlenül se maradjon idejük elbúcsúzni egymástól; aztán kivágódott az üres utcára, tett egy ipszilon-fordulatot, és hangos kerékcsikorgással eltűnt az éjszakában.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához